Hirdetés

2012. május 30., szerda

Hozzászólások

(#951) Ghost-


Ghost-
(újonc)

Nagyon szépen köszönöm a válászokat!

(#952) twine


twine
(őstag)

Üdvözlet az uraknak!

Megláttam véletlenül hogy itt épp nemrég óraszijjakról szólt a diskurzus, igy hát nem tudom a kérdésem magamban tartani:
Évekkel ezelőtt megvettem azt az órát amiért két éven keresztül megálltam minden Tissot kirakat előtt...Illetve mégsem azt!!! Két évig a fémszijjas verzóért csorgattam a nyálam
"T60.1.581.13", majd a vásárlás pillanatában mégis a bőr szijjas T60.1.521.13 mellet döntöttem én marha :W Azért én marha mert 1,5-2 évig birta a bőr szij, majd szép lassan tönkrement (a csatt hibátlan maradt, de maga a bőr tönkrement, szétszakadt)
Mikor régebben utánnakérdeztem legutolsó infóm szerint,30 ezer körül mondták hozzá a fém szijjat, :Y a bőrt pedig épp hogy csak kicsit kevesebbért! Persze maga az óra 72.000Ft volt! Ami elkeseritett, hogy az órások azt mondják erre nem tudnak szijjat adni mert specko csatlakozása van a szijnak az óra tokozásánál! Hogy ezt hogy értik nem tudom,mert nekem egyszerüen csak kicsit keskenyebbnek tünik mint a többi óránál de tul. képpen hasonlit!
Tehát a kérdés:
Hol, vagy hogyan tudnék én emberi áron szijjat vásárolni, vagy csináltatni egy ilyen órához?
MInden ötletért hálás lennék, mert két, lassan három éve nem volt a karomon az óra!
Előre is köszönettel :R
Twine

(#953) Aladdin válasza twine (#952) üzenetére


Aladdin
(kvázi-tag)

Elmondom, én mit csinálnék. Az én gyári Fortis bőrszíjam 4 hónapig bírta.
Azóta próbáltam a szilikon szíjat (1500 ft) most pedig fél éve egy jó minőségű kaucsuk szíj (6000 ft) van rajta.
Szóval, megmérném az óra szélességét, majd rendelnék [link] innen egy nekem tetsző szíjat csattal, majd egy jó éles pengével szépen eltávolítanám a fölösleges sarkokat.
Utána hordanám boldogan az órát :))

Hondám mindig is volt, mindig is lesz :)

(#954) seiko válasza twine (#952) üzenetére


seiko
(senior tag)

Naszóval ezen az órán is "integrált" szíj van (volt).
Valóban nincs más lehetőség, mint eredetit venni, vagy barkácsolni.
Először vegyél egy olcsó vackot, és azon gyakorolj, ha már megy a dolog, akkor érdemes egy komolyabbal próbálkozni. Én a kaucsuk szíjat javasolnám, szerintem jóval tartósabb, mint a bőr. És a mellékelt weboldalon találhatóak tejesen sima felületűek is, amik egészen szépek. Én már többször rendeltem a cégtől, pontosan megérkezett minden csomag.

http://www.uhrenarmband-versand.de/Uhrenbandversand-p1465h24s26-Sportband_18mm_schwa.html

(#955) seiko válasza seiko (#954) üzenetére


seiko
(senior tag)

(#956) seiko válasza twine (#952) üzenetére


seiko
(senior tag)

Ennél az eladónál is vehetsz jó minőségű szíjakat elfogadható áron:

[link]

(#957) twine


twine
(őstag)

Tisztelettel megköszönöm a linkelt segitségeket... Azt hiszem valami hasonló megoldás marad.....
Üdv
Twine

(#958) Pinya007


Pinya007
(fanatikus tag)

Megvettem egy ilyen Tissot (T34.1.483.31) PR 50 Automatic-ot. Végül maradtam a fémszíjnál, nem cseréltettem le bőrre. Így utólag örültem is, hogy csak fémszíjas volt, mikor rendeltem. Bőrt olcsóbb utólag venni hozzá ha kell.
Nagyon tetszik, szép precíz a kidolgozása! A zafír üveg, meg olyan, mintha nem is lenne üveg a számlap előtt! :)

[ Szerkesztve ]

Olyan nincs, hogy valamilyen témában ne lenne PH topic! :)

(#959) tomcsi23 válasza Pinya007 (#958) üzenetére


tomcsi23
(PH! addikt)

Gratula hozzá!
Most már megnyugodhatsz, hogy nem a két fenti kínai közül választottál. :B

...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.

