2012. május 31., csütörtök

Gyorskeresés

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Tesztek  »  Processzor rovat

Terítéken a Lynnfield lapkás processzorcsalád

Az Intel új, Core i5 és i7 modelljei a középkategóriát célozzák, megvizsgáltuk, milyen sikerre számíthatnak.

Hirdetés

A BIOS és a tapasztalatok


BIOS [+]

Lássuk a BIOS-t! Az MSI már sokadszorra fogadta meg, hogy a BIOS-ok terén radikális változtatásokat eszközölnek, hogy lepipálják a többi nagyágyút (értsd Asus és Gigabyte), ugyanis az MSI alaplapjainak általában ez a gyenge pontjuk. És lám, a P55-GD80 tényleg jó lett ezen a téren, ám még mindig akad hiányosság vagy probléma. Ami a menürendszer felépítését illeti, szerintünk jó, bár lehetne egy kissé jobban átlátható (egyes menüpontok eléréséhez egész mélyen le kell túrni a menürendszerben) – persze az eredmények nem ezen fognak múlni. Tuningopciók terén a P55-GD80-nak nincs miért szégyenkeznie, az UCLK szorzóján kívül minden lényegesebb beállításra van lehetőségünk, az intervallumok rendben vannak, és a lépésközök is egészen kicsik. Az UCLK szorzó beállításának hiányát egyelőre nem fogjuk mínuszpontként elkönyvelni, mert egyes híresztelések szerint más alaplapokon sincs lehetőségünk ennek a részegységnek a szorzóját megváltoztatni (ez a P55 sajátossága); hogy ebből mi igaz, hamarosan kiderül, mert más gyártók P55-ös alaplapjait is meg fogjuk vizsgálni a közeljövőben. Külön érdekesség a már jópár MSI BIOS-ban látott Memory-Z, ami a rendszerben található memóriamodulokról nyújt információkat. De mi a helyzet a lényegesebb opciók háza tájékán? Gondoljunk itt a hőmérséklet- és a ventilátorszabályozásra. Ezen a téren az MSI lapja jó lett, bár kicsit hiányos. A processzor ventilátorának fordulatszámát két ponton keresztül szabályozhatjuk: először beállíthatjuk, hogy milyen átlaghőmérsékletet szeretnénk elérni (minimum 40 fok), és hogy ehhez minimálisan milyen fordulatszám társuljon. A Core i7-es processzor a Thermalright hűtőjével alig-alig akart 40 fok fölé melegedni, ezért beállítottuk, hogy 45 fok legyen a maximum, és ehhez minimálisan 12,5%-os pörgési sebesség társuljon: a gép teljesen elcsöndesedett. Ezt szeretjük! A Dr.MOS, azaz a CPU-fázisok hőmérsékletét kijelző menü jelenleg még üres. A Green Power menüpont alatt beállíthatjuk, hogy az egyes komponensek kiszolgálására hivatott fázisok miként működjenek, Autón hagyva minden rendben van, a Green Power gombbal úgyis bármikor kikapcsolhatjuk mindet. Feltűnik az M-Flash, amiről a 790GX-GD65 kapcsán már szóltunk egyszer, ezúttal nem halt meg az alaplap a BIOS frissítése után... Az MSI alaplapjainak BIOS-ából sokáig hiányzott a beállítási profilt eltároló menüpont, a P55-GD80-ban hat profil elmentésére van lehetőség, ráadásul ezeket az alaplap BIOS-verzió szerint is megkülönbözteti. A szóban forgó típus utolsó lényegi újítása az U-Key, ami egy pendrive-ra elmentett, lényegében hardveres számítógépzárat takar (a pendrive nélkül nem indul el a gép). Beállíthatjuk, hogy az U-Key a BIOS-t vagy az egész rendszert levédje, és végül ennek megfelelően működik tovább. A funkciónak szerintünk elsősorban a notebookok világában lenne a helye, egy asztali számítógépet ritkán zárnak le a kíváncsi szemek vagy a tolvajok elől, de mondjuk a bosszantó családtagok ellen hatásos lehet... Kipróbáltuk, hogy mit csinál az U-Key egy CMOS clear után: ha a kódot a CMOS-ba mentjük, akkor a rendszer addig nem lép tovább a POST-nál, amíg nem helyezzük be a kulcsot (értsd a pendrive-ot) a gépbe, viszont a kódot ekkor már nem kéri többet, az U-Key pedig kikapcsol. Ha a ROM-ba mentjük az U-Key kódját, akkor a CMOS clear után az U-Key, azaz a pendrive gépbe helyezése után még a BIOS is bejelentkezik, úgy tűnik tehát, hogy a kódot egy CMOS Clearrel ki lehet kerülni.


