Asus 1018P - netbook öltönyösöknek

Külső

2007 óta, amióta először megjelentek a piacon, a netbookok felemás fejlődési utat jártak be. Népszerűségük elsősorban két dolognak volt köszönhető: kis méretüknek és viszonylag alacsony áruknak, aminek hatására szélesebb fogyasztói rétegek számára is elérhetővé váltak az ultrahordozható kategóriába tartozó gépek. A kategória megszületése leginkább az Asus Eee PC-ihez kötődik, s talán máig ők rendelkeznek a legszélesebb termékkínálattal a piacon. A kategória azonban magában rejti korlátait is: a kis méret meghatározza az elérhető legnagyobb felbontást, a hardver erősségét és a fogyasztást is. A netbookok nagy része ennek megfelelően az Intel Atom processzorait és a köréjük épülő chipseteket tartalmazza, más alternatívákkal ritkábban találkozunk.

A 10,1” méretben versenyző Asus 1018P sem megújult belsejével kíván hódítani, hanem inkább szolgáltatásaival, anyagminőségével. Tesztalanyunk szálcsiszolt hatású, fekete színű alumíniumburkolatot kapott, amely elnyerte tetszésünket visszafogott eleganciájával – cserébe sajnos diszkréten gyűjtögeti az ujjlenyomatokat. Természetesen ezek a mindennapi használatból eredő nyomok könnyedén eltávolíthatóak, de ha vigyázni akarunk rá, ajánlott például egy second notebook skin beszerzése. A fedélen a megszokott Asus felirat – semmi felesleges sallang, ami elcsúfítaná a letisztult külsőt.

A gép jobb oldalán található a kártyaolvasó, a mikrofon- és az audiocsatlakozó, utána két modern, USB 3.0, melyeket szokás szerint kék színnel emeltek ki, valamint egy Gigabit Ethernet csatlakozó. A bal oldalon D-Sub VGA portot, egy USB-t (ezúttal csak 2.0-ra képes változatot), a hűtő szellőzőnyilásait és a Kensington zárhoz szükséges helyet láthatjuk.


A bekapcsolt állapotot és töltést jelző LED-ek a gép hátulján találhatóak. A zsanérok feszesek, nem tűnnek könnyen meglazulónak.


Felnyitva a netbookot, az utóbbi időben elterjedt szigetes billentyűzettel találjuk szembe magunkat, valamint a gépen lévő operációs rendszert, illetve a különféle tulajonságokat hirdető matricákat láthatjuk a kéztámaszon, amely ugyanabból az anyagból készült, mint a felső borítás. Jobb szélébe ujjlenyomat-olvasót integráltak, ami nem egy bevett dolog netbookokon, örültünk is neki. Említést érdemel még az USB-hez hasonlóan 3.0-s Bluetooth adapter.

Az 1024x600 pixel felbontású, LED háttérvilágítású kijelzőt viszonylag vastag káva veszi körül. Műanyagból készült, de szálcsiszoltság hatásást keti. A káva felső részén, középen található a 0,3 megapixel felbontásra képes beépített webkamera, amit a fölötte lévő csúszka segítségével a lencse eltakarásával ki is iktathatunk.

Rendben volt az Eee PC 1018P maximális nyílásszöge. Ugyan nem tárható teljesen laposra, de magasra nőtt felhasználók is kényelmesen tudnak majd ránézni a kijelzőjére, ha ölbe veszik a gépet.

Tesztgépünkben 44 Wh-s akkumulátor dolgozott, ami netbookos viszonylatban legfeljebb közepesnek mondható. Érdekes, hogy nem a gép hátuljába, hanem elejébe tették. Egyetlen kis ajtó került az Eee PC hasára, mögötte a memóriamodul rejtőzik.

Az akkumulátort eltávolítva bukkan elő a SIM kártyahely, ahova mobilnetre képes SIM-ünket külső modem használata nélkül is képesek vagyunk a szolgáltatónk 3G/HSDPA hálózatára csatlakozni. A beépített HSDPA-modem vélhetőleg nem minden 1018P alapfelszereltségének része.

A géphez kapott szoftverkörítés a Windows 7 Starter verzióján kívül többek között vírusirtót (Trend Micro), előtelepített Skype-ot, az Asus saját, számítógépek közötti szinkronizálásra alkalmas programját, valamint az Asus saját szerverein futó webtárhelyszolgáltatás (500 GB tárhely) 30 napos próbaverzióját foglalja még magába.

Hirdetés

Belső - platform, CPU, RAM, HDD

Az Asus 1018P-ben az Intel Pineview chipsetre épülő alaplap, és a matrica szerint Atom N455 CPU teljesített szolgálatot, mely 1,66 GHz-es órajelen működik. Megjelenítésről az Intel integrált GMA3150 vezérlője gondoskodik, mely nem támogatja a HD tartalmak lejátszását, így multimédiás szempontból a 1018P nem tűnik előrelépésnek. A gép egy memóriamodult fogad, melyet az alján található, ajtóval takart memóriahelyre lehet berakni. Ez maximum 2 GB-os DDR3 modul lehet, mi ezzel szerelve kaptuk meg. Tesztgépünkben 320 GB-os merevlemez, n-es Wi-Fi és 3.0-s Bluetooth adapter volt. Windows 7 Starter operációs rendszerrel, és az Asusnál megszokott, kétéves garanciával a gép vételára 125 000 forint lesz majd novemberben. Netbookos viszonylatban ez elég magas, de a hardverkörítés is meghaladja az átlagot.

Termék megnevezése Asus Eee PC 1018P
Processzor Intel Atom N470 (1,83 GHz-es órajel, single core, 512 kB L2 cache)
Lapkakészlet Intel NM10
Memória 1 x 2 GB DDR3-1333
Kijelző 10,1"-os, 1024x600 pixeles TN+film panel LED háttérvilágítással
Grafika Intel GMA 3150
Hang Realtek ALC269
Merevlemez 2,5"-os Western Digital, 320 GB, 5400 rpm
Kommunikáció Broadcom IEEE 802.11b/g/n, Atheros Ethernet 10/100/1000, Bluetooth 3.0
Interfész - 2 db USB 3.0
- 1 db USB 2.0
- D-Sub kimenet
- Ethernet
- analóg audio ki- és bemenet
Extrák kártyaolvasó, webkamera, ujjelnyomat-olvasó
Akkumulátor 6 cellás - 44 Wh
Méret 261,6 x 180,3 x 22,9 mm
Tömeg 1,1 kg
Operációs rendszer Windows 7 Starter
Gyártó honlapja www.asus.com
Termék honlapja Asus 1018P
Fogyasztói ár 125 000 Ft
Garancia 2 év

Eddig még nem járt nálunk az új Atom generáció 1,80 GHz-es darabja, így kíváncsian vártuk, vajon tényleg csak órajelének megfelelően lesz-e gyorsabb 1,66 GHz-es társánál, melyet többek között az Eee PC 1008P-ben próbáltunk ki korábban.

Termék megnevezése Asus Eee PC 1018P Asus Eee PC 1008P
CPU Intel Atom N470 1,83 GHz Intel Atom N450 1,66 GHz
Everest v5.3 - CPU Queen 4322 3919
Everest v5.3 - CPU PhotoWorxx 2786 2778
Everest v5.3 - CPU Zlib (kB/s) 9529 8649
Everest v5.3 - CPU AES 2097 1906
Everest v5.3 - FPU Julia 894 812
Everest v5.3 - FPU Mandel 163 148
Everest v5.3 - FPU SinJulia 322 293
Renderelés - Cinebench 10 1 CPU 588 568
Renderelés - Cinebench 10 x CPU 916 862
Konvertálás - MPEG2 -> XviD (s) 317 328
Tömörítés - 7-zip benchmark 1101 1130
Kitömörítés - 7-zip benchmark 1421 1540
Memóriatesztek 1 x 2 GB DDR3-1067 1 x 2 GB DDR2-667
Everest v5.3 olvasás (MB/s) 3662 4176
Everest v5.3 írás (MB/s) 3492 3016
Everest v5.3 másolás (MB/s) 2799 3305
Everest v5.3 késleltetés (ns) 102,0 108,9

Bizony, csoda nem történt. A két Atom teljesítménye pontosan órajelüknek megfelelően viszonyult egymáshoz, tehát az 1,83 GHz-es N470 kb. 8%-kal volt gyorsabb az 1,66 GHz-es N450-nél, ami használat közben alig tűnt fel. A Full HD videók lejátszásához így is kevés volt a masina. A többi netbookéhoz képest nagyobb adatsűrűségű, így gyorsabb Western Digital merevlemez többet hozhatott a konyhára. Átlagos olvasási sebessége 67,2 MB/s volt, amihez 18,6 ms-os elérési idő társul; az alap netbookok 160 GB-os winchesterei 50-52 MB/s-os átlagra képesek.

Megjelenítés, bevitel

A 10,1 hüvelykes, 1024x600 felbontású, LED háttérvilágítású, tükröződő, TN+film panelra épülő kijelző nem tűnik ki a netbookkijelzők mezőnyéből. Kis mérete és LED-es háttérvilágítása miatt szemből kellemes, élénk színeket mutatott, de ferde szögből nézve nem maradtak el a TN+film technológia hátrányai, mint a sötétedés, fakulás, kontrasztvesztés, átfordulás. Megvizsgáltuk az árnyalatok pontosságát. A kalibrációt a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátorral (koloriméterrel) és a LaCie Blue Eye Pro szoftverrel végeztük. A berendezés azt vizsgálja, hogy a monitoron megjelenő árnyalatok milyen mértékben térnek el a referenciától. Ezt az eltérést deltaE értékben adjuk meg. Egy deltaE a minimális szabad szemmel látható eltérés. Ha átlagban ennél kisebb értéket kapunk a kalibrálásra, akkor a színhűség szinte tökéletes. Három deltaE értéknél a megjelenített szín erősen eltér az elvárttól.

Kalibrálás után az átlagos eltérés 0,9 deltaE, a maximális eltérés 3,8 deltaE lett, ami ennél a paneltípusnál megszokott értéknek számít. A kijelző fényereje viszont kis mérete ellenére sem volt túl egyenletes. Alsórészén volt, hogy 20%-kal alacsonyabb értéket mértünk, mint a közepén. Ráadásul ott volt még a fényes felület, ami az 216cd/m² maximális és túl magas, 1,23 cd/m² minimális fényerőből adódó, 175:1 kontrasztarány nem minden esetben tudott semlegesíteni. Az Eee PC 1018P színprofilja innen tölthető le, a maximálisnál két szinttel alacsonyabb fényerőn adja a legpontosabb árnyalatokat.

Több Eee PC-n láttunk már szigetes billentyűzetet. A hagyományos panelre rakott, rövid úton, imbolyogva járó gombok akkor nem voltak meggyőzőek. Most viszont egy sokkal elegánsabb megoldást választott az Asus: a Sony vagy az Apple gépeihez hasonlóan a gombok a borítás résein kandikálnak ki. Így valamivel hosszabb úton járhatnak, mozgásuk pedig kevésbé imbolygó. Egyetlen baj volt velük, hogy nyomáspontjuk elég magasan és keményen jelentkezett, hasonlóan, mint az eggyel nagyobb Eee PC 1215N-nél. A kiosztás szokás szerint rendben volt, legalábbis a kevesebb mint harminc centiméter széles gépház nyújtotta lehetőségek keretein belül.

Igényes darab az Eee PC 1018P touchpadja, látványra mindenképp. Folytatódik rajta a kéztámasz szálcsiszolt mintázata, amely esztétikailag kifejezetten kellemes hatást kelt, és kicsinek sem mondható a netbook összméretéhez képest. A tapipad kétujjas multitouch-ra is képes; az alján található egérgombot, melynek egyik felével a bal kattintást, másik felével a jobbklikket érjük el, viszont szokni kell.

Hőmérséklet, zaj, melegedés, üzemidő

Sajnos tesztlaborunkat sem kerülte el a nyári kánikula, amikor a 1018P a kezeink között járt, így az alapesetben 24 Celsius-fok körüli szobahőmérséklet helyett 30 °C fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Tesztalanyunk meglehetősen jól bírta a szokatlanul meleg időjárást. Nyugalmi állapotban 40 °C körüli hőmérsékletre melegedett fel, míg méréseink szerint mindössze 24 dB-es hangot adott ki. Az N470-es CPU ebben az üzemmódban is meglehetősen forrófejűnek bizonyult. Terheléstesztünk előtt az Everest 69 °C-os hőmérsékletet mutatott nála, a merevlemeznél pedig aggasztóan magas 46 °C-ot. Ha viszont leszámolunk 6 °C-ot, ami a forró környezet rovására írható, akkor már nem is olyan rossz a helyzet, így már az 1018P sem tűnik melegebbnek a többi Eee PC-nél.

