Testetlen hangfal, CES-dömping, jótékony mod

TGIF

A napokban folyó CES alkalmával számos látványos és stílusos hangrendszerről rántották le a leplet, a legnagyobb csodálkozást mégis a JVC Kenwood két ládája okozta. A kocka alakú keretek valójában speciális, vezeték nélküli hangszórók akarnak lenni, legalábbis a gyártó ezt állítja róluk. A gesztenyefából, kézzel készített alkotások 5,35"-es és 12,2”-es méretben lesznek majd elérhetők, hangszórókat viszont nem tartalmaznak: a hangok megszólaltatása a keret feladata, vagyis a fa mint membrán szerepel a képletben.

Leginkább csak a középső és a felső tartományokban képes értékelhető megszólalásra, így zenehallgatásra nem a legjobb választás a dísznek sem utolsó berendezés. Azonban nem is muzsikus célzattal született, hanem inkább a természet hangjainak reprodukálására. A gyártó autentikus hangforrásokat mellékel termékéhez, azonban itt még nem álltak meg. Lehetőség van havi előfizetést váltani ahhoz, hogy olyan, bemikrofonozott természetes környezeteket hallgathassunk „élőben”, mint például Takayama és Morotsuka. Egy csipetnyi paradicsom hazacsempészése persze nem olcsó mulatság: a kisebbik kockáért 680, a nagyobbikért pedig 3400 dollárnak megfelelő japán jent kér a JVC Kenwood.

Ha már ezzel az igen költséges módszerrel sikerült kialakítani privát zen zónánkat, akkor érdemes szórakozásunkról is gondoskodni. A régi idők konzoljainak szerelmesei egy emulátor segítségével bármikor nosztalgiázhatnak egy kicsit, de az életérzés maximalizálása csak az eredeti „vas” tapintásával érhető el. Ezek a korosodó masinák viszont meglepően sok helyet képesek elfoglalni a nappaliban, ezért a Hailrazer úgy döntött, a Nintendo 64-et és a GameCube-ot egybegyúrja, helyesbítve a GameCube-ot egészítik ki a Nintendo 64 képességeivel.

A koncepció lényege, hogy mind az áramforrás, mind pedig az audio- és videokimenet közös, így a koprodukció nem csak kompaktabb, de kevesebb összevissza tekergőző kábellel is jár. A két rendszer között egy egyszerű kétállású kapcsolóval válthatunk, amely az öszvér oldalán kapott helyet. A játékok beolvasása az egyszerűség kedvéért SD kártyáról történik.

Mivel bajok a látszólag legbékésebb pillanatokban is beüthetnek, ezért jobb időben felkészülni a katasztrófára. Robotairz pontosan ezt tette, amikor Super Nintendo rendszerét elpusztíthatatlanná és mobilizálhatóvá tette. Mert az élelem, az ivóvíz és a takaró hasznos kataklizma esetén, de messze nem olyan szórakoztató, mint egy kétjátékos SNES csata.

Az egész egy Pelican 1300 ütésálló táskában talált otthonra, amibe az eredeti rendszer, a távirányítók és a játékkazetták mellé akkumulátor és a fedélbe egy kijelző is került, így a világtól elzárva, hálózati áram hiányában is több órára biztosított a nosztalgiaparti. A projekt kivitelezése 425 dollárjába kerül a túlélőknek, amely minden bizonnyal életük egyik, ha nem a legjobb befektetése lehet.

Egy kicsit a rajongói kütyük világába evezve, a gyártók most sem lustálkodtak, hiszen a két nagy űropera, a Star Trek és a Star Wars hívei mindig vevők a témába illő érdekességekre. Most például a BoyStuff webáruházban bukkant fel egy Star Trek ihletésű webkamera, ami mi mást is ábrázolhatna, mint a USS Enterprise űrhajót. Az autófókuszos USB kamera képességeiről semmit nem lehet tudni, csupán azt, hogy flexibilis szárának köszönhetően az asztal felett lebeghet vagy a monitorra tekeredhet. Egy ilyen zsebcirkáló birtoklása nem annyira olcsó mulatság, 39 angol fontot kérnek érte.

Eheti TGIF összefoglalónk végére a CES általunk egyik legfájdalmasabbnak vélt termékbejelentését hagytuk. Hölgyeim és Uraim, záróizmokat megfeszíteni, itt az iPotty! Nem, ez nem vicc! Ez kérem egy piacképes termék, a szobatisztaság rögös útjának, a biliztetésnek modern eszköze.

Az elképzelés szerint ugye mindenre van egy alkalmazás, így például az egyesült államokbeli App Store-ban 22 program foglalkozik ezzel a nehéz szülői feladat leküzdésével, hogy a kimeneteken távozó termék ne a textilbe, hanem rendeltetési helyére kerüljön, bele a bilibe. A 40 dolláros műanyag csoda lényegében egy bilivel kombinált iPad állvány. A bili funkcionálhat fedett ülőkeként is, valamint az állvány is eltávolítható a biliről, amennyiben úgy érezzük, hogy az oktatás elérte a célját, és továbbiakban nincs szükség a mutatvány kivitelezésében az almás asszisztensre. Nem is értjük, hogy volt meg az emberiség eddig iPotty nélkül!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés