Gyorskeresés
Athlon 64-es lapok a szorítóban
Megatesztünkben kilenc darab, AMD Athlon 64 processzorhoz szánt alaplapot mutatunk be. A felvonultatott termékek az nForce3 és K8T800 chipsetekre épülnek.
Hirdetés
Albatron K8X800 ProII

Az Albatron K8X800 Pro II egyenesen Tajvanról repült hozzánk.
Az Albatron lapja sötétkék nyákra épül, a processzorfoglalat kissé feljebb került, mint az Abiton, mellette három memóriafoglalatot találunk. Az AGP foglalat világosabb kék színnel különül el a többi alkatrésztől, alatta hat PCI foglalat található, azonban a nagyobb hűtésű videokártyák egyet ebből használhatatlanná tesznek. A fő tápcsatlakozó szerintünk jó helyre került, illetve megtalálható egy +12 V-os, négytűs tápcsatlakozó is, amely már az Abiton is látható volt, és a többi alaplapon is látható lesz, ugyanis a stabil feszültségellátás az Athlon 64 processzorok számára alapkövetelmény. Az Albatron az Abithoz hasonlóan sajnos szintén nem csomagol alapfelszereltségként hűtéslefogató keretet, tehát olyan hűtést kell választanunk, amelyhez adják ezt az alkatrészt.
A K8X800 a nevéből sejthetően a VIA K8T800 lapkakészletre épül, így északi híddal is rendelkezik, melyről az Albatron egy kis passzív hűtéssel gondoskodik. Jó pont jár a zajtalan megoldásért. Az AGP foglalatnál azonban egy kondenzátor nagyon rossz helyre került, videokártya-cserélgetésnél vigyázni kell vele, nehogy kitörjük a helyéről. A memóriafoglalatok az AGP-foglalattal egy szintre kerültek, tehát memóriát még a videokártya behelyezése előtt rakjuk a helyükre.
Az alaplapon egy VIA VT6307 Firewire-vezérlő található, amelynek segítségével két nagysebességű, IEEE-1394-es porton keresztül csatlakozó eszközt köthetünk a számítógépre. A hálózatot az Abit lapnál már megismert 3COM Marvell 3C940 chip szolgáltatja, méghozzá gigabites sebességgel.

Az Albatron-lapon egy újdonságnak számító audiochipet fedezünk fel VIA Envy24PT személyében. Az Envy24 sorozatú hangvezérlők 96 kHz-es mintavételezést és 24 bites felbontást támogatnak, és 36 bites mixerrel rendelkeznek, az Envy24PT ezen kívül 8 audiocsatornát, valamint a legújabb DVD-Video Dolby Digital EX és DTS ES hangszabványokat is támogatja, négy szimultán bemenő csatorna mellett. További információkat a chipről ezen a címen találhatunk. A lapka egyébként nagyon jó minőséget nyújt, azonban ennek feltétele, hogy a hangkeltő kodek is – amely ezen az alaplapon a VIA VT1616 – jó minőséget képviseljen.
Ezen az alaplapon is megtalálható az Albatron két hasznos feature-je, a Voice Genie és a Mirror BIOS. A Voice Genie egy négy nyelven beszélő, alaplapi hibaleírást adó megoldás, a Mirror BIOS pedig a Gigabyte-lapoknál megismert DualBIOS albatronos megfelelője, tehát ha az egyik chip elszáll például BIOS-frissítés közben, akkor a tartalékchipet aktiválva folytathatjuk tovább a munkánkat.

Némileg meglepő, de a K8X800-on nem található semmiféle SATA- vagy PATA-RAID-vezérlő, ezért kénytelenek vagyunk beérni a déli hídba integrált SATA-vezérlővel, amely RAID funkciókat is támogat (0, 1 illetve 0+1 módokat).
Kellékek

A hátlapon az úgymond szokásos ki-bemeneteket találjuk meg, így nem hiányozhat az egy-egy PS2 port az egér és a billentyűzet számára, az egy-egy soros és párhuzamos port, a két USB port, az RJ-45-csatlakozó, és a megszokottnak egyáltalán nem mondható hat audio ki-bemenet (Surround back Speaker-out, surround speaker-out, center/subwoofer speaker out, mic-in, line-in és front speaker-out).
Az alaplaphoz jár a felhasználói kézikönyvön kívül egy driver CD és egy Intervideo WinCinema Pro DVD-lejátszó szoftver, emellett egy hátlapi panel, illetve két ATA100-as IDE-kábel és egy floppykábel. A két hátoldali kivezetésen további két Firewire port és négy USB portot kapunk, így tehát összesen hat áll ebből rendelkezésre, csak győzzük kihasználni.
A csomaghoz jár még egy SATA-kábel és egy SATA-tápátalakító kábel, illetve egy hátlapi kivezetés egy-egy soros és gameporttal. Egy másik hátlapi panelen S/PDIF digitális és analóg ki-bemeneteket, ear-phone jack és MIC jack aljzatokat találunk.
BIOS és tuning

