Q9300: a legolcsóbb négymagos Penryn

  • (f)
  • (p)
Elemzés – Írta: fLeSs | 2008-04-14 12:15

Érkeznek az asztali PC-kbe illő 45 nm-es négymagos processzorok. A Q9300 megfontolandó választás lehet.

A legolcsóbb négymagos Penryn: Q9300

Az asztali processzorok piacán az AMD nem túl fényes szereplése lehet az egyik oka annak, hogy az Intel nem erőlteti a 45 nm-es gyártástechnológiával készülő négymagosok bevezetését. De az is elképzelhető, hogy a 65 nm-es CPU-k kiszórása az Intel célja. A szerverekbe való Xeonok már régen megjelentek, és a mobil eszközökbe szánt, kis fogyasztású chipek is elrajtoltak, ám az asztali quad-core CPU-k megjelenését többszörösen elhalasztották. Állítólag azért, mert az Intelnek gyártási problémái voltak, de ha ez tényleg így van, akkor a többi szegmensben miként vannak 45 nm-es négymagosok? A Core 2 Extreme-ek Penrynre épülő variánsait is régen megvehetjük, tehát lassan itt az ideje, hogy egy kedvezőbb árú duplikált Wolfdale is felbukkanjon a polcokon. És pont erre hivatott a Core 2 Quad Q9300, az első megfizethető 45 nm-es négymagos.


Core 2 Quad Q9300 a tesztasztalon [+]

A Core 2 Quad Q9300-at felfoghatjuk úgy is, mint a kis csíkszélességen gyártott quad-core processzorok hírvivőjét. Ahogyan az összes eddig megjelent négymagos Intel processzor, a Q9300 is két darab kétmagos lapkát tartalmaz a sapka alatt. Ezeket az Intel Wolfdale-nek „becézi”, és két Wolfdale összekötve alkot egy Yorkfieldet. Még mielőtt belezavarodnánk a kódnevekbe, lássuk, hogy a Core 2 Quad Q9300 pontosan milyen specifikációkkal rendelkezik, és hogy mire számíthatunk tőle.


Processzor megnevezéseCore 2 Quad Q9300
Órajel2500 MHz
Rendszerbusz órajele333 MHz FSB – 1333 MHz QPB
Gyártástechnológia45 nm high-k + metal gate
Tranzisztor (millió)2 x 410 (Wolfdale)
Magméret (mm2)2 x 107 (Wolfdale)
L1 cache2 x (2 x 32 kB adat és 32 kB utasítás (8 utas))
L2 cache2 x 3 MB megosztott (12 utas; 256 bit)
L3 cacheNincs
SIMDMMX, SSE, SSE2, SSE3, SSE4.1
Más támogatott technológiákC1E, EIST, XD, EM64T, Intel VT
Specifikált feszültség0,8500–1,3625 V
Gyári feszültség1,225 V
TDP95 W

A Q9300 2,5 GHz-en jár, ami azért furcsa, mert 333 MHz-es FSB-vel számolva csak feles szorzóval jön ki a végső órajel, tehát elmondható, hogy a Q9300 7,5 x 333 MHz-en ketyeg. Hasonlóan az eddig megismert Yorkfield-alapú processzorokhoz, ez is 4 x 32 kB elsőszintű adat- és utasításcache-sel rendelkezik, viszont az eddig megismert 45 nm-es Core 2 Quadokkal ellentétben csak 2 x 3 MB L2-es gyorsítótárat tartalmaz (emlékeztetőül: az Extreme-ekben 2 x 6 MB található). A másodszintű gyorsítótár mérete nemcsak hogy felére csökkent, de asszociativitási szintjét is redukálták (erről bővebben itt lehet olvasni), ennek következtében bár az adatok keresési ideje csökkent, ugyanez igaz a találati arányra is. Támogatott utasításkészleteit tekintve a Q9300 ugyanott tart, ahol a gyorsabb 45 nm-esek, viszont azokkal ellentétben a specifikált TDP 95 wattra mérséklődött. Egyébként ezt az értéket mi egy ideje nem tudjuk komolyan venni, mert az AMD-nél és az Intelnél is mást jelent, ráadásul a Penryn-alapú processzorokat számunkra érthetetlen módon sorolják be a különböző osztályokba, a 45 nm-es CPU-k ugyanis sokkal kevesebbet fogyasztanak, mint a régi, de ugyanazon TDP osztályba sorolt Intel lapkák.

