A cikkben közölt árakat nagykereskedelmi partnereink listái alapján képeztük kiskereskedői haszon és 20% áfa hozzászámításával. A bemutatónkban szereplő termékek – többek között – a nagykereskedelmi partnereink weboldalain feltüntetett kiskereskedésekben vásárolhatóak meg.
Tovább bővül az AMD új chipkészleteire épülő, AM2+ processzorfoglalatos alaplapok kínálata. Múlt héten mutatkozott be a Gigabyte MA790FX-DQ6 csúcsmodell, ezen a héten két lényegesen olcsóbb MSI érkezett. A K9A2 Platinumon AMD 790FX északi és SB600 déli híd van. Az előbbi kezeli a négy teljes hosszúságú PCI Express aljzatot, melyek közül kettő 16x, kettő pedig 8x sebességre képes. Akár négy grafikus kártyás rendszert is építhetünk az MSI köré (ekkor mindegyik 8 sávot kap), ráadásul sokkal egyszerűbben, mint a múltkori Gigabyte-tal, mert itt okosabban helyezték el a foglalatokat, így a szélesebb hűtésű Radeon HD 3870-ek is beférnek. DDR2-es memóriafoglalatból is négy van, és ennyi SATA merevlemezt kezel a déli híd, továbbá van egy IDE csatornája két meghajtó számára. Még két SATA egységet irányít a Promise T3 vezérlő, amely a SATA mellett a SAS winchesterekkel is kompatibilis, ráadásul kapcsoltak hozzá két külső eSATA konnektort. PCI Express buszon ül a gigabites hálózati vezérlő, a hangról pedig nyolccsatornás Realtek ALC888 kodek gondoskodik. A sok USB mellett van FireWire is. A jól felszerelt MSI K9A2 Platinum vételára 37 000 Ft.

Egyszerűbb, ezért jelentősen olcsóbb az MSI K9A2 CF. Északi hídja csupán AMD 790X, amely kevesebb PCI Express sávot kezel, így csak két Radeont tehetünk bele CrossFire konfigurációban. A két hosszú mellett már csak egy rövid PCI Express és két hagyományos PCI aljzat sorakozik. Egyszerűbb az adattároló rész is. Az SB600 déli híd mellől hiányzik a külső vezérlő, így az alaplapra négy SATA és két IDE eszközt köthetünk, és a FireWire-ről is le kell mondani. Cserébe viszont nagyon kedvező, 21 000 forintos áron adják az MSI K9A2 CF-et.

Az Asus AMD 790-es alaplapjai még váratnak magukra, viszont érdekes kombinációban kínálja Intel processzorok alá való, DDR3 memóriát kezelő termékeit. Az Intel X38 + ICH9R chipkészletes P5E3 Deluxe-hoz és az Intel P35 + ICH9R chipkészletes P5K3 Deluxe/WiFi-AP-hez 2 GB Quimonda DDR3-1333 memóriát ad. A P5E3 Deluxe-ban ez a kétmodulos készlet akár 1600 MHz-es órajelen is járhat. Az alaplap többi része is prémiumkategóriás. Kezeli a legfrissebb, 45 nm-es csíkszélességgel készülő processzorokat, van három hosszú (ebből kettő CrossFire-ös) és két rövid PCI Express csatlakozója, valamint két hagyományos PCI-je. A déli hídra hat SATA tárat lehet kötni, a külső vezérlő pedig kezel még két SATA-t és két IDE-t. Hálózati adapterből is kettő van, a hangrendszer pedig nyolccsatornás. Nem hiányzik a temérdek USB és a FireWire csatlakozó sem. A komoly memória miatt az alaplap ára 150 000 forint környékén mozog.

Ugyanezzel a memóriával együtt nagyjából 30 000 forinttal olcsóbb az Asus P5K3 Deluxe/WiFi-AP. Ennél már BIOS-frissítés kell a 45 nm-es processzorok kezeléséhez, és a memória sem szárnyalhat annyira. Megmaradt viszont a két hosszú aljzatos CrossFire-támogatás, a nyolc SATA és két IDE egységet kezelő tárolórendszer, a dupla gigabites Ethernet vezérlő és a nyolccsatornás hangkodek. További extra a külső antennás Wi-Fi modul.

