Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus N60Dp – Tigris-szív
Tesztlaborunkban járt az AMD új mobil platformja az Asus új notebookjába építve.
Hőmérséklet, zaj, akkumulátor
Azzal, hogy 45 nanométeres csíkszélességre hozta mobil processzorait, egy nagy hátrányát dolgozta le az AMD. A korábbi 90 majd 65 nm-es modellek rendszerint jobban melegedtek Intel konkurenseiknél, nagyobb hűtést igényeltek. Ezért is olyan ritka az AMD szívű szubnotebok. Sajnos az elég nagy Radeonnal megosztott hűtőrendszer miatt most még nem tudjuk teljes pontossággal megmondani, mennyire melegszik az új széria. Az okosan megtervezett, hátra telepített hűtésű Asus N60Dp 24 Celsius-fokos szobahőmérséklet mellett is 40 fok környékére fűtötte fenéklemezét. Ez a hűtés környékén rendben is lenne, de a merevlemez környékén a 39 fok kissé aggasztó. A hátra irányított szellőzésű hűtés nyugalmi állapotban 25 dB körül zajongott, de ebből lényegesen kevesebb jutott el a felhasználóhoz.

Megterhelve a processzort hőmérséklete a kezdeti 55 fokról azonnal 61-re ugrott, a hűtés hangja pedig hátul mérve 30 dB-re emelkedett. Ebből a monitor előtt viszont csak 21 dB volt hallható. Az első perc végén a CPU átlépte a 65 fokos határt, ekkor a hűtés hangja további négy decibellel erősödött. Hátul figyelve már zavaróra, 34 dB-re erősödött, de ebből elöl csak kellemes 25 dB volt hallható. Fél órás terhelési tesztünk alatt már nem hangosodott tovább az Asus N60Dp hűtése, a Turion II Dual-Core M640 pedig 70 fokig melegedett. Aggasztó, hogy a kezdetben is 42 fokos winchester hőmérséklete 48-ig emelkedett, nyári kánikulában talán már a veszélyes, 55 fok körüli szintet is elérné. A notebook billentyűzete és csuklótámasza 40 fok környékére melegedett, alja a hűtés környékén viszont az ötvenet közelítette.

Játéktesztre váltva tovább kínoztuk a laptopot. Érdekes, hogy most nem ment teljes terhelésen a CPU, mégis 78 fokig melegedett. A hűtés hatásfokát minden bizonnyal a grafikus kártya extra terhelése csökkentette. Újabb fél óra elteltével a gép felületének minden pontja melegebb lett pár fokkal. Jó lenne ide egy kicsivel hangosabb, de hatékonyabb hűtés.

A melegedéssel kapcsolatos az a jelenség is, amit az akkumulátor töltése közben tapasztaltunk. Ilyenkor a csuklótámasz telepet rejtő oldala forrósodni kezdett, felülete átlépte a 40 fokos hőmérsékletet. Szerencse, hogy a 49 wattórányi teljesítmény két óra alatt visszatáplálható.
Annak ellenére, hogy komoly diszkrét grafikus kártya lakozott az Asus N60Dp-ben, nyugalmi állapotban kicsivel több mint három óráig bírta. Ez HD videók GPU által támogatott lejátszása közben két óra alá csökkent. Teljes terhelésnél, játéknál nem egészen háromnegyed órára volt elegendő az akkumulátor.

A telep méretéből és az üzemidőkből arra jutottunk, hogy a Radeon HD 4670-et is magába foglaló Tigris platformos masina nyugalmi állapotban kevesebb mint 16 wattot fogyasztott. Videolejátszás közben étvágya 27 watt környékére emelkedett, játékhoz pedig 70 wattot igényelt. Bár közvetlen összehasonlításra nem jó, némi viszonyítási alapot adhat, hogy múltkori tesztünkben Core 2 Duo T6500 processzorral, SiS chipkészlettel és GeForce GT 220M-mel felszerelt, minden téren valamivel alacsonyabb teljesítményű gépünk nyugalmi állapotban 22 wattot, videózás közben 26,3 wattot, teljes terhelésen pedig 55 wattot fogyasztott. Ehhez képest a nagy Tigris számai teljesen rendben vannak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Újabb bambuszos notebook a láthatáron, érkezik az Asus Bamboo U43SD
-
Asus notebook három AMD processzormaggal
Nálunk jár az AMD legfrissebb, Danube platformjával szerelt Asus K52Dr laptop.
Multimédiára kihegyezett notebookok a Toshiba műhelyéből
Multimédiás notebookok a szorítóban
CES 2010: Toshiba notebookok ultravékony kivitelben
Professzionális szinten is vizionál az AMD
Részletes adatok a Danube platformról
-
Asus F83T – AMD platform műanyag fémkabátban
Kívül-belül izgalmasnak tűnik az Asus kedvező árú, AMD platformos, tizennégy hüvelykes notebookja.
Előzmények
Részletes útitervvel rukkolt elő az AMD
Az MSI beveti a Tigris erejét
-
Bivalyerős notebook játékosoknak
Mobil Core i7 processzor és GeForce GTX 260M grafikus kártya jellemzi az Asus lejújabb játékos fenevadját, a G60J-t.
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
-
Fémtetejű kontra Apple-klón
Összevetettünk két Intel CULV-s, vékony, mégis 15,6 colos notebookot, az Asus UL50-et és az MSI X600-at.
Testet ölt az AMD Víziója
A Tigris platformra építkezett az Asus
15%-os szeletet szeretne az AMD a mobil gépek piacának „tortájából”
-
Gyémántpuma 16:9-en
Bemutatjuk az Acer Gemstone Blue formaterves, AMD Puma platformos notebookját, az Aspire 6530-at.
-
Asus notebook Puma-alapokon
Asus F5Z segítségével próbáltuk ki az AMD első egységes és önálló mobil platformját, a Pumát.
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Globális internetforgalom 2016-ban: 1 zettabájt
Öt éven belül várhatóan megnégyszereződik az in...
Piacon a Lenovo LePhone K800
Kínában debütált a Lenovo első, Intel Medfiled ...
IT-szakembereket a válság ellenére is keresnek a cégek
Bár sok cég teljesen befagyasztotta az új munka...
Alkalmazásbemutató: Deluge
A mai irományban egy magyar fejlesztésű android...
Szürreál, Alfa, Omega
Általánosságban írva is nyilvánvaló, nem én vag...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.






