Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
Hőmérséklet, zaj, akkumulátor
Adja magát, hogy a két Asus gép – különösen a nagyobb – az átlagosnál kevesebbet fogyasztó és kevésbé melegedő CULV platformmal szép hűsen és csendben teszi majd a dolgát. Akkor lepődtünk volna meg igazán, ha az U20A a 24 fokos szobahőmérsékletnél nem úgy viselkedik, ahogyan tette. Szépen csendben, 20 dB környékén duruzsolt, miközben felülete csak a bal alsó sarkában lépte át a 35 fokot.

Megterhelve a kis egymagos processzor 44 fokról 47-re melegedett, majd jó negyedóra alatt alaphangon elment 55 fokig. Ekkor szépen fokozatosan felhangosodott a hűtés, de csak 26 dB-ig, ami még mindig inkább netbookos, semmint notebookos érték. Ennél melegebb már nem lett a CPU, sőt hűlt két fokot. A jó félórás melegítés alatt a winchester 37 fokról 42-re hevült, ami még rendben van, jó 10 fokos tartalékot jelent a melegebb napokra. Hevítés közben a gépház egyetlen pontja sem érte el a 40 fokot, ez is nagyszerű.

Kezdetben még kellemesebben viselkedett az UX50V, ami méretét és kisebb étvágyú processzorát figyelembe véve nem olyan meglepő. Hátrafelé szellőző hűtése alig hallhatóan neszezett csak, amit a kijelzőpanel még le is árnyékolt. Nyugalmi állapotban a csuklótámaszon alig 30 fokot mértünk.

Megterhelve a kis egymagos hőmérséklete a nyugalmi 50 fokról 54-re ugrott, de a hang a második percig változatlan maradt. Ekkor szép fokozatosan erősödni kezdett, egy perc alatt érte el 23 dB-es maximumát, amit ezután már végig tartott. A CPU fél óra alatt 63 fokig melegedett, a winchester hőmérséklete pedig ezalatt 40 fokról 43 fokra kúszott fel. Dolgunk végeztével csak a hűtés környékén, hátul mértünk 38 fokot.

Akkumulátoros üzemidőben már a startnál eredményt tudtunk volna hirdetni. Hatcellás, több mint 60 Wh-s telepével az U20A egyértelmű favorit volt a nagyobb kijelzős, dupla VGA-s, csupán 41,44 Wh-val rendelkező UX50V-vel szemben. Arra viszont nem számítottunk, hogy az U20A nyugalomban több mint 8,5 órát bír majd. Emellett a nagyobb gép szintén korrekt, majd 5,5 órás eredménye gyengének tűnhet.
Videólejátszás (720p felbontás, h.264 kódolás) közben elég szégyenletes dolog derült ki. Ha bekapcsoltuk az UX50V kis GeForce-át, több mint 17%-kal jobb akkus üzemidőt értünk el, mint az integrált Intel GPU-t használva. Bizony, IGP terén az Intel alaposan le van maradva, talán csak az Atomok mellett dolgozó Poulsbót lehet fogyasztásban egy lapon említeni az NVIDIA vagy AMD megoldásaival, a 3D teljesítményt és képességeket (DirectX-támogatást) meg jobb nem is firtatni. Teljes terhelésnél szintén valamivel kevesebbet fogyasztott a GeForce, és sokkal gyorsabb volt, mint az Intel változat. Videóban az U20A közel 5 órát bírt, teljes teherrel nagyjából ennek a felét tudta, ami mindkét esetben szép eredmény.

Ismerve az akkumulátorok kapacitását, érdemes kiszámolni a gépek fogyasztását. Az U20A és az UX50V nyugalmi állapotban 7, illetve 7,8 wattot igényelt. Videózás közben ez a kisebb gépnél 12,4 wattra, a nagyobbnál Intel IGP-vel 15,4 wattra, NVIDIA-val viszont csak 13,1 wattra emelkedett, és ne feledjük, hogy emellett a lustálkodó Intel is megevett egy kis energiát. Teljes terhelésnél az U20A 21,8 wattot szippantott fel, az UX50V 24,9-et.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Itt az Intel CULV utódja
Az Asus UL notebookjaiban próbáltuk ki az Intel Core i processzorcsalád legalacsonyabb fogyasztású tagját.
-
Notebook és netbook azonos méretben
A két kategória határmezsgyéjén vizsgálódtunk. Vajon az Asus UL20 notebook vagy az Eee PC 1201N netbook a jobb? Méretre egyformák.
-
Asus F83T – AMD platform műanyag fémkabátban
Kívül-belül izgalmasnak tűnik az Asus kedvező árú, AMD platformos, tizennégy hüvelykes notebookja.
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
-
Fémtetejű kontra Apple-klón
Összevetettünk két Intel CULV-s, vékony, mégis 15,6 colos notebookot, az Asus UL50-et és az MSI X600-at.
-
Reventón után szabadon
Bemutatjuk az Asus legújabb Lamborghini sportkocsikról ihletett notebookját.
-
Toshiba netbook barnába öltöztetve
A gyártó második kisméretű netbookját, az NB200-at vizsgáltuk meg.
-
MSI Wind12 U200 – mi is ez?
Netbooknak tűnik, de Intel CULV platform dolgozik az MSI új kis laptopjában.
Előzmények
Erősít az ASUS
„Izomnotebookok” Asus módra
Tovább bővül az Asus U és UX szériája
-
Asus S121 – nem netbook!
Hanem könnyű, akkumulátorról sokáig üzemelő, de nem valami erős szubnotebook az Asus új modellje.
Notebookinvázió az Asustól
Üzleti notebook érkezik az Asustól
-
Akciós Asus notebook
Kipróbáltunk egy olcsó Asus notebookot, az X50C-t, mely a hipermarketek sztárja lehet.
-
Trendi Asus mininotesz
Találkoztunk az Asus N10 mininotebookjával, mely kilép az Eee PC kategóriájából.
-
Asus N20 szubnotesz
Az Asus legújabb, N betűs sorozatából próbáltuk ki a 12,1"-os képátlóval rendelkező szubnotebookot.
-
Penryn-alapú Asus notebook tesztje
45 nm-es gyártástechnológiával készülő processzor, friss GeForce 9500M GT és megannyi érdekesség jellemzi az Asus M51S jelű laptopját.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Globális internetforgalom 2016-ban: 1 zettabájt
Öt éven belül várhatóan megnégyszereződik az in...
Piacon a Lenovo LePhone K800
Kínában debütált a Lenovo első, Intel Medfiled ...
IT-szakembereket a válság ellenére is keresnek a cégek
Bár sok cég teljesen befagyasztotta az új munka...
Alkalmazásbemutató: Deluge
A mai irományban egy magyar fejlesztésű android...
Szürreál, Alfa, Omega
Általánosságban írva is nyilvánvaló, nem én vag...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.