A hazai viszonyokat figyelembe véve a Q9300 kis hendikeppel indul, ugyanis míg a világ sok országában a Q6600-zal egy árban (vagy picivel afelett kapható), addig itthon jóval drágább annál (a dobozos Q6600 nagyjából 52 000 forint, a Q9300 jelenleg körülbelül 63 500 forint). Ez egyrészt betudható a magyar piaci viszonyoknak, másrészt az újdonság varázsának. A Q9300-nak a Q6600-nál 100 MHz-cel magasabb az órajele, viszont 2 x 4 MB helyett csak 2 x 3 MB L2-es gyorsítótára van. Cserébe az új gyártási eljárásoknak köszönhetően kevesebbet fogyaszt, az SSE4.1-es utasításkészlet, illetve a lebegőpontos egységet ért változtatások miatt egyes optimalizált programokban gyorsabb is annál. Összességében ígéretesnek tűnik, csak jó árat kell hozzá szabni, erre azonban a magasabb órajelű Core 2 Quadok megjelenéséig biztosan várnunk kell.

Tesztkonfiguráció, fogyasztás


AMD tesztrendszerPhenom 9500 tuningolt változatai 2,4 és 2,6 GHz-en (4 x 512 kB L2; 2 MB L3)
Athlon 64 X2 6400+ (2 x 1 MB L2)

Gigabyte GA-MA790FX-DQ6 alaplap (BIOS F3b)
ATI Catalyst 7.11 SB driver
2 x 1024 MB Corsair TwinX1024-6400 DDR2-800
Athlon 64 X2: 800 MHz-en 4-4-4-12-1T időzítésekkel
Phenom: 1066 MHz-en 5-5-5-15-2T időzítésekkel
Intel tesztrendszerCore 2 Quad Q9300 (333 MHz FSB; 2 x 3 MB L2)
Core 2 Quad Q9450 (333 MHz FSB; 2 x 6 MB L2)
Core 2 Quad Q6600/Q6700 processzorok (266 MHz FSB; 2 x 4 MB L2)
Core 2 Duo E8200 processzor (333 MHz FSB; 6 MB L2)
Core 2 Duo E6750 processzor (333 MHz FSB; 4 MB L2)
Gigabyte P35T-DQ6 alaplap (BIOS F5c)
Intel Chipset Driver v8.3.1.1003
2 x 1024 MB Samsung DDR3-1066
266 MHz FSB: 1066 MHz-en 5-5-5-15 időzítésekkel
333 MHz FSB: 1333 MHz-en 7-7-7-20 időzítésekkel
VideokártyaGeForce 8800 GT (660/1620/900 MHz)
NVIDIA Forceware 169.02
MerevlemezSamsung Spinpoint T166 500 GB (HD501LJ; SATA; 7200 rpm; 16 MB cache)
Operációs rendszerWindows Vista Ultimate 32-bit
TápegységCooler Master RS-550-ACLY

Tesztprogramok

  • Szintetikus tesztek
  • FRAPS 2.9.2
  • Konvertálás-kódolás
  • TMPEGEnc XP v4.4 + DivX 6.8
  • Windows Media Encoder 9 + Advanced Profile
  • x264 rev. 711
  • iTunes v7.5
  • Tömörítés, fotó-és filmfeldolgozás
  • 7-Zip v4.57
  • WinRAR v3.71
  • Adobe Photoshop CS3
  • Adobe Premier CS3
  • Sony Vegas 7.0
  • Renderelés
  • POV-Ray v3.7 beta23
  • Cinebench 10
  • 3ds max 2008
  • Lightwave 9.3
  • Maya 2008
  • Játékok
  • Crysis
  • Bioshock
  • CMR Dirt
  • Lost Planet: Extreme Condition
  • World in Conflict
  • További tesztek
  • ABBYY FineReader v9
  • Apache v2.2.6
  • Reaper v2.019
  • Sun Java 6.3 + JATMARK
  • Fritz benchmark

Korábbi tesztkonfigurációinkon nem változtattunk semmit, a Q9300 eredményei bármikor összevethetők a január 7-ei Phenom tesztünk óta megjelent cikkekben szereplő processzorokkal (kivételt képez a Celeron E1200-as teszt).

