Gyorskeresés
975X chipsetes lapok Core 2 processzorokhoz
Öt márka, az Abit, az Asus, a DFI, az Intel és az MSI összesen hatféle alaplapját teszteltük az Intel aktuális processzoraival.
Hirdetés
Bevezető
A Core 2 processzorokat fogadó alaplapok bemutatásával még nem végeztünk, ugyanis újabb hat típus tette tiszteletét szerkesztőségünkben, melyek ezúttal Intel 975X chipkészletre épülnek. Jelen pillanatban két felsőkategóriás chipset létezik az LGA775-ös processzorokhoz, ezek az Intel 975X, illetve a pár hónapja bejelentett NVIDIA nForce 680i SLI. A két lapkakészlet nagyjából megegyező tulajdonságokkal rendelkezik, de persze vannak eltérések is – az egyik legfontosabb ezek közül, hogy míg az nForce lapkák az SLI-t támogatják, addig a 975X hivatalosan csak a CrossFire technológiát ismeri. Furcsának tűnhet, hogy az Intel chipset támogatja az AMD több videokártyás rendszerét, de a 975X már jóval azelőtt elkészült, hogy a konkurens chipgyártó felvásárolta volna az ATI-t.

Intel 975X chipset blokkdiagram [+]
Annak ellenére, hogy a 975X a 965-ösök előtt jelent meg, továbbra is az első helyet foglalja el az Intel felsőkategóriás asztali chipsetjeinek listáján, de ugyancsak alkalmazzák belépőszintű szerverek, munkaállomások alapjaként is. A chipset támogatja az összes LGA775-ös processzort 200 és 266 MHz FSB-vel egyaránt (800, illetve 1066 MHz Quad Pumped Bus), és kétcsatornás DDR2-667-es memóriavezérlővel rendelkezik (valójában képes kezelni a DDR2-800-as memóriákat is). Támogatja a 2 x 8-as felállású CrossFire technológiát, amikor az egyes VGA-k nyolc PCI Express sávon keresztül kommunikálnak egymással, de a rendszert konfigurálhatjuk úgy is, hogy az egyetlen videokártya x16-os linksebességgel működjön. Az északi és déli hidat a 2 GB/s áteresztőképességű Direct Media Interface köti össze.
I/O-vezérlőnek megmaradt az az ICH7, mely bár fejlettlenebbnek tűnik utódjánál, mégsem okoz annyi gondot a felhasználóknak, mint az ICH8. Az ICH7 támogatja a High Definition Audio szabványt, nyolc USB 2.0 portot, hat PCI bővítőhelyet és négy SATA300-as portot kínál fel, ráadásul továbbra is rendelkezésünkre áll egy ATA100-as csatorna, ami az ICH8-ból már hiányzik. Az ICH7 ezen felül támogatja a Matrix Storage technológiát is, mellyel különböző RAID-tömbök hozhatók létre. A 975X privilégiuma még a PECI (Platform Environment Control Interface), melynek köszönhetően a processzor saját hőmérsékletétől függően egy külön erre a célra tervezett chipen keresztül képes a rendszer egyes elemeit (ventilátorok) vezérelni.
A P965-ös alaplapokat bemutató cikksorozat első részében szó esett arról, hogy az egyes chipsetek mit támogatnak, mit nem támogatnak, vagy hogy egyáltalán a chipseteknek van-e valami közük a processzorok támogatásához. Ezúttal is kitérőt kell tennünk, ugyanis csak a Core 2 processzorok megjelenése után derült ki, hogy a korábban megvett, igen drága 975X chipsetes alaplapok nem támogatják a Core 2-es processzorokat. A probléma nem a lapkakészletben keresendő, hanem az alaplapok felépítésében, ugyanis az új generációs processzor továbbfejlesztett feszültségszabályzó áramkört követelt meg, amire az alaplapgyártók előzőleg nem voltak felkészülve. Ezért vásárlás előtt mindenképpen tájékozódjunk a gyártó honlapján, és mielőtt kifizetjük az alaplapot, nézzük meg annak verzióját is.
A következő oldalakon öt márka képviseletében hat különböző, Intel 975X chipkészletre épülő alaplapot mutatunk be.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Chipkészletek királykategória fölött
Röviddel az Intel X38 után itt az X48 és az nForce 780i, ráadásul még távolról sincs vége a csillagszórásnak.
-
Intel X38 chipset - királykategória
Az Asus és a Gigabyte egy-egy X38 chipsetes alaplapját nem kevésbé illusztris ellenfelekkel mértük össze.
-
Bemutatkozik az Intel P35 chipset
Az Intel DDR2 és DDR3 memóriákat is kezelő lapkakészletét a Gigabyte alaplapjainak segítségével fogtuk vallatóra.
-
Az nForce 600 és a tuning - frissítve
Az Intel processzorokhoz való, nForce 600 chipkészletes alaplapok tesztjét egy újdonsággal, az nForce 680i LT SLI-vel bővítettük.
-
NForce 600i chipsetes Asus alaplapok
Az NVIDIA-féle referenciától eltérő nForce 680i SLI és 650i SLI chipkészletes Asus alaplapokat teszteltünk.
Előzmények
Érkezik a Gigabyte nForce 680i SLI chipsetes csúcslapja
Új Abit csúcslap Intel processzorok alá
-
Alaplapok Core 2 Duo alá - 2. rész
Cikksorozatunk újabb részében Abit, Asus, Biostar, Foxconn és MSI márkájú modelleket állítunk tesztpadra.
-
Alaplapok Core 2 Duo alá - 1. rész
Újabb cikksorozatunk első részében összesen nyolcféle ASRock, Asus, ECS és Gigabyte alaplapot tesztelünk.
-
Az első négymagos: Intel Core 2 Quad teszt
Tesztalanyunk az Intel Kentsfield kódnevű, Core 2 Quad, illetve Extreme néven piacra kerülő lapkája, az első négymagos asztali cpu.
-
A Core 2-es rendszer megmérettetik
Egy Core 2 Duo, egy Pentium D és egy Athlon 64 X2 alapú rendszer tuningteljesítményét hasonlítottuk össze, arra keresve a választ, melyikük jelenleg a legjobb választás.
Bushido MAX, avagy az Abit régi-új útja
-
Core 2 tuning - a kevesebb néha több
A középmezőnyben is elérhetőek lettek azok a Core 2 Duo processzorok, melyek teljesítményére már régóta kíváncsiak voltunk.
Megújuló MSI alaplap megújuló Intel CPU-khoz
DFI alaplap Conroe processzorokhoz is
Percről percre
Nokia Astound – Belle frissítés nélkül
Nem minden Symbian^3 készülék számára lesz elér...
Aliens: Colonial Marines - borítók
A SEGA kiadta az új Aliens játék borítóképeit.
Március elején debütál az iPad 3?
Pletykák szerint március első hetében várható a...
Apple blog: Tigra iPhone/iPod biciklis tartó
Az új kiegészítő segítségével biciklinken is bi...
Nokia Maps Suite – minden ami navigáció
Hangfelismeréssel, interaktív widgetekkel, közt...
Huawei Vision - vízió marad
Igen jól kiegyensúlyozott szolgáltatáskínálattal, minőségi házban jött a középkategóriás okostelefon. Csak az ára…
Milyen SSD-t vegyek?
Hasznos információk és támpontok SSD vásárláshoz, felhasználói tapasztalatok alapján!
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?






