Külső, ergonómia 1.

A megfelelő ár/érték aránnyal és nagyon jó képminőséggel, ergonómiával rendelkező Samsung EX1 komolyan feladta a leckét a konkurenciának. Időközben járt nálunk a Panasonic LX5 készüléke, amely jóval több pénzért sem volt képes többet nyújtani nála. Most a Canon gépén a sor, hogy bizonyítsa, van-e értelme egy kisebb vagyont kifizetni egy csúcskompaktért.

A Canon PowerShot G12 a G10-ben már megismert külsőt viszi tovább - persze a mérnökök azért itt-ott változtattak a vázon, nehogy unalmassá váljon. A számos dedikált vezérlőn kívül immár egy plusz vezérlőtárcsa is felkerült a palettára, amely az előlapon kapta meg helyét.

A tárcsa valahogy nem akar ujjra esni, pedig mind mutatóujjal, mind középső ujjunkkal elérhető. Ha a masinát két kézben tartjuk, akkor valamelyest könnyebb a forgótárcsa kezelése, de minimális fogásváltásra mindenképp szükség lesz.

A duci markolati rész egy csúszásgátló bevonatot kapott, amely ráadásul jól is néz ki, elegánsabb külsőt adományoz a gépnek. A fényképező fogása nem rossz, de amint majd a hátoldalt ábrázoló fotónk mutatni fogja, a markoló kéz hüvelykujja kissé szűkös helyre van bepréselve. Az előlapon balról jobbra haladva megtaláljuk a már említett paraméterező tárcsát, az AF segédfényét (mely erős, kékes fényt bocsát ki), az optikai keresőt (erről kicsit később bővebben), végül a fixen beépített vakut.

A G12 hátlapja kezelőszervekkel zsúfolt, ami egyrészt jó, hiszen a gombokhoz és a tárcsákhoz különböző funkciók rendelhetők, így a gép használata korlátok közt egyénre szabható, másrészt nem annyira jó, mert némileg kényelmetlenné teszi a készülék fogását. Figyeljük meg a jobb felső sarkot: a hüvelyujjnak kialakított hely igen szűk lett. Egyik oldalról a kijelző széle, másik oldalról a nyomógomb szigete nyomja.

Nagyon helyesen a Canon is kihajtható és elforgatható kijelzővel látta el csúcskompaktját, így szinte bármilyen szögben kényelmesen fotózhatunk vele. Az egérmozi 2,8”-os átmérővel bír, ami valamelyest eltér a divatos 3”-tól, ám szerintünk ennyi is bőven elég, ráadásul nagyon szép a képe, és valamivel talán kevesebbet is fogyaszt nagyobb társainál.

A TFT képe teljesen ki is kapcsolható, így nem zavaró az optikai kereső használata közben. A kis kukucs-lyuk nagyban hozzájárul ahhoz az érzéshez, hogy „igazi” fényképezőgéppel dolgozunk, hiszen mégiscsak szemhez emelve lehet legkényelmesebben fotózni. A kereső zoomos működésű, hűen adja vissza az aktuális gyújtótávolságon látott képet (az LCD-n is majdnem teljesen ugyanazt a képkivágást lehet látni, mint benne). Hátránya persze, hogy semmiféle információt nem közöl a felhasználóval. Szemüvegesek is örülhetnek, egy kis tárcsával be lehet a megfelelő dioptriaértéket állítani.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!