Hirdetés

Nagyon jó lett az Acer csúcstabletje!

A Switch Alpha 12 erős konkurenciát állít a Microsoft Surface Prónak és a hasonló, nagy tableteknek.

Külső

A tabletek világának legérdekesebb képviselői a nagyméretű csúcsmodellek. Ezt a kategóriát a Microsoft definiálta a Surface Pro modelljeivel, melyek a negyedik generációnál tartanak, egyre erősödik viszont a konkurencia. Nemrégiben az Acer is bemutatta a maga variációját a témára a Switch Alpha 12 személyében, ami egy igazi csúcstablet, tehát elég nagy, 12 hüvelykes a kijelzője. Oldalaránya 3:2, ami szerintünk sokkal barátságosabb a 16:9-nél, különösen álló helyzetben. Kicsit furán hat, hogy rövidebb oldalain nem egyforma széles a káva: az egyiken 16 mm, míg a másikon 21 mm a keret, ez szabad szemmel is jól látható különbség, ami lehet, hogy egyeseket zavar majd.

Fémből készült a 9,5 mm vastag gépház, hátuljából támasztó fordítható ki, ami nem egy teljes lemez, hanem U alakú fém alsó részén gumival bevonva, így asztalon stabilabban áll, ölben használva pedig nem vág annyira. Jó nagy, szálcsiszolt fémlemez alkotja a hátfalat, csak az Acer felirat (középen) és a hátoldali, segédfény nélküli kamera (bal felső sarokban) töri meg. Súlyos egyéniség az Alpha 12, a maga 900 grammjával több mint egy százassal nehezebb a hasonló méretű Surface Pro 4-nél, cserébe legalább az akkumulátor jó nagy, 37 wattórás.

Kategóriáján belül jónak mondható a készülék csatlakozókínálata. Egy hagyományos USB 3.0 és egy USB 3.1 Type-C kapuval látták el, ezen felül összevont hang ki- és bemenetet kapott, valamint van rajta microSDXC kártyaolvasó. A gyors, Type-C aljzathoz fejlett dokkolót kínál az Acer, ami külön vásárolható meg, és akár 4K képet is ki tud küldeni, a Thunderbolt 3.0 kompatibilitást viszont nem említik. A másik opcionális kiegészítő az aktív toll, amiről nem sikerült kideríteni, hogy milyen beviteli technológia áll mögötte, ugyanis egyrészt nem kaptunk meg a tesztpéldányunkhoz, másrészt a termék honlapja sem árulkodik erről a részletről.

Megkaptuk viszont a billentyűzetet, ami gyári tartozék. A támasztóból sejteni lehet, hogy rugalmasan kapcsolódó megoldásról van szó, aminek nincs valódi zsanérja, akárcsak a Surface Pro modellek esetében. Mágnessel rögzül a tablet alsó, hosszú oldalához, meglehetősen erősen. Jó hír a majdani felhasználóknak, hogy átvették a Microsoft legutóbbi modelljének egy ügyes trükkjét: a billentyűzet nem csak simán az alsó peremre tud csatlakozni, hanem felemelhető az alsó oldalra is. Az így kapott minimális dőlésszög kényelmesebbé teszi a gépelést. USB kapuja és akkumulátora ugyan nincs a klaviatúrának, háttérvilágítása viszont igen.

Teljesítmény

Belül rejtőzik az Alpha 12 legnagyobb trükkje, a LiquidLoop folyadékhűtés, aminek köszönhetően a 15 watt TDP fogyasztási értékű Core i processzorokat is passzívan, sivító ventilátor nélkül tudja hajtani. A Skylake-alapú, hatodik generációs Core i lapkák mellé 4 vagy 8 GB memóriát forrasztanak az alaplapra, az adattár szerepét pedig SATA 3.0 csatolós SSD-k töltik be 128, 256 vagy 512 GB-os kapacitással. Mint korábban említettük, az IPS paneles kijelző 12 hüvelykes 3:2 oldalaránnyal és 2160x1440 pixeles felbontással, ami 216 ppi képpontsűrűséget jelent. A mobil kommunikációról ac-s Wi-Fi adapter és Bluetooth 4.0 modul gondoskodik, sajnos mobilinternet modem és GPS sem rendelhető. Az akkumulátor viszont, mint említettük, komoly kapacitású, 37 wattórás.

