Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus V2S notebook - profik játékszere
Asus ezúttal a V2S-sel próbál betörni az üzleti szférának értékesített noteszek piacára.
Tűz, víz, eSATA
Az Asus noteszgépeinek billentyűzetét újabban nagyon jónak találjuk, nem volt ez másként a V2S klaviatúrájával sem, mely kényelmes, pontos járásával, valamint alapvetően jónak tekinthető – igaz, angol – kiosztásával ezúttal is elismerést váltott ki belőlünk. A gombsor hasznos tulajdonsága a fokozott vízállóság, ami természetesen itt sem azt jelenti, hogy a gép zokszó nélkül tűrni fogja, ha literszám locsolják valamilyen folyadékkal. Annál is inkább, mivel jelen esetben nincs szó olyan megoldásról, amit a Lenovo előszeretettel alkalmaz évek óta: a notebook alján ugyanis nincs nyoma folyadékáteresztő lyukaknak, így jobb híján a felhasználó leleményességére van bízva, hogy a gombsorra löttyintett vizet, üdítőt vagy más nedűt hogyan távolítja el onnan.
A klaviatúra alatti, meglehetősen nagyméretű tenyértámaszon egy speciális felépítésű, ujjlenyomat-szkennert tartalmazó tapipadot helyeztek el. A már ismert ezüst motívummal keretezett érintőmezőt kissé besüllyesztették a felületbe, ami megint csak kifejezetten ízléses, elegáns összképet kölcsönöz a V2S-nek. A szegmens hagyományait megteremtő márkákat, illetve modelleket emlegetve többen úgy vélik, hogy egy üzleti noteszgép elengedhetetlen kelléke a pöcökegér. Az Asusnál ezt egyelőre minden jel szerint máshogy gondolják, ami bizonyára néhány potenciális vásárlót elriaszt majd, tapasztalatból mondjuk ugyanakkor, hogy a gépet remekül lehet vezérelni az alap érintőpaddal is, a tapipad kontra pöcökegér téma ezért érzésünk szerint inkább egyfajta hitvita vagy megszokáson alapuló preferencia.
A V2S portkiosztása nem tekinthető átlagosnak, a gép bal oldalára legalábbis két olyan csatlakozó is került, melyet más márkák gépein eddig csak elvétve vagy egyáltalán nem láthattunk. A homlokzattól hátrafelé haladva mindjárt a legkülönlegesebb aljzat nyitja a sort; egy kombinált, USB 2.0 és eSATA kábel fogadására egyaránt alkalmas csatolóról van szó, melyhez hasonlóval még soha nem volt alkalmunk találkozni. A praktikus kombináció után egy hagyományos USB aljzat, majd egy HDMI-kimenet következik, mely természetesen átalakítható DVI csatlakozó fogadására is. Ezután két további képkimenet: egy S-Video és egy D-Sub csatlakozó zárja a sort. A szellőzőrendszer kimeneti nyílása is erre az oldalra került, így egerészés közben legfeljebb a balkezeseket zavarhatja a kiáramló, nem éppen hűvös levegő.
A gép jobb oldalán két jack aljzat mellett egy ExpressCard bővítőhely, kártyaolvasó, RJ11 és RJ45 csatlakozók, további egy USB kapu és egy FireWire port költözött az emeletre, míg a földszinten a DVD-író tálcája lapul oly diszkréten, hogy ha nem lenne rajta a különböző logókat tartalmazó, fénylő matrica, talán észre sem lehetne venni. A V2S lényeges újdonsága a dokkolási lehetőség, mely az Asus eddigi választékának modelljeire jóformán egyáltalán nem volt jellemző. A noteszgép alján található csatlakozón keresztül kapcsolódó dokkolóegységen további portok – egyebek mellett PS/2, USB, LPT, RS232 – állnak a felhasználó rendelkezésére.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Asus bőrbe bújt Centrino 2
Az Asus F8-as notebookjában teszteltük az Intel új, kettes számmal fémjelzett Centrino mobil platformját.
-
Asus U2 - Jó bőr a kicsike!
Megtapogattuk az Asus legújabb exkluzív szubnoteszét, az U2-t.
-
Acer Aspire - három táskányi drágakő
Az Acer nemrég teljesen átterveztette noteszgépeit, melyek ára arányaiban nem változott, de sokkal drágábbnak néznek ki.
-
Alaplapok, szerverek, noteszgépek
Friss és érdekes alaplapokat, akciós IBM kiszolgálókat és jó pár notebookot tálalunk ezen a héten.
-
Asus Eee PC - kipróbáltuk, meggyőzött
Új korszakot indíthat a mobil számítástechnikában az Asus és Intel közös gyermeke. Leteszteltük az Eee PC-t.
-
Hardverek útra, asztalra
Elérhető árú notebookokat, fotónyomtatókat és további érdekességeket gyűjtöttünk e heti körképünkbe.
Előzmények
Novemberben új drágakövekkel bővül az Acer Aspire kollekció
Késve kerül a boltokba a szuperolcsó Eee PC
Tömegterméknek szánja új noteszeit a Sony
-
Packard Bell MX67 notebook
Első ízben volt alkalmunk megtapasztalni, hogy az olcsó gépeket forgalmazó cég mit nyújt a pénzért cserébe.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.










