Hirdetés

2012. május 31., csütörtök

Útvonal

Fórumok  »  Navigációk  »  Wayteq X920BT

Hozzászólások

(#2951) WindyJoe válasza orbitalion (#2802) üzenetére


WindyJoe
(fanatikus tag)

Ehe, szóval a tiéddel sem csináltak semmit... :U

Egyébként a szerviz kifejezetten állított olyat, hogy ez nem hiba. Nekem papírt is adtak róla, hogy bevizsgálták a készüléket és nem találták hibásnak. Direkt kértem róla papírt, hogy jó lesz fogyvédelemhez, de aztán nem akartam ezzel az egésszel szórakozni, úgyhogy eladtam. Mivel jó áron vettem nagyon kis ráfizetéssel sikerült is megszabadulnom tőle.
Majd 4 vagy 5 hónappal az előző megvétele után (tehát tuti nem ugyan az a sorozat) vettem egy másikat (n800-at szerettem volna, de a költségvetés akkor nem tette lehetővé ): ). Hát az még hokibb volt mint az előző. Bár félrekattintásban (vagy remegés, vagy minek hívjátok mostanában, amit nem igazán értek, mert ki a rák tartja hosszan rajta a stylust és minek?? Szal inkább a jelenség azon része zavaróbb, hogy kattint az ember és és néha tényleg +/- 1 cm-el is mellémehet.) ritkábban és kisebb távolságra megy mellé, viszont a GPS jelerősség határozottan lecsökkent, ott ahol a másik talált jelet, ez meg se nyikkant. Aztán CE alatt a másikon bejött a control panel, ezen meg nem, meg egy rakat apróság. Ezt is eladtam a rákba...
És aki azt mondja h nem zavaró a félrekattintás, az nem is használja rendesen CE felületet (vagy épp egy olyan példányt fogott ki, ami ritkán csinálja). Bár néha rigó alatt is idegesítő volt, hogy kb. 4-ből egyszer máshová tette a jelölést, mint ahová böktem, vagy épp keresésnél nyomott másik betűt. CE commandert életveszélyes volt használni, mert állandóan mást csinált, mint amit szerettem volna, registry szerkesztésről a mini billentyűzettel meg ne is beszéljünk...
Egyszóval tipikus kínai bóvli, a belsejét valahonnan koppintották, ezért tűnik jónak a készülék tudása, de a kivitelezés pocsék.
(félrekattint, mozognak az illesztések, hullámzik a képernyő, sw hibák áradata)
CNS-t kellett volna venni, de az meg valamiért lespórolta a belső memória felét, meg a háttértárat, azért nem az lett... (most talán kezdenek észbe kapni.)

Ki korán kel, egész nap álmos és fáradt lesz! (:

(#2952) WindyJoe válasza orbitalion (#2950) üzenetére


WindyJoe
(fanatikus tag)

Melyik turiprogit tudtad rajta normálisan elindítani?

Ki korán kel, egész nap álmos és fáradt lesz! (:

(#2953) orbitalion válasza WindyJoe (#2952) üzenetére


orbitalion
(tag)

Hát ha ez itt nem tilos, akkor az ingyenes(?) Russa és az ingyenes túristatérkép innen.

Igen, sajnos nem csináltak vele semmit 2 hét alatt. Én is eladom és 950-t veszek. Addig olvasom a fórumokat, hátha kiderül erről is valami.

[ Szerkesztve ]

Vannak dolgok, amiről mindenki tudja, hogy nem lehet megoldani. Aztán jön valaki, aki erről nem tud, és megoldja. A.E.

(#2954) WindyJoe válasza orbitalion (#2953) üzenetére


WindyJoe
(fanatikus tag)

Az ingyenes nem tilos... (talán... :F :DDD )
És még mindig olyan verzió van csak, hogy ce alatt csak beállítások, gyári skin alatt csak navizni lehet vele? :U
Navitelt próbáltad?

Ki korán kel, egész nap álmos és fáradt lesz! (:

(#2955) orbitalion válasza WindyJoe (#2954) üzenetére


orbitalion
(tag)

Igen. Nem. :)

Vannak dolgok, amiről mindenki tudja, hogy nem lehet megoldani. Aztán jön valaki, aki erről nem tud, és megoldja. A.E.

(#2956) DMG


DMG
(fanatikus tag)

Ha esetleg vanm itt olyan akit nem zavar ez a bizonyos remegés, és venne 920BT-akkor írjon egy privit, kipróbáltam a kütyüt megint élesben hibátlan a műhold vevője, pillanatok alatt kap jelet, más baja valóban nincs, mint hogy remeg, ami ügye nem is hiba, ja a készülék még garanciális.

Az a hihetetlen, hogy ha sikerülne eladnom megint csak wayteq-et vennék.

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2957) gabi_93


gabi_93
(lelkes újonc)

Sziasztok. Aki tudna segíteni nekem hogyan töltsek fel zenét, képeket stb. a kis kütyüre irjon nekem NAGYON gyorsan privátot. :R :R :R

(#2958) gabi_93 válasza gabi_93 (#2957) üzenetére


gabi_93
(lelkes újonc)

Mire leirtam meg is oldottam a problémát. Nem gondoltam volna hogy egy mappába beillesztem a zenét az érzékelni is fogja zeneként. :Y :F

(#2959) snowdog válasza DMG (#2946) üzenetére


snowdog
(PH! addikt)

Újonnan vetted?
Az komoly, ha ajánlották hozzá a boltban az IGO-t

Ezen még csodálkozol? :))

Gondolom nem olvastad ezt a cikket:

"Megtévedt navigációs szoftverek
... ...Négy város számítástechnikai szaküzleteit járták végig a napokban a helyi vámhivatalok munkatársai. A vizitelés eredményes volt, hiszen több mint negyvenmillió forint értékben találtak kalózszoftvereket. A tapasztaltak alapján a Microsoft termékek után a Nav N Go navigációs szoftverei a legtöbbet hamisított programok....
A vámosok tapasztalatok alapján a leggyakrabban másolt termékek továbbra is a Microsoft operációs rendszerei és irodai alkalmazásai, a „kalóztoplista” második helyén pedig a Nav N Go navigációs szoftverei állnak. Az ellenőrzések során egy üzlet kivételével mindenhol találtak tört iGO navigációs szoftvereket, boltonként átlagosan egy tucat hamis Nav N Go programra bukkantak.
A legkeresettebb kalózszoftverek a Windows XP, Windows 7 és Offi ce 2003 és 2007, míg a Nav N Go legnépszerűbb terméke továbbra is a Nav N Go iGO 8. A „leggazdagabb” tört iGO navigációgyűjteményt egy jászberényi és egy gyöngyösi cég birtokolta."

[ Szerkesztve ]

http://igo.forumx.hu .. regisztrálás után sok hasznos információ az iGO-ról.

(#2960) orbitalion


orbitalion
(tag)

Nekem is van egy "hibátlan" garis x920BT-m. 20-ért elvihető(kártya nélkül). Fel van okosítva Skin terén, de alapvetően gyári minden. Kívánság szerint full gyárira visszaállítom.

Vannak dolgok, amiről mindenki tudja, hogy nem lehet megoldani. Aztán jön valaki, aki erről nem tud, és megoldja. A.E.

(#2961) And82


And82
(újonc)

Most már kíváncsi lettem erre a "csuszka ugrálásra" és kipróbáltam:
Nagyon picit nekem is ugrál (1mm), de nem folyamatosan. Igazából majdnem 1 éve használom a kütyüt és eddig nem tűnt fel (igaz az első nap az sem tűnt fel, hogy van hozzá ceruza :C )

(#2962) DMG válasza orbitalion (#2960) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Ekkora az amortizáció egy bő hónap alatt? :O

Én 22k-ra gondoltam, szerintem BT-nek reális.

Azért lehetmég megvárom az ügyem kimenetelét.

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2963) DMG


DMG
(fanatikus tag)

Kicsit olvasgattam erről a 3 napos cseregarancia dologról.

