Gyorskeresés
Szponzorunk
ASUS ProArt PA238Q IPS monitor
Itt a kisebbik ProArt monitor, mely tudásban alig marad le nagytestvérétől. Leteszteltük.
Hirdetés
Bevezető, külső
Július elején futott be a hír, hogy az ASUS elkészíti a ProArt monitorcsalád kisebbik tagját, a 23,6"-es PA238Q-t, mely a 24"-es elődhöz hasonlóan IPS panelt kap. Ugyanakkor a gyártó azt is tudtunkra adta, hogy ez a kijelző nem grafikusoknak készül, tehát valamivel gyengébb e-IPS panelt kap, így a színlefedettség 100% sRGB-lesz, a Wide Gamut pedig megmarad a nagyobb testvérnek.
A képátló zsugorodásának következtében a panel felbontása 1920x1200 pixelről 1920x1080 képpontra csökken, ami tulajdonképpen jobban megfelel az otthoni felhasználóknak a 16:9-es képarány miatt. Ezen kívül az ASUS PA238Q minden szempontból ugyanazt tudja, mint bátyja (tehát a külső hasonlóság sem a véletlen műve) beleértve a a széles látószöget, a kimeneteket, extra funkciókat, valamint a delta E<5 értéket, ami nyilvánvalóan a gyári beállításokra vonatkozik, hiszen kalibrálással ennél jóval kisebb érték is elérhető.
Ne is húzzuk tovább az időt, gyorsan fussunk végig a külsőn, ami már biztosan ismerős lesz azok számára, akik a korábbi tesztet elolvasták, noha történtek apróbb változások.
Alapjaiban véve a fekete színű káva piros csíkkal az alján, mint meghatározó stílusjegy megmaradtak a kistestvérnél is, akárcsak a minden irányba mozdítható, forgatható, dönthető állvány és kijelző. Természetesen a pivot, azaz portré mód mód is elérhető, aminek egy IPS panel esetében már inkább van értelme, mint a TN+filmeseknél. A káva vastagsága továbbra is a profeszionális modellekre jellemzően vaskos, de az IPS a TN-hez képest nagyobb fogyasztással is bír, tehát a LED világítás ellenére is szükséges a jobb szellőzést biztosítani.
Szintén megmaradt a dupla USB aljzat a káva bal oldalán, de a fehér feliratos menüvezérlő és a bekapcsolásra szolgáló gombok átkerültek függőleges pozícióba a káva jobb oldalára, így alul (a piros sáv alatt) kicsit tudtak a méretből faragni.
A csatlakozók száma nem csökkent, sokkal inkább nőtt, mivel nem csak a káva bal oldalára került USB aljzat, hanem alulra is integráltak még kettőt. Továbbra is fellelhető az összes manapság létező PC-s jelbemenet (D-Sub, DVI, HDMI, DisplayPort) és a 3,5 mm-es jack kimenet. Hangszóró nincs, amit mi nem hiányoltunk, az inkább irodába való, mint otthonra. Van viszont billenőkapcsoló a fizikai áramtalanításhoz.
Mielőtt rátérnénk a teszt lényegi részére, még megemlítenénk, hogy a dobozban analóg, DVI, HDMI és USB kábelt egyaránt találtunk, DisplayPort kábelt viszont utólag kell beszereznünk, ha arra lenne igény.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
LG M2352D: tévé és monitor IPS panellel
Az LG új, Personal TV sorozatával komolyan gondolja, hogy lenyomja a TN paneles kijelzők piacát.
HP 2311xi – IPS monitor a belépőszinten
ASUS PA248Q ProArt IPS kijelző grafikus munkára – egy lépés előre, egy hátra?
Az LG IPS4 monitorszériájával hadat üzen a TN+film paneles megjelenítőknek
CES 2012: ASUS VA278Q nagyképű monitor fotósoknak
Három új IPS monitor érkezik az ASUS-tól
Előzmények
-
AG Neovo U-19 és SX-19P: a furcsa páros
Kettő darab, speciális felhasználási területre szánt AG Neovo kijelzőt próbáltunk ki.
PH!TV – Asus ProArt PA238, dizájner belépő
Méretes, E-IPS paneles monitor lett a Dell UltraSharp U2412M
-
Philips Brilliance 235PL monitorteszt
A holland gyártó a TN panel ellenére is villantani próbál kategóriájában.
Leleplezte IPS paneles Foris FS2332 kijelzőjét az Eizo
-
24 colos, IPS paneles TFT monitorok tesztje
Három, különböző IPS panellal szerelt monitor járt nálunk: az Asus PA246Q, a Dell U2410 és a Fujitsu P24W-6 IPS.
-
BenQ BL2400PT monitor AMVA panellel
Egy olyan technológiájú panelt vizsgáltunk, ami jobb a TN+film panelnél, mégis olcsóbb az IPS-nél.
-
24 colosok manapság
Az Acer, az LG, a Samsung és HP kínálatából válogattunk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
ICS frissítésekbe kezd az LG
A kisebbik dél-koreai gyártó is megkezdi az And...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.










