Gyorskeresés
Szponzorunk
Asus F83T – AMD platform műanyag fémkabátban
Kívül-belül izgalmasnak tűnik az Asus kedvező árú, AMD platformos, tizennégy hüvelykes notebookja.
Hőmérséklet, zaj, akkumulátor
Nem járt még nálunk vékony gépekbe szánt AMD platform, ezért fokozottan kíváncsiak voltunk a hangjára, melegedésére és fogyasztására. Azt már elsőre tudtuk, hogy a magasabb fogyasztási kategória és a HD 4330-nál erősebb VGA miatt gyengébb lesz ezen a téren az Intel CULV-nél, de nagy kérdés ennek az eltérésnek a mértéke. Nyugalmi állapotban a hátulra helyezett kimeneti nyílás miatt valamivel 20 dB alatti neszezést érzékeltünk csak, igaz, a hátlap felől ennél nagyjából öt decibellel hangosabb volt a gép. Felületi hőmérsékletét abszolút rendben találtuk, csak a csuklótámasz bal sarka – a merevlemezes rész – melegedett 35 Celsius-fokra. Tesztlaborunkban 24 fokos hőmérséklet uralkodott a mérés során.

Megterhelve a kis egymagost 43 fokos hőmérséklete 49-re ugrott, és hangja is finoman erősödni kezdett. Az első perc közepén egy nagyobb ugrást tapasztaltunk, amivel a zajszint a monitor felőli oldalon 26 dB környékére szökött fel. Újabb egy perc elteltével, amikor a CPU 50 fokosra melegedett, még két 2 dB-t erősödött a hang. A gép előtt ülve ez nem volt zavaró, de kollégánk, aki a szobában dolgozott, megjegyezte, hogy ez a gép hangosabbnak tűnik az átlagosnál. A hevítést félórányi játékkal fejeztük be, amivel 53 fokig melegedett a processzor. Tesztünk alatt a winchester 39 fokos kiindulási hőmérséklete 45 fokig emelkedett. Ez nem annyira vészes, különösen annak tudatában, hogy a beépített Seagate merevlemez a konkurensek 55 fokával ellentétben 60 fokig üzemképes. A felületi hőmérsékletek is rendben voltak, lényegében csak a merevlemezes rész melegedett számottevően.

Hangban és hőtermelésben tehát nem tűnt gyengébbnek az AMD vékony notebookokba szánt megoldása az inteleseknél. Nem szabad viszont elfelejteni, hogy az Asus F83T sokkal vaskosabb masina a szokásos CULV-s laptopoknál, komolyabb hűtést lehet beleszerelni. Akkumulátoros tesztünkben eléggé lehangoló számokat kaptunk. A 65 nm-es processzorral és magas órajelű, kis VGA-val fémjelzett konfig nyugalmi állapotban is három óra alatt felemésztette a 46 Wh-s akkumulátor nem túl nagy tartalékait. Ez az időtartam H.264 kódolású videolejátszással két órára csökkent, teljes terhelésen pedig alig több mint egy óra alatt megállt a tudomány. Legalább az akkumulátor feltöltése viszonylag gyors volt: picivel kevesebb mint két óra alatt teljesen visszatápláltuk, másfél óra alatt pedig több mint 85%-os töltési szintre jutott.

Érdemes kiszámolni az akku kapacitásából és az üzemidőből az AMD platformos, kis VGA-s notebook fogyasztását. A nyugalmi állapotra nagyjából 16 watt jön ki, ami bizony több mint a duplája a Core 2 Duo SU9400-zal és Radeon HD 4330-cal szerelt Acer Aspire Timeline 4810T étvágyának. Igaz, annak LED-es kijelzője és teljesen lekapcsolható, alacsonyabb órajelű VGA-ja volt. Videózás közben az AMD platform már több mint 24 wattot igényelt, míg az Intel konkurensnek ismét elég volt ennek a fele. Végül, teljes terhelésnél 40 watt fölé emelkedett az AMD-s Asus F83T energiaigénye, miközben a jóval erősebb processzorú, de valamivel gyengébb grafikus kártyás Intel beérte 23 wattal. Ezen a területen sokat kell még fejlődnie az AMD-nek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Raktársöprést indított az AMD
-
Asus notebook három AMD processzormaggal
Nálunk jár az AMD legfrissebb, Danube platformjával szerelt Asus K52Dr laptop.
-
A netbookok Ferrarija
Meghajtottuk az Acer vörös fedelű, AMD platformos minigépét.
Előzmények
Megérkezett az első P-szériás notebook az Asustól
Újra lendületben az MSI vékony és alacsony fogyasztású notebookjai
-
Asus N60Dp – Tigris-szív
Tesztlaborunkban járt az AMD új mobil platformja az Asus új notebookjába építve.
A notebookok is beléphetnek a harmadik dimenzióba
-
Asus variációk Intel CULV-re
Kipróbáltuk az Asus alacsony fogyasztású notebookjait, az U20A-t és az UX50V-t.
-
Asus notebook Puma-alapokon
Asus F5Z segítségével próbáltuk ki az AMD első egységes és önálló mobil platformját, a Pumát.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Globális internetforgalom 2016-ban: 1 zettabájt
Öt éven belül várhatóan megnégyszereződik az in...
Piacon a Lenovo LePhone K800
Kínában debütált a Lenovo első, Intel Medfiled ...
IT-szakembereket a válság ellenére is keresnek a cégek
Bár sok cég teljesen befagyasztotta az új munka...
Alkalmazásbemutató: Deluge
A mai irományban egy magyar fejlesztésű android...
Szürreál, Alfa, Omega
Általánosságban írva is nyilvánvaló, nem én vag...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.