SZORZÓ / FSB / AGP-PCI 222 MHz FSB-nél / AGP-PCI 233 MHz FSB-nél / VCORE
Az Albatron lapján a tuningopciók széles skálája áll rendelkezésre Az egyik legnagyobb fogás a processzor szorzójának állítása, amely ezen az alaplapon kívül csak az ASUS privilégiuma. Igaz, csak lefelé állíthatjuk, azonban ha belegondolunk, akkor ez is hasznos lehet, hiszen már az Athlon XP processzoroknál megtanultuk, hogy a kisebb szorzó és magasabb FSB nagyobb teljesítménnyel kecsegtet, mint a nagyobb szorzó és kisebb FSB párosa. A szorzó tehát 4 és 10 között variálható, míg az FSB 200 és 300 MHz között. Érdekes még, hogy a BIOS az FSB átállításának függvényében kijelzi az aktuális AGP/PCI órajelet is, ami sajnos nem fix, ráadásul még 233 MHz-nél sem vált át hetes osztóra a lap, tehát itt már 38 MHz a PCI órajele, ami a legtöbb PCI-os eszköz számára hosszú távon halálos dózis lehet. A K8X800 teszi lehetővé egyedül az 1,9 V-os processzorfeszültség-emelést, ezt is 0,05 V-os lépésekben.

VDDR / VAGP / VLDT / VNorthB / VSouthB
A memória feszültsége 2,6 V és 2,9 V között állítható 0,1 V-os lépésekben, míg az AGP feszültsége 1,5 V és 1,8 V között, szintén 0,1 V-os lépésekben. Ezen az alaplapon is lehetőség nyílik a HyperTransport feszültségének emelésére, 1,2 V és 1,3 V között választhatunk, illetve feltűnik két további opció, az NB és az SB Voltage, amelyek az északi és déli hídak feszültségének beállítására szolgálnak, mindkettő 2,5 V és 2,8 V között variálható 0,1 V-os lépésekben. Elméletileg szerintünk ezek az opciók az FSB emelésénél jöhetnek jól, gyakorlatilag azonban nálunk a változtatásuk nem hozott semmilyen plusz eredményt a többi alaplaphoz képest. Az Albatron-lapon az LDT szorzójának változtatására nincs lehetőség, tehát eljött az idő, amikor a HyperTransport busz szélességét vagyunk kénytelenek változtatni (16 bitről 8 bitre).
Ahogy az Abit-lappal is, az Albatronnal is 2400 MHz-et hoztunk ki a processzorból 1,8 V-os feszültséggel, igaz ezt 241 MHz-es FSB-vel, ugyanis ez az alaplap eggyel kevesebb MHz FSB-t állít be, mint mi a BIOS-ban. A memóriát ezen az órajelen 166 MHz-re állítottuk vissza, tehát 200 MHz-en üzemelt 2-2-2-5-ös beállítással. A HyperTransport szélességét a fel- és lefutó ágon is 8 bitre állítottuk. Amíg ezt nem tettük meg, addig a processzor csak 2200 MHz-en volt hajlandó stabilan működni. 240 MHz-es FSB-nél a BIOS szerint a PCI órajele 40 MHz, tehát annak ellenére, hogy a tesztek erejéig stabil volt a rendszer, hosszabb távon a merevlemezeink megóvásának érdekében így nem járatnánk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
nForce3-as alaplapok tesztje - 1/2
Az AOpen, a Chaintech, a Shuttle és a Soltek öt, nForce3 250/250Gb chipsetre épülő alaplapját teszteltük.
-
Athlon 64-es platformok tesztje
VIA K8T800 Pro, NVIDIA nForce3 250Gb, SIS755. Három chipset, három gyártó, egyazon foglalat, egyetlen monstre teszt.
-
Olcsón gyorsat: Athlon 64 3000+ és 2800+
Az AMD két kedvező árú processzorral gyorsítaná a 64 bites rendszerek elterjedését. Vajon érdemes-e váltani?
-
Bemutatkozik a Socket 939 és az Athlon 64 3800+
Avagy lehet egy tűvel kevesebb és egy memória-csatornával több? Cikkünkből kiderül, mi várható az új Athlon 64-től.
-
FIC K8-800T
Bemutatkozik a tajvani FIC Athlon 64 processzorokhoz szánt, VIA chipkészletes alaplapja.
-
A 3400-asok klubja
Cikkükben a 3,4 GHz-en futó Northwood Pentium 4 és az AMD Athlon 64 3400+ küzdelméről tudósítunk.
-
Intel Prescott: az új generáció
Átfogó cikkünkben bemutatjuk az áttervezett Pentium 4 újdonságait.
-
Soltek SL-K8AN-RL
A korábbi megatesztünkről lekésett, nForce3 lapkakészletű Soltek Athlon 64-es alaplap most bizonyít.
Előzmények
VIA: integrált megoldás AMD64 platformhoz
SiS: nyereményjáték az Athlon 64 jegyében
Boltokban az Athlon 64 3000+
Athlon 64-pletykák
Új VIA-lapkakészletek AMD64 platformhoz
-
A Shuttle Athlon 64-es XPC-je
A mini PC-k piacán a Shuttle abszolút brand, évek óta úttörőként van jelen. Most is, Athlon 64 és nForce 3 alapú rendszerével.
-
Ringben az Athlon 64 és az Athlon 64 FX
Az AMD nyolcadik generációs processzora másfél éve várakoztatja a nagyérdeműt, ám most menthetetlenül megmérettetett.
K8T800-as alaplap az Albatrontól
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.


















