Tükörfelcsapás (MLU), a képstabilizátor működése

A tükörfelcsapás (MLU: Mirror Lock-Up) használata állványról történő fotózásnál hasznos. Hosszú záridős felvételeknél (vagy teleobjektív használatakor) mindenki találkozhatott már azzal a jelenséggel, hogy bár állványon volt a fényképező, de mégis bemozdult a kép.
Ennek az oka az, hogy exponáláskor – ahogy már korábban bemutattuk – a tükör felcsapódik a zár és a szenzor elől. Ezt a mechanikai hatást ugyan kis rezonanciának érezzük, amikor a kezünkben van a gép, ám az ezzel járó apró bemozdulás mégis képes tönkretenni a képünket.

Megoldást jelent a problémára a tükörfelcsapás funkció a tükörreflexes gépekben. A funkció aktiválásakor a kép elkészítése előtt lehetőségünk van a tükröt külön felcsapni, majd később, pár másodperc múlva exponálni. Ebben az esetben érdemes távkioldót vagy a beépített időzítőt (önkioldót) használni. Az így nyert pár másodperc elég arra, hogy a tükör felcsapódása okozta rezgések megszűnjenek, és a képünk éles maradjon.

A képstabilizátor működése

A mai gépek lassan elengedhetetlen kelléke a képstabilizátor (IS: Image Stabilizer). Az első nem mechanikus giroszkópos képstabilizátort a Panasonic (Matsushita) alkotta meg videokamerái számára (1981), de a fényképezőgépeknél jóval később jelent meg: a Canon volt az első, aki használta (a 75 - 300 IS objektívben, 1995-ben). Mindkét cég az objektív egy lencsetagját mozgatta a stabilizáláshoz.
Jóval később a Konica Minolta fejlesztette ki a szenzormozgatáson alapuló képstabilizálást (A1, 2004). Ezek a módszerek mind mechanikusak, nem rontják a képminőséget. Mindkét esetben egy függőleges és egy vízszintes elmozdulás- ill. elfordulás érzékelő adatai alapján határozzák meg, mekkora korrekcióra van szükség a lencsetagon vagy a szenzoron.

Vannak elektronikus stabilizátorok is, melyek fogalma fényképezőgépeknél főleg az ISO érték növelésében (és így a záridő rövidítése) szokott kimerülni, de ez a fajta megoldás a képminőség romlásával jár.

A gyártók különböző néven jelölik a stabilizátor megoldásaikat: Canon: IS (Image Stabilizer), Panasonic: MegaOIS (Mega Optical Image Stabilizer), Konica Minolta: Anti-Shake, Sony: Super Steady Shot, Nikon: VR (Vibration Reduction), Tamron: VC (Vibration Control), Sigma: OS (Optical Stabilizer), Pentax: SR (Shake Reduction).

Miért is van rá szükség? A "reciprok-szabály” értelmében a leghosszabb záridő, ami még bemozdulásoktól mentesen, napfényes környezetben megtartható, az a használt objektív gyújtótávolságának reciprok értéke másodpercben (de minimum 1/30 mp, kb. ez az érték az emberi test saját mozgása).
Tehát egy 300 mm-es telét 1/300 másodperces záridővel tudunk bemozdulásmentesen megtartani. Persze, a reciprok-szabály csak irányadó (attól, hogy egy adott objektívet milyen záridővel tudunk kitartani rengeteg mindentől függ: pl. érzelmi és fizikai állapotunk, a gép-objektív súlyelosztása stb.), ráadásul 35 mm-es filmre határozták meg (és nem olyan felbontás mellett, amit ma használunk), APS-C-n, illetve a többi kisebb méretű szenzoron az ekvivalens értékkel kell számolni.
A képstabilizátorok alkalmazásával akár 3-4 FÉ értékkel hosszabb záridő is kitartható, azaz esetünkben, a 300 mm-es példával élve, 1/300 mp helyett 1/20-1/40 mp körül is éles képet kaphatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!