Túl vagyok a repnapon...
Voltak sajátos momentumai az eseménynek részemről. Kezdve ott, hogy a kunságvolánnak sikerült kibuliznia, hogy csak a járataival lehessen megközelíteni a bejáratokat... Ez potom 350 forintba került fejenként, annak ellenére, hogy helyi járatról (így bérlettel bármikor igénybevehető) volt szó... Elég gusztustalannak tartom.
Sikerült vasárnapra időzíteni a kimenetelt, és indítottunk egy kiadós elázással, amikor már annyira áll rajtad, benned a víz, hogy már meg sem próbálsz egy esernyőt a fejed főlé tartani, mindezt úgy, hogy a toronyban ülő szakkomentátorok némi empátiát tanusítva néha tájokaztatnak, hogy Igen kedves közönség, most szar idő van, de fél órán belül akármikor elállhat... Juhhéj!!!!
Apropó! Gondoltunk pár sráccal, hogy kikerülve a 350 forintos sör árakat, bevárolunk, hogy még a végén ki ne száradjunk..., vettünk 8 doboz sört, amit beledobtunk táskába. És milyen a mi szerencsénk??? Kiket kell pont szúrópróbaszerűen kihívni?? Igen, minket.
Bementünk sátorba, benyomtuk a táskát, átment, mire honvédünk bajsza alatt egy amolyan fickósan büszke mosolyt veszünk észre, melyet hevesebb szívdobbanásokkal konstatáltunk.Ehhe. Majd repetázni kényszerültünk, még egy kör a gépben. Ismét a riasztó mosoly. Majd mindannyiunk megrökönyödésére ideadta a táskát és jó szórakozást kívánt... Megkérdeztem, hogy mégis mit keresnek?? A válasz ismét a mosollyal lett tarkítva: ''Bizonyos szerves vegyületeket!''
Respect a haza őreinek!!!
A bemutatók:
Ahogy sejteni lehetett a legnagyobb durranás természetesen Besenyi volt, majd később a török illetve francia kötelék.
Nagyon vártam a palikot és bochkort úgy három óráig, mikor is a kiállításon tátottuk a szánkat és elkezdtünk visszaindulni. Ezután egy rendőrmotor szirénázva és villogva alrébbtolta a prolikat, és megdöbbenésünkre egy vadiój Mercedes cls-t kellett kísérnie, amiben Bockor Úr feszít...(Összehasonlításképpen Besenyei az emberek között ment vissza a saját részére...nc)
Ezután háromnegyed hatkor kezdődött a ''műsoruk''. Én nevetségesnek tartom az egészet. Ekkora felhajtást csinálni, csak azért mert két törtető bunkónak lépten nyomon lehetősége van az ország VAGYONÁN jól kiszorakoznia magát, és ezt úgy előadnia, hogy legyek rá büszke, meg élvezzem lentről én is, ahogy magyarázza most éppen hogy megy fejjel lefelé....VICC. Annyi jóindulat nem volt bennük, hogy legealább egyszer lehetősget kapna már egy egyszerű ember is, hogy ne érezzem megint azt a megalázottságot lentről...
Természetesen a cobra helikopterben is Szekeres úr foglalhatott helyet, így a kedves közönség láthatott három díszpintyet is egyidőben... (vajon miért is ment bochkor pár hónappal ezelőtt ki Afganisztánba a honvédséggel gondolom a honvédség vagyonán??) És a legszomorúbb az egészben az, hogy nem elég neki, hogy ennyit kaphat, hanem még ripacskodik is vele.

De Palik dettó ugyanez.
Szóval érdekes zárása volt ez az eseményeknek és így utólag 4000-et őszintén megmondva nem ért meg...
Origin nick: ZIGHY