Termék megnevezése Acer Switch Alpha 12
Processzor Intel Core i3-6100U – 2,3 GHz
Intel Core i5-6200U – 2,3/2,8 GHz
Intel Core i7-6500U – 2,5/3,1 GHz
Memória 4 vagy 8 GB LPDDR3 alaplapon
Kijelző 12"-os 2160x1440, érintésérzékeny IPS panel
fényes felülettel, Gorilla Glass 3 védelemmel – 216 ppi
Grafika Intel HD Graphics 520 – integrált
Adattároló 128//256/512 GB SSD – SATA 3.0
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció Atheros Wi-Fi ac, Bluetooth 4.0
Interfészek - USB 3.0
- USB 3.1 Type-C
- dokkoló
- audio ki- és bemenet
Extrák 2 MP előlapi kamera, 3,7 MP hátlapi kamera, mircoSDXC kártyaolvasó, kiegészítő billentyűzet háttérvilágítással, opcionális aktív érintőtoll, opcionális USB Type-C port replikátor
Akkumulátor 2 cellás – 37 Wh
Méret 292,1 x 201,4 x 9,5 mm – csak a tablet
292,1 x 201,4 x 15,85 mm – billentyűzettel
Tömeg 900 g – csak a tablet
1250 g – billentyűzettel
Operációs rendszer Windows 10 Pro
Gyártó honlapja www.acer.hu
Termék honlapja Switch Alpha 12
Fogyasztói ár 329 900 forinttól (Core i5, 8 GB RAM, 256 GB SSD)
Garancia 2 év

Nálunk a közepes kiszerelésben, Core i5-6200U processzorral és 8 GB memóriával járt az Alpha 12. Az ilyen vékony, ráadásul passzív hűtésű modelleknél mindig fenntartásokkal kezelendő a processzor referencia órajele, mert gyakran az extra hőtermelés miatt lényegesen alacsonyabb a valódi üzemi frekvencia. Az Acer a LiquidLoop hűtést vetette be, aminek alapja egy folyadékkal töltött cső. Ez a cső a tablet peremén fut körbe, hogy egyenletesen terítse szét a processzorról hőcsövön keresztül érkező meleget. A mintegy 15 wattnyi energia leadásában komoly szerepe van a fém hátlapnak, ezért a tabletet alaposabban megdolgoztatva melegedéssel kell számolni.

Ahogy számítottunk is rá, rövidtávú, pár másodpercig tartó terhelés közben 2,7 GHz-en, tehát maximális többmagos órajelén dolgozott a Core i5, így viselkedett tesztünkben korábban a Surface Pro 4 és a Fujitsu Stylistic One is. Viszont míg ezeknél ez az órajel néhány perc után csökkenni kezdett annak ellenére is, hogy beindult a ventilátoruk, addig az Alpha 12 se ventilátorhangot, se órajelcsökkentést nem produkált az elkövetkező tíz percben. Még a CPU-hőmérséklet sem ugrott meg vészesen, tíz perc után érte el a 75 °C-os értéket.

Akkor kezdett el finoman csökkenni az órajel, amikor a CPU elérte a 76 °C-ot. A huszadik percre állt be egy stabil szintre a hardver 2,4 GHz-es CPU-órajelen és 70 °C-os hőmérsékleten, ami több mint nagyszerű, ráadásul a CPU szép lassan, további 10 perc alatt 65 °C-ra hűlt, ekkor visszakapcsolt 2,5 GHz-re, majd további 10 perc alatt 70 °C-ra melegedett, itt ismét lement 2,4 GHz-re és fokozatosan 65 °C-ra. A folyamatot még néhányszor megismételte másfél órás terhelési próbánk során, végeredményben tehát úgy teljesített a Core i5, ahogy a legtöbb notebookban vagy komoly, aktív hűtésű tabletben szokott. Hogy ez pontosan mit jelent, arról külön cikkben írtunk, ahol többféle Syklake-alapú mobil processzor szerepel egy hatalmas táblázatban.