Az RRC Hungary Kft. széles körű IBM szerverakciót indított torony és rack kiépítésű System x gépeinél egyaránt. Már 120 000 forint környékén hozzájuthatunk az x3200-as család egyik alapmodelljéhez, a 4362E2G-hez. A több mint 20 kilós miditoronyba zárt masina szíve egy 2,8 GHz-es Intel Pentium D 945 processzor, amihez 512 MB memória csatlakozik. Az integrált SATA vezérlőn egyelőre nincs adattár és az alapmodellnek hot-swap merevlemezfiókjai sincsenek. Tápja 400 wattos, nem redundáns. Sokkal érdekesebb a mintegy 205 000 forintos 4363K1G jelzésű modell, melyben már takarékosabb, 1,87 GHz-es Xeon 3040 processzor van 2 x 512 MB DDR2-667 memória társaságában. Az alaplapon SATA mellett SAS tárakat is kezelő vezérlő van, melyhez négyfiókos hot-swap keret kapcsolódik. A jobban kiépített géphez is 400 wattos tápot adnak, de a garancia nem csupán egy, hanem három év.
Nagyjából 30 000 forinttal drágább az 1U magasságú fiókba szerelt IBM System x3250 4364K1G kódú konfigurációja. Ebben 2,13 GHz-es Intel Xeon 3050 processzor és 2 x 512 MB memória van. Az adattároló rendszer ismét SATA/SAS-kompatibilis, de a forma miatt csak két fiók tartozik hozzá. Tápja csupán 350 wattos, és egy év garancia vonatkozik rá.

Tudásban és árban is eggyel magasabb osztályba tartoznak a két processzort fogadó System x3400 szerverek. Közel 50 kilogrammos toronyházukban már 835 wattos táp és nyolcfiókos merevlemezes rendszer van. Most 300 000 forint alatt kapható az egy darab 1,86 GHz-es Intel Xeon 5120 processzorral, 2 x 512 MB memóriával, ServRAID 8K-I SAS vezérlővel (merevlemezek nélkül) felszerelt 7976E2G modell, amelyre három év helyszíni garancia vonatkozik. Jó százezer forinttal drágább a négymagos, 2 GHz-es Xeon E5335 processzorral és 2 x 1 GB memóriával szerelt 7976KFG, és pontosan középen, a két modell között kapható a 7976K9G 1,86 GHz-es négymagos Xeonnal és 2 x 512 MB memóriával.
Az x3500-as sorozat hasonló felépítésű, mint az x3400-as, de a két processzor mellett itt már nem nyolc, hanem tizenkét memóriafoglalat van. Felszerelték az IBM Light-Path Diagnostics rendszerével, mely fényjelzésekkel figyelmeztet a hardverhibákra, így jelentősen megkönnyíti és gyorsítja ezek feltárását, ami egy kiszolgáló gépnél nagyon fontos lehet. A 2 GHz-es, négymagos Xeon E5335 processzorral, 2 x 512 MB memóriával, ServRAID 8K-l SAS vezérlővel felszerelt IBM System x3500 7977K9G vételára körülbelül 480 000 forint.
Több SAS csatolós, IBM szerverekhez való merevlemez is akciós az RRC Hungary Kft-nél. Jelenleg mintegy 50 000 forintért kapható a 73 GB-os, a 146 GB-os pedig 75 000 forintért. A csúcs 300 GB-os Ultra320 SAS csatolós modell ára közel 140 000 forint. Az IBM ServeRAID 8i SAS RAID vezérlő külön 85 000 forintért vásárolható meg.
A hazai notebookpiac szereplőinek többsége megegyezik abban, hogy idén karácsonykor rengeteg olcsó hordozható gép fogy majd. Olyanok, mint például a HP 530. Az egyszerű alapmodell bőven elegendő az átlagfelhasználóknak internetezéshez, multimédiás tartalmak megjelenítéséhez. Kijelzője 15,4 hüvelykes, 1280x800 pixel felbontású. Processzora egyszerű kis 1,6 GHz-es Celeron M 420, de ami fontos, hogy 1 GB memória van alatta. Ha időnként rendet rakunk rajta, a fölösleget töröljük, a fontos dolgokat pedig lementjük, akkor a 80 GB-os merevlemez is bőven elég lehet. A 120 000 forintos vételárba nem fér bele a Windows.

