Gyorskeresés
A 29. hét piaci változásai
Hétvégi cikksorozatunk folytatódik.
Hirdetés
Bevezetés
![]()
"HAZAI PÁLYA"
A számítástechnikai piac működésének alapjául szolgáló dollár az utóbbi hetekben megközelítette a kétszáz forintot. Ez igen örvendetes, ha az árlistákra és raktárkészletre gyakorolt hatását nézzük, mert ez forintra átszámolva alacsonyabb egységárat jelent. Ezáltal nem csak a termékek ára csökkenhet, de a nagykereskedésekben a raktározási kedv is nőhet, az "olcsó, csak éppen nem lehet kapni" szituáció kellemetlenségeitől megkímélve a vásárlót.
Többek között ennek is köszönhető, hogy a tradicionálisan csendesnek mondható nyári hónapokban egymást érik a hazai újdonságok. Persze ezek még óvatos, tapogatózó próbálkozások. Elsősorban a tájékoztatást szolgálják, mintsem a tényleges kereskedelmet. Ahhoz, hogy egy teljes szállítmány eljusson Tajvanról a Kárpát-medencébe, körülbelül másfél hónap kell, mivel a vasúti konténereket szállító hajó ennyi idő alatt szeli át az óceánt. A hivatalos bejelentésektől számítva egy-két héten belül mégis kapható Európában az adott újdonság. Felvetődik a kérdés, hogyan? Az első szállítmányok a disztribútorokhoz repülővel érkeznek, a gyártó által meghatározott limitált mennyiségben. Csúcsmodellekről lévén szó, már a boltokba érkezés előtt elkezdődik a marketing ádáz harca: csak egyvalaki mondhatja el magáról, hogy "elsőként bemutatatta".
A repülőgéppel történő szállítás természetesen többe kerül, de ez fel sem tűnik. Arra mindenki rájön magától is, hogy az újdonság szemtelenül drága lesz. Mindig vannak és lesznek olyanok, akiknek szükségük van rá, hogy valamit elsőként birtokolhassanak. Miután az első néhány "kiválasztott" hozzájutott az aktuális non plus ultrához, körülbelül két-három hétig nem lehet kapni a szóban forgó terméket, és ez elég idő ahhoz, hogy egy kicsit átárazza a piacot, és pálcát törjön az előző nemzedék feje felett. A kínálat csúcsán elhelyezkedő vasak általában ugyanazon a high-tech gyártósoron készülnek mint az előző generáció, ezért - hogy legyen hely - folyamatosan csökkentik az előd gyártókapacitását. Végül inkább kifuttatják az kiöregedett modelleket, minthogy a végtelenségig csökkentsék az árát, mert az anyagköltség sosem éri el a nullát. Ennek lehetünk tanúi az ATI Radeon X800 és Radeon 9800 esetében is.
A cikkben olvasható összegek minden esetben bruttó végfelhasználói árak, melyeket a disztribútori árlisták alapján, és nem kiskereskedőkön keresztül vizsgáltunk. A beszerzési forrás, a beszerzés ideje és mennyisége, az alkalmazott haszonkulcs nagyban befolyásolhatja a kiskereskedőknél kialakult árakat. Az itt olvasható számok inkább csak irányadó viszonyszámok. Ennél szinte mindenhol jelentősen olcsóbban juthatunk hozzá bármelyik szóban forgó hardverhez. Az egy hét csúszás, ami a tényleges hazai megjelenés és a cikk megjelenése között van, remélhetőleg elég lesz arra, hogy az itt olvasható dolgokat már kedvenc kiskereskedőnk polcán láthassuk viszont.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Hazai pálya: 31. hét
Egyhetes kényszerpihenő után folytatódik a hazai hardverpiac trendjeit nyomon követő hétvégi sorozatunk.
Előzmények
-
A 28. hét termékújdonságai és árváltozásai
A 28. héten folytatjuk a kutakodást az újdonságok közt. Számos slágergyanús termék ára esett a héten.
-
Hazai Pálya: 27. hét
Újdonsült hétvégi rovatunkban a hazai hardverpiac újdonságairól, árváltozásairól és trendjeiről számolunk be.
PROHARDVER: frissül a RI/OS R3 motor
-
Hazai Pálya: 25. és 26. hét
A jövő utáni héten debütáló hétvégi rovatunkban a hazai számítástechnikai piacot figyeljük.
Híreink a Hírkeresőn
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





