Gyorskeresés
Szponzorunk
Cooler Master Ammo 533 - Rambo háza
A Cooler Master ezúttal katonásra szabta a figurát; Ammo 533 háza a LAN-partik harcmezejéhez illő.
Hirdetés
Díszszemle
Lassan két éve már, hogy a ma is etalonnak számító Stacker megjelent a Cooler Master kínálatában. Azóta a gyártó előrukkolt az egyre divatosabb Media sorozatával, és megjelent néhány Cavalier meg Pretorian, de egyik sem mutatott olyan újdonságot, mint hajdanán a Stacker. Nos, az Ammo 533 felrázta az állóvizet. Katonás külsejével elsősorban a fiatalabb, LAN-partikat lelkesen látogató közönséget célozza meg.
A dobozból kirántva meglehetősen marcona külsővel szembesültünk, amit még a képek is nehezen adnak vissza. Méreteit tekintve nem túl nagy a ház, durva részleteinek köszönhetően viszont nagyon robusztus hatást kelt. Az előlap peremén, valamint alul és felül alumínium berakásos műanyag vastagítások vannak. A tetőre került egy nagyon jó fogású cipelőfül, aminek 25 kilogramm a terhelhetősége. Az üresen 10 kilogrammos házba így maximum 15 kg hasznos terhet pakolhatunk. Katonás hatást keltenek az oldallapra pingált jelek, melyek az alkatrészek elhelyezésére utalnak.
Ügyesen eltalált a kék reset és a piros power gomb is. A véletlen lenyomást elkerülendő félrehajtható takaró került föléjünk, amin egyben funkciójuk is olvasható. Kár, hogy nem világítanak. Látható, hogy a fogantyú szövet hevederben végződik, így nagyon kényelmes a cipelés, nem merev a fogás. A gumihatású fül alatt harckocsis kopoltyúnyílások vannak.
Az előlap jobb oldalára kerültek a ma már kihagyhatatlan csatlakozók: két USB, FireWire, audio ki- és bemenet. A Cooler Master emblémás szellőzőrács mögött kéken világító ventilátor rejtőzik.

A másik oldalra nem kerültek piktogramok, azonban van helyettük két nagy szellőzőnyílás. Természetesen ezek is hatásvadász keretet kaptak.
Hátul nem találtunk semmi szokatlant. Ha az Ammo vázát is feketére fényezték volna, talán még harciasabb lenne, de egy fekete táppal így is zordabbá tehetjük megjelenését. Az alaplap csatlakozói fölött látható szellőzőnyílásba 8, 9,2 és 12 centiméteres ventilátort is rögzíthetünk, de ezt a választást a gyártó ránk bízza, a helyet üresen hagyta.
Az alsó perem díszlécei ugyan benyúlnak a ház alá, de harcosunk klasszikus gumilábakon áll.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Negyedméteres ventilátor a házon
A Point of View hatalmas szélkerékkel szerelt Turbine házait teszteltük.
-
Misztikus alumíniumház
A Cooler Master új, alumíniumból készült Mystique házsorozatának első tagját, a vízhűtésre is felkészített 631-est teszteltük.
-
Chieftec Maestro, a mozigépház
A tornyairól és tápjairól ismert Chieftec első HTPC házával kerültünk közeli kapcsolatba.
-
Cooler Master Stacker 830 – alumíniumrakéta
A gyártónál valószínűleg szabadon eresztettek egy megvadult tervezőt, aki az Ammo 533 mellett az új Stackeren is kiélhette magát.
Előzmények
A Cooler Master már a Socket M2-re készül
Dögcédulákat oszt a Cooler Master
Cooler Master ház LAN-partizóknak
-
Cooler Master médiaházak
Manapság divatossá váltak a médiaházak, újabb gyártó rukkolt elő tetszetős példányokkal.
Szemrevaló újdonságok a Cooler Mastertől
Új házak a Cooler Master kínálatában
-
Cooler Master: hűtés mesterfokon
A gyártó számos új termékéből álló csomagot mutatunk be, különös tekintettel néhány friss processzorhűtő verseny- képességére.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.