(#960) Pinya007 válasza tomcsi23 (#959) üzenetére


Pinya007
(fanatikus tag)

Teljesen elégedett is vagyok! :)

Olyan nincs, hogy valamilyen témában ne lenne PH topic! :)

(#961) seiko válasza Pinya007 (#958) üzenetére


seiko
(senior tag)

Szvsz. sokkal jobban jártál a fémcsatossal, mint a bőrszíjassal!
Szép óra, sokáig legyen örömed "benne"!

(#962) Pinya007 válasza seiko (#961) üzenetére


Pinya007
(fanatikus tag)

Köszi szépen! Vásárlás közben nekem is így változott meg a véleményem. Bőr szíjat vehetek hozzá olcsón bármikor. Fémszíj sokba került volna utólag!

Olyan nincs, hogy valamilyen témában ne lenne PH topic! :)

(#963) ujskodas


ujskodas
(lelkes újonc)

Mi ez a rettenetes pangás? Senki nem vett új órát? (csak én?)

Az ostoba hitelt ad a szóbeszédnek.

(#964) bandus válasza ujskodas (#963) üzenetére


bandus
(PH! addikt)
LOGOUT blog

akkor talán írhatnál is róla valamit :U

|| Bandusz Oklitusz Egyetemisz Alkeszosz || Eladó Oakley Jupiter Matte Rootbeer/Bronze napszemüveg || Eladó 19k-s utalvány, Bata cipőboltba ||!

(#965) Traxx válasza Pinya007 (#958) üzenetére


Traxx
(őstag)

Nekem is tőle lett az órám, szintén PR50, csak nem automata :B Az már nem fért bele...mondjuk utólag talán kár, mert nem lenne gondom az elemcserére. De ezzel is elvagyok, mint a befőtt. Ha majd x év múlva megmurdol, akkor lecserélem egy automatára :)
A fémszíj valóban nagyon elegáns, részben én is amiatt imádom (csak ne lenne olyan epiláló hatása :( :DDD ). Meg úgy egészében szép...30K-ért megérte sztem.
Jah, 2 és fél hónapos a jószág :)

"Amúgy a lekvár leszedésre jobb módszer is van: le kell nyalni... elképzelem, ahogy egy nagy PH!-s procitesztben fLeSsék nyalogatják a procikat" by Male (Hűtőpaszta vs. lekvár 2. rész)

(#966) seiko válasza Traxx (#965) üzenetére


seiko
(senior tag)

Az igaz, hogy egy automata óra esetében nem kell az elemcserével bajlódni, de 4-6 évente érdemes kitisztíttatni-olajozatni! És ez bizony többe kerül, mint az ugyanennyi idő alatt előforduló elemcserék. És az automaták jóval pontatlanabbak, és érzékenyebbek a külső behatásokra!

(#967) Traxx válasza seiko (#966) üzenetére


Traxx
(őstag)

Igen, ezt tudom, csak mondtad, hogy a kvarc viszont idővel megadja magát és akkor kuka...karbantartva az automata simán jó lehet évtizedekig...

Tényleg, a külső behatások iránti érzékenység alatt mire céloztál? Gondolom nem kalapácsra :)

[ Szerkesztve ]

"Amúgy a lekvár leszedésre jobb módszer is van: le kell nyalni... elképzelem, ahogy egy nagy PH!-s procitesztben fLeSsék nyalogatják a procikat" by Male (Hűtőpaszta vs. lekvár 2. rész)

(#968) ujskodas válasza bandus (#964) üzenetére


ujskodas
(lelkes újonc)

Nem tudok képet beilleszteni! :(((
Elárulja valaki, hogyan kell? Ez rettenetes...

Az ostoba hitelt ad a szóbeszédnek.

(#969) tomcsi23 válasza ujskodas (#968) üzenetére


tomcsi23
(PH! addikt)

Feltöltöd valahova pl ide, majd [linkeled] a kép internetes címét. ;)

Addig is írhatnál róla, miről is van szó. :B

...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.

(#970) Pinya007 válasza Traxx (#965) üzenetére


Pinya007
(fanatikus tag)

Én PR50-em lassan három hetes. :) 42k volt, tetszik ez a fémszíjas verzió, anyagilag sokkal roszabbul jártam volna ha utólag akartam volna hozzá fémszíjat venni.
Ez a szekezet napi -10 - +30 mp eltérést produkálhat max. Mikor vettem is tisztában voltam vele, hogy quartz-ok pontosabbak, de én automatát akartam. PR50-re azt írja manual, hogy használattól függően 3-4 évente kell a szerkezetet szervizeltetni (tisztítani és zsírozni).

Olyan nincs, hogy valamilyen témában ne lenne PH topic! :)

(#971) seiko válasza Traxx (#967) üzenetére


seiko
(senior tag)

Nem azt állítottam, hogy a kvarcszerkezetek biztosan elhaláloznak, hanem azt, hogy a mai ilyen szerkezetek többsége nem javítható. Egy jó kvarcóra is működhet évtizedekig, nekem is van ~25 éves, máig hibátlan kvarcórám.
Külső behatások: hőmérséklet, rázkódás, mágnesesség, stb.

(#972) seiko válasza Pinya007 (#970) üzenetére


seiko
(senior tag)

A Te órádban ETA 2824-es stzerkezet van, ami jó esetben a napi 5 másodpercen belüli pontosságra is beszabályozható.
Ha egy pontos mechanikus óra finoman elkezd késni, akkor itt az ideje a szervíznek. 5 évente elegendő tisztíttatni-kenetni az órát, ennél sűrűbben a tömítéseket érdemes ellenőriztetni "vizes" használat esetén.

(#973) ujskodas válasza tomcsi23 (#969) üzenetére


ujskodas
(lelkes újonc)

Remélem sikerült.
A szokásos fanyalgók kezdhetik a fikázást!!!
Most megyek dolgozni.

Ettől azért jobb lett a kép, itt valamiért lemaradt a jobb oldala.

http://kepfeltoltes.hu/080227/tag_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

[ Szerkesztve ]

Az ostoba hitelt ad a szóbeszédnek.

(#974) ujskodas válasza tomcsi23 (#969) üzenetére


ujskodas
(lelkes újonc)

Majdnem elfelejtettem: Köszi a segítséget!

A linket bemásolva megjelenik normálisan a kép. :DD

[ Szerkesztve ]

Az ostoba hitelt ad a szóbeszédnek.

(#975) tomcsi23 válasza ujskodas (#973) üzenetére


tomcsi23
(PH! addikt)

Miért fikázna bárki is? :)

Jó lett a beszúrás, a linket is be tudod rakni pirosra, a kép mintájára. ;)

...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.

(#976) seiko válasza tomcsi23 (#975) üzenetére


seiko
(senior tag)

Mert szegény egy irtózatosan túlárazott kvarcórát birtokol. ;-)

(#977) tomcsi23 válasza seiko (#976) üzenetére


tomcsi23
(PH! addikt)

Az ár amúgy is relatív..."időmérő berendezés". :B

[ Szerkesztve ]

...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.

(#978) KMan válasza KMan (#793) üzenetére


KMan
(őstag)

Ez hihetetlen ami itt megy. Bemegyek egy omega boltba csakhogy szetnezzek es megkerdezgessem az itthoni arakat. Az egy dolog hogy kineznek mert farmerban vagyok es nem oltonyben, huzzak a szajukat mar amikor bemegyek.

Rafordulok az egyetlen fiatal sracra, aki az egyetlen a boltban aki nincs se kioltozve es kb velem egy idos.
-Szia engem az Apollo-s speedmaster erdekelne.
-Bocsi de nem ertek az Omegakhoz.
-:F Nem itt dolgozol?
-De.

Kovetkezo csinos kis holgy 28 korul lehet de ugy nez ki mintha manokenfotozason lenne.
-Szia engem az Apollo-s speedmaster erdekelne.
-Sose hallottam rola.. :F
(~300 oldalas katalogusok elo, turja-turja, semmi)
-Van visszont a 2007-es 50-edik evfordulos speedmasterbol.
-Gondolom egyforma meret nezzuk meg.
(rovid gondolkodas utan pancelszekrenybol elovesz, de mint a himestojast ugy fogja)
-Csak nagyon ovatosan vedd fel nehogy megkarcold.
-Nyugi, kifizetem a kart no para ;] Mennyibe kerul ez az ora?
(Na most mindenki kapaszkodjon bele valamilyebe)
-2 700 000 Forint. :Y

Nem is ez a lenyeg hanem az hogy most nezem es kulfoldon
ugyanez az ora 700 000 forint!

Csak a balekok alszanak „Mindennek, aminek nekifogunk, célja a VÁLTS_ – és mindent, amin VÁLToztatunk_, jobbá és a Nissanra jellemzőbbé teszünk” – Carlos Ghosn [SAS]

(#979) seiko válasza KMan (#978) üzenetére


seiko
(senior tag)

Sajnos egyre több helyen előfordul, hogy elszállnak az árak.
Ha teheted, menj ki külföldre, és ott vedd meg!
De tudok segíteni, hogy ~460ezerért hozzájuss egy új-garanciális Moonwatch-hoz. :Y

(#980) adra


adra
(tag)

Nekem egy Seiko analóg kvarcom van, augusztusban lesz 10 éves. Annak idején elég jó áron jutottam hozzá: Ref. SFWE11P, hardlex üveggel. Nagyon elégedett vagyok vele, mert pontos, megbízható.
A mai Seiko-k már nem olyan jók? Elég kevés szó esik róluk...

MCC: Minőségi Certifikált Cuccok

(#981) tomcsi23 válasza KMan (#978) üzenetére


tomcsi23
(PH! addikt)

Amikor én is nézelődtem, az egyik üzletben a faszi háromszor is megmutatta az óra árcimkéjét, hogy ez ennyibe kerül. Mondtam neki, tudatában vagyok én is, hogy nem a gyári száma. :)

[ Szerkesztve ]

...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.

(#982) lenox válasza KMan (#978) üzenetére


lenox
(őstag)
LOGOUT blog

A magyar boltban nem arany volt veletlenul az ora? Mert az az arat is megmagyarazza, meg az jobban is karcolodik. Meg 2700000 az arany speedmaster ar inkabb. En mar tobb omegat is vettem Becsben, ekkora kulonbseg nincs az arban.

(#983) kavicssli


kavicssli
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Sziasztok!
Lenne egy olyan kérdésem hogy szeretnék órát venni de sosem hordtam órákat max amikor ált iskolás voltam...
Viszont a "gondom" hogy vékony a csuklóm és nehezen találok órát rá...
Neten nézelódve találtam rá ezekre...
http://www.vatera.hu/aeromatic1912_a1254b_retro_pilota_ora_swiss_szerk_56581606.html
link

Illetve erre

[link]

Ezekről tudna mondani valaki valamit! Viszont néztem hogy 43mm*13 ami nagy lesz nekem!
Vagy valami órát tudtok ajánlani? Kikötések hogy csak bőtszíjasat szeretnék venni...illetve 25.000ft lenne rá a keret..
Előre is köszönöm

[ Szerkesztve ]

"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"

(#984) seiko válasza kavicssli (#983) üzenetére


seiko
(senior tag)

43mm-e órát semmiképpen ne vegyél, főleg ne ilyeneket!
Nézz körül a Casio kínálatában, mostanában nagyon szép (kicsi) zafíros modelleket láttam.
Mechanikus órát csak akkor vegyél, ha nagyon "elhivatott" vagy. ;-)

(#985) kavicssli válasza seiko (#984) üzenetére


kavicssli
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

oksa thx! A másik kérdésem az lenne hogy mit jelent ha kivan az óra mellé irva hogy 17,25,32 köves?

"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"

(#986) kavicssli


kavicssli
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Bocska de nem tudtam 1 hszba irni! casio ezeknek hol tudnám megnézni a méreteit mert pl ez kimondottan tetszik és az ára is megfelelő :C

"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"

(#987) tomcsi23 válasza kavicssli (#986) üzenetére


tomcsi23
(PH! addikt)

Kugli? ;)

...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.

(#988) kavicssli válasza tomcsi23 (#987) üzenetére


kavicssli
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

gugli,gugli :DDD Nagyon szépen köszönöm :R

"Tanulni mindig érdemes, mert egy idő után a tanulásba fektetett munka meghozza a gyümölcsét, s mint tudjuk, a gyümölcsből PÁLINKÁT lehet főzni!"

(#989) KMan válasza seiko (#979) üzenetére


KMan
(őstag)

460k nagyon jo ar erte :R
Ez az oravasarlas nekem meg 2,5 ev kb, ugyhogy nem kapkodom el.

Csak a balekok alszanak „Mindennek, aminek nekifogunk, célja a VÁLTS_ – és mindent, amin VÁLToztatunk_, jobbá és a Nissanra jellemzőbbé teszünk” – Carlos Ghosn [SAS]

(#990) KMan válasza lenox (#982) üzenetére


KMan
(őstag)

Ez az 50 eves evfordulos volt, nem arany.
Nem ertek az orakhoz ez teny de hulye nem vagyok.
Itt a link neked.

Csak a balekok alszanak „Mindennek, aminek nekifogunk, célja a VÁLTS_ – és mindent, amin VÁLToztatunk_, jobbá és a Nissanra jellemzőbbé teszünk” – Carlos Ghosn [SAS]

(#991) lenox válasza KMan (#990) üzenetére


lenox
(őstag)
LOGOUT blog

Nem kell ahhoz hulyenek lenni, hogy benezzen az ember valamit. Es mondom, en mar tobb Omegat vettem, kb. 30%-kal olcsobbak pl. Becsben. Mekkora a valoszinusege szerinted, hogy ez az egy model kerul csak 4-szer annyiba Magyarorszagon? Szerintem nem sok. Ugyhogy bocs, de szerintem benezted. De konnyen el lehet donteni, meg kell nezni egy Omega boltban. Holnap megnezem neked. A linked nem rossz, de azt keszseggel elhiszem, hogy kulfoldon 700k-ba kerul, azt nem hiszem el, hogy Magyarorszagon 2.7 az acel, szerintem max 1.1-1.2. Amugy en meg ezt kerestem nemregiben, nem volt ugyan, de a csavo 1.5 milkara saccolta az arat. Ugyhogy mar csak ez alapjan se lehet a full acel 2.7. Kb. 1 orat tudok igy fejbol, ami acelbol tobbe kerul, mint arany/acelbol (talald ki mi, az?). Na mind1, holnap megnezem, engem is erdekel.

(#992) lenox válasza lenox (#991) üzenetére


lenox
(őstag)
LOGOUT blog

Na rajottem, nem azt nezted be, hogy arany, hanem hogy limitalt/nem limitalt. Ketfajta evforsulos van, egy sima, ami 2000 font es egy limitalt, ami 5000. Amit linkeltel az a sima, es nyilvan a limitalt kerul 2.7-be Magyarorszagon. Szal ezert volt akkora a kulonbseg, mert nem ugyanaz az ora volt. Amugy itt a felso 2 ora amikrol szo van.

(#993) KMan válasza lenox (#991) üzenetére


KMan
(őstag)

Arcedula nem volt az oran igy nincs mit benezni. Az eladotol kerdeztem, o mondta az arat. De mint mar feljebb irtam lehet hogy csak azert mondott egy kamu arat hogy seggreessek.
Azt hogy limitalt/nem limitalt nem modta de nem is kerdeztem.

