2016. július 25., hétfő

Útvonal

Tesztek » Életmód rovat

Csontrezgéses fejhallgató – az meg mi?

Kipróbáltuk az Audio Bone Aqua fülest, amelyet nem a fülre/-be kell helyezni, mégis alkalmas zenehallgatásra.

Mi az a csontrezgéses fejhallgató?

A fül- vagy fejhallgatókról mindenkinek egy olyan eszköz jut eszébe, amelyet a fülre vagy a fülbe kell helyezni. Pedig létezik egy harmadik út is, amikor is a hangszórókat a fül közelében kell elhelyezni, hiszen ezek ilyenkor a koponyacsontnak adják át a rezgéseket, amelyek közvetlenül áttevődnek a belső fülre, és ezáltal ugyanúgy kiválthatják az idegi ingerületet, mint a légvezetés útján, a dobhártyán keresztül eljutó hangok.

Audio Bone Aqua
Audio Bone Aqua [+]

Ezt a módszer évszázadok óta ismert, a csontrezgéses hallás első, közismert alakja például a hallását elvesztő Ludwig van Beethoven zeneszerző volt. Ő ugyanis komponálás, zenélés során a zongorához egy dobverőt támasztott, amelynek egyik végére egyszerűen ráharapott. Mikor a hangszer rezgésbe hozta a dobverőt, az a fogain keresztül megrezegtette a koponyáját, és a hangok ezáltal jutottak el a hallóidegekhez. Mint ahogy ebből is látszik, ez egy "kicsit" komplikált megoldás, így aztán az audioeszközök gyártó is maradtak a hagyományos útnál, azaz sokáig kizárólag a fülre építettek.

Audio Bone Aqua
Audio Bone Aqua [+]

2009-ben aztán felbukkantak az első csontrezegtetéses elven működő fejhallgatók, de hogy őszinték legyünk, nem forradalmasították a zenehallgatást, nem küldték nyugdíjba a régivágású fej- és fülhallgatókat. Mostanában viszont ismét megélénkülni látszik ez a szegmens is, hiszen a közösségi finanszírozású oldalakon felbukkant néhány olyan vállalkozás, amely ilyen masinákkal szeretne sikert elérni, sőt van már gamernek nevezett modell is. Talán még az is benne van a pakliban, hogy a közeljövőben elárasztják a világot a csontrezgéses fejhallgatók, úgyhogy eljött az ideje, hogy mi is kipróbáljunk egyet. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a hangminőség, mennyire kényelmes, és hogy milyen előnyei, illetve hátrányai vannak ennek a technológiának.

Audio Bone Aqua

A csontrezgéses fejhallgatók legismertebb gyártója az Audio Bone, amely rendelkezik hazai képviselettel is. Azonban a cég sajnos egy ideje már nem állt elő új modellel, aminek hátterében talán az állhat, hogy már nem nagyon tudták továbbfejleszteni az eljárást, így mi is csak az Aqua egyik változatát tudtuk kipróbálni, ami nem egy mai darab.

Audio Bone Aqua
Audio Bone Aqua [+]

Első pillantásra teljesen úgy néz ki, mint egy átlagos, tarkópántos fülhallgató, közelebbről megnézve azonban feltűnik, hogy hiányoznak a megszokott fülpárnák vagy a fülgumik. A súlya 35 gramm, tehát nem nehéz, 120 centiméteres, szokványos hosszúságú kábele végén pedig egy 3,5 mm-es jack csatlakozó található. A legtöbb fej- és fülhallgatótól megkülönbözteti, hogy vízálló, viszont a Bluetooth technológiát nem támogatja, nincs rajta mikrofon sem, így headsetként nem használható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.