Hasonló kiépítéssel indul harcba a vásárlók kegyeiért az Acer Extensa 5220. Kijelzője szintén 15,4 hüvelykes, 1280x800 pixel felbontású, de processzora modernebb Celeron M 530, és alatta frissebb Intel GM965-ös lapkakészlet dolgozik integrált GMA X3100 grafikus maggal. Ehhez a géphez is 1 GB memóriát kapunk, és nem hagyták ki belőle a vezeték nélküli hálózati adaptert. A fent említett konfigurációt 132 000 forint környékén vásárolhatjuk meg, de ebben most sincs Windows. Költségkímélési okból érdemes egy jól használható Linux disztribúciót felhúzni rá.

Drágábban, de jobb kiépítésben kaphatók az Asus AMD platformos X53K notebookjai. Szintén 15,4 colos, 1280x800 pixel felbontású kijelzőjük van, de alatta kétmagos AMD Turion 64 X2 processzor és AMD M690G chipkészlet dolgozik. Igény szerint a megjelenítést diszkrét GPU-ra hagyják, amely saját memóriával dolgozik, és van HDCP-t támogató DVI kimenete is. Az 1,80 GHz-es Turion 64 X2 TL-56 processzorral, 2 GB memóriával, 160 GB-os merevlemezzel, Radeon HD 2300 grafikus alrendszerrel ellátott Asus X53KE vételára 215 000 forint, de ebben már benne van a Windows Vista Home Premium operációs rendszer is. 200 MHz-cel gyorsabb processzorral, 40 GB-tal nagyobb merevlemezzel és játékra is alkalmas Rdeon HD 2600 GPU-val nagyjából 60 000 forinttal drágább.

Ha valaki régi notebookról újra vált, megtörténhet vele, hogy megszokott PC Card (PCMCIA) bővítőkártyáját nem tudja hova dugni, ugyanis a régi szabványt mostanság váltja fel a helytakarékosabb, PCI Express-alapokra támaszkodó Express Card. Kiutat jelenthet a kellemetlen helyzetből a Forcom átalakítója, mely Express Card foglalatba illik, és PC Card (Type I/II) bővítőket dughatunk bele. Az ügyes átalakító vételára körülbelül 17 000 Ft.

Biztosan sokaknak feltűnt már, hogy szó szerint egyre jobban színesedik a notebookkínálat. Lehet, hogy sokaknak nem tetszenek a csillogó-villogó új formatervek, de el kell fogadni, hogy a hordozható gépek iránti igény is változik. Nagyon jó hasonlat erre a jelenségre a mobiltelefonok világa. Kezdetben drágák voltak a készülékek, és elsősorban munkára használták őket, tehát a funkció sokkal fontosabb volt a formámál. Ahogyan divattermék lett a maroktelefonból, úgy lett belőle egyre többféle-fajta. A notebookokkal ugyanez a helyzet. Már nemcsak az üzletemberek és számítógépes szakemberek használják munkára, hanem a fiatalok, nők, átlagemberek is, gyakran szórakozásra. Divatos lett a notebook, ezért megkapta a divatos színeket is. Talán a legmerészebb az MSI, mely régóta kínál már narancssárga fedelű gépet, és kristályos berakással is próbálkozik. Színes YA modellcsaládjában nemrég debütált a PR200 YA három színkombinációja. A 12,1 colos, széles kijelzővel ellátott gépecske kék (Denim Blue), rózsaszín (Coral Pink) és zöld (Wasabi Green) színben kapható. Belsőleg is egészen jók a masinák. Intel Core 2 Duo processzoruk van Intel chipkészletbe épített grafikus vezérlővel, merevlemezük akár 250 GB-ig bővíthető, van kártyaolvasójuk, 1,3 megapixeles webkamerájuk, és kaphatóak 8 cellás akkumulátorral is. Az 1,5 GHz-es Core 2 Duo T5250 processzorral, 2 GB memóriával, 160 GB-os merevlemezzel, DVD-íróval, ujjlenyomat-olvasóval és 8 cellás akkumulátorral ellátott modell 2 éves garanciával 242 000 forintba kerül.

