Gyorskeresés
500 GB-os merevlemezek tesztje
A Hitachi, a Maxtor, a Seagate és a Western Digital fél terabájt kapacitású, Serial ATA csatolóval ellátott adattárolóit vettük nagyító alá.
Hirdetés
Bevezető és résztvevők
2005 az extrém méretű merevlemezek megjelenésének éve volt, hiszen tavaly került piacra a 400 és 500 GB-os 3,5 hüvelykes HDD-k java. Mindez annak köszönhető, hogy a gyorsuló technológiai fejlődés lehetővé tette egyre nagyobb kapacitású tányérok gyártását, melyek mára – a Seagate esetében – elérték a 160 GB-ot is. Ugyanakkor 2005-ben az alaplapi chipkészleteknek hála a SATA II és a Native Command Queuing elterjedése is megkezdődött, így a háttértárgyártók is bátrabban használták fel ezeket a funkciókat saját termékeik megtervezésénél, mindennek köszönhetően pedig egyre nagyobb, gyorsabb és funkciógazdagabb merevlemezek kerültek piacra.

Tavaly a Hitachi és a Seagate indította el a sort, mikor bejelentették saját 400 és 500 GB-os merevlemezeiket, azonban a WD, a Maxtor és a Samsung nem állt be azonnal a sorba, és kezdett bele saját óriáslemezek gyártásába – ezek a gyártók a méretet csak sokadlagos szempontként kezelték, inkább a teljesítményt és a minél halkabb működést helyezték előtérbe. A Samsung kisebb, maximum 250 GB-os, ugyanakkor halk lemezeivel aratott (SpinPoint P120), a Maxtor igen gyors, de szintén nem túl nagy, maximum 300 GB-os DiamondMax 10-esével hódított, a WD pedig a Raptor felfuttatásán fáradozott. Idővel azonban nekik is be kellett látni, hogy a nagy merevlemezekben is sok pénz van, és itt is igaz a mondás: aki kimarad, az lemarad. Lássuk, hogy ki mivel rukkolt elő az utóbbi időben.
A résztvevők
| Modell típusa | Hitachi Deskstar 7K500 | Maxtor DiamondMax 11 | Seagate Barracuda 7200.9 | WD Caviar RE2 | WD Raptor 150 GB |
| Modell neve | HDS725050-KLA360 | 6H500F0 | ST3500641AS | WD5000YS | WD1500ADFD |
| Kapacitás | 500 GB | 500 GB | 500 GB | 500 GB | 150 GB |
| Fordulatszám | 7200 rpm | 7200 rpm | 7200 rpm | 7200 rpm | 10000 rpm |
| Gyorsítótár mérete | 16 MB | 16 MB | 16 MB | 16 MB | 16 MB |
| Lemezek száma | 5 x 100 GB | 4 x 125 GB | 4 x 125 GB | 4 x 125 GB | 2 x 75 GB |
| Fejek száma | 10 | 8 | 8 | 8 | 4 |
| Átlagos elérési idő | 4,17 ms | 4,17 ms | 4,16 ms | 4,2 ms | 2,99 ms |
| Átlagos keresési idő | 8,5 ms | <= 8,5 ms | 11 ms | 8,7 ms | 4,6 ms |
| NCQ támogatás | van | van | van | van | van |
| Csatlakozás | SATA-300 | SATA-300 | SATA-300 | SATA-300 | SATA-150 |
Kezdjük a sort a Hitachival, mely elsőként mutatott be 400 GB-nál nagyobb méretű, SATA-300-as csatolójú merevlemezt, a 7K500-at. A 7K500 valójában a Seagate 7200.8 400 GB-os változatára adott válasz; míg utóbbi 133 GB-os tányérokból épült fel, addig a 7K500 fejlesztése során a T7K250 125 GB-os tányérjainál is kisebb, 100 GB-os lemezeket használtak fel. A 7K500 így összesen 5 lemezt és 10 fejet tartalmaz, emellett 16 MB cache-sel szerelik, ami megjelenésének időpontjában még nem volt túlságosan elterjedt. A 7K500 tehát a 7K400 nagyobb adatsűrűségű lemezekkel gyártott változatának tekinthető NCQ-támogatással és annál nagyobb gyorsítótárral, ugyanakkor kisebb kapacitású lemezeinek következtében a T7K250-nél kicsit alacsonyabb belső adatátviteli sebességgel rendelkezik (31–64,8 MB/s a T7K250 32,9–67,8 MB/s-ával szemben).