MSI Control Center: LED-ek / alaplap / MOSFET-ek hőmérséklete / tuning [+]

Mielőtt az OC Genie bekapcsolása után tapasztaltakra térnénk, lássuk az MSI saját fejlesztésű Control Center nevezetű programját, és a látottak kiértékelését! A Control Center lényegében a OC Genie előtti "szoftveres" időkből származik, egy Windows alatt futó túlhajtó és finomhangoló szoftver hőmérsékletkijelzéssel, és az APS, azaz a Green Power szabályzásának lehetőségével. A rendszerinformációs fülön nem fedeztünk fel semmi különlegeset, a program tájékoztat minket az órajelekről és a hardverelemekről. Az Overclocking fül alatt a túlhajtáshoz szükséges beállításokat találjuk. Az FSB (azaz BCLK) és a feszültségek átállításával nincs gond, ezek működnek, de a ventilátorszabályzással nem bírálhatjuk felül a BIOS-ban beállított értékeket. Ráadásul a feszültségek kijelzése nem valósidejú, tehát ha megemeljük valamelyik komponens feszültségét, akkor ahhoz, hogy lássuk az aktuális beállítást, újra kell indítani a programot. Nem egyszer előfordult, hogy a program rosszul jelezte ki a CPU-feszültségét, alá vagy fölémért. A Green Power fül alatt találjuk az energiatakarékossági funkciókat. Az alaplapos oldalon azt állíthatjuk be, hogy az egyes komponensek hány fázisról működjenek. A program a rendszer fogyasztását illetően igen komolytalan értékeket jelez ki, gyakorlatilag másodpercenként, folyamatosan emelkedik a fogyasztás, 2 perc után már 2000 watt környékén járunk... Ennek fényében az alkalmazás által kikalkulált megtakarított energia és százalékok kijelzése is teljesen komolytalan, sajnos semmire sem jók. A LED-es oldalon az alaplapi LED-eket kapcsolgathatjuk ki-be, ezzel el lehet játszogatni, de egy idő után unalmassá válik... A MOSFET-ek hőmérsékletét kijelző oldal, illetve maga az elképzelés szép és jó, de nem működik, ahogy a BIOS-ban sem találtunk a hőmérsékletekre vonatkozóan információt, a Control Centert megtekintve sem lettünk okosabbak, a MOSFET-ek hőmérséklete folyamatosan 70 fok volt. Érdekesség még, hogy az alaplapos oldalon elvileg ki lehet kapcsolni a Green Power-t: ez a gomb nagyon úgy tűnik, hogy nem működik, mert lenyomásának hatására a Green Power egyszerűen nem kapcsol ki, az alaplapi LED-ek tovább égnek. A windowsos gyári programok továbbra sem tartoznak a kedvenceink közé, mindemellett az MSI értesített minket, hogy hőérzékelők a tesztlapokon nem teljesen jól működnek, de a boltokba kerülő verziókon már nem így lesz. Reméljük a legjobbakat!

