Gyorskeresés
DDR3-1600-as memóriák a Patriottól is
Az idehaza nem túl ismert gyártó memóriáit teszteltük.
Hirdetés
Patriot Viper
Az itthon nem túlságosan ismerős, Patriot márkanevű termékek egyik partnerünk jóvoltából felkerültek a hazai „étlapra”, ezért úgy gondoltuk, hogy érdekes lenne a nemrégiben összeállított DDR3-1600-as tesztünket kiegészíteni, hátha valamiféle meglepetés ér minket. Ennek eredményeképpen kiválasztottunk három eltérű típusjelölésű memóriapárt, és a korábbi bemutatóban is látott rendszerben leteszteltük őket.
A Patriot a többi nagy memóriagyártóhoz hasonlóan már nem csak memóriákkal foglalkozik, a termékpalettán megtaláljuk az SSD-ket, USB pendrive-okat, flash memóriakártyákat, illetve néhány kütyüt, úgymint hűtők, merevlemezkeretek vagy médialejátszók, de alapvetően a memóriák jelentik a fő profiljukat. Azon kívül, hogy a gyártóról nem tudunk sokat, egy dolog biztosan elmondható a memóriaszettekről: olcsón adják őket. Ha a Patriot memóriáit összehasonlítjuk a többi neves gyártó termékeivel, akkor gondolkodóba eshetünk, ugyanis egyik tesztalanyunk még a Kingmax DDR3-1600-as „kitjénél” (a Kingmax valójában nem kínál kitet, a 2 GB-os DDR3-1600-as moduljából kell kettőt venni) is alacsonyabb áron kelleti magát, szóval felmerül a kérdés, hogy hol itt a hiba? Először is, ami a csomagolást illeti, a Patriot sem lóg ki a sorból, egy szimpla műanyag tokban tálalja portékáit.
Tesztkonfigurációk:
| Memóriák | Patriot Signature Patriot Viper Series Patriot Sector 5 G Series |
| Processzorok | AMD: AMD Phenom II X3 720 (2,8 GHz) Intel: Intel Core 2 Duo E8400 (3 GHz) |
| Alaplap | AMD: Asus M4A79T Deluxe (AMD 790FX chipset) Intel: Asus Rampage Extreme (Intel X48 chipset) |
| Videokártya | ATI Radeon HD 4850 |
| Merevlemez | Samsung Spinpoint T166 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache) |
| Tápegység | Chieftec 600 watt |
| Operációs rendszer | Windows Vista Ultimate SP2 |
Patriot Viper Series
Első tesztalanyunk a Viper, ami nem keverendő össze a Viper II-vel. A Viper a Patriot Extreme Performance, azaz extrém teljesítményű vonalát erősíti, de ne gondoljunk semmi különlegesre, a hangzatos elnevezés mögött egyszerűen egy tuningosoknak, 3DMark-rajongóknak szánt memóriatípus áll. Ez a memóriapár gyárilag 9-9-9-24-es időzítésekre képes 1,8 V-os feszültség mellett, ami mondhatni átlagos, ebben nincs semmi speciális. A modulokon egy szürke, Patriot logóval ellátott alumínium hűtőborda található, ami a tetején meg van hosszabbítva, így lényegében egyfajta radiátorhatást elérve. A bordákat közelebbről szemügyre véve feltűnt, hogy ezek igencsak vékonyak és hajlékonyak, kicsit olcsó hatást keltenek. A Viper kb. 32 000 forintba kerül, így megközelítőleg egy árban adják a Corsair vagy a GeIL olcsóbbik párosával, vagy két darab Kingmax modullal, ugyanakkor jóval olcsóbb az OCZ megvizsgált típusainál, a GeIL EVO-nál és a Kingston HyperX-nél is, annak ugyanis némileg felment az ára.
Az Everesttel történő vizsgálódás kimutatta, hogy az SPD szerint ez gyakorlatilag egy DDR3-1066-os memória átmatricázva, de ezen már nem lepődtünk meg, ugyanis több korábban tesztelt típusnál is ezt láthattuk. Ennél érdekesebb, hogy a modulokon Micron D9KPT jelölésű chipeket találtunk, melyek igencsak ismertek manapság, ezeket alapjában véve DDR3-1333-as modulokon láthatjuk viszont, de a felhasználók többségénél jó tuningalanynak bizonyulnak, egyes esetekben viszik a DDR3-1800+ órajeleket akár 1,7 V-on is. Ez egy DDR3-1333-as memóriától szép teljesítmény, de egy DDR3-1600-as esetében már nem túl figyelemreméltó esemény, habár még annak is tekinthetnénk, hiszen mint láthattuk előző tesztünkben, egyes memóriapároknak még az 1700-as órajel is komoly problémát okozott.
AMD

Intel

A túlhajtási tesztet minden esetben az AMD processzorral szerelt rendszerben kezdtük. Azonnal érdekességbe botlottunk, ugyanis a gyári órajeleket nem vitte stabilan a gyári feszültség mellett, 1,9 V-ra kellett emelni azt, hogy stabil legyen a konfig. Az AMD-s rendszerben a tuning nem alakult valami fényesen: 220 MHz-es „FSB”-ről, azaz DDR3-1760-as beállításról egészen DDR3-1620-ig kellett visszaskáláznunk az órajelet, hogy stabilan működjön a gép, ennél kicsit többet vártunk volna. Ennél is érdekesebb, hogy alapórajelen a memóriapár csak 1T (Command Rate) beállítással volt hajlandó elindulni, 2T-vel instabilitást észleltünk, holott általában ennek a fordítottja a jellemző. Ezek után az inteles rendszer igazi meglepetéssel szolgált, ebben ugyanis DDR3-1800-ig jutottunk, igaz ehhez 2 V-os feszültségre volt szükség, ráadásul még az alapórajeles, alapfeszültséges beállítással sem volt gond. A Patriot Viper úgy tűnik, hogy nem éppen az AMD Phenom zsánere, legalábbis a tapasztaltak után csak erre tudunk gondolni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Megérkeztek a Patriot Gamer 2 Series AMD Black Edition DDR3 memóriái
Garantált 2400 MHz-es működést ígér a 8 GB-os Dominator GTX memóriákra a Corsair
Még több DDR3-as memória érkezik
Méretes és gyors DDR3-as memóriák jönnek
Gyors memóriák a PQI és a Patriot műhelyéből
-
DDR3-2133-as memóriák a GeIL-től
Gyors memóriák, de szárnyakat kap tőle a Core i7?
A sebességnél már csak a méret lehet fontosabb
Előzmények
„Háromfejű sárkányokkal" támad a GeIL
-
A DDR3-1600-asok krémje
A Corsair, a Kingston, a GeiL és az OCZ termékpalettájáról válogattunk.
Új memóriamodulok Lynnfieldhez a G.Skilltől és az Exceleramtól
A DDR3 átvette a stafétát a memóriapiacon
A játékosokat célozzák meg az új Patriot memóriacsomagok
Hat modullal érkeznek az új Patriot memóriacsomagok
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Mobilarena TV: Samsung Galaxy Ace 2
A mai adás vendége a legújabb Galaxy Ace telefon.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
HP Pavilion G6: AMD vs. Intel
Ugyan az a gép, néhány, eltérő belső adottsággal és pár ezer forint különbséggel. Ki lesz a nyerő?









