Gyorskeresés
Szponzorunk
Főszponzorunk
Dell Latitude 6430-as notebookok: egy vállalati és egy ultra
Kipróbáltuk a klasszikus Latitude E6430-et és a vékony Latitude 6430u-t.
Hirdetés
Megjelenés
Annak idején a Dell Latitude notebookjait egy lapon emlegették az IBM (majd Lenovo) ThinkPadjeivel és a HP EliteBookjaival, de a 2008-ban elindított E sorozat valahogy nem lett az igazi, sokan inkább a másik két elit márkához vándoroltak, vagy rettegve várták a pillanatot, amikor a vállalati D-t E-re kellet cserélniük. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, kis lépésekkel halad előre a Dell, és most megnézzük, hová is jutott.
Elsősorban modernizálta a termékpalettát: ahogy terjednek a notebookok, úgy született egyre több, különböző igényeket kielégítő verzió. Előbb csak 5000 és 6000 széria lett (utóbbi a komolyabb), majd a hatezresekből készült s utótagos, vékonyított változat, most pedig a 14 hüvelykes, mondhatni klasszikus E6430 mellett itt a simán csak 6430-nak számozott, de u-val kiegészített verzió – nem nehéz kitalálni, hogy Ultrabookról van szó. Megemlítendő, hogy az E6000-es Latitude-okból létezik mostoha körülmények közé szánt ATG változat is, ilyet a konkurens HP és Lenovo nem kínál.
A kezdeti szögletesség után a Dell Latitude E sorozata ívesebb formára váltott, amit világos kerettel tovább hangsúlyoznak. Nekünk egyáltalán nem tetszik ez a kialakítás, pusztán a külseje alapján a ThinkPadeket vagy EliteBookokat részesítenénk előnyben, de lehet, hogy valakinek éppen a Latitude-ok formája jön be, ez nagyon szubjektív. Végül is az E nélküli 6430u Ultrabookban már nagyon is megszelídült az E6430 bumfordi zömöksége, aminek egyébként nem csak vizuális hátránya, hanem gyakorlati előnye is van. Az úgynevezett tri-metal ház alumínium és magnéziumötvözet felhasználásával készült, és annyira masszív, hogy a mostoha körülményekre vonatkozó MIL-810G szabvány egyes részeinek is megfelel.
Nyilván nem fog homokviharban vagy monszunesőben helytállni, de egy komolyabb esést túlélhet, ezt robusztus, keretes burkolata és trezor jellegű zsanérja hihetővé is teszi. Kár, hogy a fedelet tartó retesznek csak középen van egy foga, mert a fedél a sarkainál már nem tart olyan jól. A retesz nélküli fedelű, vékony 6430u Ultrabooknak is vannak katonai szabványos affinitásai, és bár a duci tesónál jóval filigránabb, saját kategóriájában vaskosnak és különösen masszívnak számít. Hiszen majd két centiméter vastag, és kis akkuval is 1,69 kilogrammot nyom (igen, cserélhető az akku, de ne rohanjunk ennyire előre).
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
HP Folio 9470m: vékony laptop öltöny mellé
Megismerkedtünk a HP legkomolyabb munkagépével, a könnyű és vékony, 14 hüvelykes elit Ultrabookkal.
PH!TV – Dell XPS 12, a drága pörgettyű
MSI S30 13,3”-es hófehér laptop SSD gyorsítótárral
Előzmények
-
XPS 15 – csúcsmoDell
Kipróbáltuk a Dell legkomolyabb, 15,6"-es multimédiás notebookját. Vajon van olyan jó, mint az Apple konkurens?
-
A Dell és a Fujitsu majdnem-Ultrabookjai
Két vékony versenyző, a Dell Vostro 3360 és a Fujitsu Lifebook UH552 vonult a szorítóba, hogy megmérkőzzenek.
-
Dell Latitude ST tablet: az x86-os tollforgató
Minőségi külső, passzív hűtés, tollas és érintős bevitel... a Dell mert nagyot álmodni.
-
Nagy 13-14 hüvelykes notebookteszt II.
Kategóriatesztünk második körében hét új, és pár korábban tesztelt, majdnem csúcsmodellel találkoztunk.
Főszponzorunk
Gyártók, szolgáltatók
TUDÁSTÁR
Szeretnéd jobban megérteni?
Percről percre
Megújul az ECDL
Személyre szabhatóbb lesz, és a tartalom is job...
Destiny - CG trailer
Megérkezett a Destiny első trailere.
The Mighty Quest for Epic Loot - Újabb játékmenet videó
Ismét láthatjuk mozgás közben a Ubisoft free-to...
Magyar technológiai cég is nyerhet egy londoni pályázaton
A győztes induló vállalkozás az egymillió fonto...
Need for Speed: Rivals - Bejelentés, teaser trailer, infók
Az Electronic Arts bejelentette a Need for Spee...
Nokia N9 - Játsszunk droidot
Androidra írt játékok futtatása a Nokia N9 gyári operációs rendszerén, a MeeGo-n.
Ilyen az új Google Maps
Szebb, okosabb, kézreállóbb lett a Google talán legnépszerűbb szolgáltatása. Kissé sokáig kellett várnunk a kipróbálására, de megérte – még sosem volt ennyire könnyű tájékozódni.
Huawei Ascend Y210
A Huawei újabb babérokra tör az alsó kategóriában, ám az Y210 túl sok kompromisszumra kényszeríti a vásárlót a barátságos árcéduláért cserébe.
Xbox One - egy új koncepció
Az új Microsoft konzol bejelentésére szánt eseményen alig 15 percet szenteltek a játékoknak. Az Xbox One-nal Redmond a nappalink totális meghódítására tör.
Sony Xperia L - homorúság
Jókora, de mégsem csúcsmodell. A középkategóriára lő a japán gyártó, itt még a TFT kijelzőt is jobban elnézi az ember, pláne ezzel a formatervvel.
Tanulj tinó, ökör lesz belőled
Kipróbáltuk, milyen ingyen tanulni a neten keresztül a világ legnevesebb egyetemein. Arra jutottunk, hogy a Coursera egy jó dolog, és mindenkinek ki kéne próbálni.











