Hirdetés

2012. május 31., csütörtök

Hozzászólások

(#1) domedee


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

''Amely diák Jénából asszony nélkül,
Lipcséből veretlenül,
Wittenbergából ép bőrrel,
Selmecről pedig Bursch nóták nélkül
kerül vissza szülőföldjére:
a legszánalomraméltóbb
teremtménye az Istennek.''

Álljon ez a pár sor nyitó hozzászólásként ebben a topikban, miként a Daloskönyvben is az első oldalon.

Hiszen ''Mindnyájan jártunk egyszer az Akadémián...''. Miközben írom ezeket a sorokat, éppen a Gyűrű- és Kupaavató Szakest előtti utolsó éjszaka van, és szemem a ''gyűrűre réved. Csillogó kövén ég három betű, talán nincs boldogabb nálunk, szemünkből mégis egy könnycsepp lehull, mert elrepült az ifjúságunk!''

Bár soha nem hittem, hogy ennyire fájni fog, ha véget ér ez az öt év, mégis most nehéz visszagondolni úgy, hogy ne jutnának az eszembe mind-mind a pillanatok. Az első ''mosolytabletta'' a bALEK-okításon és az első ''védőital'', az első eks, a farbőr átugrása, majd az első Gaudamus és az első Krampampuli. Az első próbálkozás, hogy összerakjam a gyűrűt, majd mikor ez tényleg sikerül. Az első selmeci-kirándulás, azok a meredek utcák, ahol olyan nehezen másztunk fel és mégis örömmel tettük ezt. Mikor Firmák lettünk, majd később, mikor már mi vigyáztuk a setét pogányság első lépteit a világosság felé vezető úton, ahol tőlünk kapták az első mosolytablettát vagy az első kortyot a védőitalból. Majd a Szalagtűző, hol mind kivonultunk és megkaptuk a szalagot, büszkén hirdetve, végzősek lettünk. A szakestély, amin kívül még nem láttam volna ennyi diák szemében csillogni a könnyeket, mikor Giovanni (Tóth Imre Barnabás, a: Cicapecér, avagy a macskavadász -ha rosszul tudom, ígérem, levonom...) elénekelte a régi Bursch-nótákból az általa összeénekelt dalt. Még most, fél évvel utána sem tudom elérzékenyülés nélkül végignézni, -hallgatni vagy akár csak visszagondolni rá.

Lassan már hajnalodik, én is aludni térek, már alig várom a Gyűrűk koccanását a kupák alján és mégis fáj, hogy elmúlt. Azt hiszem, a ma este is bevonul életem azon eseményei közé, amik megismételhetetlenek. Mert bár még lesz Szakest, amire biztos menni fogok, ha másra nem, amikor újra összegyűlik az évfolyam 10-20-30-sok-sok év múlva újra, de az már nem lesz ugyanez, valami véglegesen lezárul a mai este.

Lassan végére érve mondokámnak, szeretném ajánlani ezen sorokat minden egykori, jelenlegi és majdani selmeci diákak, hiszen mink, akik az Akadémia valamelyik utódintézményében tanulunk, lélekben mind selmeci diákok vagyunk.

Ezért is nyitottam ezt a topikot, hogy megpróbáljam összegyűjteni legalább így mindazokat, akiknek valaha legördült az ajkán a Krampampuli, itt a PH útvesztőjében... Azokhoz szól most a kérdésem, akik már végeztek, milyen érzés volt hozzászokni ahhoz, hogy már nem volt beírva a naptárba félévente minimum 2-3 szakest. Mennyire maradnak meg elevenen a selmeci hagyományok? Vagy szépen-lassan belefakultak az évek múlásába? Akik pedig most kezdték pedig csak, azok bátran kérjenek itt segítséget, bármilyen, a Selmeci Hagyományokkal kapcsolatos kérdésben segítséget, ha tudunk (és hiszem, hogy ezt minden bursch nevében írom) segítünk.

Megragadva az alkalmat, fel is tenném az első kérdést. Nincs-e meg valakinek a ''Leányvári boszorkány'' című film valamilyen jobb minőségben? Nekem az 540MB-os változat van meg és legnagyobb bánatomra eléggé rossz minőségben.

