Gyorskeresés
Csodálatos hardverek
Mikrotükrös egéralátétek és USB 3.0-s eszközök mellett pár hagyományosabb vasat is tálalunk piaci bemutatónkban.
Egerek és spéci egérpadok
Még egy picivel olcsóbban juthatunk a Logitech legújabb, Unifying minivevőjével szerelt egérhez. Ezzel az USB aljzatban szinte eltűnő aprósággal egyszerre több megfelelő Logitech egeret és billentyűzetet is pofonegyszerűen számítógépünkhöz köthetünk. Korábban a legolcsóbb ilyennel ellátott egér a 8000 forintért kapható M505 volt, de most megérkezett OEM piacra szánt változata. A B605 teljesen ugyanúgy néz ki, mint az M505, tehát kicsi, szimmetrikus, háromgombos, oldala gumírozott, görgője oldalra is dönthető, érzékelője pedig precíz lézeres. Annyiban különbözik dobozos társától, hogy nem fekete vagy szürke, hanem Logitechre jellemző acélkék a színe, praktikus zsákocskában kapjuk, vételára pedig picivel alacsonyabb, nagyjából 7500 forint.

Akinek nem feltétlenül kell a sok egér és billentyűzet együttes kezelése, jóval olcsóbban is kaphat egészen kellemes vezeték nélküli Logitech egérkét. Az M215 szintén háromgombos, szimmetrikus, de görgője nem dönthető oldalra, és érzékelője is szerényebb valamivel. Ennek megfelelően olcsóbb, nagyjából 4500 forintért vásárolható meg.

Idehaza valószínűleg kevesen ismerik a NOVA márkanevet. Pedig ez a vállalat idestova másfél évtizede gyárt egéralátéteket, négy éve pedig kimondottan játékosoknak szánt modelleket is forgalmaz. Elsősorban az amerikai és az ázsiai piacra koncentrálnak, de hazánkban is megvásárolhatóak termékei. A NOVA alátétek legérdekesebb eleme a speciális, mikrotükrös anyag, mely különösen precíz és késleltetés nélküli működést teszt lehetővé az egerek számára. A legolcsóbb, 3413 forintos NOVA egérpad a Raider. Szokatlan, de a márkára jellemző, lekerekített formája van, alapterülete közepes, 268 x 230 mm, vastagsága pedig csupán 2 mm. Megelőzendő az egér leszaladását peremére finom árkot húztak, ami jelzi a játékosnak, hogy ideje középre tenni a vezérlőt.

Hasonló formája és anyaga, de látványosabb kerete van a Winner 3-nak, és néhány milliméterrel nagyobb is a Raidernél. Kapható feketében vörös vagy fekete kerettel, illetve fehérben, szürke kerettel, 3913 forintos áron. Szintén lekerekített jószág a Killer 2. Stílusában a Winnerhez hasonlít, de lényegesen nagyobb nála. Alapterülete 337 x 307 milliméter, vételára pedig 5163 forint.

Akinek nem jön be az íves froma, választhat hagyományos, szögletes NOVA egérpadot. Az egyszerűbb Explorer alapterülete 345 x 230 mm, tehát közepes méretű, de anyaga ugyanaz a speciális mikrotükrös, mint a többi modellnek. Vételára elég barátságos, 3525 forint. Formájával és festésével nagyon látványos darab a NOVA Master. Ez a többieknél vastagabb, 6 mm-es típus a legnagyobb, alapterülete 380 x 237 mm, vételára pedig 6183 forint.

Gondolt az egyre népesebb játékos lányok csoportjára is a NOVA. Nekik készítette csajos, rózsaszín, Swarovski kristályokkal ékesített Lady Precious padját. Ez a 230 x 176 mm alapterületű dísz 5240 forintba kerül.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Percről percre
Hivatalosan bejelentve a Sanctum 2
Készül a Sanctum folytatása PC-re és konzolokra...
Biztonsági hibákat foltoz a HTC
Megerősítette a tavaly szeptemberben felfedezet...
Risen 2: Dark Waters - Collector's Edition
A Deep Silver bemutatta a készülő szerepjáték k...
Mozilla értesítési rendszer weboldalakhoz
A Firefox új szolgáltatása a meg sem nyitott ol...
Steam TOP 10
A Valve kiadta a legfrissebb steames listáját, ...
Nem az ACTA a gonosz
A nemzetközi kereskedelmi egyezmény kiváló pofozógép lehet, de ha egy ország nem írja alá, attól még semmi sem fog megváltozni.
MA!TV: Huawei Vision
Megjött a Vision, amely a középkategória egyik sikervárományosa lehet, legalábbis egy jó árral párosítva mindenképp.
Börtönbe megy a magyar hacker
A fiatal férfit jogerősen börtönre ítélték. A családja azt szeretné, ha a büntetését itthon töltené le.






