Gyorskeresés
Szponzorunk
AG Neovo K-19 19" TFT monitor
Az AG Neovo K-19-ről még a hivatalos oldalon sem találunk információt. Pedig a K-19 jött, látott és (meg)győzött..
Hirdetés
AG Neovo K-19

Az AG Neovo több terméke, mint például az F-317 és a K-19 is szerkesztőségünkben vendégeskedett, így alkalmunk nyílt a már a CeBIT-en is - és immáron a BKV buszaitól kezdve a PROHARDVER!-ig - nagy erőkkel felvonult cég LCD-inek alapos szemrevételezésére.
Félreértések és rosszindulatú vádaskodások elkerülése végett rögtön kénytelen vagyunk ellőni a puskaport: igen, a K-19 remekül szerepelt, állunkat a földről szedegettük az első tesztek után, és igen, mindez teljesen független attól, hogy az előkelő cég történetesen a PROHARDVER!-t választotta honi arculatának erősítéséhez. Aki ennek ellenére bizalmatlan (hiszen "miért magyarázkodnánk, ha nem lenne vaj a fülünk mögött..", "már a prohardver (csak így kisbetűsen) is megvehető", "kence-fice", stb.), nyugodtan voksoljon TFT-tesztsorozatunk egyéb kiemelt helyezetteire, ő is és mi is túléljük majd valahogy.
- 19" képátmérő
- natív felbontás SXGA 1280 x 1024
- MVA panel
- pixelméret 0.294 mm
- 250 cd/nm
- 600:1 kontraszt arány (tipikus)
- minimum 170°/170° horizontális/vertikális rálátás
- 16.7 millió színárnyalat ábrázolása
- reakcióidő tipikusan 15/10ms (25ms)
- 50 ezer órás élettartam (átlagosan)
- D-SUB, DVI jelbemenetek
- külső tápegység
- 54 wattos fogyasztás (4 W stand-by-ban)
1. Első találkozás
Kisebbik testvérétől eltérően, a K-19 meglehetősen filigránnak tűnt; annak ellenére, hogy két collal nagyobb kétpátlója van, mint az F-317-esnek, a monitor külsőleg alig nagyobb. Szerkesztőségünk beltagjainak határozott megnyilvánulásai alapján a K-19-es dizájnja abszolút elnyerte mindenki tetszését. Komolyra fordítva a szót, a 19-es Neovo nagyon szépre sikeredett. A káva jó minőségű műanyagból van, így nem csak fotón, hanem élőben is rendkívül tetszetős.

A talpat itt már gyárilag felszerelték, így nekünk ezzel nem lesz dolgunk. Ez utóbbi bizalomgerjesztőbb, mint a 17-esnél és immáron oldalirányba is elforgatható. A csúszásmentes fekvésről hat vékony gumitalp gondoskodik.

A kategóriához (és mint - elvileg - minden LCD monitorhoz) híven a K-19-es a szokványos D-SUB jelbemenet mellett DVI csatlakozóval is szolgál. A hátlapon itt is találunk négy rögzítési pontot, így a monitor külön fémkarral falra is szerelhető.

A csatlakozók keresése közben meglepetten konstatáltuk, hogy ezek elhelyezése nem követi az általánosan megszokottat, azaz a jelbemenetek és a tápellátás sem a monitor alján, hanem oldalt van:


További kellemes meglepetés a főkapcsoló volt, így nem csupán a suspend lehetősége áll rendelkezésünkre, hanem a teljes áramtalanítás. Kissé problematikus ugyan, hogy a kapcsoló a műanyag borítólemez alá került... Mint a tizenhetes Neovo-nál, a jelkábelt kicsit meg kell hajtogatni, hogy rendesen beférjen a helyére; ha nem sűrűn nyitogatjuk a takarólemezt, akkor ez nem gond (a bibi, hogy alatta van a kapcsoló...), de semmiképp sem elegáns.
De térjünk át a monitorunk elejére, ahol a kezelőszervek csücsülnek! Ezek hagyományos elrendezést kaptak, azaz alul, középen várnak bevetésre. Használatuk egyértelmű és kényelmes; talán a gombok feliratát lehetett volna világos festékkel kirajzolni, de ez már tényleg a csomó a kákán kategória...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Multimédiás AG Neovo TFT-monitor
Egy formabontó terméket üdvözölhettük a 17 hüvelykes, M-17 jelzést viselő multimédiás kijelzőben.
-
Viewsonic TFT-óriások
Reflektor- fényben a gyártó profi sorozatának 20,1 és 21,3 hüvelykes tagjai. A méret azonban nem minden...
-
Prestigio P190T TFT-monitor
Bemutatjuk a Prestigio 19 hüvelykes képátlóval rendelkező, P190T jelzésű lapos monitorát.
-
AG Neovo X-20AV
Az AG Neovo kristályoptikai szűrős sorozatának új tagja mutatkozik most be: az 51 cm képátlójú X-20AV.
-
Eizo L885: 20 col, csak profiknak
Az Eizo profi felhasználásra szánt FlexScan L885 20,1 colos TFT monitora járt nálunk.
-
26 darab 17 colos TFT monitor tesztje - 1.rész
A 15 colos TFT monitorokról adott körkép után most az eggyel nagyobb géposztály tagjait vizsgáltuk.
-
AG Neovo S-19: S-Klasse TFT?
Az AG Neovo TFT monitorai jöttek, láttak, győztek, ám saját K-19-esüket egyelőre a drágább monitoraik sem tudták térdre kényszeríteni...
-
AG Neovo S-17 TFT - páncélozott elit?
A NeoV kristályoptikai szűrő törhetetlen üvegből készül, így az AG Neovo S-17-es monitora igazi erődítmény. Tekintélyt parancsol.
Előzmények
Új StereoGraphics 3D monitorok Amerikából
Új TFT-technológia a Samsungtól
-
Viewsonic VX900 19" LCD monitor
A kisebbik, 17 colos Viewsonic TFT-t a nagytestvér követte. MVA panel, 19 col, 25 ms válaszidő vajon mire futotta?
-
Acer AL712 20ms TFT monitor
Folytatódik a TFT-őrület, ezúttal az Acer 17 colos, 20 ms válaszidejű megoldását vettük górcső alá, közkívánatra.
-
Viewsonic VX700 17" TFT monitor
A Viewsonic LCD-je már MVA panellel készül, így a 25ms késleltetés és a 170 fokos látószög átlagos.. és a képminőség?
-
EIZO L465-K 16" TFT monitor
Az NEC után egy másik nagy név, az EIZO száll ringbe. Katódsugárcsöves monitoraik a legjobbak voltak, vártuk hát a folytatást.
-
NEC LCD1701 16ms TFT monitor
Új témakörbe kezdünk, ám ez csak az első lépés. Az NEC LC1701 az első 16ms válaszidejű TFT kijelző laborunkban.
Top quality: új 19"-os Eizo TFT-monitor
Samsung monitorok is már TCO 2003 minősítéssel
19 colos NEC-Mitsubishi LCD monitor
CeBIT - 54 colos Samsung TFT-kijelző
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.