Demeter Zsolt, a:Elitke

''Vivat Academia!
Vivat Professores!''

[Szerkesztve]

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#2) Kalandor


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

ö ö ö ö ö ö :F
nemértem :)

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#3) Dilikutya


Dilikutya
(PH! kedvence)

[kép]
Egyébként én sem értem :P

Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

(#4) VladimirR válasza Kalandor (#2) üzenetére


VladimirR
(PH! nagyúr)

en asszem ertem - Te is irtal hasonlot, bar ez valamivel vidamabb, de megis magaban hordozza a szomorusagot, hogy valaminek vege
arra mar nem igazan emlekszem, hogy Te minek kapcsan irtal, csak aznnyi maradt meg, hogy a vegen irtad: mindent lefenykepezel - vagy valami hasonlo

(#5) Sianis válasza domedee (#1) üzenetére


Sianis
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Jó szerencsét cimbora!

bár én még csak a bALEK keresztelőmön, és egy nagyadag mosolypor illetve védőital gyomorba juttatásán vagyok túl, mégis rajongok a hagyományok ápolásáért. Nem tudom, hogy először mikor lehet Selmecre látogatnom ''hivatalosan'', de az biztos, hogy nem hayom ki az adandó alkalmat!

Első kézből gratulálok gyűrűdnek avatásához, mivel én tudom, mi az a három betű (NME) amelyről beszéltél. Valószószínűsítem, hogy ezen topic nem lesz mindenki számára érthető, de talán pár ember felfedezi majd, illetve lehet, hogy a sok pogányba sikerül kedvet csiholni, ahhoz, hogy selmeci utódokban folytassák tanulmányaikat.

És mivel Ön, mélyen tisztelt isteni fényben tündöklő Firma, ezért remélem, hogy nem haragszik meg, hogy tegeztem magát, nézze el ezt bALEKságom jeleként, bár a tízparancsolatot tudom, ezért most kuss a nevem. :)

Vivát, vivát, vivát....

"Mo-mo-mo-move your legs like a monkey man"

(#6) _Volkovy_


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

huh :D

[Szerkesztve]

(#7) Rez_Grof válasza domedee (#1) üzenetére


Rez_Grof
(őstag)

Egészen véletlenül nem veszprémi vegyész vagy??? :F

[Szerkesztve]

MCITP: SA\ EA\ VA

(#8) Versus69


Versus69
(lelkes újonc)

arról volt szó hogy a lokál-topikokat zárjátok:U

''Fa*kabát, mr. fa*kabát, rendőrnek szült meg a jó anyád...kiváncsi lennék,miért ez a neved??''

(#9) Kalandor válasza VladimirR (#4) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

ha tudsz róla vmi bővebbet, szólj már rám.
nekem is rémlik és most kíváncsivá tettél.




Versus69: ez hirtelen nem úgy tűnik hogy lokáltopik, hanem más. nem tudom mi ez. csak elmondja a nyitó.

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#10) Versus69 válasza Kalandor (#9) üzenetére


Versus69
(lelkes újonc)

jah, selmeci diákok topikja....

''Fa*kabát, mr. fa*kabát, rendőrnek szült meg a jó anyád...kiváncsi lennék,miért ez a neved??''

(#11) domedee válasza Versus69 (#8) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

Csak hááát ez nem lokáltopik, csak úgy az alábbi városok egyetemit lehetne idekötni... Sopron, Dunaújváros, Miskolc, SZékesfehérvár az itt végzett, jelenleg is ide jár, vagy majdani, a selmeci hagyományokat ápoló diákokat jelenti, praktikusan több (száz)tízezer embert jelent. Egy lassan 300 éves tradíció követöit. (270, ha a hivatalos dátumot nézzük 1735.jún.22.).

Meg sok olyan topik van, ami igazából tényleg nem nagyon szól semmiről, lásd Köldökszösz....bocsika a nyitótól;] ;)

Réz_gróf: megsúgom, miskolci egyetemista vagyok, ha veszprémben is van ilyen, az csak azért van, mert átvették a hagyományokat, de történelmileg semmi köze Selmecbányához.