Most pedig essen néhány szó az OC Genie-ről, és magáról a tuningról. Az OC Genie tehát vállalja, hogy problémák nélkül, garanciavesztés nélkül stabilan túlhajtja a rendszert, és minderre egy gombnyomással képes. Mit is mondhatnánk erre? Jól hangzik, úgyhogy kipróbáltuk. A két processzor közül először a Core i7-870-est teszteltük le, ezért az OC Genie-t is ezen próbáltuk ki elsőként. A számítógépet le kell állítani, be kell nyomni az OC Genie gombot, majd el kell indítani a rendszert, és az OC Genie elvégzi a házi feladatot. Kb. 20 másodpercnyi újraindítgatás, szüttyögés után a processzor beállt 3980 MHz-re, mindezt úgy, hogy hozzá sem nyúltunk a számítógéphez: wow – gondoltuk – ha ez tényleg így működik, akkor van jövője. Az BCLK-t 209 MHz-re emelte, az UCLK 3770 MHz-re, a memória pedig 1260 MHz-re emelkedett (eredetileg 1066 MHz-en hajtottuk). Ezekhez a beállításokhoz 1,4 V-os CPU, illetve CPU_VTT és 1,75 V-os memóriafeszültséget alkalmazott az alaplap, teljesen automatikusan. Elindítottuk a Windowst, és elkezdtük a stabilitást tesztelni, úgy tűnt, hogy nincs gond, a gép megy, nem volt fagyás. Ezután viszont újraindítottuk a rendszert, ami után a post már nem jelent meg a képernyőn, az alaplap vad újraindítgatásba kezdett, végül csak az OC Genie kikapcsolása után éledt fel újra. Tapasztalatnak jó volt. Később újra megpróbálkoztunk összebarátkoztatni az OC Genie-t a Core i7-870-essel, de végeredmény ugyanez lett.

A Core i5-750-nel szerzett tapasztalatok még rosszabbak. A 750-est 3340 MHz-ig hajtotta túl az OC Genie, de az első boot kudarcba fulladt, a Windows nem indult el, vagyis feltehetőleg nem volt stabil a rendszer. OC Genie kikapcsolása, majd bekapcsolása után a processzor ezúttal is 3340 MHz-re állt be. Másodszorra a Windows már elindult, és csakúgy, mint a 870-es esetében, stabilnak tűnt a gép, de a tesztelést követő újraindítás után csak fekete képernyő fogadott minket folyamatos restartolgatás társaságában. Az OC Genie egyelőre kudarcot vallott, de az MSI azt mondja, a következő BIOS-verzióban (v1.52) már javítottak a stabilitáson. Ezt mindenképpen ki fogjuk próbálni.

Ha mindezen szempontokat figyelmen kívül hagyjuk, és feltesszük, hogy az OC Genie által túlhajtott i7-870 stabil volt még az újraindítás után is, akkor is számos problémát kell megemlítenünk. Először is az 1,4 V-ra emelt CPU-feszültség egy 1,1 V-os processzor esetében szerintünk sok, de ez még megbocsátható (kérdés, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha a CPU túlmelegszik, mert a CPU-hűtő nem éppen egy csúcskategóriás típus). Az 1,75 V-os memóriafeszültség már kevésbé, hiszen az Intel 1,65 V-ig garantálja a hibátlan működést, ennél fogva nem értjük, hogy az MSI hogyan állíthatja azt, hogy garanciavesztés kizárva? Erre a kérdésre még várjuk a hivatalos választ az MSI központjából. A harmadik problémánk, hogy az OC Genie bekapcsolása automatikusan letiltja a processzor energiatakarékossági funckcióit (C1E, EIST), és a Green Power is kikapcsol, márpedig az lenne az ideális (és szerintünk a többség így gondolkodik), ha a túlhajtott processzor üresjáratban használhatná ezeket a funkciókat, elvégre a számítógép az idő túlnyomó többségében nincs 100%-os terhelés alatt.

Frissítve 2009.09.21-én: a P55-GD80-hoz kaptunk egy új BIOS-t és a Control Centeren is javított a gyártó, az ezekkel szerzett tapasztalatainkat P55-ös alaplapbemutatónkban el lehet olvasni.

BIOS

Alaplap típusa MSI P55-GD80
BIOS típusa AMI, v1.51
Beállítható FSB (internal base clock, BCLK) 100-600 MHz
Szorzó állítható
PCIe órajel 90-190 MHz
QPI Ratio (BCLK-val felszorozva) 16-18x
DRAM szorzók i5-tel max. DDR3-1333
i7-tel max. DDR3-1600
Uncore frequency / ratio nem állítható
Beállítható feszültségek
CPU 0,90000 és 2,1000 V között
RAM 0,930 és 2,430 V között
További feszültségek és órajelek CPU VTT: 0,482 és 2,092 V között
PCH 1,8V: 0,200 és 2,400 V között
DDR_VREF_CA_A CA_B DA_A DA_B: 0,450 és 1,150 V között
CPU Amplitude Control: 700, 800, 900, 1000 mV
PCI Express Amplitude Control: 700, 800, 900, 1000 mV

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.