Lehet, hogy ez volt a hosszú válasz. Bár egy ideig nem leszek gép előtt, nem tudom, tudok-e még okosat hozzátenni. De majd megpróbálok. Bár az igazságot csakis maga Isten tudja.
Értelmezés lehet szó szerint és nem szó szerint, ami ''átjön'' az elméletileg nagyjából megegyezik attól függetlenül, hogy 6 napos, vagy evolúciópárti vagyok-e. Mert a világot Isten teremtette, ez a lényeg, ez a mondanivalója. Sok más dolog mellett.
Az igazi különbség értelmezésben hívő és nem hívő között van. A hívő olvassa, és elhiszi, hogy a világot Isten teremtette, mivel ezt mondja a Biblia. És nem a teremtés módszere kérdés, hiszen a valódi mechanizmust nincs ember, aki fel tudná fogni. A nem hívő pedig nem hiszi el, hogy Isten teremtette. Így 2 féle értelmezés van csak, hívő és nem hívő.
De én sem mélyedtem el kellőképpen a témában, csak néhány előadást hallottam igen bölcs emberektől, no meg olvasom a Bibliát -sajnos nem napi rendszerességgel, bár a topic kapcsán is gyakran kinyitom 
''Ugrott apósom, nagy régi sólyom, mindene az illegalitás''
















) ha megbántottam hitükben. Azt akartam csak megvilágítani, hogy mennyire eltérő a két vallás istene, hiszen míg Allah engedélyezi az emberölést, addig a Biblia Istene útálja azt, tiltja. És most nem akarok belefolyni abba, hogy dehát a középkorban a keresztények is öltek a hit terjesztésért.. főleg, hogy nem is annak terjesztéséért öltek, hanem kizárólag önző szándékból, hatalom- és gazdagságvágyból. Álca volt csak a ''hit harca''. Mindemellett nem értek velük egyet, elítélem őket, és nem is tartom őket kereszténynek. Még ha magukat annak is mondták..





.
, meghozza ilyen maszlagra. Akkor te nem is igazan hiszel. Es ezt oszinten gondolom.