Seagate Barracuda 7200.9 500 GB [+]
2005 novemberében a legnagyobb winchestergyártó címét birtokló Seagate bemutatta kilencedik generációs Barracuda merevlemezét, a 7200.9-et, mellyel lényegében egy típus alá sorolta be a kisebbik 7200.7 és 7200.8-as sorozatot, és megalkotott egy kapacitás terén igen nagy intervallumban megvásárolható, SATA és PATA interfésszel kapható termékcsaládot. A 40 GB-tól 500 GB-ig terjedő famíliában mindenki megtalálja a maga számára ideálisnak vélt merevlemezt, hiszen szinte minden kapható PATA és SATA csatolóval, 2, 8 és 16 MB cache-sel. A 7200.9 lényegi újítása, hogy megjelent a 160 GB-os tányérméret, méghozzá a 80 és 160 GB-os típusok esetében (1 és 2 fejjel) kifejezetten a halk működést igénylő felhasználók számára. Első hallásra ez a teljesítmény szempontjából sem lenne egy hátrányos fejlesztés, hiszen elviekben minél nagyobb az adatsűrűség, annál közelebb állnak egymáshoz az adatok, így pedig gyorsul az adatok írása/olvasása; a gyakorlatban azonban a fejet egyre nehezebb pontosan pozicionálni, hiszen egyre kisebb területre esik egyre nagyobb adatmennyiség. Ennek köszönhető, hogy a Seagate vetélytársaival ellentétben az átlagos keresési időt 11 ms-ban határozta meg.
Ahogy a 7200.8-as családban már megszokhattuk, a 7200.9 esetében is ahány méretű merevlemez, annyiféle tányérméret. A 400 GB-os tároló 133 GB-os (vö. 400 GB-os merevlemezek tesztje), az 500 GB-os viszont 125 GB-os tányérokból épül fel. Ha létezik 160 GB-os tányér, akkor miért nem abból készül az 500 GB-os változat? – merülhet fel sokakban a kérdés. A válasz egyszerű, három darab 160 GB-os lemeztányér összesen csak 480 GB-ot tesz ki, négy darab viszont már 640 GB-ot, ami tekintve, hogy 140 GB kárbavész, nem lenne túl gazdaságos a Seagate számára.

Western Digital Caviar RE2 500 GB [+]
A Seagate és a Hitachi után a WD is elkészült 500 GB kapacitású merevlemezével, mely a lenyűgözően szereplő, nálunk már tesztgyőztesként bemutatkozó Caviar RAID Edition 2 széria soraiból került ki (illetve van Caviar SE-ből is 500 GB-os változat). A Caviar RE2-esek összesen ketten vannak, a 400 GB-os WD4000YR és az 500 GB-os WD5000YS, melyek több ponton is különböznek egymástól. A 400 GB-os típus 100, az 500 GB-os viszont 125 GB-os lemezekből épül fel, így mindkét típusban összesen 8 fej írja és olvassa az adatokat. A WD4000YR csak SATA-150-es, a WD5000YS viszont már SATA-300-as csatolóval kerül forgalomba, viszont ezen felül minden másban megegyeznek, a két felsorolt eltérés közül a tányérméret befolyásolja inkább a teljesítményt.
A Western Digital RAID Edition merevlemezeit belépőszintű szerverek és munkaállomások számára kínálja a Raptorral egyetemben, és olyan funkciókkal ruházta fel őket, melyek a megbízhatóságot és az adatok biztonságát garantálják. Elsőként szót érdemel az 1,2 millió órás MTBF (akár a hét összes napján napi 24 órás használat mellett is), és egy úgynevezett Time Limited Error Recovery (TLER) funkció támogatása, ami javítja a merevlemez és a RAID-vezérlők közötti kompatibilitást, illetve megakadályozza, hogy a merevlemez hibajavítással töltött idejét esetleg végleges meghibásodásnak értékelve a RAID-vezérlő kidobja a tárolóegységet a RAID kötetből.
Ugyanakkor előző tesztünkből kiderült, hogy a RAID Edition megkülönböztető jelzéssel ellátott típusok valójában Caviar SE mechanikával ellátott kiválogatott merevlemezek, melyek teljesítmény szempontjából nem különböznek egyszerű Caviar SE társaiktól.

Maxtor DiamondMax 11 500 GB [+]
Nemrégiben a Seagate felvásárolta a Maxtort, ezzel pedig leáldozhat a Maxtor merevlemezek száguldásának kora. Mire is gondolunk? A DiamondMax 8, 9 és 10 mind-mind igen gyors típusok voltak a maguk idejében, azonban a lemezek magas meghibásodási aránya beárnyékolta a népszerűséget. Ezek közül a DiamondMax 10 volt az, mely már ezen a ponton is javított a statisztikán, az elsők között támogatta az NCQ-t és tartalmazott 16 MB cache-t, a tesztekben pedig igen jól szerepelt. A DiamondMax 10 máig az egyetlen asztali felhasználásra szánt merevlemez, melynél az NCQ bekapcsolásának hatására szignifikáns teljesítménynövekedés figyelhető meg.
