ASUS ROG GR8: pici PC játékosoknak

Hirdetés

Külső

Néhány hete járt nálunk az ASUS ROG G20 kompakt PC, ami alig nagyobb a modern konzoloknál, mégis egy elit gamer PC teljesítményével bír. Anno az idei Computexen vele együtt mutattak be egy lényegesen kisebb számítógépet is, amit szintén nagyon érdekes hardverrel láttak el. Ő mai tesztalanyunk, az ASUS ROG GR8, mely mindössze 2,5 liter térfogatú, ami pontosan ötöde a G20-énak. Apropó GR8 – a név az angol great (nagyszerű) kifejezésre utal.


Balra a ROG GR8, jobbra a ROG G20

A csöppség fölfelé szűkülő háza csak 23,8 cm magas, 24,5 cm mély és 4,4 cm széles, valamivel kevesebb mint 1,3 kilogrammot nyom, tehát fizikai méretében a Wiihez vagy a PlayStation 3 Super Slimhez hasonlítható. A G20-hoz hasonlóan markáns élekkel határolt házát álló helyzetű használathoz formálták, de lefelé kissé beszűkülő alakja és keskeny támaszkodó élei miatt kissé labilisnak tűnt így. Nyilván észrevették ezt az ASUS-nál is, mert az egyik oldallapra négy kis talpat készítettek elő a fekvő elhelyezéshez, így viszont egy kicsit sután mutat a szűkülő forma.

Természetesem a színvilág a ROG gépekre jellemzően fekete-vörös, az előlap alján vörösen izzó ROG emblémát is találunk. A homlokzat tetején van a bekapcsológomb, alatta pedig Miracast gombot találunk, ennek funkciójára később még visszatérünk. Bár elvileg elférne rajta, nincs optikai meghajtó a GR8-ban, szerintünk erre 2014 végén nincs is szükség. Kapunk külön hang ki- és bemenetet, illetve két USB 2.0 kaput, melyek közül az alsó kikapcsolt PC esetén is kap áramot, így használható mobil készülékek töltésére.

Érdekes, hogy hátulra került a merevlemez működését jelző LED, alatta analóg és digitális hangkimenet és analóg mikrofonbemenet, HDMI és DisplayPort, Gigabit Ethernet és négy USB 3.0 csatlakozó sorakozik, legalul pedig az ASUS gamer notebookjainál megszokott, kerek tápcsatlakozó és a Kensington zár található; utóbbi a gépház nyitásához szükséges retesz szerepét is betölti.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés