Nah, mivel korábban már ígértem egy-két emberkének, hogy teszek fel képeket a moduláris tápomról, végre egy tápcsere alkalmával elérkezettnek láttam az időt, hogy házon kívül csináljak egy képet a ''régi'' tápomról.
Az első moduláris tápok közé tartozott, s mivel akkor gyorsan kellett egy másik helyette, ezért szinte látatlanban (na jó, a neten nézegettem előtte 2 napig) választottam a Tagan-t.
Kellemes súlyával már a kézhezvételt követően meggyőzőtt arról, hogy nem bóvli táppal van dolgom (szándékosan nem a minőségi jelzővel illetem). Kibontás után is nagyon tetszett, csak nem értettem, ha moduláris akkor minek rá annyi fix madzag? Erre a kérdésre egészen a mai napig nem tudtam volna válaszolni, ha nem egy ugyanilyen - kicsit nagyobb teljesítményű - tápot teszek a gépembe. Fix alatt az alaplapi 20+4tűs csatit, egy +4-es csatit valamint az új P4es-hez való +8-as csatit plusz egy földelő madzagot értem. Nos A64 konfig lévén eme utsó +8-as madzagnak annyira nem örültem, mivel nem tudtam vele mit kezdeni. Rejtegethettem a házban. A megvilágosodás akkor ért, amikor feltűnt, hogy az új nagyobb táp kb 2cm-el rövidebb a korábbinál, s a csati aljzatok is furán kiállnak belőle, s a manuáljának az elején ott virított a V5.0, míg a korábbi táp V5.1 volt. Valószínűleg a mérnökök voltak oly előrelátóak, s az újabb version-ban gondoltak az újabb P4-et használókra is, ugyanis az új V5.0-ás tápon nincs rajta a +8-as P4-es csati. Egy madzaggal kevesebb 
Keserűen kellett az is konstatálnom, hogy moduláris táp ide vagy oda, baromira hosszú és több mint robosztus kábeleket mellékeltek a táphoz. Egy kis tejergetéssel, gyúrással felérő erőlködéssel sikerült a kábeleket belegyömöszölni a házba. Szerencsére pont elég egy pár madzagot rákötni, s minden kütyüt ellát árammal, nincs felesleges madzag.
Sokan emlegették korábban, hogy a Tagan tápok teljesen hangtalanok. Nos ezzel teljes mértékben egyet kell, hogy értsek. Nem ok nélkül van egy Lopakodó a táp dobozán. Gratula a mérnököknek 
Aki mostanában akar moduláris tápot annak őt, s a hipergropu tápjait is csak ajánlani tudom 
Végezetül egy-két kép a korábbi tápról
[link]
[link]
[link]
minden szépen külön dobozolva, csomagolva:
[link]
a bőség zavara 
[link]
True Success is Blonde