Gyorskeresés
Athlon 64-es lapok a szorítóban
Megatesztünkben kilenc darab, AMD Athlon 64 processzorhoz szánt alaplapot mutatunk be. A felvonultatott termékek az nForce3 és K8T800 chipsetekre épülnek.
Hirdetés
Konklúzió
Tesztjeinkből egyértelműen kiderült, hogy a chipsetek között nincsenek jelentős különbségek. Noha az nForce3 papíron sok helyen le van maradva a K8T800-hoz képest, ezt észrevenni nem igazán lehet. A processzorba integrált memóriavezérlő miatt a chipsetek közti teljesítménykülönbségek már elméletben is minimálisra csökkennek. A HyperTransport sebessége szintén nem látszik meghatározó tényezőnek; úgy tűnik, hogy az nForce3 600 MHz-en és 8 biten képes kielégíteni a processzor igényeit, a 2,4 GB/mp-es sávszélesség elegendőnek látszik. Tuning esetén amúgy is vissza kell venni a HyperTransport szorzóját.
Mint már sokszor elmondtuk, balgaság lenne egy alaplapot a teljesítménye alapján kiválasztani. Döntsön ehelyett a feature-lista, a layout, az ár és a nyák színe. Árakat minden alaplap esetében nem tudunk közölni, hiszen még nem mindegyik termék kapható Magyarországon.
Az Abit KV8-MAX3 egy sokszínű alaplap. Integrált szolgáltatásai és a mellékelt kellékek még ebben a mezőnyben is nagyon szép helyre emelik, a µGuru, a kissé hangos OTES és a diagnosztikai LED mind nagyon hasznos feature, és tuningban is nagyon előkelő helyet foglal el. Mindezek alapján csak ajánlani tudjuk.
Az Albatron K8X800 ProII, ha nem lenne rajta a VIA Envy24PT, egy átlagos alaplapnak lenne tekinthető, látványosan kiemelkedő tulajdonságai nincsenek. BIOS Mirror funkciója és a tuningbeállítások sokszínűsége előnyére válik, de a mellékelt kiegészítők nem túl bőségesek. Ha olcsón megvásárolható lesz, megfontolásra érdemes.
Az ASUS K8V Deluxe ebben a mezőnyben egy átlagon felülinek mondható alaplap. Az integrált eszközök tekintetében jól áll, hiszen SATA csatlakozókból nincs hiány, a gigabites LAN és az ASUS saját WiFi csatlakozója sem hiányzik. Tuningban nem dicsekedhet, hiszen szinte az összes alaplappal jobb eredményeket értünk el, azonban az alaplap layoutja dicséretet érdemel. Összességében jó vásárt csinálhatunk vele.
A Chaintech ZNF3-150 Zenith a szerző személyes kedvence lett a tesztelés ideje alatt. Ütős narancssárga foglalatok a fekete nyákon, RadEX hűtés, ami hangos, viszont VIA Envy 24PT hang, gigabites háló, SATA és PATA-RAID, rengeteg kellékanyag, CBOX3, CMR kártya és nagyon jó tuninglehetőségek, amelyek tovább fokozhatóak az nForce3 chipsetnek köszönhetően, hiszen az PCI órajele fix. Az alaplap a cikk győztese.
Az Epox 8HDA3+ egy szintén nagyon jól sikerült alaplap remek layouttal és kevés kellékanyaggal, illetve átlagos tuninglehetőségekkel. A 8HDA3+ szintén csak a diagnosztikai kijelzővel tud kitűnni a tömegből, ezért szerintünk átlagos ebben a mezőnyben.

Az MSI K8T Neo-FIS2R egy jól felszerelt alaplap, átlagos tuningopciókkal (ami kicsit bugos még), egy kitűnően kihasználható CoreCell chippel, SATA-RAID-del, gigabites hálózati vezérlővel és az MSI-től szokatlanul kevés kellékanyaggal. Jó tervezése a jó vétel kategóriába emeli.