Meghajtva magjait a processzor hőmérséklete azonnal 74 °C-ra ugrott, a wincheszteré viszont nem nőtt számottevően. A netbook által kibocsátott hang sem fokozódott vészesen, igaz, a 29 dB már a kategória zajosabb gépei közé sorolja. Félórás tesztünk végén a processzornál 83 °C-ot, a merevlemeznél 53 °C-ot mértünk. Szerintünk az utóbbi, ami vészes. Nem egyértelműen az Eee PC 1018P gyengeségére utal, hanem arra, hogy kánikulában a winchesterek könnyen felmelegedhetnek akár a tűréshatárukra is. A hevítés végén tesztalanyunk alján 48 °C-os maximális hőmérsékletet mértünk, a billentyűzet és a kéztámasz viszont nem melegedett fel 40-42 °C fölé.

Mint már említettük, a 1018P egy 44 Wh teljesítményű akkumulátort kapott. Az üzemidőt illetően a neten található gyártói specifikációk alapján legalább 8 órás üzemidőre számítottunk, ám 1018P-nek nem sikerült hoznia ezt a szintet. Minimális terheléssel hat és háromnegyed óra alatt sikerült az akkumulátort lemeríteni (ekkor a becsült fogyasztás 6,8 W körül mozgott), 720p videónézéssel az üzemidő alulról súrolta az 5 órát, ráadásul a teszteléshez használt The Silver Surfer trailer videót ezen a konfiguráción a Media Player Classic-Home Cinema érezhető framedrop-pal játszotta le. Maximális terheléssel alig 4 órás üzemidőt mértünk (ekkor tesztalanyunk fogyasztását 11 W-ra becsültük). A lemerült akkumulátor teljes feltöltése kikapcsolt állapotban alig több, mint 3 és fél órába telt, bekapcsolva ehhez valamivel több időnek kellett eltelnie, nekünk bő 4 óra után jelezte, hogy újra sikerült teljesen feltöltődnie. Lényeges részlet, hogy a akkumulátor 90%-ig egyenletesen töltődött az idő nagyjából két harmadáig..

Értékelés

Nem először csinált az Asus olyan netbookot, ami kiemelkedett az átlagos, minimális árra kihegyezett modellek sokaságából. Lehet, hogy ez is egyfajta út a sikerhez, majd az eladások megmondják. Szerintünk az Eee PC 1018P határozottan igényes kisgép benyomását kelti. A fémburkolat és a szépen kivitelezett szigetes billentyűzet jól mutat, csak az a fránya tükör ne lenne a kijelzőn. Ha még a felbontása is nagyobb lenne a megszokott 1024x600 pixelnél, akkor rámondhatnánk, hogy igazi vállalati szubnotebook netbook!

A mérleg egyik serpenyőjében ott az igényes kivitel, a picivel erősebb processzor, a megszokottnál nagyobb merevlemez, a 3G modem, a 3.0-s Bluetooth és USB csatlakozók, illetve az ujjlenyomatolvasó. A másikba a fényes kijelző és közepes akkumulátor mellé 125 000 forintos ár kerül. Szerintünk ez egy alap netbookért túl nagy összeg, de az Eee PC 1018P esetében elfogadható. Összességében nekünk tetszett ez az erős, nem hétköznapi csomag.

Asus 1018P
Jellemzés Vállalati szférát célzó netbook.
Pro + elegáns külső, korrekt minőségérzet
+ USB 3.0 és Bluetooth 3.0
+ ujjlenyomat-olvasó
+ 3G modem
Kontra - fényes felületű, nem túl meggyőző kijelző
- netbookok között kevésnek számító akkumulátoros üzemidő


ASUS 1018P

Tim82

Az Asus 1018P-t az Asus hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés