Gyorskeresés
Szponzorunk
22 colos kijelzők tesztje
A viszonylag új méretkategória több képviselőjét vizsgáltuk.
Hirdetés
Fekete, betekintési szögek, utánhúzás

Asus MW221U / Belinea 22W Artistline / Samsung 225BW / Samsung 226BW / ViewSonic VX2235wm [+]
Ezek után következett a fekete tesztelése. Nem tettünk mást, mint hogy a monitorokat sötétben (ahogy a filmeket is szokás nézni) lefényképeztük, miközben egy teljesen fekete hátteret jelenítettünk meg rajtuk. És itt igen komolyan előjön, amiről a korábbiakban már beszéltünk, hogy a kalibrátorral a feketén kimért fényerő nem feltételnül tükrözi egy monitor feketéjét. Az Asus MW221U-n 0,6 cd/m2-t mértünk, mégis úgy gondoljuk, hogy a fekete ezen a monitoron volt a leginkább homogén, ezen láttuk a legkevesebb bevilágítást. Érdekesség, hogy az Asus és a Samsung 225BW nagyon hasonló ebből a szempontból (azonos panel), mégis, a 225BW-t itt rosszabbnak ítéljük meg. És amin meglepődtünk, hogy a szintén CMO paneles ViewSonic feketéje teljesen más képet mutat, esetében alul és felül látható egy erős világos sáv, míg a 225BW-n és az MW221U-n a két szélen, főleg alul. A Belinea 22W Artistline ebből a szempontból elég csúnyán elvérzett, a kép önmagáért beszél, és ez elmondható a 226BW-ről is, mely a kalibrátoros méréseknél a jobbik oldalát mutatta, itt viszont nem volt a csúcson. Ebben a tesztben az Asus kivételével az összes monitor szépen leszerepelt, szerintünk ennél azért többre lennének képesek a panelgyártók.

Asus MW221U / Belinea 22W Artistline / Samsung 225BW / Samsung 226BW / Samsung 997MB CRT [+]
A továbbiakban a panelek láthatóságát vizsgáltuk. Ehhez egy rendkívül egyszerű módszert választottunk, a monitorokon megjelenítettünk egy egyszínű képet (eredetileg barna), majd azt néztük, hogy a fejünk mozgatásával az egyes monitorokon hogyan változik a megjelenített szín. Ideális esetben, ha pontosan középről nézünk egy képernyőt, akkor a szélek felé haladva sem tapasztalunk színváltozást. A képeket pontosan középre állított fényképezőgéppel készítettük. Korábbi tesztjeinkben már megállapítottuk, hogy a TN+film panelek kivétel nélkül lentről felfelé sötétednek, és ez a 22 colos verzióra is igaz, sajnos. A CRT monitor itt mutathatta meg először, hogy mire képes, a Samsung 997MB-n a barna kép mindenhol ugyanúgy jelent meg, nem látni különböző paranormális jelenségeket.
A betekintési szögek vizsgálatánál sincs túl sok mondanivalónk, hiszen a TN+film paneles monitorok mindig ugyanúgy szerepelnek. Oldalról nézve még elfogadható mértékű a színtorzulás, de fentről, illetve főleg lentről csapnivalóak. Talán üde színfoltként lehetne felfogni a Belinea 22W Artistline bemutatkozását (illetve az abban található AUO panelt), mely a szélekről nézve a többiekhez képest is jobban adta vissza az eredeti színeket, és ez – bármily meglepő – még számunkra is látható volt (a 226BW-ben található panel nem nyújtott kiemelkedőt). Úgy tűnik, hogy az AUO-nak sikerült az, ami a többieknek nem, a Belinea 22W Artistline paramétereiből kiolvasható, a többieknél tágabb betekintési szögek megadása szerintünk ez esetben indokolt. A CRT ezen a téren is tökéletes, így tehát van összehasonlítási alapunk.
Az utánhúzást játékokkal (FEAR, Quake 3 és 4, HL2, stb.) és filmekkel egyaránt vizsgáltuk. A 22 colos kijelzők esetében úgy gondoljuk, hogy a legkomolyabb játékosok sem panaszkodhatnak, az utánhúzás TN+film paneleken már régen nem probléma. Hogy ezt képekkel is illusztráljuk, a PixPerAn nevezetű programot vetettük be, melyet ezúttal a szokásostól eltérő módon használtunk fel. Korábbi tesztjeinkben egy szemmel megállapított utánhúzás-képkockát készítettünk, és így hasonlítottuk össze a monitorokat. A módszer jól működött egészen addig, amíg az egyes kijelzőknek elég hosszú volt a válaszideje, vagyis volt utánhúzása. Viszont ez a módszer 2–8 ms-os monitorok összehasonlítására már korlátozottan alkalmas, hiszen ezeket a szem gyakorlatilag ugyanolyannak látja. Ezért ezúttal azt csináltuk, hogy a PixPerAn jobbról balra száguldozó kisautóját felvettük kamerával (másodpercenként 15 képkocka), majd a felvételből kiválogattuk a legjobb (legkisebb utánhúzás) és a legrosszabb (legnagyobb utánhúzás) képkockákat. Ezzel, ha nem is precíz, de mindenképpen összemérhető módon ábrázolható az egyes monitorok utánhúzása, hiszen ha a kamerával mindig ugyanolyan beállítással vesszük fel a kiskocsit, akkor a felvételek összehasonlíthatóvá válnak. Lássuk a gyakorlatot. A bal oldalon látható a legjobb eset, a jobb oldalon pedig a legrosszabb.

