Gyorskeresés
Szponzorunk
Acer ICONIA: egy új koncepció
Az Acer ICONIA nem notebook és nem is igazán tablet, viszont a vérbeli „gadget” megtestesítője.
Hirdetés
Külső
Notebook dupla kijelzővel, billentyűzet nélkül - röviden így lehetne jellemezni az Acer ICONIA-t, ha még nem próbáltuk ki. Ha már kipróbáltuk, akkor ez a véleményünk annyiban változhat, hogy az érintőképernyők végett az ICONIA egy dupla érintőkijelzős tablet-notebook hibrid, ami rendelkezik a billentyűzettel - igaz, csak virtuálisan. Ehhez hasonló netbook-tablet koncepciót már láthattunk korábban, például az MSI-től, de említhetnénk a szintén kétkijelzős Toshiba Librettót is. Azonban míg előbbiből nem lett semmi, az utóbbi pedig 7 hüvelykes kijelzőkkel rendelkezik, tehát nem említhető egy lapon a 14 hüvelykes ICONIA-val. Mivel más gyártó egyelőre nem rendelkezik hasonló géppel – ami meg is vásárolható – ezért az ICONIA egyértelműen pionír szerepet játszik. A kérdés most már csak az, hogy fogunk rá visszaemlékezni pár év múlva: mint úttörőre vagy mint sikertelen próbálkozásra.
Amikor kézbe vesszük a gépet, akkor két dolgot fogunk egyből észrevenni. Az egyik, hogy becsukva teljesen úgy néz ki, mint egy hagyományos notebook, míg a másik, hogy a gép rendkívül nehéz, ami persze érthető, hiszen a notebookokban megszokott hardverelemeken kívül még egy plusz kijelzőt is el kellett helyezni. Még tovább növeli a gép tömegét, hogy az érintésérzékeny kijelzőket masszív üveglapok fedik, így jön ki a 2,71 kilogrammos tömeg, ami a 14 hüvelykes gépek között ma már sok, ráadásul mindezt úgy, hogy még optikai meghajtó sincs benne (a dupla kijelző miatt egyébként sem férne el).
Ha ezen túltettük magunkat, akkor a további vizsgálódás során megállapíthatjuk, hogy a pezsgőszínű alumíniumborítás remekül áll a gépnek, ami egyébként jól össze van rakva. Érezni, hogy van benne anyag - tehát a 2,71 kilogramm nem a véletlen műve - és a mechanikai zár hiánya ellenére összecsukott állapotban sem lötyögnek a zsanérok, hanem szorosan fogják a fedelet – nyitott állapotban sincs holtjátéka. A zsanérok kialakításával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy nem csak a formájuk ötletes (rendkívül sokat dob az összképen), hanem mindkettőben egy-egy gomb kapott helyet. A jobb oldaliban a bekapcsológombot és annak visszajelző LED-jét rejtették el, míg a bal oldaliban a virtuális billentyűzet csalogatható elő; ez utóbbiról még fogunk szót ejteni a későbbiek során.
Körbeforgatva a gépet az előlapon is megtaláljuk az aktuális állapototjelző LED-et, illetve az akkumulátor állapotára és a merevlemez működésére vonatkozó jelzőfényeket is. Két szélén oldalt a szokásos csatlakozókat találjuk, mint az Ethernet, VGA, Kensington zár, 3 darab USB, mikrofonbemenet és az S/PDIF kimenetként is használható fülhallgató-kimenet, valamint az elmaradhatatlan HDMI.
Az USB kapukkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a ház jobb oldalán található aljzat USB 3.0, míg a maradék kettő USB 2.0 szabványra épül. Balra került a hűtés szellőzőrostélya, a friss levegőt pedig a gépben található ventilátor alulról szívja. Bizonyára olvasóinknak is feltűnt, hogy nincs kártyaolvasó a gépben, a gyártó ezt egy USB-re csatlakoztatható olvasóval helyettesítette.
Az említett kártyaolvasón felül a szokásos papírok (leírás, garancia), egy 65 wattos töltőt, valamint egy hálózati szűrő található a csomagban. Utóbbi pontos szerepéről nem sikerült információt szereznünk, és még más gépeknél sem találkoztunk hasonlóval.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
PH!TV – Acer Iconia Tab A510, olimpiai tábla
Acer blog: célegyenesben az Iconia Tab A200 tablet?
PH!TV - Acer TravelMate 8481G, a kecses erőmű
PH!TV – Acer Iconia A100, megint 7 col
PH!TV – Packard Bell Liberty, az átcsomagolt ikon
Végre tényleg megérkezik a piacra az Acer Iconia Tab A100 tablet
Acer blog: kipróbáltuk a Brazos platformos Aspire One 722-t
-
Acer TravelMate 6594G - öltöny, nyakkendő
Az Acer vállalati szférába szánt, nagyon jól felszerelt notebookját mutatjuk be.
Előzmények
Acer blog: bevezetés az Acer termékek világába
Innovatív mobil gépekkel állt elő az Acer
-
Acer TimelineX-ek öltönyben
Kipróbáltuk az Acer vállalati környezetbe szánt TravelMate sorozatának legújabb üdvöskéit.
-
Acer Aspire 8943g - gyönyörű óriás
Kipróbáltuk a tajvani notebookgyártó legújabb, legszebb, legerősebb, legnagyobb és legdrágább mobil számítógépét.
-
Könnyű és vékony játékos Acer notebook
Az Acer Aspire TimelineX 4820T filigrán testébe erős grafikus kártyát tettek, és közel nyolc óráig bírja akkumulátorról.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
OV2722– Full-HD videohívásokhoz
Az OmniVision legújabb kamerája kifejezetten 10...
Dead Space 3 - képek
Az új képek tanúsága szerint erős koop támogatá...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