A felvásárlás előtt azonban még megjelent a DiamondMax 11, az utolsó Maxtor névvel fémjelzett asztali merevlemez, mely a Maxtor-hívők számára még tartogat egyet s mást. A DiamondMax 10 nem a kezdetektől fogva támogatta a SATA-300-as interfészt, a DMax 11 azonban már eleve így kerül forgalomba, azonban nem ez a legfőbb újítás, hanem a 125 GB-os tányérméret, mely 25 GB-tal nagyobb, mint a DiamonMax 10 esetében. A kizárólag 400 és 500 GB-os méretben kapható, SATA és PATA csatolóval ellátott DiamondMax 11-ben 16 MB gyorsítótár található, és hogy teljes legyen a kép, a nagyobb tányérméretnek köszönhetően 9 ms-ról 8,5 ms-ra csökkent az átlagos keresési idő a DiamondMax 10-hez képest.
A Maxtor Seagate-be olvadásával remélhetőleg olyan merevlemezek jelennek majd meg a piacon, melyek öröklik a Maxtorok sebességét és ezt kiegészítik a Seagate típusok megbízhatóságával.
Összehasonlítva a tesztben szereplő négy 500 GB-os versenyzőt, elmondható, hogy specifikációik alapján nagyrészt megegyeznek, hiszen mindegyik 7200 rpm fordulatszámú, 16 MB cache-sel rendelkeznek, megfelelnek a SATA-300 interfész által támasztott követelményeknek és támogatják az NCQ-t. A Hitachi és a Maxtor az elérési és keresési időkben megegyezik, elvileg a WD kicsit lassabb náluk, és a Seagate a leglassabb 11 ms-os idejével. A Hitachi megjelenésekor még úttörőnek számított, azonban mivel elsőként mutatta be 500 GB-os merevlemezét, így a vetélytársaknak később lehetőségük volt föléje kerekedni, legfőképpen a tányérméretben, ami papíron a 7K500 egyetlen negatívuma, hiszen 5 tányérjával elvileg lassabb, hangosabb, melegebb és többet fogyaszt riválisainál.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Merevlemezek 400 és 500 GB tárhellyel
Az aktuális hazai kínálatból válogatva a Hitachi, a Samsung, a Seagate és a Western Digital 3,5 hüvelykes tárolóegységei kerültek tesztrendszerünkbe.
-
2,5 hüvelykes merevlemezek
Mit tudnak a kisebb méretű winchesterek, ha kiemeljük őket természetes környezetükből, a noteszgépekből?
-
Merevlemezes helyzet
Új Intel processzorok, egyre olcsóbb monitorok, színes lézernyomtatók és egyéb érdekességek mellett áttekintjük a 3,5 hüvelykes winchesterek hazai kínálatát.
-
Hard Disk Sentinel: S.M.A.R.T., okosan
A merevlemezek, mint minden más, előbb-utóbb elromlanak. Jó lenne erre időben felkészülni, hogy elkerüljük az adatvesztést.
-
Raptor winchester - újratöltve
A 74 GB-os WD Raptor merevlemez újabb verzióját vetettük alá alapos tesztelésnek.
-
300 GB-os merevlemezek tesztje
Ezúttal azokat a merevlemezeket vizsgáltuk, amelyek a legtöbb vásárlót érdekelhetik, vagyis a 300 GB körüli, jó ár/teljesítménymutatójú modelleket.
Előzmények
Új elektronikát kapnak a régi Raptorok
A nyilvánosság elé lép a hibrid merevlemez
750 GB-os merevlemezt dob piacra a Seagate
500 GB-os profi merevlemez a WD-től
Hamarosan jön a Fujitsu rekorder merevlemeze
-
A legújabb Raptor-nemzedék
A Western Digital 150 GB-os merevlemeze nem csak teljesítményével okoz kellemes meglepetést.
-
400 GB-os merevlemezek tesztje
Serial ATA interfésszel ellátott, 400 GB tárhelyet biztosító winchesterek teljesítményét vetettük össze.
-
WD: hosszanfriss kaviár
A Western Digital hosszabb élettartammal és más extrákkal kecsegtető Caviar RAID Edition merevlemezét vizsgáltuk.
-
Merevlemez-körkép
Megvizsgáltuk a merevlemezek újabb generációját, továbbá az NCQ-funkció működését és előnyeit.
-
Serial ATA-merevlemezek tesztje
Öt gyártó nyolc, SATA csatolóval ellátott winchesterének teljesítményét vizsgáltuk.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.