Érdekesen alakult a hátlap hőmérséklete. A tablet szemből nézve jobb oldala szinte azonnal melegedni kezdett, perceken belül elérte a 40 °C-os szintet, ami érintésre már nem valami kellemes. A meleg fokozatosan átterjedt a tablet közepére, majd a bal oldala is melegedni kezdett. Nagyjából egy órányi hajtás után a hátlap (szemből nézve) jobb oldalán 46-47 °C-os, közepén 44-45 °C-os, bal oldalán 39-40 °C-os hőmérsékletet mértünk, a kijelző 39-45 °C között volt. A melegebb részek érintése egyáltalán nem volt kellemes, de szerencsére ezeket nem is feltétlenül kell fogdosni. Asztalon használva a készüléket csak a végig hűs billentyűzettel találkozunk, és a kitámasztó sem melegszik fel, tehát ölben sem volt vészes.

Gyakorlatban

Első látásra az Alpha 12 nagyon hasonlít a Surface Pro 4-re és úgy általában minden nagy tabletre. Kijelzőjének szép vékony, de nem túl vékony a kerete, ha ráfogunk, nem aktiváljuk majd véletlenül az érintésérzékelést, viszont az, hogy az egyik rövid oldalon láthatóan szélesebb ez a keret, lehet, hogy a szimmetriamániásokat zavarni fogja. Furcsa lehet a közel egykilós súly is, a konkurensek azért bő száz grammal könnyebbek szoktak lenni. A gépház általános összeszerelési minőségére viszont egyetlen rossz szavunk sem lehet, a burkolat mindenhol szépen, pontosan illeszkedik, a fémfelület érintése kellemes, az ujjlenyomatokat sem gyűjti túlzottan. Egyedül a támasz kihajtását segítő bevágást találtuk túl kicsinek.

Nagyon tetszett a 12 hüvelykes, 2160x1440 pixeles kijelző 3:2-es oldalaránya, és 340 cd/m²-es fényereje, illetve 900:1 körüli kontrasztaránya is örömre ad okot; ugyanakkor felülete a Gorilla Glass 3 miatt elég fényes, ezért a nyári napsütésben a komoly fényerő és kontraszt ellenére is leolvasási gondjaink lehetnek. A 3:2 oldalarány azért jó, mert így állítva nem tűnik annyira furcsának a készülék, mint 16:9-es konkurensei, a legtöbb weboldal kiválóan olvasható ebben a pózban. Zenehallgatásban viszont nem számíthatunk túl sok jóra, a kijelző fölötti két kis nyíláson át túl sok magas és semmi basszus nem jött át, ezen a téren van még hova fejlődnie az Acernek.

A gyári tartozékként érkező kiegészítő billentyűzet viszont kifejezetten jól sikerül. Nagyon erős mágnes rögzíti a tablet alsó élére, ennek köszönhetően a felcsatlakoztatásnál nem kell különösebben célozni, bíbelődni vele, magától a helyére ugrik. Dicséretes, hogy a kijelző alsó peremére is felfogatható, így kap egy kis dőlésszöget, kényelmesebb használni. A gombok feliratozása magyar, igaz, hogy kissé vékony a betűtípusa, kevéssé kontrasztos, de ezen sokat segít az egyfokozatos háttérvilágítás. A gombok nyomásútja minimális, nyomáspontjuk lehetne határozottabb, de ez jellemző minden hasonló megoldásra. Szép nagy touchpadet tettek a gombsorok alá, sima felületén a többujjas gesztusok is stabilan működnek, integrált gombjai váratlanul kellemesen járnak.

