Hirdetés

SSD-párbaj: Crucial M4 vs. Samsung 830

Crucial M4 64 GB

A Crucial, mint márkanév az elmúlt években elsősorban memóriamoduljairól vált ismertté. Ez nem is csoda, hisz a Crucial Technology a jól ismert Micron Technology egyik leányvállalata, melynek fő profilja a különféle memóriák fejlesztése és gyártása, immáron több mint 30 éve. A vállalat természetesen az SSD-k alapjául szolgáló NAND flash chipek fejlesztéséből, valamint gyártásából sem maradhatott ki. Ennek céljára 2006 januárjában megszületett az Intel és a Micron vegyesvállalata, az IM Flash Technologies (IMFT), mely jelenleg is a NAND lapkák fejlesztésének egyik úttörője. A Crucial márkanév alatt piacra került, első népszerűbb SSD sorozat a tavalyi évben megjelent RealSSD C300 volt. Ez a modell elsősorban arról lett híres, hogy ez volt az egyik első olyan meghajtó, mely már támogatta a SATA 6 Gbps szabványt is. A 34 nm-es chipekre épülő C300-as sorozat egyik tagját korábban már mi is teszteltük. Az idei év elején befutott újabb, 25 nanométer csíkszélességű NAND lapkák apropójából a Micron úgy döntött, hogy vérfrissítést végez, aminek eredménye az egyszerűen csak M4 névre hallgató SSD sorozat lett.


[+]

Szerkesztőségünkben az M4 64 GB-os példánya landolt. A dobozban a meghajtón és egy kis tájékoztatón kívül semmi egyebet nem találtunk.

Az SSD az eddig leginkább elterjedt kialakítást kapta. Az egyszerű fémburkolat magassága 9,5 milliméterer.


[+]

A hátoldalon néhány kötelező adatot találhatunk, többek között a pontos modell- és a sorozatszámot, a firmware verziót, valamint a maximális áramfelvételt. Utóbbira a gyártó 2 ampert adott meg, ami az 5 voltos üzemi feszültséggel kalkulálva 10 wattot jelent. Ez első hallásra soknak hangzik, de szinte biztosra vehetjük, hogy ennyit semmilyen helyzetben nem fog kérni magának a meghajtó.

A NYÁK-on a már említett 25 nm-es IMFT NAND flash chipeket találhatjuk Micron márkanéven. Napjainkban az Intel 320-as sorozatán kívül még számtalan más modell is hasonló lapkákra épül. A meghajtó vezérléséért a Marvell 88SS9174-BLD2 típusú, 8 csatornás vezérlő felel. Az előd C300-ban még egy korábbi, Marvell 88SS9174-BJP2 jelölésű verzió volt. A pontos különbségekről nem sokat lehet tudni, de állítólag csak kisebb optimalizációkat tartalmaz az újabb variáns.

Érdemes megemlíteni, hogy a meglehetősen jó teljesítménymutatókkal rendelkező Intel 510 is a Marvell vezérlőjét használja, igaz, abban egy harmadik, 88SS9174-BKK2 jelölésű egység dübörög. Az M4 vezérlőjéhez cache is társul, mégpedig pontosan 128 MB, egy DDR3-1333 chip formájában.


[+]

A fenti képen sorozat a 256 GB-os variánsának felépítése látható. A jelen cikkünkben szereplő verzió ettől annyiban különbözik, hogy a 16 NAND chip helyett mindössze 4 darab található a NYÁK-on, azaz így csak 2 csatorna aktív a vezérlőben, mely természetesen negatív hatással van a sebességre.

Samsung 830 SSD 64 GB

A Samsung 830 SSD család szeptember végén rajtolt el, melynek 256 GB-os tagját még szinte melegében megvizsgáltuk. Akkor nagyon jó benyomást tett ránk a nálunk járt, viszonylag nagy kapacitású SSD, de a legtöbb felhasználónak 64 GB is elégséges, különösen ha az árcédulát is figyelembe vesszük. Mint tudjuk, az esetek többségében a kapacitás csökkenésével arányosan csökken a NAND chipek száma, mely leginkább az írási teljesítményre van negatív hatással. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy sok esetben nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy adott sorozat egyetlen tagjából. Többek között ez is közrejátszott abban, hogy most ismét elővettük ezt a szériát.


[+]

Immáron egy ízig-vérig kiskereskedelmi verzió került hozzánk, azaz teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ezt a modellt a polcról leemelve a következőket találhatjuk majd a kemény fedeles dobozban: beépítőkeretet a hozzávaló csavarokkal, MOLEX->SATA táp- és SATA adatkábelt, valamint egy teljes értékű Norton Ghost 15.0 és Samsung SSD Magician 3.0 szoftvert. Utóbbit korábbi cikkünkben már bemutattuk. Minden egybevéve a Crucial meghajtójához képest itt egy bővebb tartozéklistával találkoztunk.

Természetesen a külcsín nem változott. Ugyanaz az igényes, matt fekete szálcsiszolt alumínium fedlap néz velünk szembe, melyet a korábbi 256 GB-os modellnél láthattunk.


7 mm vs. 9,5 mm[+]

Ebből fakadóan szintén fennáll az a jó tulajdonság, mely szerint az SSD magassága csak 7 milliméter. Ez elsősorban a notebooktulajdonos vásárlóknak lehet jó hír, mert egyre több olyan mobil gép lát napvilágot, amibe csak ilyen méretű egység fér bele. Ergo aki ilyen meghajtót vásárol, az szinte biztos lehet abban, hogy bármilyen 2,5"-os meghajtó helyére be tudja majd építeni. Az SSD tömege is viszonylag alacsony, mindössze 59 gramm a Crucial 70 grammjával szemben.

A meghajtó alján természetesen itt is megtalálható az összes alapinformáció. A Samsung ennél a modellnél 1,6 ampert adott meg legnagyobb áramerősség gyanánt, ami 8 wattos csúcsfogyasztást jelenthet.

A vezérlő itt sem változott. Ez pontosan azt jelenti, hogy a legkisebb modellben is a három ARM Cortex-A9 magot tartalmazó S4LJ204X01-Y040 típusjelzésű chip lapul. A gyártó állítása szerint a három mag előnye elsősorban a véletlenszerű írási és olvasási műveleteknél mutatkozhat meg. A cache itt sem maradhatott ki, ennek szerepét egy 256 MB-os Samsung DDR2-800 chip tölti be.


[+]

Még nem esett említés a NAND flash lapkákról. NYÁK-on természetesen a Samsung által fejlesztett és gyártott chipek kaptak helyet. Azokból is a hivatalosan csak Samsung 2x nm jelöléssel ellátott Toggle DDR NAND variánsok. Egyes források szerint mindez gyakorlatilag 27 nm-es csíkszélességet jelent. A fenti fotó ebben az esetben is egy 256 GB-is verziót szemléltet, azaz a mostani szereplő esetében csak 2 NAND chippel kalkulálhatunk.

Tesztkörnyezet, specifikációk

A július folyamán hadrendbe állított, SATA 6 Gbps kompatibilis SSD-s tesztkörnyezetben egy Intel Core i7-2600K próbálja kipréselni a meghajtókból az utolsó szuszt is. Most is úgy döntöttünk, hogy a Turbo Boost lehetőségét mellőzzük, mivel a Sandy Bridge processzoroknál a maximális turbó órajel nemcsak fogyasztás, hanem hőmérséklet függvénye is, ezért fennállhatna olyan szituáció, hogy ugyanazon teszt alatt esetleg más órajelen dolgozik a CPU, ami befolyásolhatná az eredményeket. Ezt természetesen nem szeretnénk, így inkább kikapcsoltuk a turbót. Mindezek mellé nem kevesebb mint 16 gigabájt G.Skill RipjawsX DDR3 RAM is betársult, hogy a tesztek alatt egészen biztosan ne fogyjon el a szabad memóriánk sem.

