Gyorskeresés
CM Storm – játékra fel!
Nálunk járt a Cooler Master égisze alá tartozó márka játékos egere és három egérpadja.
Hirdetés
Próba, értékelés
Kezdetnek saját QcK padunkon próbáltuk a Sentinel Advance egeret. Már az első mozdulatok után éreztük, hogy nagyon kézre áll. Kellemesen támasztotta a Microsoft egerekhez szokott kisujjunkat, talán csak a hüvelykujj vágatának szűkösségét lehet felhozni ellene. No meg a kiegészítő gombok kissé olcsó hatású járását. Ellenben a fő billentyűk nagyon korrektek voltak. Némi konfigurálás után a funkciók és a felbontás is a megfelelő helyre került. Olyan sokrétű beállítási lehetőségünk van, hogy a Sentinel Advance bármilyen igényhez hozzászabható.
Méretes talpain kiválóan siklott, nem akadt el egyik sarka, nem billegett, és a legkisebb emelésre is abbahagyta az érzékelést, talajt érve pedig azonnal folytatta a dolgát. Rángathattuk akárhogyan, nem sikerült zavarba hozni. Mindennapos használatra a sikamlós Battle Pad H2 tűnt a legjobbnak, képszerkesztésben például érezhetően gyorsabbak voltunk rajta, mint a többi alátéten. Sajnos a mérete még ennél a feladatnál is gyakran kicsinek bizonyult, játék közben pedig állandó jelleggel leszaladtunk róla.

Minden tekintetben ellentétes tapasztalataink voltak a Dura Mesh felületű Weapon of Choice paddal. A mérete teljesen rendben volt, csak különösen alacsony érzékenységgel dolgozóknak lehet szűkös. Nagyon puha felülete az átlagosnál jobban megfogta az egeret. Az ilyen borítás magas felbontásnál jöhet jól, mert az egér nem mozdul rajta olyan hirtelen, mint a sikamlósabb felületeken. Szerintünk az M4-es minta nagyon ízlésesre sikerült.
Megszokott Steel Pad QcK alátétünkhöz mozgási tulajdonságaiban a Tactics volt a legközelebb. A Dura Cloth a jól bevált szövet egérpadok anyagára hasonlít. Ehhez a mi ízlésünknek túl vastag, gumis alap szolgáltat némi extra puhaságot. Azért nem szeretjük a vastag alapot, mert sarka könnyebben elakad mondjuk a billentyűzetben, és zavaróbb, ha leszalad róla az egér. Mindenesetre ez a paraméter ízlés kérdése.
Értékelés
Úgy gondoljuk, a CM Storm Sentinel Advance egy nagyon jó, minden elképzelhető extrával felszerelt játékos egér. Formája ízlés kérdése, de nekünk nagyon bejött. Látványosak a fényei, de nagyon okosan benne hagyták a szoftverben a kikapcsolás lehetőségét. Lézeres érzékelője óriási felbontású, tesztünk alatt egyszer sem sikerült zavarba hozni. Csúszótalpai kiválóak, és pótkészletet is kapunk belőlük. Ebben a kategóriában fontos részlet a súlyozhatóság és a minél jobb testre szabhatóság, amiben a Sentinel Advance remekelt. Különösen tetszett a rátölthető klánlogó lehetősége. Azért vannak gyengéi is, nevezetesen az oldalra nem dönthető görgő és az olcsó nyomású extra gombok. Elsőre a CM Storm Sentinel Advance 17 000 forintos ára magasnak tűnhet, de tudni kell, hogy a nagy felbontású, súlyozható, saját memóriás konkurensei még drágábbak. Mindezek fényében tőlünk játékra ajánlott minősítést érdemelt ki.
A három CM Storm egérpad közül nekünk felületre a Battle Pad H2 jött be, ráadásul kedvező, 1600 forintos áron kapható. Nagyon nagy kár, hogy mérete játékhoz szűkös. Emiatt csak általános feladatokhoz ajánlott. A mi ízlésünknek a Dura Mesh felületű Weapon of Choice pad lassú volt, de mérete és mintája tetszett. Nekünk az átlagos felületű, de túl vastag Tactics pad jött be a legkevésbé. A két közepes nagyságú CM Storm egérpad 3500 forint környékén vásárolható meg.
![]() |
![]() |
| CM Storm Sentinel Advance (játékhoz) CM Storm CS-S Battle Pad H2 (általános feladatokhoz) |
CM Storm CS-M Weapon of Choice M4 DM |
rudi
A CM Storm termékeket az Expert Computer Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
Computex 2011 blog: látogatás a Cooler Master standján
-
CM Storm Spawn - mini egér játékosoknak
Kipróbáltuk a Cooler Master leányvállalatának karmos fogásra tervezett játékos egerét.
Házátalakító versenyre hív a Cooler Master
-
Mesterlövész feketében
Kipróbáltuk a CM Storm Sniper házának felújított változatát.
Játékos kiegészítők nem csak játékosoknak
Kézreálló egér-duó az Ozone műhelyéből
-
Öt játékos egér
Nálunk járt a Revoltec FightMouse Pro, Cyber Snipa Stinger és Silencer, illetve Mionix Saiph és Naos gamer egér.
-
Felderítők fekete fegyvere a CM Stormtól
A Cooler Master alapokra épülő miditorony házat, a vörösben izzó Scoutot próbáltuk ki.
Előzmények
A győztesek egérpadját mutatta be a Razer
-
Darkfield – zavartalan siklás
A Logitech legújabb lézeres érzékelővel ellátott egerei még a legtisztább üvegen sem jönnek zavarba.
Ergonomikus billentyűzetek és különleges egerek a láthatáron
Mutáns egerek – nem csak játékokhoz
-
Genius egerek vezeték nélkül
Három kisméretű, rádiós egeret próbáltunk ki a cég kínálatából.
Szuperprecíz egér és egérpad
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.









