Gyorskeresés
40. hét: tartja-e a menetrendet a PCI Express?
Hány forint 149 dollár, olcsóbbak lettek-e a DDR2 memóriák és a PCIe platformok? Bemutatunk néhány konfigurációt és a Samsung TFT-k kihívóit is.
Hirdetés
Platformverseny
![]()
![]()
![]()
"HAZAI PÁLYA"
Ezen a hétvégén fény derül arra, hogy valójában mennyit is jelent egy 149 dolláros ajánlott kiskereskedelmi ár, és meglátjuk, ki tudott versenybe szállni a Samsung múlt heti LCD-árcsökkentésével. Újra elővesszük az LGA775 + DDRII + PCI Express platformot, és összeállítunk egy erős Intel processzoros rendszert is.
Az árakat szokásos módon nagykereskedelmi partnereinktől kaptuk, amihez 10 % hasznot és a kötelező 25 % áfát adtuk hozzá.
Megérkezett!
A héten rendhagyóan nem az alaplapokkal indítunk, hanem azzal, hogy megérkezett az első GeForce 6600! A Gigabyte-é lett az elsőség. Némileg beárnyékolja örömünket, hogy egyelőre még csak az alap 6600-as (GV-NX66128D) érhető el, de remélhetőleg már csak néhány hetet kell várni a GT verzióra. És akkor most jöjjön a lényeg: 42 700 Ft – vagyis nagyjából egy Radeon 9600 XT ára. Ennek egyrészt örülni lehet, mert egy sokkal modernebb és gyorsabb kártyát kaphatunk ugyanannyiért, másodsoron beigazolódott, hogy ami a nagy víz túlpartján 149 dollár (kb. 30 000 Ft) az itt nálunk jó 40 %-kal több, ez van... Az alap 6600 árából már jó eséllyel következtethetünk a nagyobb 6600 GT árára. A GT ajánlott 199 dolláros ára 33 %-kal magasabb, tehát a hazai ár is megközelítőleg ennyivel lesz magasabb, körülbelül 57 000 Ft környékére várható. Ez nagyjából megegyezik a 9800 Pro árával. Ezután már csak két kérdés maradt a grafikus kártyák piacán: mikor jön az AGP-s verzió, és mennyibe fog kerülni az X700-as Radeon sorozat? Pár héten belül ezekre is választ kapunk.

Megérkezett a GeForce 6600 a Gigabyte feldolgozásában
Új technológiák: Socket 775, DDRII, PCI Express
Ha egy ilyen PCI Expresses kártyára pályázunk, akkor működtetéséhez szükség lesz egy Intel 925X vagy 915 chipkészletes alaplapra, ahhoz pedig LGA775-ös processzorra, esetleg DDRII memóriára. Lássuk, hogyan alakult az új technológiák ára. Sajnos az alaplapok ára nem sokat változott. Bevezetésükkor 40-50 ezer forint között indultak, de az extrább verziók, mint például az Asus P5AD2 i925X Premium átlépték a 70 000 forintos határt is. A DDRII modulok kezdeti drágasága miatt olyan lapok is megjelentek, amelyek egyaránt fogadni tudták a régebbi DDR és az újabb DDRII egységeket. Ilyen például a Gigabyte 8I915P Duo (34 100 Ft) vagy az MSI 915G Combo-FR (36 900 Ft).
Kezdetben az LGA775-ös processzorok is drágák voltak, de mostanra már egy árban vannak a régi jó Socket 478-as rokonaikkal. A 2,8 GHz-es Pentium 4 520 ára 41 000 Ft, a 3 GHz-es P4 530 44 000 Ft, a 3,2 GHz-es P4 540 pedig 56 900 Ft. A nagyobb 550 és 560-as modell még mindig az említésre sem méltóan drága kategóriába esik.
A legnagyobb változás a DDRII-es memóriamodulok árában történt. Eleinte csak a Kingmax 533 MHz-es egységei voltak elérhetőek – arcpirítóan magas áron, a hasonló sebességű 400-433 MHz-es hagyományos DDR modulok árának kétszereséért. Három hete már javult a helyzet, megérkeztek a TwinMOS ELPIDA chipes moduljai, valamit a Corsair teljes termékpalettájával támadott az 533 MHz-es Value termékekkel az alvégen, a 675 MHz-es XMS-ekkel a csúcskategóriában. A héten a Micron húzott egy nagyot. Elsőre nem is hittünk a szemünknek, amikor láttuk az 533 MHz-es 512 MB méretű modul 18 600 forintos árát, de miután telefonon a kereskedő biztosított róla, hogy bizony ez annyi, akkor elhittük, hogy a DDRII modul immár olcsóbb mint a régi jó DDR400-as! Persze ki kell emelni, hogy a DDRII technológia 533 MHz-en csak hellyel-közzel veszi fel a versenyt a jobb DDR400-as modulokkal, ezt tesztünk is igazolta.