A kövekezőt találtam a speedshop oldalán (wayteq forgalmazó kolléga is érdeklődve olvashatja) Kiemelem a lényeget

Elállási Jog:
A vásárlástól való elállás joga, módja, következményei interneten keresztül történő vásárlás esetén A vásárló az áru átvételét követő 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a vásárlástól. Az elállás joga az áru átvételének napjától gyakorolható. Sérült, hiányos csomagolás, illtve nem megfelelő kezelésből kifolyó sérülések esetén csak a sérülések, hiányok pótlásásnak értékcsökkenésével tudjuk a vételárat viszautalni. Az elállási jog gyakorlásával kapcsolatosan felmerülő költségek a vásárlót terhelik, továbbá a díjmentes házhozszállítás költségeit utólag köteles megtéríteni. Ebben az esetben bruttó 1.100Ft/kiszállítás az irányadó szállítási költség. Amennyiben a visszaküldött csomag a fenti feltételek mindegyikének megfelel, a Speed Hungary Kft. kötelezettséget vállal arra, hogy a vételárat a hatályos jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően, a csomag átvételét követő 30 napon belül hiánytalanul visszautalja. Az elállási jog nem illeti meg a fogyasztót, ha Szolgáltatás esetében a teljesítés a fogyasztó beleegyezésével megkezdődött az ár illetve a szolgáltatás díja piaci ingadozástól függ; az áru személyhez kötött, fogyasztói utasítás vagy kifejezett kérés alapján állították elő, illetve vissza nem szolgáltatható vagy gyorsan romlandó, hang- illetve képfelvétel, valamint szoftver esetében a csomagolást felbontotta; hírlap, folyóirat és az időszaki lap terjesztése esetében,szerencsejáték-szerződésnél. A szerződés teljesítésére a vállalkozás a fogyasztó felszólításának kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles. Természetesen a felek ettől eltérően is meghatározhatják a teljesítés határidejét, illetve határnapját. Ha a meghatározott áru nem áll rendelkezésre, illetve a szolgáltatást nem áll módjában nyújtani, úgy erről köteles a fogyasztót haladéktalanul értesíteni, valamint a befizetett pénzösszeget 30 napon belül visszatéríteni. Ez természetesen még nem mentesíti az egyéb szerződéses kötelezettségei alól. Ha a vállalkozás szerződésszerűen helyettesíthető áruval vagy szolgáltatással teljesít, és a fogyasztó elállási jogát a rendelkezésre álló határidőn belül gyakorolja, úgy a visszaállítással kapcsolatos költségek a vállalkozást terhelik.

Ezek szerint mégis csak élhettem volna ott rögtön a helyszínen a cserével INDOKLÁS NÉLKÜL, és visszautasították, most írtam a speedshopnak, kíváncsi vagyok a válaszukra.

Ami hozzátartozik a sztorihoz, hogy a készüléket interneten rendeltem igaz személyes átvétellel, de a vásárlás ettől még interneten történt, vagyis esetemben élne a 8 napos elállási jog.

[ Szerkesztve ]

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2964) ABE válasza DMG (#2963) üzenetére


ABE
(PH! addikt)

Ha személyesen vetted át a terméket, tehát a helyszínen fizetted ki, papírt aláírtad, megnézhetted a terméket, akkor szerintem az ilyen vásárlás nem minősül távollévők között megkötött szerződésnek.

Mobilos kérdéssel ne keress privátban, ha problémád adódott, érdeklődj a megfelelő topikban. Köszönöm. - http://abeswords.wordpress.com

(#2965) DMG válasza ABE (#2964) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Erről nem szól a jogszabály (ha lehet annak nevezni) Interneten lett megvéve, majd át lett véve. Azóta vissza is jeleztek, hogy valóban így van, és utólag elintézzük. Végülis korrektek.

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2966) orbitalion


orbitalion
(tag)

Csak jelzem, hogy az x950 WinCE-je egy buta felület, amit még hackelni kell, hogy normálisan használni lehessen. Persze nem túl nehéz, de túrkálni kell a regisztrációs adatbázisban. Korábban már megjósoltam, hogy csak egy gombot képesek felragasztani, a többi megint a felhasználóra marad.

Vannak dolgok, amiről mindenki tudja, hogy nem lehet megoldani. Aztán jön valaki, aki erről nem tud, és megoldja. A.E.

(#2967) BullZeye válasza ABE (#2964) üzenetére


BullZeye
(őstag)
LOGOUT blog

Ez tuti így van ahogy DMG írja, egyik haverom bement a boltba, megkérdezte van e a termékből, és mivel ott 5k-val olcsóbb ha neten rendel az ember, ott telefonon gyors meg is rendelte, megkérte az eladót, hogy legyen szívesen visszajelezni, és elvinné. Szó nélkül oda adták neki, 6 nap után meg visszavitte személyesen, mert valami kehe volt a Mio GPSel, és szó nélkül visszavették.

