Gyorskeresés
Szponzorunk
Piros csíkos kis-nagy notesz
Kipróbáltuk a Fujitsu Siemens divatozó, lakkfekete, piros betétes Amilóját.
Adattárolás, Wi-Fi
A piros csíkos notebook 250 GB-os Western Digital Scorpio merevlemezzel rendelkezik, amely 5400 rpm-en pörög, 8 MB gyorsítótára van és SATA interfészen kapcsolódik. A gyártó 12 ms-os elérési időt ígér. Összehasonlítási alapnak az MSI PR200 160 GB-os WD Scorpióját vettük.
A görbék alakja hasonló, de a nagyobb merevlemez kicsivel 60 MB/s alatt kezdett, a kisebb csak 45–50-nel. Az elérési idők és a gyorsítótáras löketszerű sebességek közel voltak egymáshoz. Persze ez az egyező chipset miatt volt. A PC Mark Windows XP betöltést imitáló tesztjében 12,99 MB/s-os eredményt ért el a 250 GB-ossal, míg a 160-as csak 6,7 MB/s-ot tudott.
Leteszteltük az eSATA és USB portok teljesítményét is egy 400 GB-os Samsung Spinpoint T166 winchester segítségével.

3,5 colos Samsung 400 GB – eSATA és USB 2.0
Az eSATA-ra kötött 3,5 colos HDD szinte ugyanolyan gyors volt, mint a belső SATA, sőt elérési ideje rövidebb, löketszerű tempója pedig majnem másfélszer akkora lett. Lényegében gyorsabb rendszert lehetne telepíteni eSATA-ra, mint a belső merevlemezre. Az USB 2.0-ra kapcsolt winchester sebességének az USB szab gátat.
Az utóbbi időben tesztelt notebookok optikai meghajtói elég jól szerepeltek, asztali társaiktól nem sokkal maradtak el az írási minőségük tekintetében. Az Amilóhoz a Panasonic UJ-875S slot-in DVD-íróját kapjuk. Ugyanezt a meghajtót használják az Apple több notebookjában is. Egyrétegű DVD-ket nyolcszorosan, kétrétegűeket hatszorosan, DVD-RAM lemezeket ötszörösen képes írni, 2 MB gyorsítótára van. A teszthez a legkedveltebb TDK és Verbatim lemezeket, valamint egy Philips újraírhatót használtunk. Akinek gondot okoz az eredmények értelmezése, olvassa el korábbi írásunkat a mérések mögötti elméletről.
| Optikai meghajtó | Panasonic UJ-875S | ||||
| Lemez típusa | TDK DVD-R 16x | TDK DVD+R 16x | Verbatim DVD-R 16x | Verbatim DVD+R 16x | Philips DVD+RW 8x |
| MID | TTH02 | TDK 003 000 (00h) | MCC 03RG20 | MCC 004 000 (00h) | RICOHJPN W21 001 |
| Írási sebesség | 8x | 8x | 8x | 8x | 8x |
| Írási stratégia | CAV | P-CAV | CAV | P-CAV | Z-CLV |
| Írás ideje | 10:50 | 10:41 | 10:50 | 10:38 | 11:56 |
| Visszaolvasás ideje | 9:51 | 9:51 | 9:51 | 9:49 | - |
| Visszaolvasás ideje Plextor PX-716A-val | 6:37 | 6:36 | 6:36 | 6.36 | - |
| Grafikonok | írás, olvasás, Plextor | írás, olvasás, Plextor | írás, olvasás, Plextor | írás, olvasás, Plextor | írás, olvasás, Plextor |
| Minőségellenőrzés | |||||
| PIE | 404418 | 7822302 | 270273 | 23886 | 3651798 |
| PIF | 4857 | 143112 | 375 | 2379 | 126195 |
| POE | 59394 | 650805 | 1482 | 41874 | 990567 |
| Grafikonok | PIE/POE, PIF | PIE/POE, PIF | PIE/POE, PIF | PIE/POE, PIF | PIE/POE, PIF |
Az optikai meghajtó mínuszos (kötőjeles) DVD-knél CAV, a pluszosaknál P-CAV írási stratégiát használt. 8-szoros csúcssebességnél nagyjából 11 perc alatt készültek el a lemezek, ez közel 6-szoros átlagot jelent. Olvasásnál is 8-szoros volt a legnagyobb sebesség. A CAV és P-CAV eljárások és a nagyobb kezdősebesség miatt alig 10 perc kellett a teljes DVD visszaolvasásához.