Kalandor: ha valakit érdekel jobban a téma, akkor javaslom nézze át a következő linkeket, talán a legteljesebb: Bővebben: link, Bővebben: link, angol összefoglaló:Bővebben: link

De röviden a következő lenne: Selmecbányán, 1735-ben megalakult az első magyar műszaki felsőoktatási intézmény, ami Európa, első ilyan magas színvonalú egyeteme volt, az itt létrejövő, fejlődő diákhagyományok aztán megmaradtak akkor is, amikor az I. VH. után átköltözött az Akadémia Sopronba, majd államilag szétszakították a II.VH után, a már említett városokba.
Ennek a diákéletnek a gazdag hagyományait jelzi, hogy innen ismerheted a Gaudamus...,Ballag már a vén diák, maga a ballagás, de még sok más apró dolog, ami észrevétlenül bevonult a diákságba és a ''polgári életbe is''.

[Szerkesztve]

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#12) Sianis válasza Kalandor (#9) üzenetére


Sianis
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Ha gondoljátok majhd elmesélem! Ma tanulok, holnap vizsga van, de utánna otthon előveszem a bALEK tudnivaló nevű könyvet, és elkezdem kiscannelni az oldalakat.

A lényeg a lényeg, Selmecbányáról az Akadémáinak mennie kellett, így jött létre a 3 magyaroroszági utódiskola, ahol a selmeci hagyományokat ápoljuk. Ez gyakorlatilag egy igazi diákközösség, barátságok, szerelmek, tapsztalatok születésének helye. Az egészet egy gyűrűvel zárják le, melyet ha valaki visel, és ismeri a hagyományokat, egy hasonló emberrel teljesen ismeretlenül is azonnal barátságban lesznek. Valójában nem lehet ezt az egészet elmagyarázni, át kell élni, ez maga a diákélet!

Nem szeretném, ha ez a topic zárásra kerülne, mert rettenetes ereje van a hagyományok ápolásának, szeretném, ha több emberrel is meg lehetne ismertetni, megosztani. Biztos sok PH!-s van itt is akik tudják miről van szó, akik meg nem azok hátha kedvet kapnak, és beiratkoznak tanulni, ápolni...

"Mo-mo-mo-move your legs like a monkey man"

(#13) Sianis válasza Versus69 (#10) üzenetére


Sianis
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Rossz úton jársz cimbora, tán savanyú a szőlő valamiért?

Nem szertnék vitát ezen topic körül, inkább egy nagyon jó légkört szeretnék itt látni, azokat akik megélték, megélik, meg fogják élni, és azokét is akiket egyszerűen érdekel, de bizonyos okok miatt inkább csak külső szemlélők maradnak.

Ígérem, hogyha lehetőségem lessz rá, minden információt megosztok veletek, tudjátok meg milyen hagyományok folynak magyar hazánk bizonyos részein.

"Mo-mo-mo-move your legs like a monkey man"

(#14) _Volkovy_ válasza Sianis (#12) üzenetére


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Ez ennyire magával ragadó?Nekem az iskoláról más elképzeléseim vannak.

Amúgy miféle hagyományok vannak:F Ennyire titkos?Mi ez,valami szabadkőművesképző?

[Szerkesztve]

(#15) Kalandor válasza Versus69 (#10) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

a topik marad (#11)

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#16) VladimirR válasza Kalandor (#9) üzenetére


VladimirR
(PH! nagyúr)

tartok tole, hogy a blogodban volt...
valami olyasmi remlik, hogy egy igen jo munkahelyi kozossegrol irtal, ami szep lassan szetment, es mar tobbet nem lesz olyan jo, es hogy mennyire nem szeretted ezt a valtozast, es - mint mar irtam - hogy mindent megorokitesz, mindent lefenykepezel

(#17) Versus69 válasza Sianis (#13) üzenetére


Versus69
(lelkes újonc)

nem savanyú semmi, ápolgassátok egymást nyugodtan, csak tetszenek ezek a ph-s kivételezések...egy városnak is több tízezer lakója van, mégse lehet topikot nyitni neki.

''Fa*kabát, mr. fa*kabát, rendőrnek szült meg a jó anyád...kiváncsi lennék,miért ez a neved??''

(#18) Dilikutya válasza Sianis (#13) üzenetére


Dilikutya
(PH! kedvence)

Savanyú bizony. Nemrég még Versus123-nak hívták... ;]:P

Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

(#19) Versus69 válasza Dilikutya (#18) üzenetére


Versus69
(lelkes újonc)

és ez most hogy a rákba jön ide, hogy kaptam egy bant egy zsidós vicc miatt??

[Szerkesztve]

''Fa*kabát, mr. fa*kabát, rendőrnek szült meg a jó anyád...kiváncsi lennék,miért ez a neved??''

(#20) Sianis válasza _Volkovy_ (#14) üzenetére


Sianis
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Magavál ragadó bizony! Méghozzá nagyon is! Gólyatáborban kezdődött, még éppenhogy leszálltam a buszról, máris a balekoktatás kellős közepébe kerültem. Ennek lényege, hogy érezzük, egy közzésgben vagyunk egy célért ''harcolunk'', egymással, és nem egymás ellen.

Rengeteg ugratás, szivatás van a felsőbbévesektől (Firmáktól), cél, hogy leszedjék a friss húst a magas lóról. A hagyomán, le van írva elejétől napjainkig a balek tunivalóiban, ha gondoljátok keressetek rá neten, ha nincs akkor majd scannelek.

"Mo-mo-mo-move your legs like a monkey man"

(#21) domedee válasza Sianis (#5) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

Reméltem, hogy lesznek mások is burschok itt...:)

Amikor csak tudsz, menj el Selmecre. Én, legnagyobb bánatomra csak kétszer tudtam kijutni. Sajna a mostani, márciusi alkalommal végig esőős, ködös idő volt, nem tudtuk végigjárni teljesen a várost, ami legjobban fáj, hogy a Kálvária-dombra nem volt lehetőség felmenni, pedig az gyönyörű, maguk a kis kápolnák felfele, és a templom is a hegy tetején, pedig most már volt digitálisom is, direkt vittem, hogy még utoljára lefényképezni, de az eső miatt olyan sár volt, hogy meg sem próbáltunk felmenni. Így csak az emlékeimben fog megmaradni.

Ha tudsz, ne hagy ki egyetlen szakestet sem, az öt év végén már bánni fogod, hogy miért nem mentél mindre.

Nem haragszom, amúgy, mert tegeztél ;) Nem vagyok én olyan szőrösszívű...De annyit megsúgnék, hogy helyesen: Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firma...:))

Amúgy melyik kar diákjaként tengeted napjaid?

LFS a Kohásznak!

na ebből sejted az enyémet, nem?;)

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#22) _Volkovy_ válasza Sianis (#20) üzenetére


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Te,ha neked ez bejön,akkor jó.:)

Én irtózom az ilyesmitől.:)

(#23) Kalandor válasza Versus69 (#17) üzenetére


Kalandor
(HÁZIGAZDA)
LOGOUT blog

ha nem tudsz olvasni, legalább ne kavarnád itt a xart feleslegesen.
ez nem lokáltopik. nem selmec város topikja. vágod?

mindegy. pár perc múlva ha lesz időm, törölni fogom az offokat innen.

Az E-ink kijelző az egyik legnagyobb dolog, ami a könyvnyomtatás feltalálása óta a könyvekkel történt.

(#24) Versus69 válasza Kalandor (#23) üzenetére


Versus69
(lelkes újonc)

hajrá és grat. gondolom neked is és mindenkinek atom világos hogy pl a #21-ben miről van szó.... ''mindenki egyenlő de vannak akik egyenlőbbek''

''Fa*kabát, mr. fa*kabát, rendőrnek szült meg a jó anyád...kiváncsi lennék,miért ez a neved??''

(#25) Sianis válasza domedee (#21) üzenetére


Sianis
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

:)

Nagy felbuzdulásomban már helyesen sem tudom megszólítani magát! :)

Tisztelet a Gépésznek!

Azon belül injektoros (infós) vagyok!

Voltam már E/3 -ban nosztalgia bulin, na az bizony nagyon ott volt! Király a klubb is főleg a sok Selmeci csemészáru a falon! :)
Ha lenne lehetőségem már mennék Selmecre, de egyenlőre örülök, ha első rostát elvégzem!

[Szerkesztve]

"Mo-mo-mo-move your legs like a monkey man"

(#26) domedee válasza Versus69 (#24) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

Azért el kell mondjam, hogy tévedsz. Nem tartom magam és a többi ''selmeci diák'' sem többnek a többiektől. Ez csak annyi lenne, hogy az egyetemen nem csak annyi fog össze egy tankört, hogy ugyanaz a tankörszámunk, hanem segít jobban összekovácsolni egy évfolyamot, egy kart, egy egyetemet. Mert ez csak megszépíti az egyetemi éveket, sok-sok olyan élménnyel tud gazdagítani mindenkit, aki egy utódintézménybe bekerülve a részese kíván lenni. Mert mi csak büszkék vagyunk a múltunkra és azt hiszem, ebben semmi olyan felhang nincs, mint amit én kiolvastam a hsz-eidből. Pontosan pedig mire is vagyunk büszkék? Európa első igazi műszaki egyeteme, aminek az oktatási módszereit később sok-sok helyen átvették (ld: Ecole Polytechnique, remélem jól írtam, az első francia műszaki főiskola 1794), az itteni professzorok alkották meg a magyar műszaki nyelvet.

Szóval, ha ennyire nem tetszik a dolog, hogy páran, kiket összeköt egy régi város emléke, itt beszélgessünk, nem kötelező elolvasni a topikot. Hasonló ez, mint a különböző hagyományörző huszár-, vagy a néptáncegyesületek. Őket is összeköti ugyanez, csak ők a régi katonaélet/néptáncok hagyományait őrzik, míg mi a régi diákéletét. Akkor róluk is ugyanezt gondolod?

Mindenkit, akit érdekel, szívesen mesélek és később, ha lát egy auf-ot, grubent, waldent, kazinczyt, bocskait, ...; már tudni fogja, hogy hova tegye az ilyen viseletet hordó embereket.

No harag, csak valahogy az az érzésem, meg sem akarod érteni miért nyitottam ezt a topikot. Ha tévedtem, sorry.

[Szerkesztve]

[Szerkesztve]

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#27) ÁDI


ÁDI
(fanatikus tag)

Üdv mindenkinek!
Egy volt NME KFFK-s (Dunaújváros) kohász.
Többet holnap....

JG G3-SG1, 370 FPS; Jó Szerencsét, www.24th.hu; BF2 mod:Forgotten Hope2. ; Tournamentek :WaW és Forgotten Honor

(#28) TheVeryGuest


TheVeryGuest
(senior tag)

Nem tudjátok az utánrendelt gyűrűket mikor lehet átvenni? Ellopták az enyémet és befizettem az előleget egy újra.

“Perfection is attained not when there is nothing more to add, but when there is nothing more to remove” Antoine de Saint-Exupéry

(#29) pubwart válasza domedee (#26) üzenetére


pubwart
(senior tag)
LOGOUT blog

Jó Szerencsét Kohász Firmatársam!!!

A kis gépész újonsokat még az elején az életben maradásra kell buzdítani, cask utána a szakest! Ezt te is tudhatnád, nagyon sokmindenki ezért száll el, mert azt hiszi, hogy az ivás az egyetem. Ezért kapnak passzív félévet, meg dupla akkora májat a friss elsős fiatalok :O;]

Mellesleg az egyenruhákról cask annyit, hogy ezt még nagyon sok helyi ember sem ismeri, nemhogy még mások. Volt ebből sokmindenkinek sok kalandja. Néztek már engem is mindennek. Nagyon kevés ember tudja mi ez. Haveromat nézték gyászhuszárnak, hajóskapitánynak, idegenlégiósnak és különleges katonának.:B:Y
Persze volt akit MÁV ellenőrnék :O:P:R

Szal van mit tanulni...

Ha meg más irigy, azzal nem kell foglalkozni, SOSEM fogják megtudni mi ez az egész dolog. Lehet meéslni róla, olvasni róla, de az más. Ott lenni, bennne lenni az élmény. Barátnőm, mikor először jött szakestre, teljesen el volt ájulva...:DD Pedig órákat meséltem és ódákat zengtem róluk...

Where you go how is up to you

(#30) _Volkovy_


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Valaki kifejtené,hogy mi zajlik ezeken a szakesteken?

(#31) zoleeE 13


zoleeE 13
(tag)

nem nagyon értem de LooOOOoooOOOL:DDD

LollR fiam LollR

(#32) _Volkovy_ válasza zoleeE 13 (#31) üzenetére


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

a nevedben a szám az életkorod?

(#33) zoleeE 13 válasza _Volkovy_ (#32) üzenetére


zoleeE 13
(tag)

hát még igen de ha több leszek akkor lesz GÁZ:D 13nak néznek holott már 20leszek:Dfiatal vok még

[Szerkesztve]

LollR fiam LollR

(#34) _Volkovy_ válasza zoleeE 13 (#33) üzenetére


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

gyere át az offtopikba,ez nem ide való..

(#35) zoleeE 13 válasza _Volkovy_ (#34) üzenetére


zoleeE 13
(tag)

oksa

LollR fiam LollR

(#36) shaft72


shaft72
(tag)

És hányas átlag felett vesznek fel a szabadkőműves páholyba? ;]

(#37) pubwart válasza shaft72 (#36) üzenetére


pubwart
(senior tag)
LOGOUT blog

Ehhez nem kell semmi átlagnak lenned, ha érdekel a dolog, akkor elmész balekoktatásra és ha akarsz, akkor megkeresztelkedsz. Utána is minden a te dolgod... Ha még mindig nagyon tetszik a dolog, akkor jársz szakestekre és utána akár ott tisztségeket is viselhetsz. Hosszú és bonyolult út ez... :Y

De kellemes, mit ne mondjak :R

Where you go how is up to you

(#38) Sianis válasza pubwart (#37) üzenetére


Sianis
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Köszönöm megértő szavaidat. A balekkeresztelőm óta nem voltam szakesten, ne legyen ez szégyenemre mondva, de első félévben meglett a 30 kredit, ez legyen mentségemre mondva. Jelenleg úgy állok, hogy 30 felvettből 18 kredit már megvan, most megyek 5-t még hozzászerezni! Elször egy stabil pozíciót akarok az egyetemem, aztán beállok cantus-nak! :D Dalolni azt tudok! :D

"Mo-mo-mo-move your legs like a monkey man"

(#39) ÁDI


ÁDI
(fanatikus tag)

''Hagyományok nélkül olyanok vagyunk, mint a hegedűs a háztetőn.'' by Tevje, a tejes ember (Hegedűs a háztetőnből).

Én nagyon örülök, hogy lett ilyen topik (és me is maradhat :R ), igyekszem (munka helyről) minnél többet benézni és dumálni.
:C:C:C

JG G3-SG1, 370 FPS; Jó Szerencsét, www.24th.hu; BF2 mod:Forgotten Hope2. ; Tournamentek :WaW és Forgotten Honor

(#40) domedee válasza shaft72 (#36) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

A #11-ben van link, az ott levők mindent tartalmaznak, aki unatkozik, és olvasni szeretne a dologról, de szívesen mesélünk is. De tényleg csak annyi kell, hogy ha olyan egyetemre mész, érdekeljenek a diákhagyományok, az egyetem története és vállald azokat.

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#41) dabadab válasza _Volkovy_ (#30) üzenetére


dabadab
(MODERÁTOR)
LOGOUT blog

Iszonyatos berugasok :)

Falsus in uno, falsus in omnibus.

(#42) domedee válasza dabadab (#41) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

Na éppen, hogy nem erről szól egy szakest. Sajna vannak olyanok, akiknek ennyi az egész...:((( Azt én sem tagadom, hogy folyik italozás ;), de azért átlagban tartják magukat a résztvevők ahhoz, hogy a szakesten nem, csak a szabadfolyáson (a szakestnek az a része a vége után, amikor még mindenki a helyszínen marad és már nem kell tartani magunkat a szakesten elvárt viselkedéshez, nyugodtan járkál mindenki, lehet hangosan beszélni és énekelni a kedvenc Bursch-nótákat. Utána pedig a buliban már, hogy ki mennyire ''áll be'', azt maga dönti el, a szakesttől függetlenül.

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#43) _Volkovy_


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Várjál,most jövök csak rá,a linkeket nézegetve..
Ez a Dunaújvárosi Főiskolán zajlik?

[Szerkesztve]

(#44) tonyo2


tonyo2
(fanatikus tag)

Hi!

Nálunk ma lesz a Gyűrűavató szakaestély a BME-n. Én leszek a ''konzekvencia''. Bár nagyon nem kéne berúgnom, mert holnap nyelvvizsga szóbeli.

A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz elő.

(#45) domedee válasza _Volkovy_ (#43) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

Sopron, Miskolc, Dunaújváros, Sz,Fehérvár, a régi Selmecbányai Akadémia utódintézményeiben, csak azért ezeket e linkeket raktam be, mert ezek jól leírják. Ha más egyetemen is hallottál ilyenről (#44), az csak azért lehet, mert átvették egyben az egészet. Ami ellen nekem nincs kifogásom, csak hogy helyrerakjam a dolgokat -és hogy ne feledjük el a gyökereit ennek a szép tradíciónak-, történelmileg nincs semmilyen kapcsolat közöttük, csak tetszettek nekik a hagyományok, amiket aztán ők is alkalmaznak.

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#46) _Volkovy_ válasza domedee (#45) üzenetére


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Akkor elképzelhető,hogy ősztől engem is érintenek ezek a dolgok,mert többet közt sztálinvárosba is beadtam a jelentkezésemet.:)

(#47) domedee válasza _Volkovy_ (#46) üzenetére


domedee
(senior tag)
LOGOUT blog

Gratula! ;)

Ha odakerülsz, mindenféleképpen ajánlom a hagyományok megismerését...

''és van a végén a városok anyja: Budapest. Csakhogy ez nem olyan anya, aki szoptatja a gyerekeit, ellenkezőleg őt szoptatják a gyerekek, s maradnak mellette örökké satnyák, kicsinyek, vérszegények.'' - Mikszáth Kálmán

(#48) _Volkovy_ válasza domedee (#47) üzenetére


_Volkovy_
(PH! nagyúr)
LOGOUT blog

Ahogy nézem,muszáj lesz.

(#49) komako válasza domedee (#1) üzenetére


komako
(lelkes újonc)

Jó Szerencsét!

Üdv az Erdésznek, LFS a Kohásznak!

Örülök hogy van itt is olyan fórumozó, aki megélte/ megfogja élni azt a sok jó dolgot, élményt ami történhet vele a Selmeci hagyományőrzés kapcsán. Jómagam már -sajnos- ''túlestem'' az első mAlma Máter szakestemen, de mindig a legjobb érzések tolulnak belém- a seren kívül- ha szeretett iskolám eszembe jut. Sajnos az évek múltával meglátod, megfakulnak az ott töltött kellemes órák, napok emlékei, de eltűnni sosem fognak, amíg van valaki, aki úgy köszön:

Jó Szerencsét!

u.i: a három betű nekem hetet jelent: NME-KFFK, a gyűrűdre meg köss egy cérnát!!


:):))

[Szerkesztve]

(#50) ÁDI válasza komako (#49) üzenetére


ÁDI
(fanatikus tag)

Mikor végeztél?

JG G3-SG1, 370 FPS; Jó Szerencsét, www.24th.hu; BF2 mod:Forgotten Hope2. ; Tournamentek :WaW és Forgotten Honor

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.