Eddig kékben, pirosban és fehérben láttuk a Dell Inspiron 1520-at, most megérkezett az örök sláger, a fekete változat. Ahogyan a többinek, a feketének is szürke belseje van, ami még érdekesebbé teszi. Persze, itt is nagy kérdés, hogy mennyi idő alatt fog megkopni a festett műanyag. Az 1,6 GHz-es Pentium Dual-Core T2330 processzorral, 2 x 512 MB memóriával, Intel chipkészletbe integrált GMA X3100 grafikus vezérlővel, 1280x800 pixel felbontású, 15,4 colos kijelzővel, 120 GB-os merevlemezzel, DVD-íróval, 6 cellás akkumulátorral szerelt fekete Dell Inspiron 1520 vételára 215 000 forint, amiben FreeDOS operációs rendszer és 2 év garancia van.

Fényes fekete külsővel és fehér belsővel próbálkozik az Acer az Aspire sorozatában, ráadásul minden méretosztályban. A legkisebb Aspire 2920-nek 12,1 colos kijelzője van, melyre Intel chipkészletbe épített GMA X3100 grafikus mag varázsolja a képet. Ebből már sejteni lehet, hogy Intel processzor van benne. Kijelzőméretéhez képest közel 2 kilogrammos tömege elég soknak tűnhet, de ebben benne van az optikai meghajtó és a 6 cellás akkumulátor is. A Core 2 Duo T7300 processzorral, 2 GB memóriával, 160 GB-os merevlemezzel ellátott, Vista Home Premium operációs rendszeres kis Acer vételára egy év garanciával valamivel több, mint 280 000 forint. Nem kevés pénz ez, de szerintünk érdemes még 25 000 forintot költeni a további két éves, véletlen sérüléses garancia-kiterjesztésre.

Eggyel nagyobb, 14,1 colos kijelzője van az Acer Aspire 4920-nak, mely úgyszintén Intel processzorokra és chipkészletekre alapoz, mint kisebb társa. Nemcsak integrált, hanem különálló, Radeon HD 2000 szériás grafikus processzorral is elérhető. Az 1,80 GHz-es Intel Core 2 Duo T7100 processzorral, integrált grafikus vezérlővel, 2 GB memóriával, 160 GB-os merevlemezzel és 6 cellás akkumulátorral ellátott Aspire 4920 vételára 250 000 forint, amiben Vista Home Premium operációs rendszer és egyéves garancia van. A 250 GB-os merevlemez és a diszkrét Radeon HD 2400 XT grafikus processzor felára 20 000 Ft.

Némi korlátozással játékra is alkalmasak a GeForce 8600M GS és GT grafikus processzoros, 15,4 colos kijelzős Acer Aspire 5920 notebookok. Nem meglepő, hogy ezekben is Intel processzorok dolgoznak, és itt sem spóroltak a memóriával vagy a merevlemezzel. Kisebb testvéreihez hasonlóan az 5920-asnak is van beépített, 0,3 megapixeles webkamerája, kártyaolvasója és Dolby tanúsítvánnyal bíró térhatású hangrendszere, de itt még egy HDCP-t támogató HDMI csatlakozóval is megfejelték a multimédiás részleget, sőt egyes modellekbe HD DVD optikai meghajtó és/vagy digitális tévétuner kerül. Játékhoz nagyon jó lehet a 2,2 GHz-es Intel Core 2 Duo T7500 processzorral, 2 GB memóriával, GeForce 8600M GT grafikus rendszerrel, 250 GB-os merevlemezzel, Bluetooth modullal és Vista Home Premiummal 340 000 forintba kerülő összeállítás. Ezzel egy árban van a 200 MHz-cel lassabb processzorú, de digitális tévévevős verzió. A HD DVD meghajtós – tuner nélküli – változat ára valamivel több, mint 400 000 forint.
rudi