Tesztkörnyezet
Tesztháttértárak Samsung 830 SSD 64 GB MZ-7PC064 (Samsung S4LJ204X01-Y040) - fw.rev CXM01B1Q
Crucial M4 64 GB CT064M4SSD2 (Marvell 88SS9174-BLD2) - fw.rev 0009
Samsung 830 SSD 256 GB MZ-7PC256 (Samsung S4LJ204X01-Y040) - fw.rev CXM01B1Q
Samsung 470 SSD 128 GB MZ-5PA128A (Samsung S3C29MAX01-Y340) - fw.rev AXM08B1Q
OCZ Vertex 3 120 GB VTX3-25SAT3-120G (SandForce SF-2281VB1-SDC) - fw.rev 2.06
Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (Marvell 88SS9174-BKK2) - fw.rev PWG2
Intel SSD 320 160 GB SSDSA2CW160G3 (Intel PC29AS21BA0) - fw.rev 0302
Kingston SSDNow V+100 96 GB SVP100S2B/96GR (Toshiba T6UG1XBG) - fw.rev CJR10202
Seagate Barracuda 7200.12 ST3500418AS - fw.rev CC38
Processzor Core i7-2600K (3,40 GHz)
EIST / C1E / C-state bekapcsolva; Turbo Boost kikapcsolva
Alaplap MSI P67A-GD65 (BIOS: 1.C) - Intel P67 chipset
AHCI driver: Intel 10.1.0.1008
Memória

G.Skill RipjawsX 16 GB (4 x 4 GB) DDR3-1866 F3-14900CL9Q-16GBXL

Videokártya AMD Radeon HD 6870 1024 MB - Catalyst 11.5 WHQL
Háttértárak Intel SSD 510 250 GB SSDSC2MH250A2 (SATA 6 Gbps)
Kingston SSDNow M Series SNM225-S2/80 GB (Intel X25-M G2)
Seagate Barracuda 7200.12 500 GB (SATA, 7200 rpm, 16 MB cache)
Tápegység Cooler Master Silent Pro M600 – 600 watt
Monitor Samsung Syncmaster 305T Plus (30")
Operációs rendszer Windows 7 Ultimate 64 bit

A lefuttatott tesztek nem változtak a korábbiakhoz képest, de az esetlegesen eltérő alaplap, processzor és memória miatt nem minden esetben helytálló összevetni a kapott értékeket a 2011 júliusa előtti cikkeinkben szerepeltekkel. A főszereplővel együtt összesen hét darab SSD állt csatasorba a jelenlegi teszthez. Az érdekesség kedvéért bekerült a csapatba a korábbi tesztgyőztes 500 GB-os Seagate 7200.12 merevlemez is, mert ennek eredményeihez viszonyítva szemléletesebben lehet majd látni, hogy esetlegesen mennyit is jelenthet az SSD-re való átnyergelés.

Gyári specifikációk
SSD megnevezése Crucial M4 Samsung 830 SSD
Tesztelt méret 64 GB (kb. 59,4 GB formázva)
Típusjelölés CT064M4SSD2 MZ-7PC064
Formátum 2,5"
Típus MLC
Vezérlőchip Marvell 88SS9174-BLD2 Samsung S4LJ204X01-Y040
NAND chip típusa Micron (IMFT) 25 nm Samsung 2x nm (27 nm)
SATA szabvány SATA 6Gb/s
Olvasási sebesség max. 500 MB/s max. 520 MB/s
Írási sebesség max. 95 MB/s max. 160 MB/s
IOPS 4 KB olvasás max. 45 000 IOPS max. 65 000 IOPS
IOPS 4 KB írás max. 20 000 IOPS max. 16 000 IOPS
Olvasási késleltetés ismeretlen ismeretlen
Írási késleltetés ismeretlen ismeretlen
MTBF 1,2 millió óra 1,5 millió óra
Garancia 3 év
Gyártói weboldal Crucial SSD Samsung SSD
Fogyasztói ár kb. 32 000 Ft kb. 31 000 Ft

IOMeter, AS SSD

A szekvenciális olvasás (és írás) kap szerepet a nagyobb fájlok másolásánál, illetve esetleg még videószerkesztésnél, ezért ha épp rendszerlemezt keresünk, akkor ez csak egy sokadrangú szempont lehet. A Crucial M4, ha nem is sokkal, de itt az élre áll. Összességében elmondható, hogy az öt SATA 6 Gbps szabványt támogató meghajtó szinte egy bolyba tömörül.

Ahogy arra számítani is lehetett, szekvenciális írásnál már jelentősen visszaesnek a meghajtók. A 64 GB-os Samsung 830-nak még kisebb mérete ellenére is majdnem sikerül hoznia az Intel 320 teljesítményét.

Gyakorlatilag itt tarol a két 830-as Samsung, 64 lekérésnél különösen nagy az előnyük. Azért a Crucial teljesítménye sem rossz, amivel végül az Intel 510 előtt végzett. Természetesen most se feledjük, hogy átlagos otthoni felhasználás során ezek az eredmények nem igazán mérvadóak!

A véletlenszerű írás egy átlagos PC-s felhasználó számára szintén nem túlságosan lényeges. Itt szintén visszaesnek a kisebb méretű meghajtók, de a Samsung 830 még így is egész jó eredményeket mutat, viszont a Crucial a hátsó traktusba szorult.

A kevés általunk használt benchmark egyike az AS SSD. Ennek is csak a beépített másolási tesztjét használtuk, mert ezt akár otthon az olvasó is le tudja mérni magának. Amit erről érdemes tudni: ez a meghajtón belül másol, az ISO-teszt nagy ISO-fájlokkal operál, a Program-teszt sok kis fájllal, a Game-teszt pedig vegyesen. Ebben a tesztben viszonylag közel volt egymáshoz a két meghajtó, viszont ahogy látható is, programok esetében jobban szerepelt a Samsung SSD-je.

Windows 7 használat

A valós használatot reprezentáló teszteléshez egy valódi, többhónapos használatot megélt Windows 7-es rendszert vetettünk be. Ez nem egy sebtiben feltelepített Win 7, hanem egy már teliszemetelt, rengeteg feltelepített és uninstallált programot tartalmazó rendszer a háttérben futó ESET Smart Securityvel (vírusírtó és tűzfal). Ezt mentettük le a "szektorról szektorra" módszerrel, majd töltöttük vissza a teszt szereplőire; így egyenlő eséllyel indult az összes versenyző. A rendszer teljes mérete kb. 30 GB, ez egy 37 GB-os partíción foglalt helyet. A rendszer lementés előtt töredezettségmentesítve lett, a SuperFetch és a Prefetch pedig be volt kapcsolva. Minden tesztet háromszor ismételtünk meg.

A Windows 7 betöltési idejét a post után eltűnő "Boot from CD-ROM" felirattól mértük odáig, hogy teljesen felállt a rendszer, tehát betöltődött az összes ikon, az összes gadget és a tálcára az összes program (ESET, ATI Catalyst Control Center). Ez a "teszt" (mondhatnánk inkább használatot is) a véletlenszerű olvasásra koncentrál. Az SSD-k többsége gyakorlatilag szinte ugyanolyan eredményt ért el, illetve az 1-2 másodperces eltérés itt még éppen a mérési hibahatáron belül lehet.

Lemértük a processzortesztekben használatos Photoshop-action lefutási idejét. Ez alapvetően processzortesztekhez lett kialakítva a sok szűrővel, de van néhány ezek között, amelyeknek hatására a kép kinagyítása után komolyan használódik a lapozófájl. Látható, hogy elég hasonló eredményt mutatott fel az öt meghajtó. Ez a teszt sokkal jobban támaszkodik a processzora, mint az SSD-re.

