Egészpályás ASUS letámadás Windows 8/RT fronton

ASUS VivoBook

Utrabook és notebook új köntösben

Hirdetés

Az ASUS egy másik új elnevezést is bevet a köztudatba, ez pedig a VivoBook. Ebből már könnyen kitalálható, hogy a VivoTabbal ellentétben nem tabletek, hanem notebookok kerülnek ebbe a sorozatba, melyek szintén a Windows 8 és az érintőpanel bűvkörében készülnek a megmérettetésre. A VivoBookon belül egyelőre az X202 és az S400 család lesz elérhető, de ezek többféle konfigurációban.

ASUS VivoBook X202
ASUS VivoBook X202

A VivoBook család tagjai az eltérő számozás ellenére sok téren egyformák: üveg borítású, többujjas érintőképernyővel rendelkeznek, házuk a Zenbookokhoz hasonlóan ék formájú és fémből készült, valamint többféle színben is elérhetőek lesznek. Mindegyik notebookhoz jár 32 GB ASUS WebStorage tárhely, hangzásvilágukról pedig a SonicMaster technológia és MaxxAudio hangfeldolgozási eszközei gondoskodnak, még a kisebb variánsokban is – ahol a hangszóró mérete ugyanakkor, mint a nagyobbakban.

ASUS VivoBook X202
ASUS VivoBook X202

Alapvetően az X202 és S400 mégis külön-külön kategóriát képvisel. Előbbi inkább a netbookok irányvonalát célozza meg, míg utóbbi az Ultrabookok családját gazdagítja. A VivoBook X202 303 x 200 x 217 milliméteres méretével, 1,4 kg-os tömegével, valamint a 11,6"-es, 1366x768 pixeles érintőkijelzővel egyértelműen a hordozhatóság felé tereli a hangsúlyt, míg nagy, 14"-es notebookoknál megszokott méretű touchpadja a kényelmes használatot helyezi előtérbe. Ezen adatok alapján egy felsőkategóriás szubnotebook képe is kirajzolódhatna, azonban a harmadik generációs Core i3, valamint Pentium 987 és 847 processzorok és integrált grafikus magok miatt miatt nem beszélhetünk világmegváltó számítási teljesítményről. Ehhez a gyártó 3 GB DDR3 memóriát, valamint 320 vagy 500 GB-os merevlemezeket párosít. Az akkumulátor 38 Wh, de az üzemidőről nem esik szó, a gyártó csupán annyit említ, hogy készenléti állapotban legfeljebb 15 napig képes ellátni feladatát.

ASUS VivoBook S400
ASUS VivoBook S400

Az S400 ezzel szemben 339 x 239 x 210 milliméteres mérete és 1,8 kg-os tömegével nem más, mint egy 14"-es Ultrabook. Érintőkijelzőjének felbontása ez esetben is 1366x768 képpont, viszont hardver téren már harmadik generációs Core i7 processzor és 8 GB DDR3 RAM is szóba jöhet. A tárolást ennél is 320 vagy 500 GB-os merevlemezekkel oldották meg, amit egy 24 GB-os SSD gyorsítótárral egészítettek ki, így teljesíti a kategória iránt támasztott szigorúbb követelményeket (mint például a gyors ébredés alvó üzemmódból). A nagyobb méret és tömeg egy erősebb, 44 Wh-s akkumulátort rejt, de ennek üzemidejét sem árulta el a gyártó, ám az Ultrabook besorolás miatt biztosra vehetjük, hogy 5 óránál hosszabb időtartamra számíthatunk.

ASUS VivoBook S400
ASUS VivoBook S400

Árat egyelőre nem adott meg a gyártó, de a felszereltségből sejthető, hogy barátságosabb árkategóriába szánt eszközökkel lesz dolgunk. Az Amazonon már felbukkantak az előrendelhető példányok, így például az X202 Intel Core i3-3217U processzoros változata 4 GB memóriával és 500 GB-os merevlemezzel 599 dollárba kerül, míg az S400 Intel Core i5-3317U CPU-val, szintén 4 GB memóriával és 500 GB-os merevlemezzel 699 dollárt kóstál. Természetesen mindkét géphez alapból jár Windows 8 operációs rendszer. Nyilvánvalóan a lassabb processzorral és kisebb merevlemezzel forgalomba kerülő példányok ára még ennél is moderáltabb lesz.

A hivatalos bejelentés említést tesz az S500-ról is, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint az S400, csak 15,6"-es kijelzővel. Azonban magyarországi szemmel ez a termék egyelőre kevésbé fontos, ugyanis első körben csak az X202 és az S400 érkezik, az áruk azonban még nem tisztázott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés