Külvilág, ergonómia
Anno tíz évvel ezelőtt a Canon az EOS 300D-vel forradalmasította a digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacát: az volt ugyanis az első igazán megfizethető APS-C szenzoros, cserélhető objektíves fotómasina, amit már sokan megengedhettek maguknak – még a kevésbé gazdag országokban is. Ezúttal – bár szerényebb csinnadratta közepette – a teljes képmezős, azaz full frame lapkás masinák szegmense szerepel a Canon célkeresztjében. Az EOS 6D egyik nem titkolt célja, hogy a teljes Leica képkockás készülékek is teret nyerjenek, s egyre több „igényes amatőr” jusson a nagy képérzékelő által nyújtott előnyök (és persze hátrányok) birtokába. Megnéztük, valóban megéri-e majdnem hatszázezer forintot kiadni ezért a gépért.
Első pillantásra az EOS 6D nagyon hasonlít az 5D Mark II és az 5D Mark III vázakra, csupán terjedelmében és tömegében van némi eltérés. No meg a kezelőfelület sem ugyanaz, sőt! Bár cikkünk nem az 5D Mark III-mal való összehasonlításról szól, mindenképp érdemes megemlíteni, hogy lényeges eltérés van a két készülék nyomógombjainak elosztásában. Ez az információ azoknak lehet fontos, akik esetleg másodgépként tekintenek a 6D-re, hiszen éles bevetés előtt (tehát elsősorban olyan munkáknál, ahol kritikus szerepe van a gyors fényképezőgép-kezelésnek) nem árt majd behatóbban foglalkozni a gombok elrendezésével.
Elölnézetből „ötdés” vonalvezetésű a masina; kicsit messzebbről nézve nem látszik különbség a Mark II és a Mark III dSLR vázakhoz képest. Persze ízlés kérdése, de nekünk mindig is tetszettek a Canon „ötösei”, a vonalak megtartása tehát nálunk piros pontot érdemel. A hátoldalon egyből szembetűnik, hogy a népszerű kis joystick eltűnt, helyette a multifunkciós egység veszi át a navigációs szerepet. Bár szerkesztőnk is szereti az 5D „iránypeckét”, az EOS 60D-nél már megismert megoldás sokkal gyorsabban, pontosabban kezelhetőnek bizonyult. A kijelző bal oldaláról is elköltöztek a nyomógombok: míg az 5D Mark III-nál a nagyítás, a képnézegetés és a törlés gombja is itt található, addig a 6D-nél ezeket a hátlapon szétszórva találjuk. Az elrendezés nem rossz, de más, és ezért megszokást igényel azoknak, akik rendelkeznek 5D fényképezővel. A menü és az információ maradt a megszokott helyen, a hátlap bal felső sarkában.
Az EOS 5D Mark II csak CompactFlash, az 5D Mark III viszont már SD memóriakártyákat is fogad. Hogy egy osztállyal alacsonyabban érezze magát a 6D, ő csak egyetlen kártyafoglalatot kapott, amelybe SD, SDHC, illetve SDXC szabványú memóriakártyákat helyezhetünk. Úgy tűnik, a gyártó ezzel az egykártyás megoldással is igyekszik elkülöníteni az igényes amatőröket a félprofiktól..
A váz alján, a markolati részben kapott helyet az akkumulátor, amely azonos az 5D Mark III-ban is használatossal, így – ha másodgépnek venné valaki a 6D-t – nem lesz gond az áramellátás keverésével. A 6D akkuja akkor is könnyedén hozzáférhető, ha épp cseretalp van rögzítve a masina aljára.
Az EOS 6D bal oldalán található az összes csatlakozóaljzat: a vezetékes távvezérlőé, illetve a mikrofon, az USB és a HDMI. Az osztálybéli megkülönböztetés itt is látható, hiszen az 5D Mark III-nak ezeken felül van még fejhallgató és PC szinkron csatlakozója is.
Legfelül, a masina tetőlapján az ötösöktől megszokott kép fogad: a biztosítóretesszel ellátott módválasztó tárcsa, a vakusaru, az optikai kereső dioptriaállító egysége, a különböző funkciókat ellátó nyomógombok (természetesen ezek sorrendje is eltér az 5D Mark III-étól – de miért?), a kioldó és az egyik paraméterező tárcsa. Az 5D Mark III ezeken felül egy plusz funkciógombbal is büszkélkedik, aminek itt nyomát sem látjuk. Az alábbi összehasonlító fényképeken az EOS 6D, az EOS 5D Mark III és a Panasonic DMC-GH3 látható, így a méreteket és az egyéb, kezelőfelületeken található különbségeket is megnézhetjük.
A Canon EOS 6D fogása nagyon kényelmes, a nagy markolat kellően mély és vastag; a váz jól belesimul a tenyérbe, a kezelőfelület – ha nem az 5D Mark III után esünk neki – gyorsan használható, a gombok elhelyezése sem kényelmetlen. Persze értjük, hogy különbséget kell tenni az igényes amatőr és a félprofi vázak között, de miért kellett a gombokat és kiosztásukat felcserélni? Így ha valaki másodgépnek veszi (ami simán elképzelhető például egy esküvőfotós esetében), majd jól össze lesz zavarva, hogy most vajon melyik funkció épp hol van a kezében fogott vázon. Ezért a kavarodásért egy fekete pont jár a Canonnak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
