Gyorskeresés
Athlon 64-es lapok a szorítóban
Megatesztünkben kilenc darab, AMD Athlon 64 processzorhoz szánt alaplapot mutatunk be. A felvonultatott termékek az nForce3 és K8T800 chipsetekre épülnek.
Hirdetés
ASUS K8V Deluxe
Az ASUS K8V Deluxe a gyártó szerint az Athlon 64-es alaplapok királya. Talán nem véletlen a dobozon látható nagy oroszlánfej.
A K8V külsőre igazán tetszetős, fekete nyákra épül, a memóriafoglalatok és a PCI-bővítőhelyek citromsárgán rikítanak, ezekből egyébként öt van, és közvetlenül a barna AGP-foglalat alatt helyezkednek el, tehát lényegében azonnal négyre csökken a használható PCI-foglalatok száma. Az IDE-csatlakozók és a chipset hűtése kék lett, és jópontot érdemel a floppycsatlakozó 90 fokos elforgatása, hiszen így a kábelt elvezethetjük a házon belül a merevlemezek mellett. A tápcsatlakozó helye némileg szerencsétlen, hiszen az IDE-kábelek is pont arrafelé helyezkednek el. Az ASUS-lapon már gyárilag van hűtéslefogató keret, tehát ezzel a problémával a későbbiekben nem kell foglalkozni.
A K8V Deluxe a VIA K8T800 chipsetre épül, ennek megfelelően északi hídat is találhatunk rajta, amelyet az ASUS egy egyszerű hűtőbordácskával fedett le. Az AGP-foglalat környékén nem látható egy zavaró alkatrész sem, ráadásul a memóriafoglalatok egy szinttel feljebb is kerültek, tehát később nem okoz kellemetlen pillanatokat a memória vagy a videokártya cseréje, bővítése.
A hatcsatornás hangzást az ADI AD1980-as chipje szolgáltatja. A hálózati vezérlő a már megszokott 3COM Marvell 3C940-es gigabites Ethernet chip.

Az ASUS K8V Deluxe egyik igazi különlegessége a 802.11b szabványú (a 802.11g-re is felkészített) modulokat fogadni képes Wi-Fi foglalat.
Az alaplapon található továbbá egy VIA VT6307 Firewire-vezérlő, amely két Firewire csatlakozást tesz lehetővé, illetve egy Promise PDC20378-as SATA RAID-vezérlő, amely SATA RAID 0, 1 és 0+1 funkciókkal bír, így összesen négy SATA és hat PATA eszközt köthetünk a számítógépre.
Az alaplaphoz a generációk óta bevált ASUS PC Probe-ot ajánlja a gyártó, ezzel a programmal végigmonitorozhatunk minden hőmérsékletet, feszültséget, fordulatszámot és további információkat kaphatunk a rendszerről.
Kellékek

A hátlapon egy-egy PS2 portot találhatunk az egér és a billentyűzet számára, egy-egy soros és párhuzamos portot, négy USB 2.0 portot, egy-egy Firewire- és RJ-45-csatlakozót, illetve a szokásos audio ki-bemeneteken kívül egy S/PDIF kimenetet is.
Az ASUS szokásához híven most sem fukarkodott a csomagolt kellékek terén, a dobozban az alaplap mellett találunk egy felhasználói útmutatót, egy driver CD-t és egy Intervideo WinDVD Suite CD-t, három fekete ATA100-as IDE-kábelt és egy floppykábelt, illetve egy hátlapi panelt, és két, a számítógép hátuljára kivezethető panelt, amelyeken négy további USB és egy Firewire port található.
Ezen felül kapunk további két SATA-kábelt és egy hozzávaló Y tápkábel-átalakító elosztót. Nemcsak a hátlapi panelen található S/PDIF kimenet, hanem egy hátlapi kivezetést is ad az ASUS.
BIOS és tuning

PERFORMANCE MODE / HŐMÉRSÉKLET / VCORE1 / VCORE2
A K8V Deluxe AMI-BIOS-ra épül. Érdekességként a már sok P4-es ASUS-lapon látott Performance Mode itt is helyet kapott, ez az opció a memóriaidőzítéseket csökkenti, tehát gyorsítja a rendszert, igaz csak minimális mértékben. Érdemes megjegyezni, hogy tapasztalataink szerint az összes alaplap végre közel ugyanazt a hőmérsékletet méri, míg az Athlon XP-s vagy Pentium 4-es lapoknál a legkülönfélébb értékeket láthattuk. Alapállapotban minden alaplapon 35-40, míg terhelés alatt maximum 55 fokos volt a processzor. A VCORE1 és VCORE2 képek magyarázata: ahhoz, hogy ezeket be tudjuk állítani, a "FID/VID change" opciót "Auto"-ról "Manual"-ra kell állítani. A "Hammer VID"-del, esetünkben a VCORE1-es képen egy 0,8 V és 1,55 V-os tartományon belül állíthatunk be egy értéket, majd a " VCORE Offset" opcióval ezen felül választhatunk a "None" és "150mV" értékek közül. Ez mindössze annyit jelent, hogy maximum 1,55 V+150m V (0,15 V)=1,7 V feszültséget adhatunk a processzornak.