A Gigabyte K8NNXP és K8VNXP együtt lesz értékelve, hiszen a két alaplap feature-listája szinte megegyezik, ahogy kellékek is és a tuningopciók is. Mindkét alaplapon van SATA és PATA-RAID is, Dual LAN, DPS, SATA hátlapi kivezetés, DualBIOS, a tuningopciók kielégítőek, csomagulásuk igényes, a hozzájuk adott tartozékok pedig bőségesek, ezért mindkét alaplap jó vételnek számít. Feszültségemelési bugjuk a későbbiekben egy új BIOS-szal remélhetőleg megszűnik.
Az ASUS SK8N egy jól sikerült alaplap. Ránézésre talán puritán, de ha jobban a dolgok mélyére nézünk, akkor kiderül, hogy egy sok feature-rel rendelkező, tartozékokban bővelkedő, bár nem a legjobban megtervezett termék (a meleg a videokártya, processzor, memória sorrendben megy végig a házon). Egy Athlon 64 FX processzorral vagy egy gyengébb Opteron processzorral, amelyet később feltuningolunk, már most lehet otthonunkban egy olyan rendszer, amely fel van készítve a 64 bites világ viszontagságaira, és emellett rettentően gyors.
fLeSs
Az ASUS K8V Deluxe és SK8N lapokat a Ramiris Rt., a Gigabyte K8NNXP és K8VNXP lapokat pedig a Co-Run Kft. bocsátotta rendelkezésünkre. A tesztben szereplő többi alaplap a gyártóktól érkezett. Köszönjük!
Azóta történt
-
nForce3-as alaplapok tesztje - 1/2
Az AOpen, a Chaintech, a Shuttle és a Soltek öt, nForce3 250/250Gb chipsetre épülő alaplapját teszteltük.
-
Athlon 64-es platformok tesztje
VIA K8T800 Pro, NVIDIA nForce3 250Gb, SIS755. Három chipset, három gyártó, egyazon foglalat, egyetlen monstre teszt.
-
Olcsón gyorsat: Athlon 64 3000+ és 2800+
Az AMD két kedvező árú processzorral gyorsítaná a 64 bites rendszerek elterjedését. Vajon érdemes-e váltani?
-
Bemutatkozik a Socket 939 és az Athlon 64 3800+
Avagy lehet egy tűvel kevesebb és egy memória-csatornával több? Cikkünkből kiderül, mi várható az új Athlon 64-től.
-
FIC K8-800T
Bemutatkozik a tajvani FIC Athlon 64 processzorokhoz szánt, VIA chipkészletes alaplapja.
-
A 3400-asok klubja
Cikkükben a 3,4 GHz-en futó Northwood Pentium 4 és az AMD Athlon 64 3400+ küzdelméről tudósítunk.
-
Intel Prescott: az új generáció
Átfogó cikkünkben bemutatjuk az áttervezett Pentium 4 újdonságait.
-
Soltek SL-K8AN-RL
A korábbi megatesztünkről lekésett, nForce3 lapkakészletű Soltek Athlon 64-es alaplap most bizonyít.
Előzmények
VIA: integrált megoldás AMD64 platformhoz
SiS: nyereményjáték az Athlon 64 jegyében
Boltokban az Athlon 64 3000+
Athlon 64-pletykák
Új VIA-lapkakészletek AMD64 platformhoz
-
A Shuttle Athlon 64-es XPC-je
A mini PC-k piacán a Shuttle abszolút brand, évek óta úttörőként van jelen. Most is, Athlon 64 és nForce 3 alapú rendszerével.
-
Ringben az Athlon 64 és az Athlon 64 FX
Az AMD nyolcadik generációs processzora másfél éve várakoztatja a nagyérdeműt, ám most menthetetlenül megmérettetett.
K8T800-as alaplap az Albatrontól
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.






