Gyorskeresés
Szponzorunk
Conceptronic rakéta
Végre egy olyan hálózati médialejátszó járt nálunk, amelyik HD videókkal is megbirkózik a számítógép segítsége nélkül.
Működés
Arra számítottunk, hogy a korábban nálunk járt hasonló termékek egyenfelületét kapjuk majd, de csalódtunk – kellemesen. A Conceptronic eszköz főmenüje csupán három pontból áll. Ebből az első (My media) alatt találjuk a saját multimédiás tartalmainkat, a másodikban (iMedia) internetes lehetőségek vannak, a harmadik pedig a beállításokat listázza.

Az utóbbiban a hálózati- és rendszerbeállítás mellett BitTorrent rész is van. Itt nagyon korrektül beállíthatjuk a fájlcserélő klienst, sávszélességi korlátot (1,5 MB/s a maximum) és portot is megadhatunk. Említést érdemel még az a menüpont, amellyel az eszköz USB aljzatára csatlakoztatott adattárat oszthatjuk meg a hálózaton.
A My mediát választva először a rendelkezésünkre álló tárolóhelyek közül választhatunk. Ezek lehetnek az USB-re kötött eszközök, az Ethernet hálózaton megosztott mappák vagy UPnP kiszolgálók. Ezután újabb három menüpontos, de ezúttal függőleges kínálat jelenik meg, ahol választhatunk, hogy képeket vagy videókat szeretnénk nézni, esetleg zenét hallgatnánk.
A képeknél listás vagy ikonos, a másik két típusnál csak listás előnézetben tallózhatunk. A zenéknél a távirányító megfelelő (BGM – background music) gombjával az éppen kiválasztott számot a háttérzenék listájára tehetjük. Ezek a menüben böngészéskor és képnézegetéskor szólalnak meg.
Eredetileg az iMedia könyvtárban csak a Live365 internetes rádiókat összegyűjtő oldal szerepelt, valamint saját streaming tartalmak hivatkozását adhattuk meg. Megfelelő – NTFS – fájlrendszerű háttértárat az USB-re kötve feltűnt a BitTorrent, frissített rendszerprogrammal pedig a szintén rádiós gyűjtő ShoutCast és a népszerű YouTube videomegosztó került még a listára.

A rádióállomások között név és zenei stílus alapján válogathattunk, a Youtube-on listázhattuk a legújabb, a legkedveltebb és egyéb kategóriák szerint rangsorolt videókat. Nemcsak a beállítási, hanem BitTorrent kezelőfelülete is egészen jó. Itt a merevlemezen vagy hálózaton tárolt torrent állományokat indíthatjuk el, amelyeket az USB-re kötött adattárolóra ment le. Megadhatjuk az egyes letöltések prioritását, egyesével vagy közösen állíthatjuk meg, vagy indíthatjuk újra a letöltéseket, miközben láthatjuk az adatátviteli sebességet is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Asztali médialejátszó a Tuniq műhelyéből
Transcend és WD asztali HD médialejátszók érkeznek
Vezeték nélküli videólejátszást kínál a Cisco
Hálózati médialejátszók és szolgáltatások az Iomegától
Multimédiás kiegészítőkkel rukkol elő a Genius
Médialejátszókkal erősít a ViewSonic
-
Asus O!Play – mindenevő multimédiás
Kipróbáltuk a Realtek ígéretes, új médiaprocesszorára épülő hálózati lejátszót.
-
Vegyük fel!
Kipróbáltuk az Ellion magyarul beszélő hálózati lejátszóját, melyet felvételi funkcióval is elláttak.
Előzmények
Conceptronic Media Titan
Médiaprocesszor az Inteltől
-
Médiacenterek csatája
Azt boncolgatjuk, hogy mire is lehet alkalmas egy médiacenter, illetve a különböző típusoknak milyen előnye, hátránya lehet.
-
N-es Wi-Fi a Conceptronictól
Megnéztük, milyen gyors a hálózati eszközök terén kevéssé ismert gyártó 802.11n szabványtervezettel kompatibilis Wi-Fi készlete.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Házimozi témák
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
[Re:] Új termékkategória a Maxelltől: érkezik a tévétalp alá szánt hangsugárzó
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!