DMG neked meg szurkolok, hogy adják vissza az árát :) de azért lol, hogy jogszabályra kell hivatkoznod, hogy ne verjenek át a palánkon :D

~ userstyles.org/users/94870 ~

(#2968) ABE válasza BullZeye (#2967) üzenetére


ABE
(PH! addikt)

Várj, ha valami kehéje van a készüléknek, az azért nem ugyanaz az eset, mint az indoklás nélküli elállási jog, mert normál esetben is előfordulhat, hogy visszaveszik szó nélkül a hibás terméket.

A jogszabály egyébként arról szól, hogy távollévők között megkötött szerződés esetén (pl. webshop vásárlásnál) él az elállási jog. Na most itt szerintem az a kérdés, hogy egy megrendelés önmagában szerződéskötésnek minősül-e? Szerintem nem, mert akkor jön létre a szerződés, amikor az ellenérték ki lett fizetve, áru átvéve, papír aláírva. Ezért írtam azt, hogy szerintem személyes átvétel esetén nem áll fent a távollévők közti szerződéskötés, lévén csak a rendelés (kvázi foglalás) zajlott interneten, minden más személyesen. Ezt egyébként több weboldalon is olvastam, hogy ilyen esetben nem él ez a 8 napos elállási jog.

De mindegy is, a lényeg az, hogy DMG ügye rendeződik. :K

Mobilos kérdéssel ne keress privátban, ha problémád adódott, érdeklődj a megfelelő topikban. Köszönöm. - http://abeswords.wordpress.com

(#2969) DMG válasza ABE (#2968) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Hát remélem.

Na majd beszámolok, egyelőre gondolkodom, hogy levásároljam egyből, ha engedig, vagy várjam meg a pénzemet.

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2970) gabi_93


gabi_93
(lelkes újonc)

Sziasztok. Vettem egy navigációs rendeszer nélküli Wayteq 920BT-t viszont nemtudom hogy hogyan kell felmásolni rá a programot. Az ExtraDumpFiles-ba kell vagy hova? :F

(#2971) BullZeye válasza ABE (#2968) üzenetére


BullZeye
(őstag)
LOGOUT blog

Nem igazán.
Ha megveszel valamit webshopban, ott a jobb üzleteknél a végén lehet választani, hogy posta/futár vagy személyes átvétel. De attól még webshopon vetted meg, és adtad meg a dolgokat. Ők ott kiállítanak egy számlát, és azt a számlát+terméket feladják postán, akkor miben lenne más, ha te bemész érte? Ha az lenne amit mondanál, akkor megkérem a futár srácot, hogy a boltban adja át nekem ott helyben, és akkor máris futárral szállították ki -.- Ha weben rendeled, és veszed meg, tök mind1 hogy veszed át, erősen kétlem, hogy az amúgyis hézagos jogrendszerben ilyen kitétel lenne.

Amit te olvastál az szvsz az, hogy ő bemegy a boltba, és vesz valamit, akkor nem weben vette. Ennyi erővel fogom elutalom a pénzt is netbankon vagy paypalon nekik, és akkor 100%, hogy netes rendelésnek számít, de mégis bemegyek érte, hogy személyesen átvegyem.

~ userstyles.org/users/94870 ~

(#2972) ABE válasza BullZeye (#2971) üzenetére


ABE
(PH! addikt)

A webshopos vásárlásnál a személyes átvétel általában azt szokta jelenteni, hogy a termék, a számla és a garanciapapír átadása, az ellenérték kifizetése, az átvételi papír aláírása személyesen, a boltban történik. Személyes átvétel esetben minden körülmény olyan (kivéve, ha előreutalással történt a fizetés, mert akkor a termékért tényleg vakon fizettek), mintha csak besétálna az ember a boltba vásárolni, tehát nem látatlanban fizeti ki a termék árát, hanem megnézheti a terméket, kaphat tanácsot az eladótól. Az elállási jog éppen azért van, hogy látatlanban ne adjon ki pénzt a vásárló olyanra, amit később megbánna, ez kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőség a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére.