Először is mi az, ami egy szimpla, de azért egyes körökben nagy érdeklődésnek örvendő processzorban izgalmas lehet? A felhasználók többségének nem szokása a túlhajtás, de nekünk ezzel is foglalkozunk kell. Ez az egyik. Másrészt látnunk kell, hogy a technológia előrehaladtával a fogyasztás tekintetében mire számíthatunk. A 45 nm-es Intel processzorok jelenleg rivális nélküliek ezen a téren, de a Q9300-ról erre vonatkozólag még nem tudunk semmit.


Core 2 Quad Q9300 [+]

A Q9300 beüzemelése probléma nélkül zajlott, a feles szorzó miatt nem volt szükség az alaplapi BIOS frissítésére sem, ez persze gyártónként és típusonként változhat, de tragédiára ezzel kapcsolatban nem kell számítani. Ami kicsit meglepett minket a CPU-Z képeken, az a stepping volt, ugyanis az előzőleg nálunk járt 45 nm-es processzorok mindegyike C0 steppinges volt, viszont a Q9300 már C1 steppinges, legalábbis a CPU-Z szerint, miközben az Intel oldalán csak M1 steppinges Q9300 létezik. Végeredményben mindegy, hogy milyen steppinges a CPU, a lényeg, hogy mennyire lehet túlhajtani. Ezen a téren a Q9300-ban kicsit csalódnunk kellett, ugyanis alapfeszültségen (a BIOS szerint 1,225 V, a CPU-Z szerint 1,184 V) csak 440 MHz-es FSB-ig volt stabil a processzor, ez 32%-os túlhajtásnak felel meg. 1,4 V-on (CPU-Z szerint 1,392 V) is csak 455 MHz-ig jutottunk, és a Q9300 1,5 V-on sem volt ennél többre hajlandó, pedig a melegedéssel nem volt gond (maximum 40 fokot mértünk üresjáratban). Olvasói kérés(ek)re ezúttal azt is kimértük, hogy a tuning hatására hogyan változik a processzor fogyasztása, tehát először lássuk a fogyasztási adatokat.

A Core 2 Quad Q9300 üresjáratban ugyanúgy viselkedett, mint a Core 2 Extreme QX9650, a mezőnyben négymagos létére neki volt a legkisebb a fogyasztása. A tuning hatására sem változott sokat a helyzet. A Q9300 terhelve, alapórajelen szintén nagyszerűen szerepelt, ezúttal is a QX9650-hez közeli értékeket mértünk. Végülis ennek az a konklúziója, hogy a C0–C1 steppingváltással a már egyébként is nagyon visszafogott fogyasztás változatlan maradt. Túlhajtva már másképpen alakult a helyzet, mint tudjuk, az órajel növelésével lineárisan, a feszültség növelésével pedig nagyjából négyzetesen növekszik a fogyasztás. Amíg az órajelet túlhajtva, de alapfeszültségen járt a processzor, a fogyasztása nem nőtt meg számottevően, körülbelül plusz 10 wattot nőtt minden esetben az alapórajeles méréshez képest. Feszültségemeléssel már jobban meglódult a wattok száma, már az alapfeszültséges, de tuningolt helyzethez képest is aránytalanul nőtt a fogyasztás, tehát érdemes ésszel és mértékkel túlhajtani CPU-nkat, ha plusz 100 megahertzért feszültséget kell emelni, nagy árat fizethetünk.

Tesztek

Az eredményeket tartalmazó XLS táblázat innen elérhető, ugyanez HTML formátumban pedig itt található. A Core 2 Quad Q9300-ról elmondható, hogy a Q6600-hoz viszonyítva már most komoly előnyben van, összességében kb. 10%-kal gyorsabb annál. A konvertálóprogramokban ez elsődlegesen az SSE4.1-es utasításkészlet támogatásának tudható be. A fotó- és videofeldolgozó programokban órajelének köszönhetően kerekedett felül „riválisán”, és nagyjából ez a helyzet a renderprogramokkal is. Játékokban kisebb volt a különbség, mert CPU-limitált beállítások mellett a gyorsítótár sokat számít, és ebből a Q6600-nak több van, de magasabb órajelével még mindig a Q9300 bizonyult nyerőnek. A grafikonokból az is kiderül, hogy az AMD Phenomjának még a nem létező 2,6 GHz-es változata sincs pariban a Q9300-zal, tehát az Intelnek semmi oka nincs a kapkodásra.

Tuning és összegzés

Tuning


Q9300 3,4 GHz-en, ennél kicsit többre számítottunk [+]

Mint említettük már, a processzort 3,4 GHz-ig sikerült túlhajtanunk, ehhez (a BIOS-ban beállított) 1,4 V-os feszültségre volt szükség. Néhány eredmény alapórajelen és a tuningot követően:

Core 2 Quad Q9300
Processzor órajele2500 MHz3413 MHzkülönbség
WinRAR benchmark (KB/s)16881576-7%
TMPGEnc HDV -> MPEG2 konvertálás (mp)
HD MOV -> x264 (fps)
74
56,86
63
75,99
+17%
+33%
Cinebench 10 (pontszám)
Fritz benchmark (knodes/s)
9739
7224
13159
9747
+35%
+35%
Crysis (fps)
World in Conflict (fps)
58
90
78
104
+34%
+15%

Összegzés

A Core 2 Quad Q9300-ról mindaz elmondható, amit a korábban tesztelt 45 nm-es Intel lapkákkal kapcsolatban már kifejtettünk. A kisebb csíkszélességen gyártott processzor a házon belüli riválisával, a Q6600-zal szemben számos előnnyel rendelkezik: órajele magasabb, ugyanez elmondható a rendszerbuszról is, támogatja az SSE4.1 utasításkészletet, és néhány teljesítményt fokozó finomhangoláson esett keresztül, ugyanakkor kevesebbet fogyaszt és kevésbé melegszik. Ráadásul minden valószínűség szerint az Intelnek is olcsóbb gyártani. Ugyanakkor vannak hátrányai is, hiszen a Q9300-ban a gyorsítótár mérete kisebb, szorzója alacsonyabb, ennél fogva jobb memóriákra van szükségünk, ha tuningolunk, és a túlhajthatóságától sem ájultunk el, ami természetesen példányról példányra változhat, de egy G0 steppinges Q6600 ennél többre lehet képes. Összegző grafikonunkról leolvasható, hogy a Q9300 az összes tesztelt programot figyelembe véve kb. 9%-kal ér többet, mint a Q6600, már csak az a kérdés, hogy Magyarországon ezt az árak mikor fogják visszaadni, ugyanis a Q9300 jelenleg jóval drágább, mint a Q6600. Reméljük, hogy az AMD minél hamarabb magára talál, mert amíg a Phenomból nem adnak ki magasabb órajelű változatokat, addig az Intel úgy játszik az árakkal, ahogyan csak akar, és ennek a vásárlók isszák meg a levét.

A Q9300 nekünk tetszett, de nem tudjuk egyértelműen ajánlani, mert tudásához képest (egyelőre) magas az ára, ráadásul egy átlagfelhasználó nehezen tudja kihasználni mind a négy magot, ennélfogva jobban jár egy magasabb órajelű, de kétmagos processzorral.

Core 2 Quad Q9300

fLeSs

A Core 2 Quad Q9300-at az Expert Computer Kft., a teszt többi szereplőjét pedig az EndWare Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.