Gyorskeresés
Szponzorunk
A fotózás alapjai - második rész
Gyűrjük fel az ingujjat, s essünk neki a technikai részletek boncolásának! Előre szólunk, hogy ez már mélyebb víz.
Utószó
Végére értünk az alapoknak, akit jobban érdekel a téma, annak ajánlom következő szakirodalmat:
- Fényképészet, Szerkesztette: Baki Péter
- Dr. Sevcsik – Hefelle: Fényképészet
- John Freeman: A Fotózás kézikönyve
- Robert Caputo – Peter K. Burian: Tippek és Trükkök (National Geographic Fotóiskola)
- Nagy Krisztián honlapja, mely magyarul a következő címen érhető el: http://nagykrisztian.com/index.php?l=hu
Az első két könyv azoknak ajánlott, akik mélyebben szeretnének elmerülni a témában, a másik két könyv bárki számára megfelelő lehet.
A továbbiakban fogunk még fotózással kapcsolatos tippeket-trükköket adni természetesen, részben fotózási szituációkra vonatkoztatva (mint pl. a már megjelent Koncert- és színházfotózással illetve Holdkór c. asztrofotózással kapcsolatos témák), részben kicsit jobban elmerülve egyes területekben, mint pl. a helyes vakuzás nehéz témaköre.
A végére a legfontosabb útravaló: a technikai tudás fontos ugyan, de önmagában nem elég, érdemes figyelemmel követni a nagy elődök illetve kortárs fotográfusok munkásságát, tanulmányozni képeiket, valamint a lehető legtöbb fotót elkészíteni, de úgy, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására.
Képeink elkészítésénél mindig járjunk el körültekintően, szánjunk időt a fotók elkészítésére, próbálkozzunk, kísérletezzünk és fejlődjünk lépésről lépésre. Aki végigolvasta a cikk két részét az első lépést már megtette, innen már csak rajta múlik, hova jut el a fotózás rögös ösvényein.
A záridős feladat megoldásai:
1. feladat: f2.8
2. feladat: 1/1000s
Azóta történt
-
Fotósuli: A polarizáció
Cikkünkkel a polarizáció jelenségét, valamint annak a fényképezésre gyakorolt hatásait szeretnénk bemutatni.
-
Fehéregyensúly egyszerűen
Avagy hogyan lehet technikailag színhelyes a képünk.
-
Photoshop egyszerűen: mélyebb tónusok
Megmutatjuk, hogyan adjunk a digitálisan steril színvilágú képeinknek egy kis ízt.
-
Egy kis nappali szürreál
...avagy mire jó, és hogyan készítsünk hosszú expozíciós fotókat ragyogó napsütésben.
-
Suhanás - fotózás vonatból
Megmutatjuk, hogyan fotózzunk ki egy száguldó vonatból, s készítsünk így mutatós képeket.
Előzmények
-
A fotózás alapjai - első rész
Olvasóink kérésének próbálunk eleget tenni a most induló fotósuli cikksorozatunkkal.
-
Fotósuli: a színpad másik oldalán
Amikor csak egy pár reflektor fénye marad a képalkotásra: koncert- és színházfotózás.
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