Asus MW221U - TN+film 2 ms

Belinea 22W Artistline - TN+film 5 ms

Samsung 225BW - TN+film 5 ms

Samsung 226BW - RTA on (TN+film 2 ms) / RTA off

Samsung 997MB CRT
Kezdjük a sort a CRT-vel, hiszen ennek elemzése pofonegyszerű: nincs utánhúzás. Az LCD monitorok közül, úgy vettük észre, hogy az Asus MW221U-nak a legkisebb az utánhúzása, bár egy kis overshoot látszódott (az overdrive mellékhatása, egyfajta fehér „árnyék”). A második helyet odaadhatjuk a Samsung 226BW-nek, mely az RTA opció bekapcsolásával éppen olyan jó volt (az overshoot ezen is látszott), mint az Asus MW221U. A Belinea és a Samsung 225BW kicsit lemaradt, de hogy őszinték legyünk, a gyakorlatban ez nem látszik, senki nem veszi észre a különbséget egy 2 és egy 5 ms-os monitor között.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
30 hüvelykes Samsung monitor
Nagy és kellemes panellel, de korlátozott csatlakozási és beállítási lehetőségekkel bír a nagy SyncMaster 305T Plus kijelző.
-
24 colos monitorok megfizethető áron
Az Asus és a Samsung 24 colos, TN+film paneles monitorát vizsgáltuk.
-
Eizo: kakukktojás a 22 colosok között
Fejlett vezérlése és Super-PVA panelje professzionális munkára predesztinálja a FlexScan S2231W-t.
-
Öt 24 hüvelykes kijelző
Hatalmas képfelületű, szélesvásznú monitorokat teszteltünk az Acer, Dell, Fujitsu Siemens és Samsung termékválasztékából.
Előzmények
Szélesvásznú 22 hüvelykes LG monitorok
-
19 hüvelykes monitorok tesztje - 2. rész
Cikkünk második részében LG, Samsung és ViewSonic gyártmányú, TN+film, Super PVA és Premium MVA panelt tartalmazó kijelzőket vizsgáltunk.
-
19 hüvelykes monitorok tesztje - 1. rész
Cikkünk első részében az Asus, a Belinea, a Fujitsu Siemens, valamint az LG hagyományos képarányú, TN+film paneles kijelzőit vesszük szemügyre.
Széles, 22 hüvelykes TFT-t dob piacra a BenQ
Két újabb szélesvásznú Samsung monitor
Öt új kijelző a Dell kínálatában
-
Kedvező árú 19 hüvelykes kijelzők
A Hanns.G két 19 colos LCD monitorát mutatjuk be; az egyik hagyományos, a másik széles kijelzőpanelt tartalmaz.
CES: ViewSonic monitorok növekvő képfelülettel
-
Két 20 hüvelykes kijelző tesztje
Hagyományos 4:3 képarányú, 20 colos Belinea és Fujitsu Siemens monitorokat vizsgáltunk.
-
Szélesvásznú monitorok tesztje
Az Asus, a Dell, a Samsung és a ViewSonic küldte szorítóba széles képarányú, 20–22 hüvelykes LCD kijelzőit.
Frissült az Asus monitorválasztéka
Percről percre
Ma vagy holnap érkezhet a Windows 8 Release Preview
Két forrás, két dátummal – vajon melyik lesz az...
Az EA megerősítette: Jön a Battlefield 3 Premium szolgáltatás
Immár hivatalosan is megerősítették az előfizet...
Kiszivárogott a véglegeshez közeli Windows 8
Kínai oldalakon már elérhető a Microsoft új asz...
Steam alá érkezik a Dark Souls PC verziója
A Namco Bandai bejelentette, hogy a Dark Souls ...
Photosynth – panorámafotók egyszerűen
A Microsoft új Windows Phone alkalmazása teljes...
CORSAIR Carbide 300R USB3
Azt gondolom ez egy profi cucc, a Corsair nevéhez méltó, ez egy letisztult fekete párduc!
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.





























