Gyorskeresés
Szponzorunk
Canon PowerShot SX210 IS: minőségi darab
Bár táblás csoki formájával nem annyira, minőségével annál inkább tarolhat a Canon új SX PowerShotja.
Külső, ergonómia
Kecses, lekerekített ívű külsejével két táborra osztja a márka rajongóit az SX210 IS. Vannak, akik szerint szép, s vannak, akik azt mondják, egy fényképezőgép legyen fényképező alakú – még a kompaktok közt is. Amivel azonban mindenki egyetért, hogy minőségi darabbal állunk szemben.
A forma kétségkívüli előnye, hogy zsebből, táskából kiemelve biztosan nem akad el semmiben, hiszen kikapcsolt állapotban még a tizennégyszeres optika is csak félcentire lóg ki az előlapból (bekapcsolt állapotban „wide” állásban 2,5, illetve telecentrikus végén 5,3 cm az optika hossza). A masinát kifejezetten jó érzés kézbe venni, méretének, tömegének és kerek sarkainak köszönhetően szépen belesimul tenyerünkbe.
Bekapcsoláskor a vaku magától nyílik fel, illetve csukódik, ha ismét kikapcsoljuk a fényképezőt. Persze időközben a felhasználó is lecsukhatja a villanót, arra utaló információt nem találtunk sehol, hogy ez ártana a mechanikának. Ha biztosra akarunk menni, akkor bízzuk a gépre a kis fényforrás nyitását-csukását; a vakuhasználatot menüből engedélyezhetjük vagy tilthatjuk. Egyedül kétkezes fogásnál lehet kissé zavaró, hogy emiatt a szokásostól eltérő módon kell megfogni a vázat.
A hátoldalon a megszokott klasszikus képarányú kijelzőktől eltérően egy 16:9-es fogadja a nézelődőt. Ez az arány filmfelvételnél és a már rögzített mozgóképek visszanézésekor hasznos, hiszen a HD felbontású képanyagokat így a kijelző teljes felületén élvezhetjük. Fotózásnál a kijelző közepén jelenik meg 4:3 arányban az előnézeti kép, melynek két oldalán egyéb információkat jelenít meg a masina.
A módválasztó tárcsa egyben hüvelykujjtámasz is, ezért megbocsátható vétség, hogy elég határozott mozdulat szükséges elforgatásához. A többi kezelőszerv (filmfelvétel dedikált gombja, lejátszás nyomógomb, paraméterező tárcsa, kijelző és menü gombok) mérete és kialakítása könnyed és gyors használatot tesz lehetővé, külön említendő, hogy végre a paraméterező tárcsa is racsnis lett, így jól érezhető annak használata.
Hátulról nézve a váz jobboldalára kis műanyag ajtó alá kerültek a csatlakozók, kicsit lejjebb a csuklópánt rögzítő pontja található. Utóbbi fémből készült, és eléggé beleolvad az oldallemez felületébe, de belső kialakításának köszönhetően mégsem óriási kihívás a pánt befűzése.
Az akkufedél oldalirányban nyílik, nyitása erőt igényel, ami nem rossz, egyedül a fedél lehetne érdesebb, hogy ujjunknak megfelelő támaszt biztosítson. Az állványmenet sajnos műanyagból készült, ügyeljünk használatakor, ne nyírjuk el a menetet.
A készülék tetőlapján balról jobbra haladva a már említett villanót, a sztereó mikrofon nyílásait, a bekapcsolót, a zoom-pöcköt, valamint a kioldót találjuk. Elsőre borzongást váltott ki a zoomolást indító pöcök, de használat közben kiderült, hogy nem is olyan rossz elgondolás ez a gyártótól.
Kellemes meglepetés volt használni a Canon PowerShot SX210 IS gépét. Bár nekünk első ránézésre annyira nem jött be, könnyed kezelhetőségével és jónak mondható ergonómiájával pillanatok alatt megkedveltette magát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Canon PowerShot SX230 HS – hmm, nem is rossz!
Különlegesen hasznos és érdekes funkcióktól duzzadó fényképezőgépet kaptunk a Canontól bemutatóra.
-
Canon SX30 IS – harmincötszörös nagyítás
Amikor már azt gondolná az ember, hogy a gyártók elérték a csúcsot, akkor jön még csak képbe a Canon új hiperzoomja.
-
Canon PowerShot G12: újabb csúcsragadozó
A Panasonic és a Samsung már megmutatta, mit tud csúcskompaktjuk. Most a Canonon a sor: íme a G12.
Új firmware a Canon SX30 IS fényképezőhöz
Három új kompakt fényképező a Canontól
Féltucat új nyomtató az Epsontól
Előzmények
Frissül a PowerShot széria
-
Canon PowerShot SX120 IS - komoly legény
Felnőtt külsővel hivalkodik a Canon új, tízszeres zoommal megáldott PowerShot-ja, az SX120 IS.
-
Canon SX200 IS - kis tömzsi
A Canon PowerShot SX200 IS tizenkétszeres zoommal és többek között HD felbontású videókkal próbál piacot nyerni.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.