Panasonic UJ-875S-hez a Verbatim DVD-R 16x ajánlott
A legjobb eredményt a Verbatim DVD-R írásával érte el. A lemez elején és végén megsűrűsödtek a belső paritási hibák, de egyrészt kevés alkalommal lépte át a szabványban elfogadott 280-as határértéket, másrészt a minőség szempontjából fontosabb külső hibák száma alacsony maradt. A javíthatatlan PI hibák (PIF) szintje is jóval 4 alatt volt – szép eredmény. Jó lett a pluszos Verbatim és mínuszos TDK is. A pluszos TDK lemez jóval gyengébben szerepelt, a 6-szorosnál gyorsabban felírt részek PI és PO hibái egyszerre jelennek meg, ennek megfelelően a PIF szint az égbe szökött. Ezek a területek kis sérülés, karc esetén is javíthatatlanok lesznek, szóval a TDK+R nem ajánlott a legféltettebb adataink tárolására. A Philips újraírhatóját megírta ugyan, viszont a visszaolvasás már nem ment, a lemez második felétől, a gyenge TDK-éhoz hasonló, hatalmas PI és PO hibacsomót tartalmazott.
A notebook Wi-Fi moduljának teszteléséhez az Edimax BR-6504n típusú, Draft-N-es routerét, és egy IBM X40 notebookot használtunk USB-s Draft-N Wi-Fi adapterrel, amelyben a routerhez hasonlóan Ralink chipkészlet osztotta a biteket. Az alábbi képen felvázoltuk a tesztkörnyezetet. Kétszintes családi házról van szó, melyben a mérések többségét a felső szinten végeztük, de teszteltünk az alsó szinten és az épületen kívül is.

A routert a 0. pontba, a két Wi-Fi egység közti átviteli sebesség vizsgálatához használt második tesztgépet az 1-gyel jelzett pontba helyeztük, a méréseket pedig az 1–9. pontokon végeztük. A 6-os pozíció fél szinttel lejjebb, a 7-es a földszinten, a 8–9-es pedig a házon kívül volt.
| Notebook – LAN | Notebook – Wi-Fi | |
| 1. | 6500 kB/s | 3400 kB/s |
| 2. | 6500 kB/s | 3500 kB/s |
| 3. | 5500 kB/s | 3200 kB/s |
| 4. | 4900 kB/s | 3100 kB/s |
| 5. | 4500 kB/s | 2500 kB/s |
| 6. | 600–1500 kB/s | 700 kB/s |
| 7. | 500 kB/s | 300 kB/s |
| 8. | 200–500 kB/s | 80 kB/s |
| 9. | 150–400 kB/s | – |
A router közelében, szabad rálátással nagyon magas, 6,5 MB/s átviteli sebességet mértünk, ami a szomszéd szobában lévő 3. ponton 1 MB/s-mal csökkent. A 6 méterre lévő 4. pont előtt egy téglafal volt, ennek ellenére az átviteli tempó még alulról karcolta az 5 MB/s-et. A félemeleten elveszett a jel néhányszor, a sebesség 600–1500 kB/s között hullámzott. A földszinten már csak 500 kB/s-ot tudtunk tartani. A házon kívül a notebook egyre nehezebben találta meg az útválasztót, de még ott is felkúszott a sebesség 400–500 kB/s-ra. Amikor az adatforgalom másik végén is Wi-Fi modul dolgozott, az eredmények nagyjából megfeleződtek, a hatótávolság is csökkent. A 6. ponttól erősen gyengült a jel, de kicsit stabilabb volt a kapcsolat, mint korábban. Kint már alig 80 kB/s-mal vánszorgott.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
IFA 2009: a Fujitsu notebook újdonságai
-
VGA a notebook mellett
A Fujitsu Siemens AMILO Sa 3650-es notebookot külső ATI XGP grafikus kártya társaságában hajtottuk meg.
-
MSI Wind Atommal - nyerő kombináció?
A múltkori rövid fotózás után másodszorra már alaposabban megvizsgálhattuk az MSI mini notebookját.
-
Toshiba Portégé R500 - kis drága
A Toshiba 12 hüvelykes kijelzővel ellátott szubnotesze több dologban rekorder, ennek megfelelően kilója hétszázezer forintba kerül.
-
Notebooknak látszó alma
Vajon a MacBook Air használható legalább feleannyira, mint amilyen gyönyörű?
-
Processzordömping közeleg!
Startra készek az AMD és az Intel új termékei, ezért notebookok, kiegészítőik és egyéb érdekességek mellett összefoglaljuk a CPU-piac jelenlegi állását.
-
Penryn-alapú Asus notebook tesztje
45 nm-es gyártástechnológiával készülő processzor, friss GeForce 9500M GT és megannyi érdekesség jellemzi az Asus M51S jelű laptopját.
Előzmények
Bemutatkozott a legek ThinkPadje
Érkeznek az első Penryn processzoros Fujitsu Siemens notebookok
-
Asus U2 - Jó bőr a kicsike!
Megtapogattuk az Asus legújabb exkluzív szubnoteszét, az U2-t.
Asus U2: bőrkötésű szubnotesz
-
Asus Eee PC - kipróbáltuk, meggyőzött
Új korszakot indíthat a mobil számítástechnikában az Asus és Intel közös gyermeke. Leteszteltük az Eee PC-t.
Heteken belül elérhető a harmadik generációs Ferrari noteszgép
-
MSI EX600 YA notesz - konzervatív kék
A blue az angolban egyebek mellett konzervatívot is jelent – ilyen, konzervatív notebook az MSI kék színű EX600-asa is.
-
Asus W5Fe - the (side)show must go on!
Jönnek a speciálisan a Vista operációs rendszerhez fejlesztett hardverek. Ilyen a SideShow kijelzővel ellátott Asus W5Fe noteszgép is.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.