Szvsz annyiban megallapodhatunk hogy itthon nem erdemes ilyeneket venni. :U

Csak a balekok alszanak „Mindennek, aminek nekifogunk, célja a VÁLTS_ – és mindent, amin VÁLToztatunk_, jobbá és a Nissanra jellemzőbbé teszünk” – Carlos Ghosn [SAS]

(#994) seiko válasza kavicssli (#985) üzenetére


seiko
(senior tag)

Az, hogy hány köves egy óra, azt jelenti, hogy hány darab mesterséges rubinkővel készítették a szerkezetet. Ezeket a köveket leginkább a tengelyek végeihez szokták beépíteni, csökkentve ezáltal a súrlódást, és így csökkentve a kopást is. Egy jó alapszerkezetbe (kézihúzós) bőven elég 18-23 kő, egy automatába 21-25. Mostanában a kínai gyártók hülyítik a népet a gagyi 35 köves szerkezetükkel, ezekre leginkább az USA-ban buknak a vevők! ;-)

A Casio-t szerintem a Pólusban, és a WestEnd-ben érdemes keresni.

(#995) seiko válasza lenox (#992) üzenetére


seiko
(senior tag)

Nevetséges, hogy attól kerül két és félszer annyiba, hogy kevesebbet adnak ki belőle. Kívül-belül megegyezik a két óra egyébként. :-O

(#996) lenox válasza KMan (#993) üzenetére


lenox
(őstag)
LOGOUT blog

Na ugy ertem, hogy nem ugyanazt talaltad a neten, mint a boltban, azert kulonbozott az ara annyira.

Igen, szerintem sem erdemes, mivel ki van adva az Omega boltoknak, hogy max 10% engedmenyt adhatnak, igy a magyar ar meg sem tudja kozeliteni a tobbit, Becs meg itt van 2 oranyira. Amugy USAban meg olcsobb minden...

(#997) lenox válasza seiko (#995) üzenetére


lenox
(őstag)
LOGOUT blog

Igy terjed a pletyka. Ezt honnan vetted? Mert amugy egyaltalan nem igaz. A limitalt es a sima csak kivulrol hasonlo, de pl. hatulrol meg belulrol teljesen mas. A limitalt egy specko werket tartalmaz, amilyet senki mas nem gyart, a sima meg egy sokkal mezeibbet.

(#998) KMan válasza lenox (#997) üzenetére


KMan
(őstag)

Jaja a limitalt volt. A szamlapjara emlekszem. De akkor is.

4000 (vetelar) * 180 (valutarfolyam) + 200 000 (repjegy) + 100 000 (koltopenz)
=1 000 000 forint. Es megtakaritsz 3 nap alatt 1 700 000 forintot. :U

Csak a balekok alszanak „Mindennek, aminek nekifogunk, célja a VÁLTS_ – és mindent, amin VÁLToztatunk_, jobbá és a Nissanra jellemzőbbé teszünk” – Carlos Ghosn [SAS]

(#999) KMan válasza lenox (#996) üzenetére


KMan
(őstag)

Tudnal dobni becsbol is linket?

Csak a balekok alszanak „Mindennek, aminek nekifogunk, célja a VÁLTS_ – és mindent, amin VÁLToztatunk_, jobbá és a Nissanra jellemzőbbé teszünk” – Carlos Ghosn [SAS]

(#1000) lenox válasza KMan (#998) üzenetére


lenox
(őstag)
LOGOUT blog

Nade varjal. Ami 4000, az nem a limitalt, hanem a sima. Szal megtakaritasz, de nem azert, mert annyival olcsobb, hanem mert nem azt veszed. Ha a limitaltat veszed, akkor 10000*180+200000+100000=2100000. Maris csak 600000-et 'takaritottal meg', mert ugye plusz vam es afa, szal ugyanott vagy. Ennel mar jobb, ha csak Becsig mesz, akkor nem kell vamot, afat fizetni (mert 180 az gondolom a dollar volt, szal usa, ugye?).

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.