Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus S121 – nem netbook!
Hanem könnyű, akkumulátorról sokáig üzemelő, de nem valami erős szubnotebook az Asus új modellje.
Asus S121 – külső
Jól megfigyelhető a netbookok fejlődésében, hogyan alakították a felhasználók igényei a tervezők, gyártók kezdeti elképzeléseit. Egy mai Eee PC 1000-es vagy MSI Wind mellett viccesen kicsinek és korlátozottnak hat a kezdeti Eee PC a maga pöttömnyi kijelzőjével, billentyűzetével, háttértárával. Aki használt már ilyen modern, 10 hüvelykes kijelzővel és jó 25 cm széles billentyűzettel szerelt masinát, igazolhatja, hogy egyetlen lényeges korlátozó paramétere maradt, a csupán 600 pixeles függőleges képfelbontás. Mennyivel jobb lenne 800 sorból gazdálkodni, esetleg nagyobb képátló mellett. Persze akkor már végképp elmosódna a határ a – viszonylag – olcsó netbookok és a logikusnál még mindig lényegesen drágább szubnotebookok között. Ezt pedig nagyon nem szeretné az Intel, de minden bizonnyal a notebookgyártók nyeresége is megsínylené. Most egy olyan készüléket mutatunk be, mely mégis a géptípus határán helyezkedik el. A gyártója természetesen a netbookban erős Asus, bár van még néhány hasonló modell a piacon.
Ahogyan a nevéből is ki lehet következtetni, az Asus S121 az S101 nagyobb testvére. Kijelzője 10 hüvelykesről 12 hüvelykesre nőtt, ezt a gép külső méreteinek is követnie kellett. Felső borítása ugyan lakkfekete, de megtartotta a kisebb modell stíluselemeit, a felső borítás lejtős éleit, a két rész közötti krómkeretet és a kellemes vékonyságot. Külsőre – már csak 297 x 210 mm-es alapterülete miatt is – inkább a szubokra hasonlít, és ide sorolja másfél kiló körüli tömege is.
Csatlakozókban az S101-nél megismert, nagyon okos elrendezést kapta a nagyobb modell, tehát oldalt vannak a gyakran használatosak, hátul pedig a kevésbé lényegesek. Elöl csak a két hangszóró rácsa látható. Hátul jobbra a kártyaolvasó kezdi a sort, utána a Kensington zár aljzata, az analóg monitorkimenet, az Ethernet csatlakozó és végül a gép közepén elhelyezkedő tápaljzat jön. Okos húzás a hűtés kimeneti nyílásának hátra helyezése, mert így a meleg levegő és a hang is kevésbé zavarja a felhasználót.
Oldalra csak a hangkimenet és -bemenet, valamint a három USB került. Az Asus S121-nek a kisebb szubnotebookokhoz és a netbookokhoz hasonlóan nincs optikai meghajtója.
Sajnos a jó másfél centis keretbe foglalt 12,1”-os, 1280x800 pixel felbontású kijelző megkapta a mai laptopokra jellemző, tükrös felületet. Ráadásul nagyon tükröződős fajta került rá, és a körülötte lévő keretben is nézegethetjük magunkat. Alul az S101 billentyűzetét találtuk, amihez jobbra hozzátettek még egy oszlopnyi gombot. Alatta több Asus kisgépen is látható, nagyon vékony bőrborítást találtunk, ami európai szemlélő számára nem biztos, hogy a prémium minőség érzetét kelti, akárcsak a minden ujjlenyomatot visszaadó alsó, fémszerű, de csak műanyagból készült betét. Szerintünk sokkal tetszetősebb lenne az S121, ha a felső borítás és a billentyűzet alatti rész – esetleg a fenéklemez is – szálcsiszolt fémmel lenne bevonva, az Eee PC 1002HA-hoz hasonlóan.
A masina külsőre nagyon tetszetős. Igaz, méretében csak pár centiméterrel van a normál, 12,1”-os monitorú szubnotebookok alatt, de sokkal filigránabb látszatot kelt. Nagyjából akkora, mint az üzleti szférát célzó ThinkPad X60, vagy utódja az X200.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Netbook a notebook ellen
Az Asus Eee PC 1215N netbook nagyobbra nőtt, mint a Toshiba Satellite T210 notebook. Fiiight!
-
Új Atom csokiburokban
Kipróbáltuk a Pine Trail belsejű Asus Eee PC 1008P-t, melynek kabátját Karim Rashid tervezte.
-
Lenovo IdeaPad S12 – minek nevezzelek?
Netbook kategóriás VIA Nano belsővel próbáltuk ki a Lenovo könnyű és vékony laptopját.
-
Reventón után szabadon
Bemutatjuk az Asus legújabb Lamborghini sportkocsikról ihletett notebookját.
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
-
Eee PC-k kagylóhéjban
Nálunk járt az Asus két Seashell sorozatos netbookja, a 10,1"-os 1008HA és a 11,6"-os 1101HA.
-
MSI X-Slim – Macbook Air után szabadon
Kipróbáltuk az MSI vékony gépét Atommal és egy kicsivel jobb processzorral.
Szövetkezik az Asus és az Intel
Előzmények
Igazán elegánsra sikerült a Fujitsu LOOX M
Színes netbook a Toshibától
-
Millió forintos notebook
Kis túlzással ennyibe kerül az Asus W90 névre keresztelt, impresszív óriása. Kipróbáltuk a világ egyik legizmosabb és legnagyobb laptopját.
-
XS-es öltöny Lifebook címkével
A Fujitsu Siemens szabóinál készült kicsike üzleti szubnotebookot, a Lifebook P8020-at próbáltuk ki.
Frissülnek és nőnek a netbookok
Elhagyja az Eee PC nevet az S121
-
Trendi Asus mininotesz
Találkoztunk az Asus N10 mininotebookjával, mely kilép az Eee PC kategóriájából.
-
Felnőtt az Eee PC
Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.