Következő táblázatunkban egy Socket 478-as és egy valamivel erősebb Socket 775-ös konfigurációt mérünk össze:
| Intel 915P + S775 + DDRII + PCIe | Intel 865PE + S478 + DDR + AGP | ||
|
Gigabyte 8I915P-Duo
|
34 100 Ft
|
Gigabyte 8IPE1000G
|
22 000 Ft
|
|
Pentium 4 3 GHz LGA775
|
44 000 Ft
|
Pentium 4 3 GHz S478
|
44 000 Ft
|
|
512 MB DDR2 533 Micron
|
18 600 Ft
|
512 MB DDR400 cl 2,5
|
21 450 Ft
|
|
Gigabyte GeForce 6600
|
42 700 Ft
|
Gigabyte Radeon 9600 XT
|
42 700 Ft
|
|
Összesen:
|
139 400 Ft
|
Összesen
|
130 150 Ft
|
Ugyan drágább az Intel 915P alaplap, de nem szabad elfelejteni, hogy cserébe nyolccsatornás hangot és PCI Express támogatást is kapunk, a Matrix Storage Systemről nem is beszélve. A processzorok ára megegyezik, memóriaárban vezet az újabb konfiguráció. Grafikus oldalon azonos áron egyértelműen tarol a modernebb versenyző, és várhatóan így lesz akkor is, ha megjelenik majd a 6600 GT, amelynek árban és teljesítményben is a Radeon 9800 Pro lehet az ellenfele.
Érdekesség kedvéért vessük össze ezt a modern összeállítást egy AMD-konkurenssel:
| Intel 915P + S775 + DDRII + PCIe | NVIDIA nForce 3 250 + A64 + DDR + AGP | ||
|
Gigabyte 8I915P-Duo
|
34 100 Ft
|
Gigabyte K8NS PRO
|
31 900 Ft
|
|
Pentium 4 3 GHz LGA775
|
44 000 Ft
|
AMD Athlon 64 3000+
|
43 200 Ft
|
|
512 MB DDR2 533 Micron
|
18 600 Ft
|
512 MB DDR400 cl 2,5
|
21 450 Ft
|
|
Gigabyte GeForce 6600
|
42 700 Ft
|
Gigabyte Radeon 9600 XT
|
42 700 Ft
|
|
Összesen:
|
139 400 Ft
|
Összesen
|
139 250 Ft
|
Az alaplap valamivel olcsóbb az AMD-s gépben, de azon nincs PCI Express foglalat. A hasonló sebességű processzorok hasonló árban vannak. A memóriák szintén közel helyezkednek el egymáshoz. A VGA-knál természetesen ugyanaz a helyzet, mint az előbb. Ebből a kis összevetésből látható, hogy manapság teljesítményben és árban sincs túl nagy különbség a két platform között.
Ha már a P4-es rendszereknél tartunk, lássunk egy izmos összeállítást:
| Erős Pentium 4 konfiguráció | |
|
Gigabyte 8I915P-Duo
|
34 100 Ft
|
|
Pentium 4 3 GHz LGA775
|
44 000 Ft
|
|
Thermaltake Silent Tower heat-pipe
|
8 250 Ft
|
|
2 x 512 MB Micron DDRII 533
|
37 200 Ft
|
|
160 GB Maxtor 7200 rpm, 8 MB cache SATA
|
24 000 Ft
|
|
NEC 3500
|
21 100 Ft
|
|
Gigabyte GeForce 6600
|
42 700 Ft
|
|
Viewsonic VG710s
|
108 600 Ft
|
|
Enermax Wizard III ház
|
18 400 Ft
|
|
Coolink Cool 400DX táp
|
11 000 Ft
|
|
MS IntelliMouse Explorer 4.0
|
5 950 Ft
|
|
Logitech Deluxe R2
|
2 475 Ft
|
|
Genius SW-5.1 Home Theater
|
31 500 Ft
|
|
floppymeghajtó
|
1 650 Ft
|
|
Összesen:
|
390 925 Ft
|
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Előzmények
-
A4 Tech rádiós billentyűzet és egér
Egyedi kialakítású billentyűzet és ergonomikus egér a kényelmesebb munkavégzésért – mindezt vezetékek nélkül.
Új ATI-chipes Club 3D videokártyák
Megjelentek az ATI X700-as videokártyái
IDF: készülőben a DDR3 SDRAM specifikációja
-
A középkategória királya: GeForce 6600 GT
Az új középkategóriás kártya kiválóan teljesített tesztjeinkben.
-
Logitech billentyűzetek
Bemutatónkban két kedvező árú Logitech billentyűzet kerül terítékre.
A Gigabyte bejelentette GeForce 6600-as kártyáit
Mozgolódás a DDR2-memóriák piacán
-
Logitech Cordless Desktop Optical
A Logitech mindig is híres volt minőségi billentyűzet és egér kombinációiról, így kíváncsian vártuk, hogy szerepel a Cordless Desktop Optical.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Skyrim: Dawnguard DLC videó és ár
A Bethesda kiadta az első mozgóképeket a Skyrim...
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





