Gyorskeresés
Szponzorunk
Apacer médialejátszó-páros
Egyforma kabátban, hasonló tudással érkezik az AL460 és AL670 hálózati multimédiás dobozka.
Apacer AL460 és AL670 hálózati médialejátszó
Nem az első, és nem is az utolsó hálózati médialejátszós tesztünkbe kezdünk most bele. Bár a modern tévék egyre jobbak a különböző HD videók lejátszásában, és egyre több internetes tartalmat szolgáltatnak, a kis külső dobozkák egyelőre még előnyben vannak, ráadásul az áruk szépen csökken. Ma két Apacer megoldás lesz a főszereplő. A nemes egyszerűséggel csak AL460 és AL670 Full HD Media Playernek hívott páros külsőre nem is hasonlíthatna jobban. Mindkettő négyzet alapú, felül kiszélesedő, ezüst keretes, tenyérnyi házat kapott. Az okosabb – és ennek megfelelően drágább – AL670 teteje finoman barázdált, az AL460-at csak felpolírozták.

Balra Apacer AL460, jobbra AL670
Előlapjukra került két-két USB csatlakozó, illetve az AL670-nél itt található még a bekapcsoló, illetve egy DTS 2.0+ digitális kimenetet jelző címke. Nem látszik a képen, de ide rejtették még a távirányító infrás érzékelőjét, ami nem egy sikeres ötlet, ugyanis a csatlakozókkal együtt egy vályúban ül, amit a ház felső pereme és oldalai leárnyékolnak. Ha pedig a jobboldali USB aljzatba dugunk valamit, akkor már elég célzásigényessé válik a dobozkák távirányítása.

Felül Apacer AL460, alul AL670
Hátul hasonló vályúban sorakoznak a csatlakozók. További USB vagy eSATA már nincs, be kell érnünk egy Ethernet hálózati csatlakozóval. Ettől balra került a HDMI kimenet, illetve a komponens képet, valamint a kompozit képet és kétcsatornás analóg hangot összesítő két kis jack aljzat. Az AL670-nek ezen felül van még egy digitális optikai hangkimenete, az AL460-nál pedig ide került a bekapcsoló.

Felül Apacer AL460, alul AL670
Vezetékekkel és egyéb körítéssel a két Apacert egyformán látták el. Kaptunk a két speciális (kompozit kép és sztereó hang, illetve komponens kép) aljzathoz kábelt, egy rövidke Ethernet „kanócot”, de HDMI-ről nekünk kell majd gondoskodnunk. A két lejátszóhoz különböző távirányító jár, értelemszerűen az AL670 kapta a komolyabbat.
Természetesen bekukucskáltunk a fedél alá, hogy belül is akkora hasonlóságot találunk-e, mint kívül. Azt találtunk. Mindkét Apacerben a Realtek RTD1073 médiaprocesszorát használták, csak az AL460-ben megelégedtek az egyszerűbb DA utótagossal, az AL670-ban viszont a DD-set használták, ami a korában említett DTS 2.0+ támogatással tud többet. Fellapozva korábbi HD lejátszós tesztjeinket arra jutottunk, hogy a legtöbb hasonló lejátszó a DD-s verzióra épül, így nem az Apacer AL670 emelkedik ki a realtekesek mezőnyéből, hanem az AL460 van valamivel az átlag alatt.

Balra Apacer AL460, jobbra AL670
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Tuningra tervezett Ares memóriamodulok az Apacertől
PH!TV – Dune HD Lite, a legkisebb Merga
-
Egy új név: Egreat médialejátszók
Hármat próbáltunk ki a gyártó számos multimédiás dobozkája közül.
PH!TV – Újabb nagyképű
Trendi zenedoboz a JVC-től
Előzmények
-
Asus O!Play HD2 - harmadik felvonás
Az egyszerű és a Wi-Fi adapteres verzió után itt a belső merevlemezes, USB 3.0-s Asus médialejátszó.
-
Eminent médialejátszók triója
Három kis dobozkát próbáltunk ki a gyártó kínálatából, mindhármat különböző chipkészlettel és tudással.
-
Hálózati lejátszók - ismeretlen ismerősök
Egy Connectland és egy Hyundai médialejátszót próbáltunk ki, melyek a Realtek jól bevált processzorára építenek. Vajon tudnak-e meglepetést okozni?
-
Playon! HD - multimédiában remek
Modern hardverrel, rengeteg extrával és magyar menüvel is felvértezte hálózati médiajelátszóit az A.C.Ryan.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Házimozi témák
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!
[Re:] Új termékkategória a Maxelltől: érkezik a tévétalp alá szánt hangsugárzó
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!