Ha rákeresel mondjuk erre a kombinációra gugliban: "webshop vásárlás személyes átvétel elállási jog", akkor azt fogod találni, hogy mindenhol azt írják, hogy személyes átvétel esetén nem érvényes az elállási jog. Ezzel szemben áll az, hogy kicsit utánaolvasva azt találtam, hogy önmagában a webshopos rendelés szerződéskötésnek minősül, a vásárló leokézza a megrendelést (mintha aláírná a szerződést), a bolt pedig visszajelzi, hogy elfogadta a megrendelést (mintha ő is aláírta/pecsételte volna), és mivel távközlő eszközön történt asz egész, távollévő felek közti szerződés jött létre. Tehát igen, igazatok van, személyes átvételnél is él a 8 napos elállási jog. :B

Viszont ezzel kapcsolatban úgy gondolom, hogy egyrészt ilyenkor az elállási jog egy indokolatlan kiskapu lehet a vásárló számára, másrészt az is érdekes lenne, ha a boltok a szerződésre hivatkozva szaladgálnának fizetési meghagyással az olyan vásárlók után, akik mégsem mentek be a megrendelt termékért...

Mobilos kérdéssel ne keress privátban, ha problémád adódott, érdeklődj a megfelelő topikban. Köszönöm. - http://abeswords.wordpress.com

(#2973) Tonyk válasza gabi_93 (#2970) üzenetére


Tonyk
(őstag)
LOGOUT blog

Az említett mappa mellett hozol létre neki egy pl.: mobilenavigator mappát (de bármi más is jó) és abba.

Nincs tökéletes ember. Például belőlem is hiányzik a hiba!

(#2974) DMG válasza ABE (#2972) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Te most ellenem kampányolsz?

A bolt már visszaigazolta, hogy jogos a követelésem. Egyébként is gond van a készülékkel, szóval azárt nem indok nélkül válok meg tőle.

Szerintem ne is lovagoljunk tovább a témán, amíg nem intéződik el nekem, aztán utána lehet rajta vitatkozni. :))

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2975) ABE válasza DMG (#2974) üzenetére


ABE
(PH! addikt)

Már ne is haragudj, de hol látsz te itt ellenkampányt? Leírtam, hogy utánanéztem, és tényleg igazatok van, hogy személyes átvétel esetén is él a 8 napos elállási jog, mivel maga a webshopos rendelés és a visszaigazolás már szerződéskötésnek számít (ezt tudtam rosszul korábban). Mindezek mellett megírtam azt is, hogy furcsának tartom a dolgot, de ezzel aztán kapálózhatnék végtelenségig (mondjuk eszem ágában sincs), mert ettől még nem változna meg a jogszabály. Részemről az előző hozzászólással befejeztem a témát, nem is kellett volna reagálnod, mert le lett zárva a dolog.

[ Szerkesztve ]

Mobilos kérdéssel ne keress privátban, ha problémád adódott, érdeklődj a megfelelő topikban. Köszönöm. - http://abeswords.wordpress.com

(#2976) DMG válasza ABE (#2975) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Akkor csak én voltam kómás mikor olvastam.

Amúgy semmi támadó célom nem volt, vicces megjegyzésnek szántam. :U

Lassan el is évül a téma, és felélénkül a 950, nameg jön a 950BT topic. :C

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2977) ABE válasza DMG (#2976) üzenetére


ABE
(PH! addikt)

Oksika. ;)

Mobilos kérdéssel ne keress privátban, ha problémád adódott, érdeklődj a megfelelő topikban. Köszönöm. - http://abeswords.wordpress.com

(#2978) BullZeye válasza DMG (#2976) üzenetére


BullZeye
(őstag)
LOGOUT blog

Inkább csak át kéne nevezni az x950 témát x950/x950bt -re fölös ennek új topic :) de tök mind1, Wayteq mivel kémkedik utánunk, senki se fog olyat írni, ami jó :P registry módosítások etc etc ...

~ userstyles.org/users/94870 ~

(#2979) DMG válasza BullZeye (#2978) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Külön WinCE topic márkanév nélkül? :DDD

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2980) lempi


lempi
(újonc)

Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy mi alapján válasszam ki a POI-kat, és mennyit kell föltenni hogy megfelelően működjön? Van amikor egy régebbi POI ugyan attól gyártótól nagyobb terjedelmű. Akkor most melyiket? Vagy a készülék csak a legújabbakat kezeli kategórián és országon belül? Köszönöm választ előre is!

(#2981) snowdog válasza lempi (#2980) üzenetére


snowdog
(PH! addikt)

Ha a poi könyvtárban egy országból több poi fájl van, akkor a program az összeset együtt kezeli.

http://igo.forumx.hu .. regisztrálás után sok hasznos információ az iGO-ról.

(#2982) BullZeye válasza DMG (#2979) üzenetére


BullZeye
(őstag)
LOGOUT blog

Ezen izélek, hogy mostanában jön a WinCE 7 ugye. Azt vajon erre is fel lehet pakolni, vagy csak súlyos keresgélések árán, egy moddolt ki tudja honnan valót? :)
Mert ugye ez nem olyan mint a WinMobile, bár ott is hardver specifikusan lehet csak megfelelőt felrakni, csak úgy akármit nem :\

Áh mind1, nem filózom ezen, lesz ahogy lesz, végülis ez csak egy GPS, nem egy PDA...

~ userstyles.org/users/94870 ~

(#2983) DMG válasza BullZeye (#2982) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Az az én gondom, hog ya PDA-k viszont eltüntek a piacról, csa miniatűr okostelefonok vannak helyettük. Én terveztem egy Mio P560-at venni, de mire oda jutottam eltünt a piacról, max használtan lehetne venni.

Jó nekem erre a Win CE 6.0-is arra, amire akarnám arra tudom használni, ha nem remeg akkor még kényelmesen is. :C

Az x920-on még a "jobb egér kattintás" (nyomva kell tartani a képernyőt) is nehézkesen ment, tegnap kipróbáltam 950-en, mint az álom. :U

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2984) orbitalion válasza DMG (#2983) üzenetére


orbitalion
(tag)

Én is pont ezt neheztelem. Mit lehet kezdeni egy mütyűrrel?! Még egy 4,3" is kicsi. 5..7" PDA meg egyszerűen nincs. Pedig egy 1G-s procival szerelt 5"-os 800x480-asra akár egy normális Windows is felmehetne... Persze az másik kérdés, hogy 100ezer körüli ár nekem nem érné meg. Akkor inkább laptop, az meg van...

[ Szerkesztve ]

Vannak dolgok, amiről mindenki tudja, hogy nem lehet megoldani. Aztán jön valaki, aki erről nem tud, és megoldja. A.E.

(#2985) mclaren777


mclaren777
(fanatikus tag)

Sziasztok!

Venni szeretnék egy GPS-t minél hamarabb.

Eddig X920BT-ben gondolkodtam, de az már alig van + ugye hibás is :(
Most bejött az X950. Ez tetszene, viszont hallom lesz majd X950BT is, de kitudja mikor...

Kérdésem:
Mennyit ér ezekben az FM Transmitter?
Ha otthon arra használom hogy küldöm róla a zenét memkariról egy Mini-HIFI-re arra mennyire felel meg vajon minőségben?

Másik: Bluetooth -t tényleg minden egyes kiszállásnál újra társítani kell a telefonnal?

(#2986) DMG válasza mclaren777 (#2985) üzenetére


DMG
(fanatikus tag)

Autóban hasznos tud lenni az FMT szobában már macerás, nagyon közel kell lennie az entennának ahhoz, hogy ne recsegjen, mondjuk rátekered a töltőkábelre, akkor frappáns.

Ha minden igaz, akkor szeptemberben kezdik el árulni a BT.

Amit ma megtehetsz, azt tegnap kellett volna.

(#2987) lempi válasza snowdog (#2981) üzenetére


lempi
(újonc)

Helló! snowdog

Köszönöm előző válaszodat, további kérdésem lenne még a témáról.

Te mi alapján töltöd föl a poikat. (régit, újat, csak a nagyobbat, esetleg többet, egy gyártótól, vagy többtől) Valami ötlet kellene mi alapján döntsem el?

(#2988) orbitalion válasza mclaren777 (#2985) üzenetére


orbitalion
(tag)

Ha nem akarod buherálni és csak GPS-re használod, akkor a WayteQ szerint és szerintem sem hibás. Egy hetet használtam külföldön is, jól működik, kezelhető. Ha érdekel nekem van egy eladó.(20e).

Vannak dolgok, amiről mindenki tudja, hogy nem lehet megoldani. Aztán jön valaki, aki erről nem tud, és megoldja. A.E.

(#2989) snowdog válasza lempi (#2987) üzenetére


snowdog
(PH! addikt)

Mindig a legújabbat használom, kivéve, ha a mérete kisebb, mint az előzőé, akkor mindkettőt felteszem. És főleg a TopMap poikat, legalábbis itthonra.

http://igo.forumx.hu .. regisztrálás után sok hasznos információ az iGO-ról.

(#2990) lempi válasza snowdog (#2989) üzenetére


lempi
(újonc)

Köszönöm a válaszodat!

(#2991) zsolx válasza mclaren777 (#2985) üzenetére


zsolx
(lelkes újonc)

Szerintem az 920BT tökéletes, kivéve a tramsmittert,sípol.

[ Szerkesztve ]

(#2992) plajos válasza zsolx (#2991) üzenetére


plajos
(fanatikus tag)

Zavarja az autós töltő kapcsolóüzemű tápegysége. Keress másik töltőt, vagy húzd ki a töltőt a szivargyújtóból (a PNA-ból ne húzd ki!)

(#2993) runner 125 válasza mclaren777 (#2985) üzenetére


runner 125
(PH! nagyúr)

Hibás? Konkrétan? :U

"Kinek a pap, kinek a wlan" :-) • A forum arra hivatott, hogy a kérdéseiteket ott tegyétek fel, s ne privát üzenet formájában felém! Köszönöm!

(#2994) prisz


prisz
(lelkes újonc)

Sziasztok!

Azt észrevettétek már, hogy 20-25 perc múlva, ha nem lát rá semmilyen műholdra, akkor a gps vevője automatikusan kikapcsol? Az asszony játszott rajta a szobában, utána vettem észre. Szerintem ez nagyon ötletes dolog, mert ha mondjuk filmezek rajta, akkor minek merítse az aksit az állandó műhold kereséssel.... :)

(#2995) col válasza prisz (#2994) üzenetére


col
(őstag)

Biztos ez is egy "hibája" az emlegetettek közül ;]

Si Vis Pacem - > Parabellum.

(#2996) BullZeye válasza col (#2995) üzenetére


BullZeye
(őstag)
LOGOUT blog

Egy a sok közül, már nem is számoljuk XD

~ userstyles.org/users/94870 ~

(#2997) col válasza BullZeye (#2996) üzenetére


col
(őstag)

Számolásra ott az abakusz, én ezt navigálásra használom :)

Si Vis Pacem - > Parabellum.

(#2998) ultima62 válasza zsolx (#2991) üzenetére


ultima62
(lelkes újonc)

Nekem is bevált. A transmittert nem használom, éppen csak kipróbáltam.
De van megoldás: orbitalion féle átalakító!

(#2999) runner 125 válasza runner 125 (#2993) üzenetére


runner 125
(PH! nagyúr)

Erre senki? :B

Illetve még vmi; 5"-on mennyire tűnik pixelesnek ez a felbontás? 1-2 fotót láttam róla itt-ott, hát elég korrekten meg tudtam számolni a képpontokat. Nincs valakinek fotója a képernyőről?

Köszi.

[ Szerkesztve ]

"Kinek a pap, kinek a wlan" :-) • A forum arra hivatott, hogy a kérdéseiteket ott tegyétek fel, s ne privát üzenet formájában felém! Köszönöm!

(#3000) BullZeye válasza runner 125 (#2999) üzenetére


BullZeye
(őstag)
LOGOUT blog

Hibás, mint a vízszintes csúszka hiba, azaz remeg a kurzor össze vissza 1 centiméteres sugarú körben, ha csak mozdulatlanul nyomod a képernyőt.
Én se láttam még élesben az 5" Wayteq-et csak az x820BT-t. Azon viszont nem tűnt pixelesnek a menüje meg az egész, egyedül a navigációs program volt pixeles, azon is csak a ferde vonalak. Sajnos élsimítás nincs egyik navi programban sem, így ott pixeles is lesz minden ilyen, hacsak nem 800x480 a felbontása az 5"os kijelzőnek....

Fotót már én is kértem, de csak képmentést csináltak :\ ami ugye nem az igazi, mert minden monitoron más, ezért kéne szövegről, képről, navi programról, pár jóféle kép ami nem homályos (MACRO-val készüljön).

~ userstyles.org/users/94870 ~

Útvonal

Fórumok  »  Navigációk  »  Wayteq X920BT
Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.