A "3D-s programcsokor" főként a kis fájlok elérésére koncentrál, ugyanis ezek a programok rengeteg kis plug-int töltenek be, a szekvenciális sebesség nem annyira fontos. Az SSD-k itt is viszonylag közel vannak egymáshoz. A Samsung 64 GB-os meghajtója ezúttal fej-fej mellett végzett nagy testvérével és a Vertex 3-mal. A Crucial egy másodperces lemaradással az Intel 510-zel került holtversenybe.

Az "újságírói programcsokorban" ismét a pici fájlok kapnak szerepet; valójában ez a legjellemzőbb a mindennapi használatra, mert itt nem csak a fájlok, de maguk a programok is kisméretűek. Itt azt láthatjuk, hogy a kisebb méret semmiben sem befolyásolja a sebességet, azaz a 64 GB-os Samsung hozta nagyobb társa teljesítményét, és tőlük mindössze egy másodperccel maradt le a Crucial M4.

A "webdesigner programcsokor" már jobban támaszkodik a szekvenciális elérésre, mert a Photoshop és az Illustrator is egy-egy, igencsak nagyméretű dokumentummal együtt nyílik meg. Itt szinte csak a gyors elérés a döntő. Ebben az esetben a két főszereplőnk holtversenyben végzett az élen a nagyobb Samsung, valamint a Vertex 3 és Intel 510 meghajtókkal.

Az "újságírói programcsokor" megnyitása után hibernáltuk a gépet, ezek a programok együtt kb. 2 GB memóriát foglalnak. Már a merevlemezes cikkeinkben megjegyeztük, hogy a hibernálás elvileg a szekvenciális írási sebességtől függ (hiszen a memória tartalmát ki kell írni a hiberfil.sys-be), ennek ellenére ismételten csak nagyon kis különbségeket sikerült kimérnünk.

Másolásos tesztek, játékok

A két következő "teszt" (másolás) eredetileg még a SandForce vezérlőjének olykor becsapós teljesítménye miatt született meg. Lemértük, hogy egy már tömörített Windows 7-et tartalmazó képfájl mennyi idő alatt másolódik át a tesztelendő háttértárra. A képfájlokat immáron a 250 GB-os Intel 510-en helyeztük el, amely – ahogy az IOMeter eredményből is látszik –, körülbelül 450 MB/s-es szekvenciális olvasásra képes, tehát az SSD-k írási teljesítményét szinte biztosan nem korlátozza.

Itt már a gyakorlatban is kiütközik a gyengébb írási tempó, ennek köszönhetően az SSD-k táborában a sor végére szorult a két meghajtó, bár a Samsung nem sokkal maradt le a középmezőnytől.

A Batman - Arkham Asylum játék másolása esetén ismételten a Samsung volt a jobb, amivel közel került az Intel 320-hoz.

Tettünk egy próbát a Photoshop telepítőjének RAMDiskre másolásával, ez lényegében az SSD olvasási sebességét méri, hiszen az SSD-ről másolunk a RAMDiskre. A grafikonról jól lászik, hogy itt semmi különbség nincs a SATA 6 Gbps-os élmezőnyben.

Ezután a RAMDiskről feltelepítettük a Photoshopot, tehát az SSD-k írását teszteltük, de ez felhasználóközelibb mérés, mert egy telepítés idejét mértük le. Az SSD-k ebben a tesztben szinte egy mezőnyt alkottak.

A játékbetöltési időkhöz most két játékot választottunk. A különbségek láthatóan az SSD-k között nem túl nagyok. A 64 GB-os Samsung itt is hozta a nagytesó teljesítményét, melyektől az M4 csak a Far Cry 2-ben marad le egy kicsivel.

