Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus N60Dp – Tigris-szív
Tesztlaborunkban járt az AMD új mobil platformja az Asus új notebookjába építve.
Értékelés
Úgy gondoljuk, egészen jól sikerült az Asus N60 modellcsaládjának formaterve. Örvendetes, hogy a szennyeződésre és karcokra nagyon érzékeny, fényes felületeket mattra cserélték. Érdekes, kellemes tapintást kölcsönöz neki a műanyagon kidomborodó, szálas mintázat. Kíváncsiak vagyunk, hogy a konkurencia mikor követi ezt a – szerintünk helyes – irányt. Annak is örülünk, hogy az Asus nem kizárólag a szigetes billentyűzetet erőlteti, az N60Dp megoldását kényelmesebbnek találtuk. Úgy tűnik, abba viszont kénytelenek leszünk beletörődni, hogy a 16 hüvelyk körüli notebookok klaviatúrájának törvényszerű része lesz a numerikus pad.
Felépítésében az Asus N60Dp követi az Asus jól bevált módszerét, hűtését a hátsó része közepére tették, a lehető legtávolabbra a felhasználótól. A gépet ölbe véve is kis eséllyel érintkezik majd a melegedő területtel. Emellett a zajforrás is a monitor mögé kerül, így a nagy VGA miatt a szokottnál hangosabb hűtést is csendesnek éreztük. Kár, hogy ebbe a formába csak átlagos méretű telep illeszthető, így akkumulátoros üzemidő terén az ilyen laptopoknak esélyük sincsen kiugróan jó teljesítményt nyújtaniuk.
Az Asus N60Dp azoknak a notebookoknak a sorát gazdagítja, amelyek többek annál, mint aminek látszanak. Az Asus multimédiás modelljei közé sorolja, pedig a Radeon HD 4670 révén egészen jól elboldogul a játékokkal is. Emiatt a besorolás miatt nem kapta meg a szokásos „gamer felárat”. A tesztgépünktől csak 2,20 GHz-es processzorában eltérő modell várhatóan 230 000 forintba kerül majd. Csupán egy hasonló képességű, Radeon HD 4670-re alapozó notebookot találtunk a hazai piacon, a játékosoknak szánt MSI GX623-at. Kár, hogy az MSI EX625 már eltűnt, az EX628 pedig még nem került elő. A GX623 hasonló teljesítményű Intel platformmal (2,00 GHz-es Core 2 Duo P7350 processzorral), jobb monitorral, fémfedéllel és csuklótámasszal, de kisebb merevlemezzel és Windows operációs rendszer nélkül tízezer forinttal drágább az Asus N60Dp-nél, szóval a reális árkülönbség köztük 35-40 000 forintra tehető. Operációs rendszerrel kiegészítve a múltkori, N60Dp-nél gyengébb Asus F50Sf is drágább nála. Ennek fényében mai tesztalanyunk nagyon ígéretes, nekünk kívülről és belülről is tetszett, bár nem hibátlan a masina. Kíváncsian várjuk a konkurens Tigriseket.
Milyen az új AMD platform? Mai tesztünkből erre a kérdésre nehéz pontos választ adni, több okból is. Most csak a 2,60 GHz-es (második legerősebb) modell teljesítményét láttuk, ami lemarad az Intel leggyorsabb, ennél sokkal magasabb órajelen járó Core 2 Duo lapkái mögött. Nagyjából azonos órajelű processzorokat figyelembe véve viszont az AMD Turion II hátránya minimális a Intel alternatívákhoz képest. Arra tippelünk, hogy 2,00-2,20 GHz környékén komoly csatát vív majd a két gyártó. Sajnos a HD 4670 miatt most nem tudunk pontos fogyasztási adatokkal szolgálni, de úgy tűnik, a 45 nm-es AMD modellek ezen a téren is versenyképesek lesznek.
Van itt viszont egy komoly probléma, pontosabban kettő. Az első, hogy az Intel lassan nyugdíjazza Core 2 processzorait. Jövő év elejére várhatók az Arrandale kódnév alatt ismert új lapkák, melyek a Nehalem architektúrára épülnek, és 32 nm-en készülnek majd. Velük szemben lehet, hogy ismét lépéshátrányba kerül az AMD. A másik probléma az üzleti boldogulást érinti. Abszolút csúcsmodell nélkül nehéz egy platformot a vállalati szférába szánt vagy komoly figyelmet kapó presztízsmodellekbe betenni. Megfelelő reklám nélkül – és a konkurens Intel agresszív piacpolitikáját ismerve – pedig nehéz lesz jól befuttatni a Tigrist. Látszik, hogy az AMD ezen a téren is fejleszt, nem csak hardverben. Lehet, hogy a Vision platformpolitika lesz az út a sikerhez. Bízunk benne, hogy az AMD rövidesen előáll egy-két még magasabb órajelű Turion II Ultrával, emellett kíváncsian várjuk tesztre a kisebb modelleket a nagyszerű Radeon IGP-vel társítva.
| Asus N60Dp | |
| Jellemzés | Játékhoz is elég erős, kellemes megjelenésű, AMD platformos notebook |
| Pro | + kellemes tapintású, matt fedél és csuklótámasz + játékhoz is elég erős grafikus alrendszer + HDMI + terhelve sem túl forró + okosan elhelyezett szellőzés |
| Kontra | - rövid akkumulátoros üzemidő, különösen terhelve - töltés közben erősen melegedő akkumulátor - kár, hogy lehagyták az eSATA-t |
| Alternatívák | HP Pavilion dv6 1130eh/1260SH MSI EX625/628 |

Asus N60Dp
AMD Tigris notebook platform
rudi
Az Aus N60Dp notebookot az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre. A tesztelt laptop PORT Designs táskában utazott.
Azóta történt
Újabb bambuszos notebook a láthatáron, érkezik az Asus Bamboo U43SD
-
Asus notebook három AMD processzormaggal
Nálunk jár az AMD legfrissebb, Danube platformjával szerelt Asus K52Dr laptop.
Multimédiára kihegyezett notebookok a Toshiba műhelyéből
Multimédiás notebookok a szorítóban
CES 2010: Toshiba notebookok ultravékony kivitelben
Professzionális szinten is vizionál az AMD
Részletes adatok a Danube platformról
-
Asus F83T – AMD platform műanyag fémkabátban
Kívül-belül izgalmasnak tűnik az Asus kedvező árú, AMD platformos, tizennégy hüvelykes notebookja.
Előzmények
Részletes útitervvel rukkolt elő az AMD
Az MSI beveti a Tigris erejét
-
Bivalyerős notebook játékosoknak
Mobil Core i7 processzor és GeForce GTX 260M grafikus kártya jellemzi az Asus lejújabb játékos fenevadját, a G60J-t.
-
Asus a HP ellen, Intel az AMD ellen
Az Asus F50Sf és a HP Pavilion dv6 1110eh notebookjában vív egymással harcot az AMD és az Intel processzora.
-
Fémtetejű kontra Apple-klón
Összevetettünk két Intel CULV-s, vékony, mégis 15,6 colos notebookot, az Asus UL50-et és az MSI X600-at.
Testet ölt az AMD Víziója
A Tigris platformra építkezett az Asus
15%-os szeletet szeretne az AMD a mobil gépek piacának „tortájából”
-
Gyémántpuma 16:9-en
Bemutatjuk az Acer Gemstone Blue formaterves, AMD Puma platformos notebookját, az Aspire 6530-at.
-
Asus notebook Puma-alapokon
Asus F5Z segítségével próbáltuk ki az AMD első egységes és önálló mobil platformját, a Pumát.
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.