FSB / SZORZÓ / VDDR / VAGP / VLINK
Az FSB 200 és 300 MHz-es tartományban állítható, illetve az Albatron mellett ezen az alaplapon be tudjuk állítani a szorzót is, ráadásul 10 feletti értéket is megadhatunk. Egy gond van csak, 10 feletti szorzó beállításakor a gép ugyanúgy 2000 MHz-en indult el, mintha nem nyúltunk volna ehhez az opcióhoz. A memória feszültsége 2,6 V és 2,8 V között állítható be 0,1V-os lépésekben, emellett az AGP feszültsége 1,5 V és 1,7 V lehet. Az új BIOS-ban feltűnik egy új opció, a V-LINK Voltage, amely elvileg az északi- és déli hidat összekötő kapcsolat feszültsége; ezt 2,5 és 2,7 V-ra állíthatjuk be.
Érdekességképpen kipróbáltuk, hogy működik-e a szorzóbeállítás rendesen, és beállítottuk az 5-ös szorzót, tehát 1000 MHz-et. Meglepődtünk, amikor kiderült, hogy a Sandrán kívül egyik ismert program sem detektálja jól a szorzót és az FSB-t, mind 10x100-at észlelt, míg a Sandra 5x200-at.
Az ASUS-lap a tuning terén vegyes benyomást tett. A szinkron tuningot ez az alaplap bírta a legjobban, viszont nem tudtuk kihozni belőle azt az órajelet, mint az Albatron és az Abit esetén. A maximális tuning 230 MHz-es FSB, szinkronban a memóriával, 1,7 V-os processzorfeszültségen, és 600 MHz-re visszaskálázott HyperTransport-sebességgel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
nForce3-as alaplapok tesztje - 1/2
Az AOpen, a Chaintech, a Shuttle és a Soltek öt, nForce3 250/250Gb chipsetre épülő alaplapját teszteltük.
-
Athlon 64-es platformok tesztje
VIA K8T800 Pro, NVIDIA nForce3 250Gb, SIS755. Három chipset, három gyártó, egyazon foglalat, egyetlen monstre teszt.
-
Olcsón gyorsat: Athlon 64 3000+ és 2800+
Az AMD két kedvező árú processzorral gyorsítaná a 64 bites rendszerek elterjedését. Vajon érdemes-e váltani?
-
Bemutatkozik a Socket 939 és az Athlon 64 3800+
Avagy lehet egy tűvel kevesebb és egy memória-csatornával több? Cikkünkből kiderül, mi várható az új Athlon 64-től.
-
FIC K8-800T
Bemutatkozik a tajvani FIC Athlon 64 processzorokhoz szánt, VIA chipkészletes alaplapja.
-
A 3400-asok klubja
Cikkükben a 3,4 GHz-en futó Northwood Pentium 4 és az AMD Athlon 64 3400+ küzdelméről tudósítunk.
-
Intel Prescott: az új generáció
Átfogó cikkünkben bemutatjuk az áttervezett Pentium 4 újdonságait.
-
Soltek SL-K8AN-RL
A korábbi megatesztünkről lekésett, nForce3 lapkakészletű Soltek Athlon 64-es alaplap most bizonyít.
Előzmények
VIA: integrált megoldás AMD64 platformhoz
SiS: nyereményjáték az Athlon 64 jegyében
Boltokban az Athlon 64 3000+
Athlon 64-pletykák
Új VIA-lapkakészletek AMD64 platformhoz
-
A Shuttle Athlon 64-es XPC-je
A mini PC-k piacán a Shuttle abszolút brand, évek óta úttörőként van jelen. Most is, Athlon 64 és nForce 3 alapú rendszerével.
-
Ringben az Athlon 64 és az Athlon 64 FX
Az AMD nyolcadik generációs processzora másfél éve várakoztatja a nagyérdeműt, ám most menthetetlenül megmérettetett.
K8T800-as alaplap az Albatrontól
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.
























