Acer Iconia B1 tablet: olcsón, de kicsit másképp

Bevezetés, külső

A tabletpiac szereplői között szép számmal vannak olyan (akár noname) gyártók is, amelyek kifejezetten az olcsóbb, belépőszintű termékekre helyezik a hangsúlyt több-kevesebb sikerrel, míg a nagy és ismert vállalatok többnyire feljebb pozicionált eszközökkel próbálnak meg érvényesülni. Az alsó kategória viszont egyáltalán nem elhanyagolható eladásokat produkál, főleg a mienkhez hasonló országokban, ahol a vásárlók nagy része nem teheti meg, hogy 100 000 forint körüli összegeket áldozzon ilyen célra.

Az említett "nagyobb" vállalatok is kezdik ezt a trendet felismerni, így nem lenne meglepő, ha az idei év részükről is az olcsó táblagépek rohamos terjedéséről szólna. Ennek egyik előjele a tavalyi évben megszellőztetett 99 dolláros Nexus (ami végül ASUS MeMo Pad lett), valamint a szóban forgó Acer Iconia B1. Sajnos a 99 dolláros árból nem sok valósult meg, hiszen ezek a masinák valójában 149 dolláros (eurós) árról indulnak, így pont annak az ársávnak a sűrűjébe csöppennek, ahol már léteznek igencsak jó vételek. Lássuk, hogy az Acer táblagépe is annak számít-e, vagy sem!


Acer Iconia B1 tablet: 197,4 x 128,5 x 113 mm és 320 gramm. Akár egy kézzel tartva is használható

Az Iconia család legkisebb, androidos tagjának elnevezése meglepően egyszerűre, de egyben meglepőre is sikeredett, mivel a modellnév nem tartalmazza a kategóriától megszokott "Tab" szót, és az Acer korábbi zöld robotos masináival ellentétben a modellkód sem A-val kezdődik, hanem B-vel – ami talán a budget jelölésre utal. A B1 külseje roppant egyszerű, és ezt akár vehetjük szó szerint is, hiszen nem találunk prémium anyagokat, így be kell érnünk a fényes, ujjlenyomatokat gyűjtő, kopogós műanyaggal.

A dizájnt sem vitték túlzásba, noha az unalmas lekerekített formát próbálták az enyhén kiemelkedő hátlappal és a szélen körbefutó kék díszcsíkkal feldobni. Ez kevéssé sikerült, ugyanis az említett keret műanyagjának minősége is hagy némi kívánnivalót maga után, ráadásul a szélét sem sikerült jól eldolgozni, emiatt picit karcos érzést kelt, amikor hozzáérünk. Sajnos az összeszerelés az anyagminőség miatt csak átlagos. Ehhez még hozzáadódik, hogy a hátlap könnyen karcolódik.

Sajnos a negatívumok listájának itt még nincs vége. Az Iconia B1 formáját a csapott sarok miatt sokan a Barnes & Noble NOOK Colorhoz hasonlították, ám a B1-nél ez a rész nincs kivágva, mint a B&N tabletjén. Helyette egy kék betét látható, amit közelebbről megnézve feltűnik, hogy egy matrica. Így legalább megvan a választásunk, hogy ha nem tetszik, akkor leszedhetjük.

Végül, de nem utolsósorban a gombok és csatlakozók: előbbiek enyhén érdesített műanyagból készültek, feliratozást viszont nem kaptak, bár funkciójukra rájönni nem nagy kihívás, hiszen nincs belőlük sok, csak kettő. A csatlakozók számát sem vitték túlzásba: felül 3,5 mm-es jack hangkimenet, alul pedig micro USB csatlakozó található, ami nemcsak töltésre, de perifériák csatlakoztatására is szolgál. Sajnos a csomagban átalakítót (OTG kábel) nem mellékeltek. Az USB-től balra egy kis ajtó mögött található a microSD kártyafoglalat, ennek segítségével a B1 egyébként 8 GB-os tárkapacitását növelhetjük tovább.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés