Gyorskeresés
Asus miniszámítógép tolltartóval
Nova néven készítette el saját kisgépét az Asus. Félúton az egyszerű mini-PC-k és a HTPC-k között.
Hirdetés
Próba, értékelés
Rém egyszerű volt beüzemelni az Asus Nova P20-at. Első lépésben kicsit odébb toltuk polcán a Wii-t, mellé tettük a fekete dobozkát, csatlakoztattuk rá az LCD tévét, hangszórókat és a tápot. Mivel billentyűzetünk normál rádiós és nem bluetoothos volt, ezért még egy kis USB-s vevőt is be kellett illeszteni, valamint bekötöttük USB-s hibrid tunerünket, és felkonfiguráltuk a Wi-Fi hálózatot. Ezzel lényegében készen is volt a teljes értékű HTPC, amellyel ugyan nem igazán lehet játszani, de minden más multimédiás felhasználásra teljesen jó. Itt belefutottunk az Asus szokásos hibájába, hogy az előre telepített Vistában már jó 70 alkalmazás futott, pedig kedvenc üzengetőszoftvereinket még el sem indítottuk. A sok apróság rendesen zabálta a memóriát is, ami merevlemezes swapolást eredményezett, így rövid úton megszabadultunk tőlük, és akkor már 1 GB memóriával is egészen jól használható volt a kis P20. Persze a notebookos merevlemez nem volt olyan virgonc, mint múltkor az iDea 3,5 hüvelykese.
A másik beépítési lehetőség az íróasztal sarkára állítani a kis gépet, amely így sokkal kevesebb helyet foglal el, mint a szokásos desktop megoldások. Ha ki akarjuk használni a „nagyszerű” tolltartót, akkor viszont érdemesebb lefektetni a P20-at. Kíváncsiak lennénk arra az emberre, aki eme kis részletet kitalálta...
Visszatérve a nappalis felhasználásra. A távirányítóval kényelmesen kezelhettük a Vistába épített médialejátszós, úgynevezett front-end szoftvert, ha pedig internetezni szerettünk volna, akkor előkaptuk a billentyűzetet és egeret. Annak ellenére, hogy a kis gép három ventilátora konstans, percenként 2300-as fordulaton járt, egyáltalán nem éreztük hangosnak. Passzív tápja és csendes, notebookos merevlemeze miatt halkabb volt a múltkori iDea 511-nél, viszont valamivel hangosabbnak éreztük egy átlagos notebook nyugalmi hűtésénél. Szerencsére hangszíne mélyebb, ami kevésbé zavaró, és a nappaliban legalább 2–3 méterre volt tőlünk. Íróasztali viszonylatban is egészen csendesnek mondható az apróság.
Igaz, desktop gépekbe szánt processzora van, de nincs diszkrét VGA-ja és merevlemeze sem túl nagy étvágyú, ezért egészen keveset fogyaszt a P20. Üresjáratban beérte 31 wattal, ami nem egészen 10 wattal több az Energy Star 4.0 minősítésű Lenovo ThinkPad X300 hasonló paraméterénél. Az Acer iDea 511 ilyen helyzetben 23 wattal többet igényelt, ami a nagyobb VGA és merevlemez számlájára írható.

Terhelve már megmutatkozott a processzor étvágya. Egy CPU-mag hajtásától a fogyasztás 21 wattal ugrott meg, míg a notebookos processzorú iDeánál csak 15-tel. Jelzés értékű, hogy a Lenovo laptop étvágya ilyekor csak 5 wattal nőtt! További hét wattot fogyasztott el a második mag, 3DMark05-ös diavetítés közben pedig 61 wattos csúcsot regisztráltunk.
Értékelés
Sokan, akik HTPC-n vagy valamiféle nappaliba, tévé alá tehető számítógépen törik a fejüket, végül oda lyukadnak ki, hogy egy Mac minit kellene venni, mert az jóval okosabb, mint egy DVD-felvevő, de nem olyan kínokkal teli a beszerzése, megépítése, mint egy egyedi HTPC-nek. Most már azon is elgondolkodhatnak, hogy almás gép legyen-e vagy Asus Nova. A fekete P20-as felszereltségével túlmutat az alap Mac minin, amelynek csak CD-írója és 80 GB-os merevlemeze van. Ráadásul 139 000 forintos árával (ebben benne van a Vista) olcsóbb is nála, igaz, nagyobb és nem olyan elegáns. Jó 50 000 forinttal kell többet fizetni az erősebb P22-ért, ami szerintünk nem tud annyival többet, mint amennyivel drágább.

Összefoglalva: az Asus Nova P20 azoknak ajánlott, akik normál PC-hez közeli funkcionalitású médiagépet szeretnének a lehető legkevesebb építési és szerelési gonddal, nem eltúlzott áron. Bízunk benne, hogy születik majd AMD 780G chipkészletes, olcsó, kétmagos Sempron processzoros változat is valami jó árú Blu-ray meghajtóval.
![]() | |
| Asus Nova P20 |
rudi
Az Asus Nova P20 számítógépet az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.
Azóta történt
-
Megújuló Pentium Dual-Core
Egy friss processzorról, grafikus kártyákról, minigépekről, notebookokról és egyéb érdekességekről számolunk be heti piaci bemutatónkban.
-
HD videó a hálózaton át
Kipróbáltuk a D-Link két nagy felbontású videók kezelésére is képes hálózati lejátszóját.
-
Asus notebook Puma-alapokon
Asus F5Z segítségével próbáltuk ki az AMD első egységes és önálló mobil platformját, a Pumát.
-
Olcsó MSI mini-PC
VIA processzorral és chipkészlettel, valamint nagyon barátságos árral érkezik az aprócska MSI Titan 700 számítógép.
Előzmények
-
Videó vagy játékkonzol?
Vagy mind a kettő? Vagy egyik sem? Kipróbáltuk az Acer készre szerelt iDea 511 házimozi-számítógépét.
CeBIT: Új mini-PC-k az MSI standján
Asus Essentio: elegáns PC az asztalra
Szemrevaló miniszámítógépek az Asustól
Nem sajt, mini-PC
-
Asus V3 - HTPC-k, reszkessetek!
Igaz, nem házimozis számítógépnek szánják, de erre a feladatra is nagyszerű az Asus olcsó gépváza.
-
HTPC az MSI-től
Az idei CeBIT-en hemzsegtek a HTPC-k. Az MSI egyik csinos modelljét teszteltük.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Lumia 900 Dark Knight – 900 példányban
A finn gyártó Batman témájú Windows Phone csúcs...
Van Helsing a Neocore-tól
A hazai illetőségű Neocore a King Arthur után m...
Készül a Google ASUS Nexus 7
A Rightware Power Board adatbázisában is felbuk...
EU-s felmérés készült a szolgáltatók p2p-korlátozásáról
Az önkéntesen megadott adatok szerint a szolgál...
ICS frissítésekbe kezd az LG
A kisebbik dél-koreai gyártó is megkezdi az And...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.