Ölbe véve is jól használható az Alpha 12, persze azzal számolni kell, hogy a kitámasztónak extra hely kell hátrafelé, így akinek rövid a combja, gondban lehet. A billentyűzet stabilitásával viszont semmi gondunk nem volt, különösen akkor kapaszkodik stabilan a tableten, ha a kijelző kávájára is rákapcsoljuk. Igaz, hogy ilyenkor az alapja rugózik, de ennek mértéke nem vészes, és az alap nem imbolyog oldalra úgy, mint például a Fujitsu konkurensnél.

Jellemző a nagy tabletekre, hogy kifejezetten komoly akkumulátort kapnak, ezen a téren az Acer sem kivétel. Az Alpha 12-nek 37 wattórás az energiaforrása, persze a 15 wattos TDP fogyasztási értékű processzor és a nagyfelbontású kijelző hamar meg tudja enni. Teljes terhelésen alig több mint másfél óra után keresni kellett a töltőt, de nem szabad elfelejteni, hogy a CPU ilyenkor is magas órajelen pörög. Nagyfelbontású videót lejátszva már sokkal jobb, közel hat és fél órás üzemidőt értünk el, alacsony terhelésen pedig a tizenegy órás szintet is átléptük. Egyórányi töltéssel az akkumulátor energiájának picivel több mint felét tudtuk visszatáplálni, a 100% eléréséhez úgy két és fél óra kellett.

Értékelés

Nagyon érdekes terméket tett le az asztalra az Acer a Switch Alpha 12-vel. Megjelenésre nem sokban különbözik konkurenseitől, hiszen a 12 hüvelyk körüli kijelzőn, káváján és az egyre divatosabb, kihajtható támaszon nem sokat lehet variálni. Az ördög viszont a részletekben rejlik. Piros pont jár a 3:2 oldalarányért, a komoly felbontásért, a Gorilla Glass 3 védelemért, aminek tükrösségét a magas fényerő és jó kontrasztarány elfogadhatóan korrigálja, egy fekete pontot viszont be kell írni az eltérő szélességű káváért. Határozottan jó lett a kiegészítő billentyűzet, ami a Microsoft vetélytárshoz hasonlóan megemelhető és háttérvilágításos, viszont itt a csomag része, nem felárért vásárolható meg.

Komoly hardvert választott az Acer, amit nagy bravúrral sikerült passzív hűtéssel elfogadható üzemi hőfokon tartani. Igen, a huzamos terhelés alatt alaposan felmelegedő gépház érintése kellemetlen, de úgy gondoljuk, hogy ez elfogadható kompromisszum a stabilan magas órajelért, amihez hasonlót a többiek legfeljebb sivító ventilátorral tudnak összehozni. Ha nem hajtjuk agyon a hardvert, akkor az akkumulátoros üzemidővel sem lesz gond, felhasználástól függően 4-8 órás időt tartunk reálisnak a gyakorlatban.

Az Alpha 12 legnagyobb fegyvere az ára – mondjuk ezt annak ellenére, hogy az idehaza jelenleg kapható legolcsóbb kiszerelés körülbelül 330 000 forintot kóstál. Ez viszont nem egy Core i3-as, szűk SSD-s modell, hanem a nálunk járt Core i5-ös bőven 2,5 GHz fölötti órajellel, 8 GB memóriával, 256 GB-os SSD-vel és a háttérvilágításos billentyűzettel együtt. A hasonlóan felszerelt Microsoft Surface Pro 4-hez képest bő százezer forinttal kevesebbe kerül, viszont itt nincs mobilinternet modem és vPro támogatás, mint a vállalati vonalon nyerő Fujitsu Stylistic One-nál, de otthoni felhasználásra szerintünk az Alpha 12 határozottan ajánlott.


Acer Switch Alpha 12 convertible

rudi

Az Acer Switch Alpha 12-t az Acer hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés