Hirdetés

Az utolsó összecsapás

Far Cry

A Far Cry az elkövetkező játékgeneráció első képviselője, a videokártyák megizzasztására különösen jól használható, hiszen ennél komolyabb shaderhasználatot még nem láthattunk játékban. A tesztelgetés előtt azonban azonnal tisztáznunk kell 1-2 dolgot, amely szükséges a későbbi eredmények megértéséhez. A Far Cryt megjelenése után nem sokkal követte az első patch (1.1), amely számos hibajavítás mellett különböző optimalizációkat is tartalmaz, legalábbis ez a játék készítőinek a megállapítása. Többek között nem titkoltan az NVIDIA-kártyák teljesítményén "optimalizáltak", hiszen számos teszt szerint az alapjátékkal az FX-ek nagyon gyengén muzsikálnak, persze ez a konkurens kártyáihoz mérten értendő.

Most pedig lássuk a két kártya sebességét:

Ahogy az látható, a második grafikonon a két kártya minimális fps-eit is feltüntettük, hiszen mehet a játék átlagosan 50 képkocka/másodperces sebességgel, ha sokszor leesik 20 alá, akkor már nem igazán játszható. Továbbá feltüntettük azt is az egyes felbontásokban, hogy a Radeon hány százalékkal gyorsabb az FX-nél. Mi az, ami egyértelmű a grafikonokon látottak alapján? Az ATI Radeon 9800 XT az 1.1-es patch telepítése előtt a GeForce FX 5950 Ultrát (nem túlzunk, ha azt mondjuk) csúnyán elveri. Az átlag fps-ek esetében elért kb. 60%-os, míg a minimum fps-ek esetében elért átlag 50-60%-os sebességelőny a Radeon javára nagyon megdöbbentő. Az 1.1-es patch feltelepítése után némileg változik a helyzet, és a GeForce FX szinte feltámad, és már-már majdnem beéri az ATI-t, ám az még mindig 10-30%-os sebességelőnnyel rendelkezik. Mivel semmit nem szeretnénk a véletlenre bízni, ezért egy másik replayjel is lemértük a két kártya sebességét. A második replay már a Regulator pályán játszódik. Lássuk az eredményeket!

Erre mondják azt, hogy "ouch". A patch feltétele előtti eredmények esetében az ATI-kártya előnye még tovább nőtt, méghozzá az átlag fps-ek tekintetében átlagosan kb. kétszer gyorsabb, míg a minimum fps-eknél másfélszer. Ez igencsak hihetetlen, ám ne felejtsük el, hogy az 1.1-es patch feltétele után az FX ismét csak feltámad (már szinte poraiból), és némileg megközelíti a Radeont. Persze ez a "turbó" patch-nek is nevezhető javítás még mindig nem elég a GeForce számára a boldogsághoz, hiszen még így is 50-90%-kal lassabb (tehát kb. fele olyan gyors), mint az ATI Radeon 9800 XT. Töredelmesen bevalljuk, hogy ugyan számítottunk az ATI-kártya fölényére, azonban ekkora különbségekkel nem számoltunk.

Most pedig lássuk a képminőséget! Mivel a képminőség tekintetében sem szeretnénk semmit a véletlenre bízni, ezért a játékban 6 helyszínen készítettünk screenshotokat. Köszönhetően annak, hogy a Radeon sebessége nem változott meg a patch feltétele után sem, ezért csak az 1.1-es patch feltétele után készítettük el a képeket. Az NVIDIA esetében természetesen elkészítettük a képet a patch feltétele előtt és után is, és mindhárom esetben elkészítettük a képeket Medium, tehát 4x-es élsimítással és 4x-es anizotropikus szűréssel is.

ATI / ATI IQ / NV 1.0 / NV 1.0 IQ / NV 1.1 / NV 1.1 IQ

Nos, mivel gondoltunk a lustább olvasókra is, ezért négy gyorsbemutatót is beillesztettünk a cikkbe, elég az egérkurzort a képek fölé.vinni.

Lássuk csak, hogy mit is látunk valójában. Miután korábbi cikkeinkből már többször is kiderült, hogy az ATI és az NVIDIA élsimítási metódusai másként értelmezik a 4x-es élsimítást, azaz az ATI 4x-es rotated grid FSAA-jához képest az NVIDIA ordered grid féle 4x-es élsimítása szemmel láthatóan csúnyább, ezért ezt a megállapítást nem szándékozunk most mind a hat példakép esetében újra és újra kifejteni. Ennél sokkal érdekesebb az, amit négy képen kinagyítottunk. Mi is látható? Egyértelműen arról van szó, hogy amíg a Radeon a játék készítőinek eredeti elképzelése szerint X számú 2-es és Y/Z számú 1.4-es és 1.1-es pixel shadert használ, addig a GeForce FX a képminőség rovására, ám a sebesség felturbózása érdekében számos pixel shader fallbacket alkalmaz, azaz a játékban található 2-es pixel shadereket egyszerűen 1.4-es vagy 1.1-es shaderre – úgymond – cseréli le, látható a jobb felső és alsó képen (eltűnnek az árnyékok, fényforrások). A másik két képen az FX 32 bites precizitásról 16 bitesre vált át a sebesség javítása érdekében (a padló négyzetesedése és szürkülése), de ez egyértelműen a képminőség rovására megy. A sebességkülönbségeket egyébként a kinagyítható képek bal felső sarkában látható fps-számláló is hűen reprezentálja. Ahogyan a fenti képekből kiderül, a képminőségromlás elvileg nem az NVIDIA hibája, ugyanis a jelenség csak az 1.1-es patch installálása után következik be.

Milyen következtetést is vonhatunk le ebből? A Far Cry-jal az NVIDIA-tulajok választás elé kerültek: vagy szebb képminőségben, de sokkal lassabban élvezik a játékot (patch nélkül), vagy gyorsabban, ám ahogy ez a képekből kiderült, rondább képminőséggel kénytelenek játszani (1.1-es patch-csel). Esetleg még szóba jöhet a grafika lebutítása is, mellyel szintén gyorsíthatunk valamelyest a játékon. Az ATI kártyatulajoknak ilyen problémákkal nem kell szembenézniük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • SAP

Előzmények

Hirdetés