Virtualizáció és végszó

Egy másik ötletből született következő tesztecskénk, ami a virtualizációval kapcsolatos. Aki már foglalkozott otthon a témával, az jól tudja, hogy a háttértár sebessége nagyon sokat számít, ha egynél több VM (virtuális masina) működik. Igazából már egy VM is le tudja "ölni" a gépet, ha telepítünk rá, nem kell ehhez kettő sem, pláne ha a VM egy merevlemez "hátsó" 10-20%-án helyezkedik el, ahol a HDD feleolyan gyors, mint a külsején. Készítettünk négy Windows XP-s VM-et, és beütemeztük rajtuk, hogy egyidőben indítsák el a .NET Framework 3.5 telepítését. Az installáció témája teljesen véletlenszerű volt, annál fontosabb infó viszont, hogy ez a teszt alapjában véve a merevlemezek véletlenszerű és kis részben szekvenciális írási sebességét teszteli.

Ahogy látszik is, a 64 GB-os Samsung most sem maradt el sokkal a 256 GB-os rokonától, ellenben a Crucial már jobban leszakadt ezen kettőstől is.

A telepítés után beállítottuk, hogy 0 mp-es időközökkel induljanak el a VM-ek, és lemértük a négy VM együttes bootidejét. Ez a .NET-telepítős teszttel ellentétben a véletlenszerű olvasás sebességét hangsúlyozza ki. Ahol egyáltalán mutatkozik különbség, ott is csak minimális, legalábbis ami az SSD-ket illeti.

Végszó


[+]

Arra a korábban felmerült kérdésre, hogy mennyivel lassabb a 256 GB-os Samsung 830-nál a család legkisebb, 64 GB-os tagja, azt válaszolhatjuk, hogy nem sokkal. Sőt, átlagos felhasználás mellett szinte semmivel. Számottevő különbségek leginkább csak masszív, folyamatos írási műveletek esetében jöhetnek ki, amelyek egy átlagos rendszermeghajtó esetében viszonylag ritkák. Mindez nyilvánvalóan egy remek hír, hisz a 256 gigabájtos 830-at anno az egyik leggyorsabb SSD-ként ismerhettük meg, amiből az következik, hogy a legkisebb gyermek is igencsak tisztes tempót tudhat magáénak.


[+]

Sebesség tekintetében a Crucial M4-nek sincs különösebb szégyellnivalója. Bátran állíthatjuk, hogy a mindennapos felhasználás során alig érezhető különbség a két tesztelt meghajtó között. Igen ám, de ez csak egy szempont. A felszereltséget és kialakítást tekintve egyértelműen a Samsung 830 kapja a két pipát az értékelésben. Végül, de nem utolsósorban ott van az ár, amiben ha csak durván 1000 forinttal is, de megint csak a Samsungál a pont. Mindezek tükrében szerintünk a Samsung 830 sorozat 64 GB-os tagja is megérdemli a különösen ajánlott plecsnit, hisz kialakításának köszönhetően az asztali gépek mellett bármilyen 2,5"-os bővítőhellyel rendelkező notebookba is biztosan beszerelhető, sebessége remek, valamint a felszereltsége is kellemes. A mindezekhez tartozó 31 000 forintos ár a jelenleg nem túl kedvező árfolyamok mellett szintén jónak nevezhető.

Különösebb rosszat a Crucial meghajtójáról sem tudunk mondani, egyet kivéve: meglátásunk szerint ehhez a modellhez a Samsung mellett mindenképpen egy 30 000 forint alatti ár lenne vonzó az éppen aktuális 32 000 forintos helyett. Ennek ellenére, aki valamilyen okból kifolyólag ezt a modell választaná, az sem valószínű, hogy csalódni fog. Már csak azért sem, mert a felhasználói visszajelzések alapján a Samsunghoz hasonlóan ez is egy kitűnő megbízhatósággal rendelkező sorozat lett. Mi mindent egybevéve valahova a tetszett és ajánlott közé pozicionálnánk az M4-et, de a megbízhatóságot, valamint a közelmúltban látott szimpatikus gyártói hozzáállást is figyelembe véve végül az ajánlott felé billent a mérleg nyelve.

Samsung 830 64 GB SSD Crucial M4 64 GB SSD

Oliverda

A Crucial M4 64 GB-os SSD-t az Expert Zrt., a Samsung 830 64 GB-osat az AQUA electromax biztosította.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés