Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus O!Play – mindenevő multimédiás
Kipróbáltuk a Realtek ígéretes, új médiaprocesszorára épülő hálózati lejátszót.
Hirdetés
Értékelés
A szépen, fokozatosan fejlődő, mára kiforrott Sigma Designs chipekkel szemben komoly elvárásoknak kellett megfelelnie a Realtek új multimédia-processzorának, és az esetek többségében bizony kiválóan teljesített. Dicséretes az integráltsága, hogy semmilyen kiegészítő áramkör nem kell mellé, így olcsón gyártható. Csak a legdurvább, szándékosan a lejátszók letérdeltetésére kitenyésztett videó tudta megakasztani, képek és hangok terén is állta a sarat. Csak a feliratos részen gyengélkedett picit. Bízunk benne, hogy az ő és ű tökéletes kezelését rövidesen megoldják. Amiben lehetne még fejlődni, az a kezelőfelület. Szerintünk egyelőre még túl fapados, a zenés és képes rész érdemelne egy alapos átdolgozást, hogy a szoftver is méltó legyen a nagyszerű hardverhez. Funkcionalitás terén UPnP-kezelésnek és torrent kliensnek örülnénk.
Úgy gondoljuk, az Asus nagyon jól tette, hogy a bejáratott Sigma Designs chipek helyett kicsit kockáztatott, és a Realtek újdonságára voksolt. Erősen bízunk benne, hogy az O!Play az első tagja lesz egy nagyszerű termékvonalnak, hiszen adja magát a belső merevlemezes, Wi-Fi adapterrel vagy akár digitális tévétunerrel bővített, csiszolt kezelőfelületű változat. Ami pedig az árat illeti, az a konkurensekhez képest nagyszerű. Az Asus O!Play alig több mint 30 000 forintért vásárolható meg, tehát nem is fejezhetnénk be mással bemutatónkat, mint azzal, hogy különösen ajánlott.
![]() |
|
| Asus O!Play |
rudi
Az Asus O!Play hálózati médialejátszót az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Kipróbáltuk: Asus O!Play Mini
Nálunk járt az Asus médialejátszóinak legkisebbike, legfrissebbike.
-
Asus O!Play HD2 - harmadik felvonás
Az egyszerű és a Wi-Fi adapteres verzió után itt a belső merevlemezes, USB 3.0-s Asus médialejátszó.
-
Eminent médialejátszók triója
Három kis dobozkát próbáltunk ki a gyártó kínálatából, mindhármat különböző chipkészlettel és tudással.
-
HD lejátszó digitális tunerrel
Kipróbáltuk a Hyundai két merevlemezes, digitális tévé vételére és a műsor rögzítésére képes Mbox R3150 hálózati médialejátszóját.
-
Hálózati lejátszók Wi-Fi-vel
Vajon elég gyors a drót nélküli átvitel a HD filmekhez? Az Asus O!Play Airrel és a Ferguson Ariva HD 110 HD-vel vizsgáltuk ezt meg.
-
Hálózati lejátszók - ismeretlen ismerősök
Egy Connectland és egy Hyundai médialejátszót próbáltunk ki, melyek a Realtek jól bevált processzorára építenek. Vajon tudnak-e meglepetést okozni?
-
Playon! HD - multimédiában remek
Modern hardverrel, rengeteg extrával és magyar menüvel is felvértezte hálózati médiajelátszóit az A.C.Ryan.
-
WD TV Live – mennyire jó?
Vajon a Sigma Designs chipes eszköz tudása hogy viszonyul a Realtek chipes trónkövetelőéhez?
Előzmények
HD-képes médialejátszó az Asustól
-
Hardverajánlások a HD korszakhoz
Megpróbáljuk összegyűjteni, hogy milyen gépeken fut simán egy 1080p-s mkv film.
-
Conceptronic rakéta
Végre egy olyan hálózati médialejátszó járt nálunk, amelyik HD videókkal is megbirkózik a számítógép segítsége nélkül.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
ICS frissítésekbe kezd az LG
A kisebbik dél-koreai gyártó is megkezdi az And...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.






